Ungvári Közlöny, 1910. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-01 / 1. szám
TJ* n g1 -v á, r i TZ. ö z 1 ö n. y 3. oldal. >■zenvet kelt a fizetésemelésre való törekvés, alig /an remény arra, hogy a képviselőtestületek a tormány szükkebblüségét szanálják. Már pedig csa- ádos embernek állásához mérten anyagi gondok- 51 menten a kormány által direktívául megállapított fizetésükből megélni nem lehet. Úgy látszik a miniszteri szobában, ahol ezt a nagyfokú sérelmet a rendezett tanácsú városokon elkövették, nincsenek tisztában a munkakörökkel s azok súlyával. Mert ha tudnánk azt, hogy egy város vezetése mily energiát követel, akkor a fizetési fokozatokat emberségesebben állapították volna meg, nevezetesen ki kellett volna mondani, ha már minden áron különbséget akartak tenni törvényit, és rend. tanácsú város között, hogy a r. t. város polgármesterének legmagasabb fizetése a Vl-ik fizetése osztály III. fokozatánál több nem lehet s ehhez kellett volna viszonyítani mindazoknak a tisztviselőknek fizetését, kik a városok szellemi és anyagi vezetésében a polgármesterekkel osztályosak. De a mily lealázó az egyforma állást be* töltő s egyforma képesítésű tisztviselőkre a fizetési osztályoknak ily módon megállapítása, ép oly jogtalan is, .mert több helyütt ennél méltányosabban is rendezték a tisztviselők fizetését, ez esetben nevezettek a reájuk megállapított fizetési táblázat I. osztályába sorozandók s többlet illetményeik személyi pótlénként jár részükre. Tekintettel azonban arra, hogy csak a fizetés után állapittatik meg a nyugdíj, ezen személyi pótlékra eső nyugdíjtól el fognak esni, tehát a belügyi kormány szerzett jogaikban is megsérti a tisztviselőket. A r. t. városok polgármesterei szövetségének nyomban meg kell tenni a legerélyesebb lépéseket a belügyminiszter rendeletének megváltoztatására. A közigazgatás ellátására hivatott városi tisztviselőktől az állam annyi ismeretet, rutint s oly nemes törekvést kíván, hogy azt igazságosan, értéküknek megfelelőleg díjazni alig lehet, de ha nem is találjuk meg az abszolút igazságot, arra mégis minden erkölcsei érzékkel biró embernek törekedni kell. Minden város olyan, amilyenek a vezetői, haladás a szellemi és anyagi téren csak ott van meg, ahol nemes ambíció dagasztja kebelét minden egyes tisztviselőnek, mely őt arra készteti, hogy városát a jólét minél magasabb fokára emelhesse. Ezt a törekvést a belügyi kormánynak méltányolni kellett volna, mert ha végigtekint a városok rohamos fejlődésén s azon óriási közkincseken, melyeket a városnk 15—20 év alatt összehalmoztak, akkor azok létrehozásában első sorban harcoló tisztviselők részére legalább elismerő fizetést kellett volna minimumként megállapítani. A városok képezik az állami életben a teremtő erőt, nem pedig a vármegyék, tehát joggal elvárjuk, ha jobban nem is, de legalább azokkal egyforma elbánásban részesüljenek. Most kell bebizonyulni, hogy' a r. t. városok polgármesterei szövetségének van-e súlya ? A politika szenzációi. — Legújabb telefonértesités. — ^ A késő délutáni órákban Budapestről azt az értesítést nyerjük, hogy a Lukács-Justh- féle kombináció teljesen meghiúsult. A király egyelőre hallani sem akar az önálló bankról, enélkül pedig Justhék a kormányzatban részt venni nem akarnak. Lukács is, Justhék is roppant deprimált hangulatban vannak, a bécsi audienciától valami eredményt mégis vártak, a király merevsége tehát lesújtó hatással volt. Lukács megbízást kapott, hogy most már a többi pártokkal érintkezzék, s a déli órákban már tanácskozott is Andrássyval és Kossuthtal, de egyelőre pozitív eredmény nincs s mint maga Lukács kijelentette, a többi pártokkal való tanácskozásoktól eredményt még kevésbbé vár. Politikai körökben az a hir van elterjedve, hogy sem Lukács, sem Khuen a rájuk Bécs által bízott nehéz feladatokra nem fognak vállalkozni s a király a lemondott vVekerle kormányhoz lesz kénytelen ismét folyamodni. