Ungvári Közlöny, 1891. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1891-05-07 / 19. szám
19. szám Tizenharmadik évfolyam. Ungvár, 1891. május 7. Megjeleoik. csütörtökön. $ jj Előfizetési ára: j> s Egész évre 4 frt \ ^ Félévre Z „ ^ ^ Negyedévre ] v ^ ^ Egyes szám 10 kr. s \ Az előfizetési s liircíetniényi 5 > díiak a kiaflóhoz küldendőic. \ UNGVÁRI KÖZLŐN Y. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ; Szerkesztő és kiadóliivatal: \ ; Nagy-uteza, 36. sz. $ s A lap szellemi részét > j illető küldemények a J s szerkesztőhöz, inté- s s zendők. * Nyílttéri csikkért 5 kr. \ fizetendő minden szó ntán. \ x Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: JOYANOYITS JÁNOS. Az autonómia. Már két évtizeddel ezelőtt napirendre került a kath. autonómia kérdése, de azért — bár sok- szót hallottunk pro és contra ez ügyre vonatkozólag — még mindig ott vagyunk, a hol voltunk, t. i. a kezdeményezés stádiumában. Az 1871. évben megtartott kath. kongres- sus többségének elaborátumát ő Felségének, mint legfőbb kegyúrnak bold, gróf Andrássy Gyula mutatta be, s mint nekem a boldogult Simor prímás ezelőtt két évvel mondá: ő Felsége azzal adta ki ez elaborátumot a már szintén elhalt Trefort vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy „elvárja a congresses többsége által hozzá juttatott munkálatára vonatkozó miniszteri jelentését“. Hogy a boldogult Trefort mint felelt meg a legmagasabb megbízásnak — rég tudott dolog. Fiókjába tette az egész munkálatot s jelentést soha sem tett. Trefort ebbeli tétlenségét sokan úgy tüntették fel, mintha maga a klérus óhajtaná, hogy az autonómia ügyében mi sem történjék. Pedig a kik igy okoskodtak, határozottan csalódtak. Mert püspökeink, úgyszólván kivétel nélkül, a boldogult herczeg prímással együtt igen is óhajtották a kath. autonómiát. Tehát nem a püspöki karon múlt, hanem kizárólag a kormányon, hogy ma sincs katholikus autonómia. Néhány évvel ezelőtt Ugrón Gábor, Feny- vessy Ferencz országgyűlési képviselők hozták ismét szóba a képviselőházban az autonómia ügyét. S Csáky gróf a múlt évben határozottan kijelenté, hogy a kezdeményezést kezébe veszi. Meg is tette az első lépést. Összehívott nehány jó katholikus hírben álló képviselőt múlt év deczember havában, s e bizottság határozott úgy, mint nálunk minden kiküldött bizottság határozni szokott, hogy t. i. máskor határoz. Hallottunk egy-két véleményt; de határozott program- mot sem a kormány, sem a bizottsági tagok egyike sem adott, s igy a nagy általánosságban elmondott nézetek elhangzottak a nélkül, hogy a közvélemény egy csöppel is jobban lett volna tájékozódva e fontos kérdésben, mint volt eddig. Ennélfogva maradt minden a réginél, de kath. autonómia nem lett. Nem lesz sem olyan, minőt Ugrón Gábor kontemplál, de még olyan sem, minőt a hierarchia óhajtana. S miért ? Egyszerűen azért, mert nemcsak a múlt, hanem a jelenlegi kormány is tart attól, hogy ha a kath. autonómia létesítéséhez hozzá járul, azt tehát az ország kath. hivő közönségével együtt megcsinálni törekszik, oly hatalmi fegyvert ad ki kezébői, minőt nélkülözni ma — igy gondolkodnak a kormány tagjai — a magyar kormány úgyszólván képtelen. S azért, midőn Csáky gróf vallás- és köz- oktatásügyi miniszter azt mondá a képviselő- házb:.n, hogy ő is barátja az autonómiának, de csak olyannak, a mely alulról kezdődik; kimondá ezzel hallgatag, hogy theoriában igen is autonomist!!, de gyakorlatilag eífectuálva még sem szeretné. Alulról felfelé! Valóságos non sens... A kath. hivő közönség legalsóbb