Ung, 1918. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)
1918-09-29 / 39. szám
56. évfolyam. Ungvár, 1918. szeptember 29. 39 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évi\ . 12 K. Negyedévre . . 3 K. Félévre.... 6 K. Amerikába Egész évre 14 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalon Lapjá v ni egy fltt : Hgész évre . . 18 K. || Félévre ...........9 K. Negyedévre .... 4 К 50 f. == Ny Ittér soronként 90 fillér. ------HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik mir- ===== den csütörtökön. ===== TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, J hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: BÁNÜCZY BÉLA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.------ KIADÓHIVATALI TELHFONSZÄM 11. ...........' /А ruthén-kérdés. Dr. Tbítmann Ottó pécsi ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, aki Beregvárinegye szülötte és igy a ruthón néppel érintkezett, érdekes kis tanulmányban foglalkozik a felvidék lakosságával. A szerző reáirányitja figyelmünket a galíciai és bukovinai ruthénségre, mely nép mintegy két évtizeddel ezelőtt megszilárdította újból az ukrán milliókkal való testvéri érzelmi közösséget és élénk részt vett abban a propagatórius tevékenyégben, melynek célja volt megértést és tiszteletet szerezni a rúthén nemzeti törekvéseknek a világ közvéleménye előtt. Másként áll a helyzet a magyarországi ruthén- séggel. Ez a nép, bár nehéz gazdasági viszonyok közt él, de azért páratlanul békés, szelid lakosság, egyenesen póldaadó az állampolgári hűségben és engedelmességben. Nemzetiségi különállását som tettekben soha nem mutatta, sem érzületben soha nem táplálta. Azokban a falvakban, melyek állami iskolát kaptak, va,gy amelyeknek felekezeti iskoláit megfelelően el tudja látni egyházRorinányzatuk, büszkén beszól a gyermek magyarul s az ajkukon felcsendülő magyar dalnak az a melegsége érzik ki, melyet csak ott tapasztal az ember, ahol a dal gyökere a magyar szív mélyéig ér. A magyarsággal érintkező falvakban, melyekben a lakosság javarésze tud már magyarul, szívesen rendszeresítik a templomokban a magyar oltár-nyelvet Mint katonák, minden tekintetben kiérdemelték a nemzet háláját. Ezen és ezekhez hasonló gondolatok után dr. Hoffmann rátér tulajdonképpeni tárgyára és sajnosán állapítja meg, hogy a nagy magyar közönség, sőt sokszor a hivatott tényezők sem isimen к a ruthénség valódi helyzetét. Két mulasztásra mutat rá a szerző. Egyik az, hogy csődöt mondott nemzetiségi politikánkat alkalmazzuk általánosságban a ruthénsóggel szemben is. Kívánja a füzet Írója, hogy politikánkat vál toztassuk meg és a ruthénséget sürgősen kap csoljuk ki a nemzetiségi közösségből nemcsak azért, mert az ország lakosságának ez a számban tekintélyes csoportja ma még a szó divatos politikai értelmében sem tekinthető nemzetiségnek, hanem mert kipróbált hazafias szellemét jövőre is biztosítani csak úgy tudjuk, ha e vidékre a magyar kultúrának gyorsan fokozott, nagyobb árammennyiségót bocsátjuk be, megkönnyítő intézményekkel viszonozzuk a magyarosodás készségét. A nemzetiségi gyűrűben a ruthónek választják el a Máramaros közepéig terjeszkedő románokat az Ungig érő tótságtól. Ügyeljünk arra, hogy a nemzetiségi vasgyürüt, mielőtt az esetleges izgatás folytán izzásba jönne, törjük szét. Három-négy vármegyének nemcsak magyarul érző, hanem magyarul is beszélőjnépe legyen a legbiztosabb és örökös, széles válászfal két leg- nagyobb és legveszélyesebb nemzetiségünk között. A.ruthén kérdésben elkövetett másik súlyos hiba a hegyvidéki akció visszaíejlesztése volt. Egán Ede halála után ugyanis r.em találtak megfelelő férfiút utódul, igy a koncepciós terv csakhamar egy szürke hivatal léiéknélküli administrá- ciós munkásságáig sülyedt. Egy olyan szerv kell ide, mely a valóban nemzeti misszió súlya felelősségével és éles szemmel figyel, e misszió átérzósének nagyszerű lendületével irányit; egy szerv, mely nem márói holnapra tengeti