Ungvári Közlöny, 1910. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1910-08-27 / 35. szám
S. Oldd. "CT n gr -v á r i jSI ö z i 5 n y 1910. 35. lók és foglalkozások, a mindennapi élet kicsinyességei fölé emelő eszmények iránt. A magyar nemzet létének promlémája főleg számbeli probléma. Fő gyengénk mindig az volt, hogy kevesen voltunk. Fajunk tehetséges, de nem tarthat lépést azon fajokkal, amelyek sokkal számosabbak. Fejlődésünk fent említett egyoldalúsága is annak következése, hogy nem voltunk elegen és nagyobbszámu, tehát erősebb fajok közé ékelve, az önvédelem, a puszta létfentartás munkája összes képességeinket kimerítette és gyakran a gyengék fegyveréhez, a túlságos opportunismushoz kellett nyúlnunk. Szerencsére azonban a magyar faj szapora, a gyermekszületés arány száma kedvező. Az orvosi tudomány szent és magasztos feladata a megszületett gyermeket egészségben való fölnevelésére segíteni és az ember életkorát meghosszabbítva, a munkabíró egyének számát szaporítani. Legyünk minden erőnkkel azon, hogy a céltudatos és kitartó munkásság ezen dicső és csodás módját, mely annyira emelte a britt hatalmat, legalább a lehetőségig megközelítsük. Orvosi karunk e feladat magaslatán van, de sajnos a társadalom, a törvényhozás, a kormány és a kormányok nem eléggé méltányolják a közegészségügy fontosságát. Sokszor a takarékosság az államnál éppen úgy, mint egyeseknél a beteg rovására érvényesül és nyomort és halált okoz. Pedig, ha joggal mondják, hogy az idő pénz, ugyanolyan joggal lehet mondani, hogy az egészség is pénz. Az a tőke és az az idő, amelyet az egészség emelésére és fentartására fordítunk, nincs elveszve, az biztosan meghozza kamatját. Jól felfogott őrérdekünk és a humanizmus parancsolja, hogy a legfőbb gondjaink a betegségeket megelőzni és a betegek gyógykezelését biztosítani, mert népünk száma és egészsége erőnk legnagyobb forrása. Az orvosok és természetvizsgálók kong- reszszusának célja kettős. Áz egyik az, hogy a tagok munkásságuk eredményét egymással közölhessék és munkájuk gyümölcsét közkincscsé tegyék, hogy egymást megismerve, egymással érintkezve, szórakozást is találhassanak a kartársaikkal töltött órákban. A másik az, hogy a művelt közönség figyelme a tudományokra tereitessék és hogy a müveit közönségnek alkalma legyen a tudományok kitűnőségeinek és ápolóinak megismerésére. Szép és dicső célok ezek, alkalmasak a tudományt erősíteni és népszerűbbé tenni. Forrón óhajtom, hogy siker koronázza működésüket! Képek a társadalomból. A courtisane. A világ bármely részében minden társadalomnak joga van megkövetelni, hogy az ki abban élni akar, alkalmazkodjék annak felfogásaihoz, elfogadott szokásaihoz, bevett törvényeihez és jogosítva van azt, ki azokhoz alkalmazkodni nem akar, magától távoltartani, köréből kizárni. A mit az egyik megenged, helyesnek tart, azt a másik bünül róvja fel és viszont. Quot homines, tot mores. A Tudáknál, Indiában a Nilgeri-Hillsekben kék hegyekben lakó egy népfajnál a törvény a nőnek megengedi, hogy 6 férfit szerethessen egyszerre, féltucat férjnek esküdhessen egyidőben örök hűséget oltárnál és az odavaló társadalmi körök általános megvetéssel sújtják azt az ^-od részvényes férjet, ki hűtlen lesz feleségéhez. Az izlám népeinél a férfi egy lélekzetvételre törvényesen 4 hitvestársat vehet magának és ha tetszik neki, 4 feleségén kívül akár 2000 rabszolganőt boldogíthat -— egy mosolylyal. Senkinek, se feleségnek, se anyósnak, sem törvénynek ebbe beleszólása nincs, mert igy akarja ezt Allah és Mohamed az ő prófétája, kiknek akarata pedig 200 millió igazhivő mozlim előtt szent. Ha minálunk, jó keresztényeknél, egy férfi nem akarván bevárni mig özvegy lesz, mindenféle hókuszpókuszokkal négy eleven feleségre tesz oltár előtt szert és ha ez a turpissága kisül, törvényt ülnek felette, három feleséget tőle elvesznek, egyet a legöregebbet vigasztalásul neki meghagyják és mint bigamus duplexet beteszik esztendőkre a kó- terbe. Ha pedig