Ung, 1918. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-31 / 13. szám
2 ПЗ. szám.) 1918. március 81. Sándorné, Volosin Ágostonná, Csécsy Julia, Va- ezócsik Emma Róth Sándorné, özv Rády Fe- rencné, Weisz Kálmánná, özv Horváth Mátyásné, Szmetana Péterné, Fenczik Póternó éa Siinonyi Sándorné. Az Egyesület gróf Sztáray Gábor, Szoták Margit és özvegy Roskovics Emánuelné nagylelkű alapítványai folytán megvásárolta napközi otthon céljára özv. Benedek lmréné Árok-utcai házát és már csak a szerződés perfektuálása van hátra. Ezzel nagy lépést tett az egyesület céljai valóra váltásában és az egyesületi ház kiinduló pontja lesz további áldásos mozgalmaknak. A védőnői intézmény is bevált és az ujonan alakult Leány-Egyesület derék tagjai felajánlották segítségüket a védőnőknek. Az egész helyi társadalom kötelessége volna a védőnőknek kezére járni és ahol fiatalkorút érintő visszaélésekről vesz tudomást, jelentse mindenki a kerületi védő nőnek, ki egyébként sürgős esetben 20 K-ig terjedő pillanatnyi segélyadásra is jogosult. A társadalom mentő akcióban az egyesület az egész helyi társadalmat be akarja vonni és nevelni. Ezért nagy reményekat fűz dr Madzsar József egyetemi magántanár április havában Ung- várott megtartandó propaganda előadásához. Szökésem az orosz fogságból, n. Másnap tanácskozás a jövendő felől. Én bizonyos nézeteltérések miatt elhatározom, hogy egyedül indulok. Felülök este a vonatra, de mivel nem beszélek oly tökéletesen oroszul, hogy a kiejtésemről fel ne ismerjenek, nem merek a kocsiba menni, csak az összekötő hídon állok s igy utazva érem el Molodecsno állomást. Itt leszállók, hogy valamit vegyek az útra, de sajnos, mivel késő van, már semmit sem kaphatok. Bemegyek a váróterembe, hogy esetleg ott vegyek valamit a katonáktól. Olt sincs semmi, ellenben hallom, hogy mindjárt indul a^katonavonat a front felé. Kiszaladok a perionra, látom, hogy ott áll egy vonat tele katonákkal. Forgolódok a kocsik körül, töprengve, hogy hogyan is kellene felülni. Szerencsére megpillantok egy üres teherkocsit, amelyikbe nincs kályha beállítva. Na, gondolom, ez jó lesz, ide más nem jön, hacsak nem akar megfagyni. Egy észrevétlen pillanatban beugrók, behúzom mindkét oldalon az ajtót, csak egy kis nyílást hagyok, elkészülve arra, hogyha az egyik oldalon benéz vagy bejön valaki, a másik oldalon kiugrók. Behúzódom a sarokba és várok. Minden perc egy órának látszik. „Zalicsi“, kiáltja a kalauz. Valami ideges zsibongást érzek, most már csak ügyességemtől függ minden. A front már csak nyolc kilométerre van. Kiugróin a kocsiból s habozás nélkül nekivágok a havas mezőnek, melynek végiben egy erdöcskét látok sötét- leni. Közelebb érve látom, hogy temető, melyben kis templom és kápolna áll a sirok között. Számításom szerint V* 1 óra lehet. A szellemek órája! Nem baj, a halott oroszok már nem bántanak. Behúzódok a kápolnába s megvárom mig mindenki elszólod az állomásról. E/.alatt kidolgozom a haditervet. A front nyolc kilométerre van az állomástól nyugatra. Iránytűm nincs. Térképem van, de rossz. S az ég be van borulva. Szóval tájékozódás kizárva. Egyetlen irányadó a vasút vonal. De emellett nem maradhatok, mert mindig jön, megy valaki. Kénytelen vagyok a töltést szegélyező fenyőerdőbe behúzódni s onnan figyelni a vasúti vonalat. De az erdőben egy orosz trén táborozik. Vigyázva kell menni a földbe vájt kunyhók, istállók és szekerek közt, figyelni kell minden hangra. S igy nem veszem észre, hogy mindjobban eltávolodom a töltéstől. Megkönnyeb bülve érzem magam, mikor kiérek a tréntábor- ból. Ut ugyan nincs, de elég könnyen haladok, mert a hó keményre van fagyva. Nagynehezen egy útra érek ki. Megnézem a jelző táblát: „Szosznovo“. Hiszen ez messze a front mögött van 1 Talán eddig visszafelé mentem ? Elindulok egy más irányban. Előttem széles mező, tele