Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-02-05 / 6. szám
2_ oldal. 1910. 6. TJ~ n g v a r i IKZ ö z 1 ön y Gergely naptár a gürögkathollkusoknál. — Kérelem a pápához. — A magyar görögkatholikusok hajdudorogi állandó végrehajtó-bizottsága a Gergely-naptár behozatala iránt a mozgalmat megindította s ebből kifolyólag a munkácsi egyházmegye összes, valamint az eperjesi egyházmegye 34, a nagyváradi egyházmegye 9 és a lugosi egyházmegye 1 hitközségéhez oly felhívást intézett, melyben őket arra kéri, hogy a pápához a kérvényeiket püspökeik utján minél előbb adják be oly célból, hogy a naptár használata már ez évi szeptember elsejére, ha nem is az összes görög katholikusságra, de legalább a munkácsi és eperjesi egyházmegyékre nézve behozható legyen. Hogy a végrehajtó bizottság a munkácsi és eperjesi egyházmegyékre nézve indította meg a mozgalmat, annak oka az, hogy a magyar görög katholikusság csak e két egyházmegyében van elterjedve. A nagyváradi egyházmegyében pedig mindössze 9 rutén és magyar, a lugosi egyházmegyében pedig csak egy magyar hitközség van és mert a magyar és rutén görög katholikusság a naptár egyesítésének, illetve a Julián-naptár helyett a Gergely-naptár használatának behozatalát már régebben óhajtja és mert e két egyházmegye püspöke, Firczák Gyula dr. és Vályi János dr. már régen belátták azt, hogy a régi naptár használata híveinek nemcsak hitéleti — hanem kiszámíthatatlan nagy anyagi károsodására is szolgál, a Gergely naptár behozatala iránt mint egyházmegyéik főpásztorai a tőlük telhető lépéseket illetékes helyeiken meg is tették, de fájdalom, az ő általuk tett felterjesztéseknek eddig eredménye nem lett. De eredménye lett a hercegprímás alá tartozó Budapesti magyar görög katholikus hitközség által a pápához beadott kérvénynek, amennyiben a pápa ezen hitközségnek az 1909. évi szeptember hó 1-től kezdve a Gergely-naptár használatát engedélyezte s igy ezen hitközség azóta már a Gergely-naptárt használván, a latin szertartásu római katolikusokkal együtt ünnepelhet — és ünnepel. A végrehajtó-bizottság tehát ezen példán okulva, szükségesnek tartotta, hogy ezt az utat válassza. Az állandó végrehajtó bizottság körözi a pápához intézendő kérvényt és felkéri a híveket, hogy azt minél tömegesebben írják alá. A kérvény indokolásából kivesszük a következőket: Mi, e parochia hívei és papsága, a polgári életben már eddig is állandóan az uj naptár szerint éltünk és élünk, mert Magyarország állami és társadalmi élete az uj időszámítás szerint van berendezve, annak hatása és általánossága alól tehát mi sem vonhatjuk ki magunkat. E körülmény folytán híveink közül mindazok, akik állami, köz- intézményi szolgálatban vannak, vagy akár mint magánhivatalnokok, gazdasági alkalmazottak, cselédek, napszámosok, ipari munkások keresik kenyerüket, a görög egyháznak az ó-naptár szerint eső ünnepeit meg nem tarthatják. Népünk a forgalom növekedtével szülőföldjétől mind nagyobb arányokban szakad el és kerül idegen viszonyok közé, hol az ó-naptár szerinti ünnepeket még hírből sem ismerik és igy teljesen képtelenség reájuk nézve, hogy azokat megtarthassak, ami az illetőt előbb kegyeletében, vallásos buzgóságában sérti, később teljesen a közömbösség rabjává teszi, kiből a vallásos élet gyakorlata teljesen kivész. E körülmény folytán reánk gör. kath. hívekre az ó-naptár használata kiszámíthatatlan károsodást jelent úgy a vailási, mint a polgári eleiben, melyektől csak az uj naptár behozatala menthet meg bennünket, ha megszabadít attól a helyzettől, hogy anyagi érdekeink és vallásos érzületeink örökös ellentétben álljanak és e harc megszűntével, lelkünk békéjét, vallásos életünk nyugalmát biztosítja. Az erkölcscsőszök győzelme. A városi tanács és a nagyképüsködő urak elkészítették az uj szabályrendeletet; a szálloda, vendéglő, kávéház, kávémérés, bodega, korcsma és sörházak gyakorlásáról Ungvár város területén. A szabályrendelet tervezetét a jövő héten a képviselőtestület tagjai között szétosztják, azután hamarosan a közgyűlés elé kerül. Ezzel a szabályrendelettel sietni azért muszáj, mivelhogy a világ szeme Ungvár felé néz. hogy mi fog történni a női alkalmazottakkal ? Hétről- hétre egyik-másik azért sürgeti ezt