másféle miskulaociákkal, nem az oltárnál, hanem különböző órákban a holdvilágnál esküszik örök hűséget négy feleségnek, — kik nem az ő, hanem mások feleségei, — akkor nemcsak hogy dutyiba nem kerül, hanem mint hőmmé á bonne fortune-re még irigykednek rá a többi férfiak és ha az illető férjek nem tudnak meg semmit, amit különben csak vajmi ritkán szoktak megtudni, még duellálni sem kell neki. Az asszonyok pedig, — nem mind, hanem bizonyára néhányan, — a kíváncsiságtól gyötörve, a fölött tanakodnak magukban, miféle bájitallal rendelkezhetik az a nőhóditó Seladon, ki oly játszi könnyüdséggel tud női kegyekbe jutni, milyen ize lehet annak az ambróziának, mely ama nőknek oly jól ízlik, melyet amazok annyira szeretnek, nem lenne-e jó azt szintén megkóstolni és elszedni azoktól, akik abból már eleget csemegéztek, a világért sem mulasztván el azonban a nyilvánosság előtt, éles kritikát gyakorolva, mély megbotránkozásuknak kifejezést adni, nem a bájos joli-coeur, a kedves Lovelace, hanem az általa el- bolonditott nők felett, akik, óh skandalum, hitvesi szent kötelmeikről megfelejtkezve, az erény szűk ösvényéről a bűn óceánjába potyogtak. Kivéve a Tudáknál — csöpögtesse folyton rájuk kegyeit Brahma, a hinduk főistene — a nőnek mindenütt rosszabb dolga van, mint a férfinak, de sehol sem annyira, mint nálunk. A törvény szerint a férjezett nőnek csak egy férfit szabad egyszerre szeretni és azt is, akár szereti akár nem, hohodiglan-holtomiglan kell hogy szeresse. Ha temperamentuma megkívánja, szerethet ugyan hatot is, csakhogy a törvény megállapította sorrendben és muszáj, hogy az egyik férj helyet csináljon a másiknak és kiköltözködjék ebből az árnyékvilágból. Jaj neki, ha megfeledkezik arról, amit a tisztelendő ur, mikor az oltárnál örök hűséget esküdött, lelkére kötött, ha nem zabolázza vágyait, ha nem fojtja vissza keble hullámzásait, ha szeretni meri azt, kit szeretni nem szabad, legyen az százszorta szebb, jobb, nemeslelkübb, eszesebb, szellemesebb mint a férj, kit neki reggeltől estig és estétől reggelig isteni és emberi parancsra szeretni kell. Jaj és kétszer jaj neki, ha csorbát ejt azon a fogalmon, aminek neve: női becsület. Elkárhozik e földön és elkárhozik a túlvilágon, ha sátán gonosz incselkedéseinek engedve hallgat a csábitó szavára. Eltaszitja a férj, a családja, elfordulnak tőle ismerősei, barátnéi. Ha a férj szegi meg esküjét, annak semmi baja sem lesz, de őt bünteti, megbélyegzi, kitaszítja a társadalom. Nem a léleknek, a szívnek kimagasló tulajdonai képezik az ő női becsületét, hanem az ő teste. Telve lehet lelke sötét tulajdonokkal, lehet gonosz indulatu, rosszszivü, könyörtelen, kétszínű, irigy, megférhetlen, kiállhatatlan, gyűlöletes, de ha nem engedte magához közeledni a gonoszt, akkor ő egy becsületes nő és mint ilyet tiszteli, nagyra becsüli, kitünteti a társadalom. Lehet jószivü, nemesenérző, nagylelkű, könyörületes, szerethet odaadással, kinek lelke sir, mikor a végső szükségtől, kétségbeeséstől kergetve, nehány ezüstpénzért oda dobja az elsőnek, ki útjába esik, bájait, ime ő egy megbecstelenitett nő, kit, mint egy páriát eltaszit magától a tisztességes társadalom. Az Ínségtől, a végső szükségtől a bűn karjaiba dobott e szerencsétlen nő és a minden női szeméremérzetből kivetkőztetett élvhajhászó Mes- salina, vagy a földi jólétet, selyemruhát bájai árán vásárló kokotte, Phryne közt a társadalom semmi különbséget nem tesz. A kérlelhetlen társadalom nem kérdi a nőtől, mi az oka annak, hogy a női becsületnek dicsfénye nem ragyogja körül többé homlokát? Hogy ínség, vérének keringése, legyőzhetlen vágy vagy a gondtalan, munkanélküli élet utáni vágy fosztotta meg attól, azt a társadalom nem kérdi, nem kutatja. Ő nem klasszifikál. ő csak tényt konstatál. Ó csak biró, nem pedig védő. ő csak büntetni, sújtani tud, de enyhítő körülményeket nem ismer. Csak a gyóntató székben a pap tud bűnöktől feloldani, de ő nem. Csak Isten irgalmas, könyörületes, de az