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a legrövidebb időn belül házfeloszlatás és választás lesz, amelyre a Justh párt a legnagyobb eréllyel készülődik; — a politikai helyzet azonban oly bizonytalan, hogy mindenkor nagy meglepetésekre lehetünk elkészülve. Fűszeresek italmérósi engedélye. A divatáru kereskedelem sérelmei. Cikksorozataink hosszú sora a társadalmat érdeklő kérdések felett véleményeket mond, sérelmeket tár föl, irányt jelöl s keresi a társadalom egyes osztályai boldogulásának eszközeit. Ennek a feladatunknak teszünk eleget, midőn e cikkünk cime alatt a kereskedői osztály némely sérelmeire és bajaira mutatunk rá. Újabb időben a pénzügyi kormányzat utasította a pénzügyigazgatóságokat, hogy csökkentsék lehetőleg a korlátolt italmérési engedélyeket, illetve azok kiadását. Ez az utasítás egy késői visszhangja Wekerle két esztendő előtti rendelkezésének. A pénzügyigazgatóságok azonban félreértették a minisztérium intencióját, mert az utasítás tévesen felfogott értelmében a következők történtek. Az a szatócs, fűszeres, aki az idén korlátolt italmérési engedélyt kérelmezett, többnyire elutasittatott vagy pedig az úgynevezett „kismértékben való elárusitási engedéllyel“ igyekeztek a száját betömni. Az illető vagy megelégedett ezzel, vagy : nem. De 99 százalék inkább nem elégedett meg, mert ugyan melyik szatócsüzlet tud abból a pálinkából megélni, amit címkézett, zárt palackokban fogyasztana a szatócs és füszerüzletek szerényebb igényű, vékony pénzű törzsközönsége, a munkásnépség és a kevésbbé módos középosztály? így aztán azok, akik a pénzügyigazgatóságtól korlátolt italmérési engedélyt kértek és kismértékbenit kaptak, többnyire vagy visszautasítják a kapott és nékik értéktelen engedélyt, vagy pedig látszólag megnyugodtak egy hétig. Egy hét múlva azonban mar ismét benyújtották a kérvényüket, ez megint két korona bélyeg — s esedeztek kibővítésért, mert hát bizony a zárt palack nem fogy s ha van is valami csekély forgalom, ebből sem házbért fizetni, sem adót kiizadni, sem leróni nem lehet. Mit célzott a minisztérium a korlátoltak számának csökkentésével ? ugyebár tán antialkoholisz- tikus szándék vezérelte 1 Azonban intézkedésével visszalőtt, mert ha munkásnak kezeügyében van a félliter itala, alkalma van minden percben a zsebéből előhúzni a pálinkát, még munkaközben is. De poharazásra nem szaladhat át untalan a szatócshoz. Ha azonban nem ezt célozzák .- lehet gátat vetni a korlátoltak szaporodására, de nem olyan tökéletesen félszeg modorban, mint ez ma gyakoroltatik. 15—20 évig fennálló szatócsüzlet ma gazdát cserél. Az öregebb kereskedő, aki megkereste az aggkorára kamatoztatandó tőkéjét, vonuljon nyugalomba és engedje át a teret a fiatal erőnek, aki szinte a két könyökével akar magának egzisztenciát biztosítani. Ez a fiatal szatócs megveszi a régi boltot s ha modern ember : kitata- roztatja, feldíszíti, átalakítja. Szóval, eltekintve az érte adott összegtől befekteti-ifjukorában szájától megvont-megtakaritott pénzecskéjét. Most jön a fináncz s tulajdonos változás címén elvonja a korlátolt engedélyt, ami nélkül szatócsüzlet akár meg'se nyíljon. Az utód kérvényez, leró bélyeget, illetéket, de engedélyt nem kap. Illetve nem olyat, aminőt kér. Erre fellebez, ismét rójja a bélyeget, illetéket, de engedélyt nem kap ismét. Szóval engedélyt nem kap oda, ahol 20 évig volt, mert a környéken lévő italmérők kielégítik a szükségletet — igy szól a végzés stereotip indoklása. A szegény ördög befektette összekuporgatott garasait, a felesége hozományát és a sógor kölcsönét ebbe az üzletbe, abban a reményben, hogy jó boltot vesz. De jön az igazgatóság és keresztet húz reális számításain. Ez nem helyes. Ezt a szigort ujjonnan alapított üzletekkel szemben szabad csak gyakorolni ez megmagyarázható, de a régi üzletektől az engedélyt megtagadni igazságtalanság. Tessék az újonnan létesítendő üzletektől az engedélyt meggátolni. Ez erkölcsösebb és célravezetőbb is lesz, mig a régibb üzletekben egy elvont korlátolt kimérés megvonása oly jogfosztás, mely jelentékenyen csökkenti az üzlet értékét, minélfogva vagy annak, aki üzletét elakarja adni, vagy annak aki azt a