Ungvári Közlöny, 1890. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1890-02-13 / 7. szám

* Az agyagiparis’<ola ujonan leendő felállítása tár­gyában a kereskedelemügyi miniszter a következő leiratot intézte vármegyénk közönségéhez. < Az agyagipar fej­lesztése érdekében elhatároztam, hogy az ungvári agyag­ipar szakiskolát, arra az esetre, ha az érdekelt körök ezen iskola fenntartási költségeihez továbbra is hozzá­járulni hajlandóknak nyilatkoznak, újjászervezem. Tekin­tettel arra, hogy ezen iskola a szerzett tapasztalatok szerint, valamint eddig, úgy a jövőben is jótékony hatást van hivatva a vármegye érdekelt iparos köreire gyakorolni, indokoltnak tartom, hogy annak fenntartási költségeihez, úgy a vármegye törvényhatósága, valamint Ungvár város kepviselő-testülete is anyagilag hozzá­járuljon. Ez okból felhívom a vármegye közönségét, hogy fontolóra vevén, mily jelentékeny érdeket képez a nevezett iskolának azon vidéken továbbra is leendő fenntartása, hozzám mielőbb jelentést tegyen, mily összeggel, vagy más természetű hozzájárulással hajlandó a vármegye közönsége és a város az iskolát támogatni, s mennyi időre hajlandó anyagi támogatását kötelezőleg biztosítani ? Budapesten, 1890. évi január hó 4-én. Baross, s. k.« * A Csapon tartott tánczestély fényesen sikerült. A tánez reggeli 7 órakor ért véget, a négyeseket 28 pár tánczolta. A tánczterem fényesen volt díszítve, a mi Fenyvesi Sándor fütőházi főnök érdeme, ki nem kiméit időt és fáradságot, hogy a közönség igényeit kielégítse, (tarai Ignácz vendéglős szintén kitett magáért és a ven­dégeinek igen jó és ízletes étkeket és kitűnő italokat szolgáltatott, miért is vendégei másnap a korhely leves után ismét hozzáláttak a jó savanyuvizes borhoz. Jelen­voltak : asszonyok : Dr. Özvegyi Ferenczné, Pemberger Gyuláné, Bacskay Sámuelné, Kozma Mártonné, Baum­gärtner Sándorné, Paulik Józsefné, Tenkely Mihályné, Erdessy N.-né, Kovács Ernőné, Marczek Gyuláné. Csiky Nándorné, Huszka Ferenczné, Nyárády Józsefné, Vilcsek N.-né, Halfinger lstvánné, Kulsinezky Béláné, Holier Gáborné; kisasszonyok: Goldberger Helén, Grünfeld Margit, Pólik Mariska, Marcsek Jolán, Tenkely Gizella, Krimos Anna, Király Erzsiké, Csiky Irén, Huszka Teréz, Bacskay Ilonka, Nyárády Etel, Vilcsek Juliska. Felül­fizettek : Dr. Özvegyi Ferencz 1 írt, Fenyvessy Sándor mérnök 1 frt, Gerő József 1 frt, Benyeczky társulati felügyelő 1 frt, Vilcsek N. 1 frt, Kulsinezky Béla 1 frt, Max Elias 1 frt, Klein Albert 70 kr., Nyiry László 30 kr., Friedman Mór 30 kr., Goldberger Márton 20 kr., összesen 9 frt, összes bevétel 70 frt 30 kr., kiadás 58 frt 50 kr., tiszta maradvány 11 frt 80 kr. Ebből 5 írt 90 kr. a vöröskereszt-egylet javára fordittatik, 5 frt 90 kr. az újonnan alakult vasúti személyzet-se- gélyző egylet javára. * A munkácsi gymnasium kiegészítése tárgyában e napokban küldöttség járt a közokt. minisztériumnál. E küldöttséget György Endre és Komjáthy Béla képvi­selőkön kívül hathatósan támogatták még Firczák Gyula képviselők és nagyprépost, Pásztély János kúriai és Med- vigy Mihály kir. táblai bírák is. * Elhárított