a szabályrendeletet, mivel a női alkalmazottak zsenirozzák őket, mintha bizony ezen múlnék a világ fenállása. Igaz is. Maholnap itt a május közepe s megérkezik a nagy üstökös, amelyik farkával palacsintává lapítja ezt a sártekét. Nagyon helyes lesz, hogy ha a földön elkövetett bűneinket, ha más egyébbel nem is, legalább azzal fogjuk enyhíteni a legfőbb biró előtt: hogy ime győztek felettünk ami erkölcscsőszeink, akiknek sikerült a prostitúciót a zárt helyiségekből az utca kövezetére vinni. A szabályrendelet tervezetében ugyanis nemcsak a szállodák női alkalmazottjai vannak onnan kitiltva, hanem még a kávéházakra nézve is kimondja a tanács javaslata, hogy „kávéházakban a felirói teendőket csak férfi alkalmazottak, vagy 40 évesnél idősebb tisztességes nő végezheti.“ Hát hogy egyes városi urak abban tetszelegnek maguknak, hogy Ungvárt az utcákon burjánzó prostitúcióra figyelmet nem fordítva (nem szólva a szállodai szobalányok kitiltásáról) a kávéházi felirónőkre vetik erkölcsös szemüket s ezen alkalmazottak kitiltását is célba vették, azon ki csodálkozhat. A világon ilyen alakok voltak és lesznek is. Kikről Írhatta volna Porzsolt Kálmán Esti levelében e sorokat, ha nem léteznének az erkölcscsőszök : „Én többre becsülöm azt a férfit, aki meg nem veti a szépet semmiben sem, mint azokat az álszenteskedő, nagyképü farizeusokat, akik adják a világ előtt az erkölcsbirót, odahaza azonban a legpiszkosabb családi életet élik, tűrik feleségük erkölcstelenségét, maguk pedig titokban fajtalankodnak. Mert ilyen a legtöbb erkölcsbiró“. De hogy a városi tanács is beleugrott abba az ostobaságba, hogy a kávéházakból a fiatal korú felirónők kitiltását jávaslatba hozza, ez nyílt dac a közönséggel szemben, akiknek eszük ágában sincs, a közerkölcs javulását attól tételezni föl ha a kávéházban nem lesz helye az úgynevezett kasszírnőnek. A közönséggel szemben, akiknek adójából élvezik a máris búsás fizetésüket, állást foglalni egy pár erkölcscsősz kedvéért, a vénség és a múlt élvezetei miatt gyötört nehány ember szeszélyének hízelegve. Ez bizony csúnya—nagyon csúnya dolog volt a tanácstól, a közhangulattal szembe helyezkedni. Mert micsoda bárgyuság lehet olyat gondolni, hogy a képviselőtestület megszavazza pl. a kávéházi felirónők kitiltását, vagy hogy ilyet a belügyminiszter kívánna. Itt a példa Nyíregyháza. Ott is a kasszírnők alkalmazására tilalmi rendelkezést szavaztak meg, a belügyminiszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg azonban ezt a rendelkezést megváltoztatta, kimondva, hogy a felirónői foglalkozást olyan ipari foglalkozásnak tekinti, amit lányok 15 éves kortól kezdve munkakönyv alapján gyakorolhatnak. Az már mégis csak különös volna, hogy pl. a Gyulai kávéházból azt a felirónőt tiltassák ki az erkölcscsőszök, aki a kávéháztulajdonos asztala mellett a család tagjaival étkezik, s aki, általában az ilyen felirónők vannak olyan tisztességesek, hogy nem szorultak arra, hogy az ő erkölcseik felett az ungvári erkölcscsőszök őrködjenek. Sehol az országban ilyen hülyeségekkel nem foglalkoznak, mint a minők egy idő óta Ungvárt a lágy agyakban motoszkálnak. Nem a kitiltásokra, hanem a mainál jobb rendőrségre van szükség. És ha a rendőrség jobb és éberebb lenne, mint a minő nem, akkor régóta megakadályozta volna a szállodák üzelmeit, a nyilvános házakban az italok árusítását stb. De hát persze igy könnyebben esik a tanácsnak, hogy még a kávéházi felirónők kitiltását is javaslatba hozza. A közönség, akikkel ezzel is dacol, amúgy is fizeti őket; jól esik tehát, ha egy nehány nagyképü ur parolát nyújt nékik s mosolyogva köszönik meg, hogy a kávéházi felirónők kitiltását hozzák javaslatba. Amiből ugyan paszuly sem lesz, minthogy a képviselőtestület tagjai nem olyan paszkudnyikok, hogy be ne látnák, miként nevetséges volna ezt a halva született tervet támogatni. Tekints ide — tekints oda ! Ez, igen ez a tanács taktikája. Amikor önlábunkon kell járni, a nagy közönség hangulatának kell kifejezést adni, csigaházukba húzódnak; ahonnan szarvacskáikat csak akkor nyújtják ki, amikor a beiügyminiszter bőségszarujában megcsörren az államsegély. Húshagyó. A jövő kedden véget ér a farsang. Rövid volt, de élénk. Egymást érték