korlátolt kimérés gyakorolhatása reményeben magas áron megveszi, anyagi kárt okoz. Kétségtelen, hogy a magyar kereskedelem minden vonalon nagy nehézségekkel küzd az utóbbi időkben, de viszont az sem tagadható, hogy valamennyi kereskedelmi szakma között éppen a divatáru kereskedelem az, amelynek helyzete a legsúlyosabb. Bizonyítja ezt többek között az, hogy az 1909. év folyamán felmerült fizetésképtelenségek és csődök legtöbbje a divatáru kereskedelmet terheli. A kedvezőtlen körülmények találkozása a divatáru kereskedelemben igen nagy mértékben érezhető. Az erős verseny a raktári készletek tul- halmozását elkerülhetetlenül szükségessé teszi és mivel a divatáru- kereskedelemben a forgalmazott áruk jóformán szezonról-szezonra értéküket veszítik, a raktár leltári értéke, a legtöbb esetben a beszerzési ár alá csökken. Ez a nagyarányú ér- téktelenedés vezet aztán igen gyakori esetben az üzlet összeomlására. Növeli ezt a képtelen helyzetet, hogy a divatáru- üzlet költséges bolthelyiséget, pazar berendezést és nagy kiszolgáló személyzetet igényel, igy az önköltségek átlagosan 40—42 °|0-kal drágítják az árukat. A divatárukereskedelem legnyomasztóbb terhe azonban a kihitelezés. A köztudatba már annyira átment ez, hogy az alig ismert és többé-kevésbbé rossz anyagi viszonyok között élő vevő is egyenesen megköveteli a viszonyaival arányban nem álló hitelt. A kihitelezés mérve különösen azóta öltött túl nagy és e szakmát egyenesen veszélyeztető arányokat, mióta a részletáru kereskedelem egyre nagyobb területeket foglalt el és fünek-fának adta csekély részletre a divatárukat. A legdrágább mühimzések- től kezdve a varróselyemfonálig már minden divatáru-kellék részletre is kapható. Ezzel a versenynyel a készpénzfizetésre dolgozó divatáru-ke- reskedplem nem boldogulhat. Érzékeny csapást már továbbá a divatárukereskedelemre az is, hogy a textil- szakmabeli gyárak által kötött kartelek napról-napra terhesebbé teszik a kondíciókat. Itt-ott már odajutottunk, hogy a kartelek a kicsinyben való eladási árakat is megakarják határozni. Így e divatáru-kereskedő elveszti önállóságát és arra a rabbatra lesz szorítva, melyet a kartel rendesen szükmarkuao engedélyez. Azok a mozgalmak, amelyeket a gyárak az utóbbi időkben a fizetési feltételek megállapítása címén indítanak, voltaképen mind a divatáru, kereskedők ellen irányulnak. A divatáru kereskedők teljes joggal panaszkodnak a tulszaporodás ellen is. A divatáru üzletek száma az utolsó öt évben, a hivatalos statisztika szerint, az egész országban 20 °|0-kal szaporodott. Köztudomású ezzel szemben, hogy az ország lakosságának vásárlási képessége ez alatt az idő alatt nem hogy növekedett volna, sőt éppen ellenkezőleg nagy mértékben csökkent. Az uj üzletek alapítását tehát a közszükséglet nem indokolja és csak természetes, hogy ilyen körülmények között a divatáru-kereskedelemben a verseny már teljesen elfajult és sürgősen orvoslásra vár. Az orvoslás módját a divatáru-kereskedők megfelelő érdekképviseletének megteremtésében kell keresnünk. A kereskedelem már régen túlhaladta azt az állapotot, hogy egyetemes érdekképviseletétől mást várjon, mint a nagy általánosságot érintő kérdésekben való állásfoglalást. Az érdekek védelme csak úgy érthető el, ha a kereskedők szakmák szerint csoportosulnak, amikor is az egyesülésnek sikerét az érdekek azonossága közössége biztosítja. A gyárak karteljével szemben csak a kereskedők szezon érdekszövetsége érhet el eredményeket és csak igy orvosolhatók a szakma égető sebei. A divatáru kereskedőknek tehát mozgalmat kellene inditaniok egy országos jellegű érdekképviselet megteremtésére. Kétségtelen, hogy a szakma jobbjai által kezdeményezett ilyen arányú akcióhoz az ország valamennyi divatáru-kereskedője azonnal csatlakoznék. Sic fizetési fitfiivás. Most, midőn ismét egy újév küszöbén állunk, újra megragadjuk az alkalmat arra nézve, hogy lapunk érdekében nehány szót intézzünk tisztelt olvasóinkhoz. Hangzatos Ígéretekhez azonban ez alkalommal sem folyamodunk s csakis arra nézve 1910. 1. (1J £ L\ ,