tűzvész. «Egy jelenvolt* aláírással a következő esetről értesítik lapunkat: Folyó hó 10-én d. u. s/41 órakor özv. Gébé Mihályné háza kéménye, melyet épen az nap tisztított ki a kéményseprő, — ki­futtatásra ötvenen rándulnak fel a fővárosba könnyű a zónával. Biz ez okos divat lenne, ha minden vidék követné. Angliában száz mérföldnyiről is elmennek a hires futta­tásokra, melyek nemcsak mulatságot ígérnek, hanem igen fontosak nemzetgazdaságilag is. Ezt egy nyugalmazott százados magyarázgatja, de a fiatal leányok nem hallgatnak oda, őket inkább ér­deklik a színházak, a bálok. —- Boldog fővárosiak ! Ti a legmüvészibb játékban gyönyörködhettek. Tapsolhattok az isteni Ilkának, a még mindig bájos Blahánénak, elragadtatva élvezhetitek Sz. Prielle Kornélia, Csillag Teréz, Helvey Laura művészi játékát, megbámulhatjátok remek toilettejeiket, mig ne­künk a vidéken be kell érnünk a kezdő naivák sely­pítésével. Hát a daliás Nagy Imre, hány fiatal szivet hoz mozgásba, lélekhez, szivhez szóló szavallatával. Boldog fővárosi leányok, kik őt hallgathatjátok! Ki nem fogynak a fővárosi élet dicsőítéséből. Boldog fővárosiak! Mi fővárosiak pedig a vidékieket irigyeljük és talán több joggal. A fővárosi középosztály élete, csekély kivétellel, igazán nem irigyelhető. Igazi «Fenn az ernyő, nincsen kas». Túlköltekezünk. A mulatságokat, jour-fixeket, bálokat, toiletteket a családapa gondjai, a családanya szorongása zavarja leg­többször meg s követik az öngyilkosságok, csődök, ár­verések vagy családi botrányok. Ne kívánkozzatok a boldog vidékről e nagy Babylonba. A jour-fixeket hetenkint hat napi gond, egy bált fél évi vergődés szokta követni, és Monászterly, Dobos stb. számlái. A jour-fixek után a nőnek rendesen migraineja van, a férj a klubban, a kaszinóban tölti estéit. Vidéken esti nyolez órakor vacsorára összejön az egész család, s ha a ténsur tovább tarokkozik a kaszi­nóban, nyolezkor már a kis pesztonka fut utána : «kéreti a ténsasszany, tessék már hazajönni, vacsorára! S aztán elbeszélgetnek, olvasgatnak s kilencz óra után, mint Arany énekli: «Ki-ki nyugalomba»! Ti is, vidék szép lányai, ne irigyeljétek a főváros, leányokat, Artúrokat, Rómeókat; a ti Náczitok, Pistátoki nem tud tán a szerelemről úgy szavalni, de melegebben, hivebhen érez s a mi afő... feleségül is vesz titeket. MILASSIN VILMOS. gyuladt, s az égő korom kihullott a tetőzetre és ott tüzet fogott. Hogy nagyobb baj nem támadt, az egyedül Jenkóvszky Vladimir III. osztálybeli gymnasiumi tanuló­nak köszönhető, ki nevezett özvegynél lakik, ö ugyanis felkuszva a tetőzetre, a már lángokban kitörő tűzet kitűnő ügyességgel beoltotta. Pár pereznyi késés mellett az egész ház az emésztő tűz martalékává vált volna. * Gyászhir. Özv. Jaszencsák Szilárdné elébb Kruzsovics Károlyné szül. Vitkó Antanóia, életének 71-ik évében, tüdőgyuladás következtében, I» hó 10-ikén meghalt. Földi maradványai Ungváron, f. hó 11-én délután 4 órakor beszenteltettek, s koporsóba tétetvén, tegnap délelőtt Homokra szállíttattak s örök nyugalomra tétettek. — Hajdu-doroghi Mészáros Károly, hites ügyvéd, Ungm. tisztb. főjegyzője, lapunk