a mulatságok, ragyogott a Társaskör, a Korona terme ; nem volt hiány a kávéházi mulatságoknak sem, aminek a Gyulai kávéház a megmondhatója, mely most annyira divatban van, hogy az estélyek vagy mulatságok csonkák lennének, ha azok a Gyulai Grand Caffé- ban nem érnének befejezést. A jövő kedd neve húshagyó, de csak a neve, mivel mai világban a böjt már csak fogalom. Érdekes lesz ez alkalomból némely népszokást feleleveníteni, úgy ahogy azok régóta ismeritek. Sok magyar faluban megbüntetik húshagyó napján azokat a leányokat, kik a farsang alatt férjhez nem mentek. Az úgynevezett „tőke vonást“ kell végezniük. A legények egy nagy fatönkhöz köteleket erősítenek s a leányok által a tönköt a falun végig cipeltetik. Az a hiedelem járja, hogy ha a leány e tönkről vett szálkát porrá égetve, a legény italába keveri, az szerelmes lesz bele. E tönkről vett forgácsot a leány mennyegzője napján teszi el, amikor ezt szénné égetve, vőlegénye italába tölti, hogy házasságuk egyelőre gyermektelen legyen. Ha aztán később gyermeket kíván magának, az eltett szenet tüzbe dobja. Hontban, az Ipolyságon ezelőtt néhány évvel a legények húshagyó napján a „bőgő temetését“ tartották, mely alkalommal a siheder fiuk legényekké szabadhattak, még pedig hat botcsapással; azután egy üveg bort a földbe ástak, mondván, hogy ezzel a bőgő fiút eltemetik, ki most legénnyé avatva, bort fog inni. Az elásott boros üveget a jövő év húshagyó napján vették ki a földből s ha annak tartalma elszikkadt, azt hitték, hogy a legutoljára felavatott legényeket nőtlen korukban valami nagy baj éri. Kalotaszeg nehány falvában is farsang utotsó napján avatják legényekké a suhancokat, kik zeneszó mellett házról-házra járnak s ott táncolva, kalácsot, pálinkát, húst gyűjtenek a közvacsorára, amikor nehány botcsapással legénnyé avattatnak. Az a suhanc, ki felavatása estéjén táncközben elesik, rosszul fog megházasodni. Pestvármegyében Ócsán, farsang utolsó napján a legénység zeneszó mellett házról-házra jár. Egy legény asz- szonynak van öltözve és ételnemüeket kéregét, egy másik legény pedig vén embernek van öltözve, italnemüt kér a közös vacsorára, melynél a suhancokat felavatják. Ez alkalommal a baranyai legények egy földbe ásott cövekhez kakast kötnek és az uj legények szemeit bekötve, cséplőt adnak kezökbe. Aki a kakast leüti, abból lesz a legügyesebbik legény. Régente országszerte húshagyó napján tartották a legényfelavatásokat, melyre végrehajtásánál a botozásnak főszerep jutott. Sok helyt e napon a mészárosok nagy ünnepélyességgel felavatták a legfiatalabbig mestert; ünnepélyes beszéd után lapáttal ütlegelve őt. A selmeci bányászok is e napon avatták fel fiatal társaikat, kiket a derékszíjon a levegőbe emelve a földre dobták s aztán kis kövekkel meghajigáltak. A garam szent- benedeki zárdában a múlt század elején lapáttal ütlegelték meg a szerzetesek azt, ki e napon hozzájuk jött. A kiosztott ütlegekről pedig jegyzőkönyvet vezettek, melybe az illető nevét s a nyert üt- leget számát felírták. Elhalványult régi mithoszi alappal bir a még nehány magyar helységben divatos „Kisze-kihordás“ nevű szokás, mely a középkorban még a városi műveltebb nép körében is a húshagyó nap egyik kiváló mulatságát képezte. Manapság sok helyt húshagyó kedden, néhol pedig virágvasárnap tartják a „Kiszekihordást“. A falu fiatalsága egy bábot csinál szalmából, rongy darabokból és azt e szavak kurjantása mellett: „haj ki kisze, haj ki ! jöjj be sonka, jöjj be!“ a szomszéd falu határára dobja, azon hitben, hogy saját határukat jövő nyáron a jégeső nem fogja elverni. A kisze kihordáshoz fűződő ezen hiedelem akárhányszor a szomszédos falvak legényei közt véres ütközetet támaszt. Néhol a „kisze“ nevű bábot házról-házra viszi a fiatalság s aztán folyó vízbe dobja, mert azt látják, hogy a mely házból kiviszik a kiszét, onnan senki sem fog az évben kihalni; a néphiedelem azt is mondja, hogy a kire a vivő a kiszét ráfordítja, azt a nehézség töri, vagy baj, halál éri, ha pedig a báb vivője hordás közben megbotlik, az évben meghal, vagy nagy bajba keveredik. -• Több helyt a farsangot húshagyó kedd délutánján el szokták temetni. Egy emberalaku bábot kitömnek szalmával s a kocsma asztalára terítik
