Ungvári Közlöny, 1891. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-29 / 5. szám
Ungvár, 1891. január 29. 5. szám. yxcc^xxsxas&x. Tizenharmadik évfolyam. Előfizetési ára Félévre................................2 frt. Negyedévre .....................1 * Egy példány ára W kr. Kapható a kiadóirodában, Szenczer Henrik és Feuerlicht R. tőzsdéjében. Az előfizetési és hirdetményi dijakat POLLACSEK MIKSA könyvnyomdája veszi fel. UNGVÁRI KÖZLÖNY. ME(iJEliENIK LSÜTORTÖkAN. Szerkesztőség : nagy-utca 36. (a görögtemplomnál) Ide intézendők a lap szellem részét ihető küldemények. Kézira t°k előlegesjkivánatra egy hó alat visszaadatnak. Hirdetményekért a 30 kr. bélyegilletéken felül 3 kr. nyílttéri czikkért 5 kr. fizetendő minden szó után. Változnak az idők. A lapok mind sűrűbben hoznak híreket a köz- igazgatás reformjáról. Az emberek olvassák és hallgatnak. Hasonló ez ahhoz, mint mikor késő őszszel varjak seregei érkeznek éjszak felől. Az előbb jövők lomhán, nagy károgással vonulnak el fölöttünk; a későbbiek mái' kevesebbet kárognak, hanem annál jobban sietnek. Az ember elmélázva nézi őket; eszébe jut, hogy változnak az idők, s egyszerre esak nyakunkon a tél. Hát bizony változnak az idők, mint a latin példabeszéd tartja, és mi is megváltozunk velők. Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Ha valaki az alkotmány helyreállításakor csak mint jámbor eszmét merte volna a közigazgatás olyatén reformját, pengetni, a milyet most helyeznek kilátásba a lapok, hát mint. becstelent, kirekesztették volna a tisztességes emberek társaságából. He azóta nagyot fordult az idő kereke, s vele a hazafias érzület és a hazafiúi jellem is. A mi akkor felforralta volna a vért a legszélsőbb jobboldali képviselőben is, azzal most, mint üdvös reformmal kecsegtetik az egész országot. Hja. mert azóta elszegényedtünk, s ezenfelül — a mint a tapasztalat és a következmények bizonyítják — tervszerűig, rendszeresen kiölték belőlünk a szabadságért való rajongást és az alkotmányos szellemet, a hazafias jellemet. A Regulusok és Leonidások kora nálunk már lejárt. A szegénynyel, kivált ha nem erősjellemű, könnyen el lehet bánni. Tégy az ilyen ember elé kardot és konezot, — ő biztosan az utóbbit fogja választani. A megtört, de meg nem hajolt Magyarország 1849 után 17 évig küzdött szenvedéssel, türelemmel, egy jobb jövőben való hittel azokért a jogokért, a melyeket most — megváltozott, illetőleg elkor- csosodott érzületénél fogva — önként szándékozik feladni. Mit bánja az éhség által jelleméből kivetkőz- tetett ember, akármiféle kormányrendszer van érvényben, csak neki biztos jövedelmet hozó hivatala legyen! A római nép azt kiabálta a császárok hanyatló korában: panem et eircenses! kenyeret és látványosságot ! Mi rosszabbúl állunk, mert mi nem áhi- tunk látványosságot, s örülünk, ha az osztogató kéz egy darab kenyeret vet nekünk. De mit is mondunk ? Vaw bizony circus nálunk is, még pedig kettő. Az egyik az, a hol eltáncolják jogainkat, a másik pedig, a hol abderai bölcsességgel concurrenseket nevelnek a magyar embernek a felsőbb életpályákra. Azelőtt nem bántuk, akárminő nyelvet beszél valaki, csak segítsen az ellenséget ütni; most meg önkent fogunk lemondani azokról a legnagyobb jogokról, a melyeket egy győztes ellenségnek is első dolga lenne tőlünk elszedni, azután kedvünk fog telni lánczaink csörgésében, mert hiszen azzal biztatnak, hogy rabtársaink is idővel magyarul fognak beszélni. De hát változott az idő és a felfogás. Azelőtt „szabadság“ volt itt a jelszó, a mi szükségkép magával hozta volna a magyarosodást; most pedig „kenyér" a jelszó, s ehhez megelégszünk a magyarosodás verebével, melyet jobbnak tartunk ma, mint a szabadság túzokját holnap. Azonban semmi sem bizonyítja oly szembeötlően az idők és jellemek nagy megváltozását, mint ama vigasztalás, hogy a közigazgatási reform meghagyja a