volt munkatársa, f. hó 2-án esteli 8 órakor Zavatkán hosszas szenvedés után 69 éves korában megszűnt élni. Halálát végelgyen­gülés okozta. Temetése f. hó 4-én d. ü. 3 órakor igen nagy részvét mellett ment végbe. Nyugodjanak békével! * Uj képviselő. Szabolcsmegye nyirbogdányi kerü­letében a tegnapelőtt megtartott orsz. képviselőválasz­táson Zoltán János függetlenségpártit választották meg nagy többséggel Fráter György kormánypárti ellenében. * Munkács város polgármestere, Merényi János, f. hó 7-ikén, 64 éves korában, elhunyt. * Az efäö zónajegyek. Baross miniszter oly el­használt zóna-jegyeket kerestet, melyek a zónaforgalom első órájában, tehát 1889. juh 31 -ikét követő éjjel 12 és 1 óra között adattak ki. Ezen elhasznált jegyekből három darabot, — első-, másod- és harmadosztályút, — a nemzeti múzeumban, ugyanannnyit pedig a minisz­térium levéltárában helyeznek el. * Uj ezüst pénz. A közös pénzügyi minisztérium elvégre elhatározta, hogy a régi kopott 10 és 20 kraj- czárosok helyett ujakat hoz forgalomba és e czélra uj 10 20 krajezáros ezüstpénz veretett, még pedig a kie­gyezés folytán minket, magyarokat megillető arányban 30 százalékot magyar szöveggel. * Uj postaigazgató. Kassai posta- és távirdaigaz- gatóvá Bene Róbert nagyszebeni posta- és távirdaigaz- gató neveztetett ki. * A városi pénztári hivatal közhírré teszi, hogy mindazon adózók, kik III-ad osztályú keresetiadó, valamint a tőkekamat, adóra vonatkozó vallomási iveiket ez ideig a városi pénztári hivatalhoz még be nem nyújtották, ezen vallomásaikat 8 nap alatt, annyival inkább adják be, mert különben adójuk hivatalból fog megállapittatni. * Lótenyésztők figyelmébe. A földmivelésügyi mi­niszter fölhívja azokat a méntulajdonosak, akiknek bir­tokában legalább négy darab jószármazásu és erős testalkatú egy éves méncsikó van, s azokat az államnak eladni kívánják, hogy ebbeli szándékukat f. hó 20-ig jelentsék be. * Egy kéktollas legyező, mely a katonatiszti mulatságban a ruhatárban maradt, Roth J.-tól átvehető. * Nincs többé «trinkgeld»! A reformváros, ez lesz maholnap a neve Grácznak. Csak nemrég alakult meg ott a kalappal nem köszönök egylete, most pedig hadat üzentek a boorravalónak. A kezdeményezést maga egy kávéháztulajdonos nyittotta meg, a ki kijelentette, hogy alkalmazottjait ő maga fizeti s megtiltotta nekik, hogy borravalót fogadjanak el. Példája valószínűleg csakhamar követőkre fog találni Gráczban és egyebütt, még talán — Budapesten is. Nyilatkozat. A nélkül, hogy az álarcos támadás személyes nehezteléseinek s érdekeinek okát kutatnók, az «Ungvári Közlöny* f. évi 5-ik számában Brennus neve alatt Dro- hobeczky Gyulát compromittálni igyekvő czikk Írójának eljárását helytelennek s roszakaratúnak Ítéljük; mert. a támadottnak, mint nyolez éven át egyletünk buzgó és hazafias törekvéseinkben lelkesen vezető karnagyának jellemét más oldalról tanultuk ismerni, n. é. közönsé­günk részéről iránta csak tiszteletet és becsültetést ta­pasztaltunk s ez okból ily alacsony támadások eseten védélmére kelni kötelességünknak ismerjük. Ungvári, 1890. febr. 