osztálya, az ország ezer s ezer nagy és apró kis falvaiban lakó hivő közönség, melynek legtöbbje — fájdalom — még ma sem írni, sem olvasni nem tud, az csináljon, vagy a mi még eredetibb, az kezdeményezze az autonómia kezdeményezésére vonatkozó első lépést Magyarország kilencz millió katolikusainak érdekében. Tudta Csáky Albin gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy ez nálunk ez idősze- rint — s valószínűleg még jó sokáig ezentúl is — lehetetlenség. S azért könnyen gerálhatta magát autonom istának, tudván, hogy úgy sem lesz belőle semmi. Mozgalmat ily fontos ügyben tehát ne várjunk alulról, hanem a legilletékesebb helyről, felülről. Ha a kormány kibu. ót keres s azzal ijesztget, hogy a kath. autonómia létesítésével a nemzetiségi aspirátiókat növeljük, akkor jó, ne disputáljunk az érveket helyettesitő mikulásdi- ságokkal, hanem hassunk oda, hogy maga a püspöki kar vegye kezébe, mint leghívatottabb, az autonómia ügyét. Mint halljuk, a fővárosban megalakult kath. kör áll most ez ügy élére s nagymérvű mozgalmat indít meg. Kívánjuk, hogy önzetlen fáradozásukat siker koronázza. Mert végre is ha nemcsak jelszóként, hanem a gyakorlatban követendő elvként lesz felállítva az az ismert tétel, hogy szabad államban szabad egyház: szeretnék tudni, mi jogon lehetne megtagadni ez ország lakosságának nagy többségétől azt, a mivel a kisebbség egyesei régóta bírnak Ha lehet a protestáns és a gór. keleti egyházban testvér polgártársainknak autonómiájuk : ugyan miért ne lehetne a rom. katholikusoknak ! ? Adjuk meg minden bevett és elismert hitfele- kezetnek szabad önrendelkezési jogát, ne részesítsünk egyeseket a másikkal szemben előnyben, ne avatkozzunk dogmatikai tételeikbe, ne zavarjuk bármely vallásfelekezethez tartozó honpolgártársunk hitéletét, lelkiismereti szabadságát, s helyre áll az a sokat hangoztatott béke. Linder György, orsz. képviselő. A választási elv közigazgatásban. Varsányi Vilmos fiatal publiczista, az európai államok legújabb alkotmány fejlődésével bizonyította be, bogy a modern irányzat a közigazgatásban a választási s önkormányzati elvnek kedvez. E jeles műből érdemesnek találjuk idézni a „Végszót,“ mely az európai törvényhozások terén tett vizsgálódások eredményét nagyjából következőleg foglalja össze: Előttünk áll nagyjában a kü1 földi közigazgatási szervezetek képe. Kitűnt, hogy a. választási elv a közigazgatásban nem járta le magát, sőt egyre hódításokat tesz. A nyugati államok ismertetett újabb törvényei azt bizonyítják, hogy a nemzetek a választás elvében a polgári szabadság biztosítékát látják. Nem elégednek meg immár avval, hogy csak a törvényhozó hatalomra legyen befolyásuk, hanem a választási elv alapján jogokat akarnak gyakorolni a végrehajtó hatalom terén is. Az összehasonlításból kiderül az is, hogy a magyar megye sem a demokráczia sem n szabadság szempontjából nem sorolható az elsők közé. A tisztviselőválasztás nem kizárólagosan magyar intézmény, mert az angol, az olasz, a belga, a hollandi, a spanyol, a portugál, a svéd, a dán, a román, sőt a bolgár megye is él e joggal. Eredetinek csak a főispáni befolyással történő jelölés mondható; erre a külföldi megyékben nincs példa, mert ezek a választás jogát a központi kormány minden befolyásától menten gyakorolják. A virilizinusnak nem található párja egész Európában, mert a megyei tanácsok mindenütt tisztán választásból kerülnek ki A birtokos osztály a választásoknál mint külön tényező szerepel Poroszországban és Oroszországban, a hol a járási tanács egy részét, legfeljebb