Ungvári Közlöny, 1912. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-04 / 14. szám
1912 április 4 Ungvári Közlöny Odalszám 5 Árok községben Birócsák Illés istállója. A tüzet, a mely 1200 korona kárt okozott, csak d. u. 3 órakor sikerült eloltani. Ruhákon és takarmányon kívül kisebb házi állatok is bennégtek. — A bolgárok és a kis TJng. Ezen a címen irtunk múlt számunkban a bolgárok által az Ung csatornába beállított öntöző kerekekről. A gőzmalom igazgatósága most Sátoraljaújhelyből hozat le vizszabályozási mérnököket, a kik meg fogják állapítani a bolgárok által okozott kárt. — Betörés. Múlt hó 28-án éjjel Hirsch és Stark bútorkereskedők. Minay utcai raktárából több betöréshez alkalmas szerszámot, vésőt, lúrót, loptak el eddig még ösmeretlen tettesek. — A hálószobák réme. A poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a „Löcherer Cimexinnel“ történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat és festést nem piszkit; nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedüli biztos szer, Kapható : Lendvay Testvérek drogériában és a készítőnél „Löcherer Gyula gyógyszertárában Bárt- fán.“ (257.) — Hölgyeknek fontos / Szeplőt, májfoltot, pattanást és mindennemű arctisziátalanságot már rövid használat után biztosan eltüntet Mitteiman gyógyszerész Agata crémje. Tégelye 1 korona. Naponta frissen készül. Az Agata szappant (ára 1 korona) használjuk állandóan, mert meg leit állapítva, hogy a legjobb arcszé- pitő és bőrfinomitó. Teljesen ártalmatlan. Agata pouder minden színben dobozonként 1 — 1 korona, kapható kizárólag Mitteiman Jenő „Arany otoszlán“ gyógyszertárában. Bernáth cipői legjobbak és legolcsóbbak! Rákóczi-u. saját ház Záioaiiifeit rőfösáru, arany, ezüst, értékpapírok s mindennemű értéktárgyakra a vételár 90 százalékáig terjedő kölcsönt nyújtok Nagyobb értékű tárgyak elhelyezésénél az útiköltséget fedezem. Szigorú titokatrtás. Előnyös feltételek. — Tisztelettel Mór Jakabné Beregszász Árpád-utca 23. _ — Fontos figyelmeztetések háziasszonyoknak. Ha egy családtag vérszegénységben, sápkórban, ideggyöngeségI * ben, idegíejfájásban, emésztési», táplálkozási zavarban szenved, úgy fontos mindig Le= í ciferrint kéznél t artani, mely rö! ' vid idő alatt ezen zavarokat megszünteti. j Ha valaki lankadt és erély- ! télén. Ha túlerőltetéstől legyengült súlyos kimerítő betegség után súlyos vérveszteség után újra helyreállítani a testi erőket és a vért felújítani, gyermekeknél, kik iskolai tanulás által túl vannak erőltetve, a Leciferrin a legmegbízhatóbb készítmény, mint azt számos tanár és orvos elismerte. Ezért a Leciferrinek egy családnál sem szabad hiányozni. A Leciferrin (Ovo lecithin-vas) ára 4 kor. üveg- nként. Vásárláskor pontosan figyelni kell a „LeI ciferrin“ névre. Kapható gyógyszertárakban. Főraktár: Török József r gyógyszertára Budapest, VI. * Király-utca 12. szám. : BtBGaasBBBBHacsBBaaaKBiiaa A közönség köréből. A viszhang. — Reflexiók az „Ung“ c. lap legutóbbi számának „Az izr. hitközség köréből“ c. közleményére. — Lehet-e a viszhangot komolyan I venni ? Lehet-e a viszhang alapján valamit megítélni ? Világos, hogy komoly ember legfeljebb a hang zengzetességében, de nem a tartalmában fog gyönyörködni. Ily viszhang az „Ung“ fent említett cikke is, mely még abban is hasonlít hozzá, hogy akár érdekes, akár nem érdekes dolgoknak egy pár szótagját viszhan- gozza. így került az orth. izr. hitközség alapszabályainak ügye is a nyilvánosság elé, melynek pedig nagyobb része nem érdeklődik iránta, akik pedig érdeklődnek, azok jobban és főképpen a valóságnak megfelelőbben ismerik az I ügyet, mint a cikkíró. Az ungvári főrabbi — más főrabbik igaz, hogy az ő hatáskörükbe tartozó és vallásos ügyek iránt szoktak érdeklődni és hivatásukkal járó szerénységüknél * fogva messze elkerülik a vallási S funkciókon kívül eső szereplésért két és hatalmi kérdések nem is I érdeklik — de az ungvári főrabbi ij ezektől eltérően szükségesnek táji lába, hogy cikkírót magához hivassa és általa az alapszabályok ügyét egyirányú célzatossággal helyi lapba tétesse. Nincs kifogásunk gusztusuk ellen, de elferdíteni