11. Az ungvári dalárda tagjai. Nincs nézetkülönbség az orvosok között a fölött, hogy rheumatismus a vérnek savassága folytán következik be, s a velő és máj megzavart működése miatt nem választó­dik el a vértől. Tény tehát, hogy rheumatismus csak oly esetben gyógyítható, ha e betegségnek alapos okozója pltávolittatik, nevezetesen ha a velő és máj egészséges működése ismét helyre- állittatik. Ez csak egy gyógyszer által érhető el, mely­nek összeállítása tudományos alapon nyugszik és mely specialis tulajdonságánál fogva a v löt és májat rendes működésbe tereli. Egy ily gyógyszert bírunk Warner féle Safe Curé-ben, mely által sok ezer ember menekült már meg a rheumatizmustol. Warner Safe Cure ára 1 üveg 2 frt. Kapható Hoffmann Béla gyógyszer tálá­ban az „Aranv Oroszlányhoz Ungvári. IRODALOM. — Az „Építési Tanácsadó“ Gonda Béla műszaki tanácsos és műegyetemi tanár e közérdekű müvéből megjelent a 7 dik füzet, mely a vasút­építés általánps föltételeit, s ezenkívül a vasúti fahidak czölöpőzése. az alagutak épí­tésére s a. felépítmény lerakására vonatkozó feltételeket tartalmazza. A füzetekhez van mel­lékelve a magyarországi hírlapírók nyugdíj intézete palotájának homlokzati és két alaprajza. Az „Építési Tanácsadó ösz- szesen 30 füzetre van tervezve. Ára egy füzetnek 30 kr. Elő is lehet fizetni 18 füzetre 5 frt 40 krral és 9 füzetre 2 frt 70 krral. A füzetek megrendel­hetők a kiadó Ifj. Nagel Ottó könyvkeres­kedésében Budapesten, úgyszintén minden könyvkereskedésben. — „A Hét“ Kiss József hetilapjának legújabb, 5. száma egészen a lefolyt hét talajából nőtt, és csaknem minden czikk az actualitás jellegével bir. Nagy nevek egész sorozata disziti e számot és a szellemes ötletek egész raja tarkítja. A hol lapozzuk, mindenütt érdekes, a megszokottól elütő. A szerkesztő megintervieívolta a régi és a fiatal gárda előkelőségeit és nyilatkozatra kérte fel őket, hogy mikép gondolkoznak a Saionkér- désben, melyet e lap felvetett. Az első czikk most csoportosítja az adott feleleteket, melyek szellemben és érdekességben egymással veteked nek, Vadnai Károly egész kis tanulmányt irt a régibb magyar salonokról, hol Íróink megfordultak. Tóth Béla egy bájos kis reminiscentiával szolgál, Szily Kálmán, az akadémia főtitkára Dr. Fáik Miksa, Paulay, Váradi Antal, ifj. Ábrányi Kornél és Emil, Mezei Ernő, Dr. Silberstein, Kozma Andor, Sz. Nogáll Janka, Szatmári Mór. Kenedi Géza, rövidebb-hosszabb czikekben mondják el nézeteiket és eregetik a szellemesség színesröpentvűit. Mikszáth Kálmán az ő páratlan humorával és eredeti ész­járásával lepi meg az olvasót. Ő teszi be az ajtót : Ilyen érdekes collectiót nem egyhamar olvastunk — Az új szám többi közleményei közül kiemelendő, első sorban Futtaki Gyula czikke Rudolf trónörö­kösről, melyben a trónörökös közelében nyert köz­vetlen benyomásait adja elő. Szalay Fruzina, „A Hét“ kiváló költőnője egy bájos idyllt fest „Alkony“ czlm alatt. Szemere Attila befejezi feltűnést keltett novelláját, és Márkus József egy kaczagtató hu­morral megírt ily beszélyt közöl. Kiváló érdekű e füzeteben a „Heti Krónika“ és a nemzeti