bürokratikus életét, hanem az ország messze jövőjének számáfa gyenge népnek érdekében is alkotni kíván, a szónak nemzetpoli - tikai magasabb értelmében. Rekonstruálni kell a hegyvidéki akciót. Az a kormány, mely a parancsoló szükséget átérti és- átérzi, könnyen megállapíthatná a gyakorlati pro gram részleteit. A füzet szerzője azzal a biztosítással fejezi be figyelemre érdemes tanulmányát, hogy a kormány erős kézzel ragadja meg a kérdést, a nehezebb idők hajnalában addig, mig egy olyan nyersanyag áll még rendelkezésére, * melyet tetszés szerint formálhatunk. Egy rövid emberöltő alatt egy félmilliós tömeget kapcsolhatunk be szervesen a magyarság vérkeringésébe. A 11-es honvédek hadikiáilitásáról. A tizenegyesek hadikiállitása, mely ma Munkácson, okt. hó 13-án pedig Ungváron a megyeháza nagytermében nyílik meg, a legnemesebb^ ■ emberbaráti a legigazibb jótékony célt szolgálja. Nem a háborút akarja népszerűsíteni, hanem ai alkotó munka géniuszát dicsőíti minden mozzanatában. ügy a kiállításnak, mint a vele kapcsolatos kulturünnepségnek egész jövedelipe a 11. honvédezred özvegyeinek és árváinak jobb sorsát, biztosabb megélhetését mozdítja majd elő. Nem gyorssegélyig fordítja ezt az alapot, hanem oly intézményt terveznek az illetékes körök, ahol úgy az árvák, mint az özvegyek az állandó tisztességes megélhetést biztosító praktikus ismereteket szerezhetik meg. Ennek az intézménynek a tégláit kell a 11-es héten Bereg, Ung, Szabolcs vármegyék közönségének összehoznia. Fiaink az orosz, román, olasz fronton megtették, megteszik kötelességüket, most szükebb hazájuk megértő lakosságán a sor! Áldozzunk minél többet, hogy a háború ütötte sebeket minél tökéletesebben, minél gyorsabban begyógyíthassuk. A kiállítás anyaga oly gazdag, oly változatos, oly művészi lesz, hogy méltán számíthat minden egyes tárgy a legkényesebb ízlésű kritikus elismerésére. Együtt vannak azok a fegyverek, harci eszközök, melyekkel ellenünk küzdöttek a különböző frontokon. Beregi S. honv. önk. tizedes tehetségének legjavát igyekezett a humánus cél szolgálatába állítani. Ezredünk legszebhen dekorált tisztjeinek, valamint elesett hőseinek portrait-i bizonyára elismerést szereznek művészetének. Az ezred frontéletóböl vett tanulmányai méltó helyet foglalnak el a tárlaton. Karikatúrái a legártatlanabb humort csillogtatják. , Nemessányi Andor zászlós nagy megfigyelésre valló és ' alapos készültséggel megalkotott szobrai (Névtelen bős, Búcsúzó honvéd, Drótvágó csatár) a háborús alkotó művészet hangulatos részléteit mutatják be. Az ezred harcai közepette felvett fényképek művészies .nagyításban tárják szemünk elé az ezred viszontagságos és itt ott vidámabb életét. Hogy a harctereken megkövetelt gyors építkezésbe mennyi művésziességet visznek'be honvédőink, azt élénken illusztrálják a nagy ügyességgel megalkotott miniatm-állásrészek, fedezékek, hadtápberendezések stb. Mindezeket megkoronázzák a legkiválóbb katoua-festőmüvészek kollekciói, melyeknek té máját honvédeink életéből merítették, A festmények, fényképek, dísztárgyak igen jutányos árban eladásra is kerülnek. A 11-es hetet minden valószinüsóg szerint Csuha István főispán és Papp Antal püspök fővédnökök nyitják meg. Védnöknök: Csuha Istvánná, Lőrinczy Jenő- né, Kozma Gyuláné, dr. Virányi Sándornó, Ro- mánecz Mihályné, Tomcsány i Gézánó, Ambrózy Gyuláné. Védnökök: Berzeviczy István, Minay Szárnyszegett kacaj. Irta H. Kiss Géza. Szerelmes voltam kacajodba; Nevettem, hogy nevess velem, De te a szived búnak adtad, Hogy a szerelmed kinevettem. Azóta, hogyha kacaghatnék, Látom ismét siró szemed’ És meg nem értett, megvert szivem Minden kacajt — könnybe temet. Merci! Irta Bérezik Árpád. Évekkel ezelőtt Párisban a Rue Taitboul-n mentem végig. Egy szerelő dolgozott a gyalogjárónak egy felszak'itott részében. Én a helyett, hogy a feltépett részen átléptem volna, lekerültem a kocsiutra és úgy meijtem tovább. A szerelő az árokból felnézett rám, megemelintette sipkáját és udvariasan felém köszönt: „Merci!