egy ügyet még sem helyes, és cikkírótól, — ki az alapszabályokat tárgyaló közgyűlésen csak úgy volt megbot- ránkozva, mint mi a hitközség kisebbségben levő pártjának terrorizmusától és kritikán aluli viselkedésétől, és ki csak úgy, mint mi nem győzte eléggé dicsérni az ott elnöklő elnök igazságosságát és tapintatos erélvét, mely egyedül tette lehetővé az alapszabályok letárgyalását, — tőle bátran rossz néven veheti minden elfogulatlan, hogy ezek tudatában volt bátorsága, ha csak viszhangi minőségben is, diadalmasan kiírni a Miniszter azon figyelmeztetését, hogy „az elöljáróság gondoskodjék arról, hogy a tárgyalás módját illetőleg a mostanihoz hasonló panaszokra ok ne legyen.“ Hasonlóan hámulatos, hogyan tudta cikkíró hangsúlyozottan idézni a miniszter leiratából azt, hogy „a főrabbi véleménye szigorúan vallási vonatkozású kérdésekben, illetve a főrabbi jogkörét tárgyaló szakaszokhoz a főrabbi hozzájárulása nem kéretett ki.“ Hisz cikkezőnek hallania kellett az alapszabályok tárgyalásánál, hogy azokban vallási dolgok nem fordulnak elő, mert zsidó vallási dolgokat — azok reformálása tilos lévén — nem is lehet alapszabályokban tárgyalni, mivel azok a kódexekben vannak lefektetve. A mi viszont a mi főrabbink jogkörét illeti, arról cikkezőnek mint diplomás .embernek csakis az a meggyőződése lehet, hogy azokat a zsidó kódexek szemmeltartása mellett csakis a közgyűlés függetlenül állapíthatja meg. Nem volna-e nevetséges, ha alapszabályok tárgyalásakor a tisztviselők — a főrabbi is tisztviselő — jogai és kötelességei az illetők megkérdezése és gusztusa alapján volnának csak megállapíthatók. De a cikk ferditési szándéka és valótlan tartalma még jobban ki fog tűnni, ha nyilvánosságra hozzuk, hogy az alapszabály tervezetét több hitközségi tag a főrabbi lakásán a főrabbival együtt napokon át poníról-pontra tárgyalta és az ott megállapított változtatásokat a közgyűlésen pont- ról-pontra elő is adták, melyek részint elfogadva, részint elvetve lettek, és igy a főrabbi véleménye megnyilvánult. Ha végül az érdeklődők tudomására hozzuk azt, hogy a miniszter leirata tulajdonképen az országos orth. központi irodának szóról-szóra adott véleménye, — mert a miniszternek orth. zsidó ügyekben ez az iroda a referense, — ha elmondjuk, hogy ezen iroda harmad fél éven át a miniszter többszörös sürgetése dacára sem akarta a hozzá átküldött alapszabályokat véleményével ellátva visszaküldeni és csak az elöljáróságnak a minisztériumnál élőszóval tett erélyes panasza folytán volt kénytelen azokat visszaküldeni, mert legjobban szerette volna azokat örökre elaltatni; akkor világosan áll előttünk az a régi harc, amely a hitközségben már évek óta fönáll azok között, akik rendet, igazságot, világosságot akarnak és ezért alkották meg az alapszabályokat és azok közt, a kik mint a régi időben: zavarral, meg nem engedett választási kortesfogásokkal, sőt visszaélésekkel akarják a maguk személyét a hitközség ügyeiben felszínen tartani, holott ahhoz sem képzettségüknél, sem vagyonuknál, sőt semmi más címen nincs jogosultságuk. Ezen harcot ily cikkecskékkel sein lehet részre hajlóan befejezni, mert ezen harc csak az igazság győzelmével, a hitközség erkölcsi es anyagi érdekeinek hasznára végződhetik, és ezen igazságnak lobogója a kisebbségben levő zavargó párt kezében soha sem volt, amint azt a nem rég lezajlott választott bíróság is igazolta. Többen a hitközség köréből. Az elsikkasztott cséplőgép. Érdekes bünügy foglalkoztatta a minap a kassai kir. Ítélőtáblát. Weisz Herman nagygejőci lakos évekkel ezelőtt egy cséplőgépet vett 7000 koronáért. Ámbár az. eladó cég a vételár teljes kifizetésére a tulajdonjogot magának I fentar’otta, Weisz a gépen rövidesen túladott. Időközben a cég az esedékes vételár részleteket peresítette és a még Weisz bir- 9 tokában levő gépre végrehajtást. Egy óra alatt elveszi a láb kellemetlen szagát és megszüntető a lábizzadási a MITTELMANN-féle LÁBYIZ. Ára egy üvegnek K. 1.20. — Kapható kizárólag az „Arany oroszlán“ gyógyszertárban Ungvárt. mám A valódi Liliom arckenőcs csakis az „Arany oroszlán" gyógyszer- tárában kapható.