emberek nem. Csak Isten tud megbocsátani, de a társadalom nem. De a mint a társadalom nem tud megbocsátani, úgy nem irgalmaz neki sem legkíméletlenebb, legrettenetesebb ellenfele, a bukott nők legvesze- delmesebbike: a courtisane! A lelkeket fojtogató courtisane, a borzadal- mas hetaera, e démon angyalarccal, kinek szépsége kápráztat, hódit, kábít, elvakit, — ki már pirulni nem tud, kiből már kihalt minden női szeméremérzet, ki mint a boltos az ő holmiját, úgy teríti ki teste formáit, cirkuszok, orfeumok, cafe-chantantokban, hogy azokkal csábítson, vágyakat ébresszen, hogy azokkal üzérkedhessél^ — ki szemeinek szikráival, rövid szoknyáival, tricot-ival több bajt, több kárt okoz a társadalomnak, mint a gyújtogató petróleumba mártott rongyaival; — ki testi bájainak csalétkével édesgeti, csalogatja magához, és keríti hálójába az ifjút, a férfit, az aggastyánt egyaránt és mint a prédát leső nőstény vadállat csap le karmaival reájuk, ha hálójába kerültek és kizsákmányolja a fiatal ember tapasztalatlanságát, a férfinek gyengéit, az aggastyán bűneit és fizikailag, moraliter, vagyonilag teszi tönkre azt, ha feléje közeledik. Hisz nem ölel szenvedélyből, hanem érdekből, hideg számításból, —• hisz minden mozdulata betanult szerep, minden mosolya ámítás, minden tekintete színlelés, minden szava hazugság, és démoni ügyességgel használja fel mindama alig definiálható finom szálakat, melyekkel nő férfit behálózhat, fogva tarthat, lekötözhet, vak eszközzé, tehetetlen játékszerré tehet és melyekkel erősebben lebilincselheti mint a bagno vasláncaival, ő, a ki rosszabb, romlottabb, kártékonyabb, el- vetemedettebb, mint a tolvaj, a foszlogató, a gyilkos és kit a törvény még sem büntethet, — ki a viszály az egyenetlenség magvait hinti azok közé, kik egymást szeretik, kik gond- nélkül, elégedetten, jólétben, boldogságban élnek — ki felkavarja, széldúlja családok békéjét, nyugalmát és meggyülölteti a fiúval apját, anyját, a férjjel hitvesét, gyermekeit, családját, mert szívből kihalt minden jobb emberi érzés, kinek csókja halálos méreg, lehellete döghalál, ölelése a mérges kígyó marása, — és mint Ravachol a dinamitos, a gyilkos a guillotine előtt, ráköp a feszületre. A ki cinikus, istenkáromló az atheista előtt, ha azt hiszi, hogy ezáltal, neki tetszeni fog és ki letérdel a Megváltó képe előtt és éghez emelt tekintettel imára kulcsúit kezekkel hagyja meglepetni magát az által, ki még a késő férfikorban sem feledkezik meg arról az imáról, melyre gyermekkorában istenfélő anyja megtanította — az rábírja karjainak egy ölelésével a szenvedélytől elvakitottat, ki soha dicstelent el nem követett, hogy ő érette legyen becstelen, lopjon, csaljon, sikkaszszon — nem azért a pénzért, mit olvasatlanul szór el magától, hanem, hogy szaporítsa azok számát, kik szenvednek, kik nyomorultak, kik elbuktak, hogy szétrombolja családok boldogságát, becsületét, jó hírnevét, — mert az ő szive tele van haraggal, sárga epével, ádáz gyűlölettel, ő gyűlöl mindent mit mások szeretnek, tiszteletben tartanak, mindent mi jó, szép és nemes. Hisz az ő eleme csak a rombolás, a pusztítás, gyönyört neki csak mások kínlódása, fájdalma okoz, — mert ő csak akkor kacag, mikor mások könyeznek, csak akkor örül, mikor mások szenvednek, — mert ő bosszút akar állani az emberiségen, a társadalmon, — mert a társadalmon akarja megtorolni mindazt a szennyet és kék foltokat, melyek egykoron rongyokba burkolt testét fedték, mert mint az anarchista az emberiségen akar bosszút állani mindama nélkülözésekért, nyomorúságért, melyet az utca szemétjén, az utca csőcselékje közt növekedve fel, áiszenve- dett, — mert fiaik, férjeik által akarja sújtani, vérig sújtani, vérig sebezni a tisztességes nőket, az anyákat, a hitveseket ama lenéző, megvető, letipró tekintetekért, melyek azok szemeiből mint korbácsütések esnek rá. A következő közlemény szólani fog a második csókról. Megjegyezve, hogy az első csók az anya csókja, mely megnemesit és fölemel.