megyéknek „nesze semmi, fogd meg jól “-ként a levelezési, kérvényezési és a törvénytelenségek elleni tiltakozási jogot. Szegény Magyarország! Hát azért kellett annyit vórezned a szabadságért, és annyit tűrnöd a pacz- kázó német és cseh beamterektől, hogy végre ily lealázó gúnyt vágjanak szelned közé ? Ha nincs nép, mely az ilyen vakmerő sérelem ellen a legerélyesebben tiltakozzék; ha már kihalt az új nemzedékből minden önérzet: akkor jöjjenek elő zúgaikból a még életben lévő csonkák és bénák, kik testük épségét és végtagjaikat ott hagyták a szabadságharcz mezőin, és követeljék azokat vissza az őket bolonddá tett nemzettől ; támadjanak fel sírjaikból az elvérzett harcosok és vértanúk, s követeljék vissza ettől a méltatlan földtől vérüket, amit hiába megivott, — életüket, családi boldogságukat és reményeiket ettől a mostani hálátlan és kegyeletnélküli társadalomtól; mert ők a legbecsesebb kincseiket nem azért áldozták fel a hareztéren és a vesztőhelyen, hogy ily közigazgatási reformok lánc.z- csörrenései háborgassák síri nyugalmukat; dübörögjenek a föld alatt azok a honfiak, a kik az alkotmányos korszak kezdetén abban a tudatban hajtották fejőket örök nyugalomra, hogy hazájuk a boldogulás utján halad ; ébredjen fel a kiegyezés létesítője, emelje meg koporsója födelét, és kiáltsa ki az ál-reformereknek: Félre az igazak útjából ti korcs magyarok ! ezt én nem így akartam ! . . . . Bizonyára nem ilyen reformokkal megnyűgözött hon képe lebegett a legnagyobb magyar, az ország boldogságáért való buzgólkodásában lelkileg megtört Széchenyi István előtt, mikor azt állította, hogy Magyarország nem „volt“, hanem „lesz*; más közjogi szervezetről ábrándozott a költő, mikor azt énekelte, hogy még jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. Hanem hát a holtak nem mozdulnak, hogy elhárítsák a nemzeti veszedelmet; az élők pedig egy kedvű közönyuyel hallgatják a varjúkárogást, —- míg egyszerre csak beköszönt a mohácsi vész utáni állapotnál is szomorúbb állapot, a mikor majd szertenézhetünk, de nem fogjuk lelni honunkat a hazában. Vájjon eljutottunk-e már ama lejtő aljára, melyen a nagy száműzött beteljesült jövendölése szerint siklunk? Vagy lehet azon még lejebb is siklani ? Félünk, hogy igen. Siklani fogúnk, a meddig csak lesz vesztenivalónk. A tékozlás szelleme nem ismer határt. A jogi lejtő után következni fog az erkölcsi, — s a ki ezen is lesiklott, arra nézve az újabb fölemelkedés lehetősége örökre megszűnt. Sorsunk intézői! vigyázzatok ! Ne engedjétek a nemzeti erkölcsöket kiveszni; ne állítsatok oly intézményeket, melyek az alkotmányos szellemet elfojtják, a szabadságszeretet lángját kioltják s a nemzeti önérzetet kiirtják ; mert úgy egyszer csak arra a rettentő tapasztalatra ébredtek : hogy Magyar- ország nem „lesz“, hanem „volt*. A betegsegélyző egylet társas összejövetele. Piknik I Pompás dolog, csakhogy már ilyen is lesz egyszer Carneval herceg ezidei rövid uralkodása alatt, a feszélyezett s a családapák zsebét nagyon is igénybe vevő tánczvigalom helyett, — jegyezték meg a meghívottak. A rendezőség fáradhatatlan volt, s a buzgó elnök, csakhogy megtakarítson, a mit lehet, a szenvedők javára — maga rendezte az Ízléses díszítést. Kezdete 7 órakor. Ezt olvastam a meghívón. A rendezőség tagjai lesve nézik az ajtó nyílását, ki is jön hát. Nyolc órakor nagyot nyílik az ajtó, két kedves leányka lép be, félénken tekint szét, leveszem kendőcskéjöket, s bevezetve őket a terembe, társalogni kezdtem. Minden kérdésemre néma választ nyerek, egy-egy mosolyt, mig végre nagy pirulva súgja az egyik : „Ich kann nur deutsch sprechen.