“ Nemrégen történt Budapesten. Egy embert kicsi híjjá, hogy el nem gázolt a villámos. Elrántottam. Csodálkozva nézett rám, aztán odébb állt — egy köszönő szó nélkül. Nem érdekes és jellemző ez a két eset — a társadalmi nevelés, az illem szempontjából? A francia munkás egy „köszönöm“-mel méltányolja azt a csekély figyelmet, hogy nem háborgattam egy szempiílanatig se munkájában, a mi jó budapesti úri emberünk, kinek talán életét mentettem meg, nem tartja szükségesnek, hogy egy „köszönöm“ szót megeresszen. Pedig a magyar ember' jólelkü fajta, csak éppen a külső illemtudás nincs belénevelve. Valahányszor egy iskola mellett elmegyek, eszembe jut, bár ne csak ismeretekkel tömnék meg fiainkat és leányainkat, hanem nevelnék is egy kicsit arra, amiről a müveit emberek egymásra ismernek. Vagy talán nem is az iskolának ügye ez,' ahol az osztályok úgy túl vannak tömve, hogy a tanár a legjobb akarattal se foglalkoz- hatik az egyesek nevelésével. Bátran mondhatja a tanár a saját mentségére, hogy ez a házi nevelésre tartozik. Szoktassák ott tartozó udvariasságra, tisztaságra, külső illemre a gyermeket. De van eziránt érzék ami társadalmunkban? Nagyvárosban nem igen találni (Délolaszország s a Kelet kivételével) annyi szutykos, toprongyos, mezitlábos, szennyes alakot még a főutcákon és a tereken is, mint nálunk. Pedig szegénység másutt is van; nagyobb is, mint nálunk. De egyebütt mindenki igyekszik azt takargatni és legalább külsőleg a tisztességet és „módot“ megóvni. Egy német ur megütközött azon, hogy a villamosokban is hány úri emer és nő megfeied kezik arról, hogy: köpködni tilos és az utcákon is hány kabátos embert látni, aki előtt a zsebkendő ismeretlen intézmény. Összefügg ez a mi nembánomságunkkal. Még a jó társaságban is elnéznek és eltűrnek olyan modortalanságokat, amiket más országban ilyen körök nem néznének el. Egy Jeheíetlen viseletű és modorú ember a hivatalos létra fokain feljutott a magasba, de neveletlenségét nem felejtette lenn. — Hogy tűrhettek el ilyen modortalanságot ? kérdeztem egy úrtól. — Eh, kérlek! felelt a másik. El kell nézni, — hiszen ninc^ nevelése. Egy másik meg úgy Ítélkezett róla : „Eredeti fráter! Nevetni kell rajta!“ Egyáltalán társadalmunkban sajátságos nézetek tapasztalhatók mindenről, a mi egyebütt a társadalmi élet kezdetlegességeihez tartozik. A miket másutt világért se mulasztanának el. Aki levelezget kül- és belföldön, észre fogja venni, hogy mig a külföldi ember — ha nincs is külön fontos írni valója — felelni fog legalább pár udvarias általánossággal s ezzel elismeri, hogy a levelet megkapta, — Magyarországon bezzeg a válasz nélkül maradt levelekből Csimborasszókat lehetne emelni. A társadalmi nevelés, ha valahol az alapja meg van vetve, terjed magától, maguk az emberek terjesztik. Ahogy az ember Marcheggen túl van, csöndesebben, nyugodtabban intéznek el mindent. Nem taszigálják az emberek egymást, hanem sorukat várják, de ezen belől egyformaság uralkodik és nincs kivétel. Egy ismerősöm (fiatal ember) Drezdában járt és jegyet akart váltani a színházi előadásra. Nagy tömeg állt a pénztár előtt libasorban, türelemmel várva, mig a sor rá kerül. A mi fiatal magyarunk azonban'nincs a várakozáshoz szokva. Majd ő ott álldogál hordárok, inasok, szobalányok megett! Kapja magát és előre törtet, elkerülve a sorfalat, hogy a pénztárhoz jusson. Nálunk ilyenkor vagy eltűrik az efféle rendbontást, ha látják, hogy az illető úri ember, vagy lármát csapnak: „tessék hátrább menni!“, „várja be sorát!“ Drezdában egy hang sem hallatszott, hanem szó nélkül fogta az első és odább adta a másiknak, a második a harmadiknak sigy kézről kézre nyújtották egy megjegyzés nélkül, mig a heves fiatal magyar vér visszakerült eredeti helyére, hol aztán belátta, hogy ohó: Európában türelemmel kell sort átlani a pénztár előtt... És nem szabad tolakodni. Lmpunlx шзвЛ 4 óidul. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. ||