harmadát, választja, s Dániában, a hol a megyei tanács kisebbik felét választja. De arra nincsen eset, hogy valaki csak azért, mert sok adót fizet, már megyei képviselő legyen: a birtokaristokráczia előjogának ilyen bántó és kihívó alakjára csak nálunk akadunk. A magyar megyei bizottság csak felerészben áll választott tagokból, de még e töredék megválasztásánál sem biztosíttatott a választók valódi akaratának érvényesülése. A megyei választások érvényének megítélésénél az utolsó döntő szó nálunk a kormányé, mig az olasz, belga, holland, és portugál megye tanácsok tagjaik igazolásában egészen függetlenek, Francziaor- szágban e tárgyban az államtanács határoz, Angliában a főtörvényszék dönt és Spanyolországban a megyei tanács végzése ellen a törvényszékhez jut a felebbezés. Olaszország, Spanyolhon és Portugália a választási elv teljes érvényesítésére újabban a kisebbségi képviseletet is bevitték a közigazgatási választásokba. Igen kétes eredményű választó jogát a magyar megyei választó csak minden ötödik évben gyakorolhatja, mert a megyei bizottság 10 évre alakul és a Választottak fele, tehát a bizottság negyede, minden ötödik évben lép ki. Ilyen hosszú választási ciklusnak egész Európában nincsen párja. A megyei tanács Svéd- honban 2 évre alakul és fele minden évben kilép ; Angliában és Portugáliában 3 év múlva egészen felujul; Belgiumban, Spanyolországban és Pomániában 4 évre választatik és fele minden évben kilép; Olaszországban 5 évre alakul és egy ötödé minden évben felujul; Francziaország- ban és Dániában 6 évre választatik és fele minden harmadik évben kilép, hasonló módon alakul a porosz járási és tartományi tanács. Legközelebb áll még hozzánk Hollandia, a hol a megyei tanács 9 évre alakul és egy harmada minden harmadik évben kilép, tehát még itt is minden harmadik évben ítéletet mond a választó a megyei tanács harmada felett, míg nálunk csak minden ötödik évben jut szóhoz és ítélhet a bizottság egy negyede felett. A vidék és a képzőművészet. Hazánk kulturális fejlődésében egyetlenegy ág sem emelkedett oly rohamosan, mint a képzőművészet. Ebben tagadhatatlanul nagy érdeme van a törvényhozásnak, mely segélyét a magyar képzőművészet iránt soha meg nem tagadta; de nagy érdeme vau maguknak a művészeteknek és a fővárosnak is. Sajnosán nélkülözzük azonban még mindig a vidéket, azt a vidéket, a mely mindig talpon van, ha a hazafias lelkesedés őt bármily czélra felszólítja; nélkülözzük azt a vidéket, mely együtt tud és szokott is érezni a fővárossal a nemzeti kulturális kérdésekben, ez a vidék ma még — mondjuk kiuy.ltan — még mindig bizonyos közönyösségei viseltetik a képzőművészet pártolása iránt. Az országos képzőművészeti társulat e közönyt akarta megtörni akkor, mikor elhatározta, s most már több városban létesített is — hogy egyes nagyobb vidéki városokban kép-kiállitások azok számára létesittetnek, kik Budapestre hasonló kiállítások alkalmával fel nem jöhetnek, alkalmuk nyíljék a magyar művészet remekeivel és másfelől újabb alkotásaival megismerkedhetni. Voltak ily kiállítások Veszprémben, Szombathelyen, Kolozsvárt stb., de az eredmény meglepőleg csekély volt. Vidékünk előkelő gazdag közönsége még mindig nem bir kellő érzékkel az iránt, hogy házának, lakásának berendezésében mily hiányt jelez az a szép kép, a mely n e m függ a falán. A vidéken jó módú, művelt házakban a lehető legszebb, legdrágább bútorzattal találkozunk ; a lakás berendezése kifogástalan, a háztartás előkelő és sok pénzt felemésztő, a lovakra, kocsikra bőségesen jut,