szín­ház premiere közönségéről szóló czikk. Ezúttal tehát nem valamely színdarabot vagy színműírót vesz bonczkés alá „A Hét“, hanem magát a közönségeit, és pedig nem valami kíméletesen. Számos apró alkalmi czikk, vers, közbeszúrt aphorisma tarkítja, a füzetet, melynek boritékán ezúttal egy orosz szépség, az e hetet domináló orosz daltársulat pri­madonnája, Dimitriewna Nádja pompás kivitelű szines rajzban látható. Melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe e magas színvonalú lapot, mely a maga nemében páratlanúl áll irodalmunkban. Előfizetési ára egész évre 10 frt, fél évre 5 frt, negyed évre 2 frt 50 kr. Az előfizetések „A Hét“ kiadóhivata lába, Akadémia-utcza 4. sz. intézendők. — Felhívás előfizetésre. Két éve múlt, hogy Balázs Sándor, a kitűnő magyar humorista és gazdag kedélyű jó barát, küzdelmében, lesúj­tott, megtört szive sajgásában elfáradt s pihenni tért, az irodalom kifejezhetetlen ká­rára saját maga vetett életének, annak az életnek, melyről mindenki azt hitte, hogy csupa derű, mert borúját, töviseit erős lélekkel hordozta addig, mig szive meg nem tört. Barátai, ismerősei s az egész nemzet híven őrzik emlékét. Nem csak a díszes márványkö tartja ezt feDn, amivel az Írók és művészek társasága sírját jelölte, hanem nagybecsű müvei is. Müveiből a h gutolsó évek alakításai nincsenek még kötetben megjelenve, pedig ezek képeznék emlékköve örökzöldjét. Ez okból vállal­koztunk mi arra, hogy addig is, mig a Kisfaludy* társaság elhunyt tagjával szemközt nemcsak a kegyeletnek, de a hálának is eleget tesz, egy kötetet megjelentetünk. Nem akarjuk mi ezzel a Kisfaludy- társaság nemes törekvéseinek útját vágni, mert tudjuk jól, hogy annak az Írónak, ki oly fényes sikerrel olvasott föl a társaság gyűlésein, ki vol- taképen megalapítója a felolvasó gyűlések látoga­tásának műveivel gazdagítani fogja becses kia­dásainak, sorozatát. Mi csak baráti érzésünknek hódolunk ezzel, s célunk e mellett az is. hogy a tiszta jövedelmet a halhatatlan Írót halá­lába végzetesen és önkényt követett nemes szivü testvér, Balázs Gábor sírját is méltó emlék diszit- se, s ebből az összegből s ebből akarjuk fedezni azokat a kötelezettségeket, melyek ma még fenn állanak s melyeknek lerovását az elköltözöttek jó emléke megköveteli ... A nagy közönség, az ismerősök, jó barátok, nem felejtették el azokat a derült perceket, órákat, miket Balázs Sándornak és müveinek köszönhetünk, és hiszszük, sietni fog­nak a szép kiállítású s az elhunyt iró arczképével díszített kötetet megszerezni, annál is inkább, hogy halála után is élvezhessék társaságát és kedélyét annak, ki ezzel életében annyiszor és annyit bűvölt. A 10—12 Ívre terjedő kötet előfizetési ára 1 frt, fűzve, kemény táblában 1 frt 50 kr. A munka február hó végén jelenik meg. Az előfizetési pén­zeket kérjük Fekete József tan- és nevelő­intézet tulajdonos címére, Budapest, I. kerület Attila utca 68. sz. alá küldeni. Budapest 1889. no’ vember hó. Az elhunyt bizalmas barátai nevében * Fekete József, Erdélyi Gyula, Németh Ignác, Somlya; József, Dr. Sziklay János. 1

Next

/
Thumbnails
Contents