“ Persze hogy germanizálni kezdtem azonnal. Megértve igy egymást, erősen igyekeztem félelmöket csillapítani. Tö ben is lesznek még — mondám az egyiknek — 1 i fekete ruhájában igen jól nézett ki, kivált mikor a szőke fiatal emberrel lejtette a keringőt, szép párnak is bizonyult. Ráhúzta a czigány a frisset, minek gyors üteme szinte jobban varázsolta össze a vendégeket. Jöttek a szépek, utánuk a táncosok, megeredt a csárdás úgy, hogy hossza-vége nem volt virradtig. Egy szép fehér ruhás menyecske lép be a terembe. Karomat nyújtom neki, de ő csak félénken elvonja magát. Megsúgom miért. A fiatal férjem uram lépegett utánunk, s ennek féltékenységét el hárítandó, tette ezt. Szerette, hogy tetszett. Boldog volt, különösen mikor „kedves kisasszonynak“ czi- mezte egy a polgárokkal élő intelligentiánk általában kedvelt tagja, kivel szomszéd volt az asztal- sarkon. Fel is szökött helyéről, odasimulva férjéhez s halkan, mosolyogva kérdezte, „úgy e nem vagyok már kisasszony“?! A szomszéd Beregből egy igen kedves vendéget láttam, s általános tetszésben részesült, mindenütt hódított, különösen mikor a főnyereményt, azt a nagy „kokin kokast“ a dobozban átnyújtotta a szerencsés nyerőnek. Jobb helyre alig fordíthatta volna figyelmét „Fortuna“. Ez a kedves vendég igen jó táncosnő s kár, hogy többet nem hozott magával, így legalább többet enyeleghetett volna a „salon-rockossal“. A „kis mamát“ hagytam utolsónak, haragudtam is rá egész estve, hogy a hadnagy urat gardírozza, csupa rokoni szeretetből. Hogy e titkát kiírtam, remélem, nem fog rám haragudni. Fel sem teszem, hogy azt tenné, mikor annyi jóságot árul el szavaival. Aztán hogyan tán ólja a csárdást I.. . Csupa élet 1 Az altiszti kränzchei re előre is megenga- girozom. Olyan figyelmes, leköt ező volt mindenki irányában, hogy azt hittem, egy nagy család vagyunk. Mondanom sem kel’, hogy tetőpontját érte el a vendégszeretete, mikor szünóra alatt a táncterem közt pén végig terítették a nagy asztalt, felpakkolta a „batyut“ mindenki, s valóságos lucullusi lakoma fejlődött ki. Megeredtek a dictiók a jókedv szabad nyilatkozatából. Mocsáry Géza az egylet rendkívüli humánusságát ecsetelve, kiemelte, mily szükség van erre Ungváron, hol az iparos osztálynak nehéz viszonyokkal kell folyton küzdenie. Élteti az egylet vezetőit s annak fáradhatlan s kitartó létrehozója és elnökére, Erdős Lászlóra üríti poharát. Erdős hosszabban ecsetelve Mocsáry érdemeit a polgárokkal szemben, egészsége és jólétére üríti poharát. Iváncsy szép beszédben emelt poharat az egylet fel virágozására, mint legjobbra. Hevesy hasonlóan az egylet érdekében szólott s az egylet tagjaira ürítette poharát. A sorsjáték kitünően sikerült, mivel a főnyeremény igen helyén találta magát. Azt beszéli a fáma, hogy a hajnalt még nem otthon jelezte a nyerőnek. A „siró babát“ igen helyesen a „fehér ruhás“ menyecske nyerte el, más „hijjában“ neki Ítélte Fortuna, hogy „addig is“ legyen mivel unalmát űzni, mig a gólya ott kerepel a háztetőn. A többi nyeremény is jó gazdát kapott — s jutott mindenkinek egy nagy füge I A mulatság igen kedélyes hangulat mellett még a reggeli órákban is javában folyt. Járta a „hogy volt“, „soh’se halunk meg“, —akár csak a mulatság kezdetén. Mindent fel tudtam fedezni, csak azt nem, hogy városunk iparos osztálya hol volt ez estén, mikor olcsóbban, jobban soh’se mulathat sehol. Sajnálhatják is. Hja ! de az a vaskalaposság nagy dolog. Ott láttam Hevesynét, Rakovszkinét. Tapasztónét, Borossnét leányával stb. Minthogy a szerkesztő ur igen kevés helyet bocsátott rendelkezésemre, engedjenek meg, a kikről meg nem emlékeztem, pedig de sok szép történetecskét fűzhetnék még ide, — s mennyien haragudnának meg rám a sok kis igazságért. Csak egy dolog bánt, hogy a jelen volt két jeles orvos urnák semmi „szívbajt“ nem jelentettek be a táncosnők, szinte unták magukat. Nézték csak volna meg a „pulsust“. Grünfeldné jó bora és konyhájáért jó elismerést érdemel Most pedig köszönöm a rendezőségnek, hogy e kis „pletyka“ megírására alkalmat adott. Csak minél gyakrabban ily kedélyes estélyeket ; majd megértjük aztán .egymást. Mókus