földturásokkal, elhagyott fedezékekkel. Egyik sem füstöl, tehát valószínűleg nincs senki bennük. Bemegyek az egyikbe, félig roinbadőlve, de a tűzhely még ép és fa is van mellette, és papír is. Itt megmeleg szem. Zsebembe nyúlok, de gyufát nem találok; kifordítom összes zsebeimet, de nincs egy sem. Az utolsókat akkor gyújtottam meg, mikor az utón a jelzőtábla föliratát olvastam el. í'áradtan dűlök le a padra. Újra kínozni kezd az éhség. Délután hóvihar kerekedik. Ez jól jön, legalább korábban indulhatok. Előttem egy nagy folyó befagyva. Megyek át Már nem messze vagyok a túlsó parttól, de ott megakadok, egy keskeny vizsá!V állja utamat. Alig három méter széles. Megyek a viz mellett, megyek fölfelé a jégen, sokáig, több óráig. És sehol átjáró. Vissza akarok menni. De nemi Ha eddig jöttem, talán már nem messze találok egy alkalmas helyet. És csakugyan messze fehérük a jég és nem szakítja meg sehol valami sötét folt. Megyek arra. Föllólegzek. Be van fagyva a folyó egészben, nagy vigan lépkedek a part felé, egyszerre roppsz . . . betörik alattam a jég s én övig merülök a jeges vízbe. Szerencsére ki tudok kapaszkodni. De csupa viz vagyok. Csizmám tele van vízzel. Kiérek a partra. Futni kezdek, hogy felmelegedjek egy kissé. Futok az erdő felé, mely egy kis domboldalon van. FölU N G megyek a dombtetőre és körülnézek. A táj nagyon ismerős. Lehetséges lenne? Láttam már valahol ezt a tájat? lemegyek a völgybe. Meglepetve nézek körül, Дет messze az az állomás, melyről előző este elindultam. Nem tudom, hogy szomorkodjam, vagy örüljek, most már legalább tudom, hogy hol vagyok. Gondolkodni kezdek, hogy mit csináljak. Visszautazzak Minskbe, megmelegedjek, egyem, pihenjek és újra próbáljam? Nem! Elindulok. Már nem félek, hogy találkozom valakivel. Már el vagyok fásulva. Már semmi sem izgat. Már nem félek, hogy elfognak. Legalább pihenek, melegszem. Átmegyek egy hídon, szerencsére őr nincs, nem tartóztat fel senki. Megyék sokáig. Orosz katonák jönnek szembe, ösz- tönszerüleg behúzódom az erdő szélére egy fenyőgalyrakás alá Mialatt elmennek a katonák, fölfedezem, hogy egy ágyút rejtenek a gályák. Körülnézek, látom, hogy még három ágyú áll némán. Szóval egy orosz batrie őrizet nélkül. De föltűnik, hogy a csöveik az útra keresztbe állnak. S az ágyuk minden bizonnyal a front felé vannak irányítva, — gondoltam magamban. Újra irányt változtatok és megyek a csövek által megjelölt irányban. Hegyről le, völgyből, fel, félig befagyott mocsarán keresztül. Sokára elérem a vasúti vonalat. No most már el nem hagyom, ez a legbiztosabb vezető. Megyek a két sin között. A töltó, mellett fedezékek, bennük világosság. A fedezékek körül nagy halomban dróttekercsek, gerendák, municiós kocsik. Most már izgatott vagyok, már látom, hogy a front felé közeledem. Addig megyek a síneken, mig egy őrt látok föl s alá járni. Ezt kikerülöm. Letérek a mezőkre. Igaz, hogy mély hóban, néhol vízben megyek, de legalább egyedül vagyok. Valami sötét vonalat látok a havon. Egy drótakadály! Tehát már közeledek a cél felé! Újult erővel’ nekifogok. Elérem a másik akadályt, a har madikat. Még mindig nem látok senkit. Egy ösz- szelőtt faluba érek, a romok alatt földbe vájt kunyhók. Átmegyek a dombon, le a völgybe. Egy patak a völgy alján, innenső oldalon széles, erős drótkerítés, a szélső sor már a vízbe van leverve. Itt megakadok. Nem tudok átmenni, mert nincs befagyva és elég széles. Már bele akarok gázolni, de meggondolom Mégsem. Hátha nem sikerül ma átmenni, akkof biztosan megfagyok Szerencsére találok egy fát, melynek egyik ága áthajlik Fölmászom a fára és átlibegek a patak felett A domboldalon futóárok megy kanyarodva fölfelé. Belemegyek. Hóval van tele, nyomok nem látszanak, tehát senki sem jár erre. Már majdnem fölérek, a futóárok vége már egyenes, látni, hogy betorkollik egy főárokba. Már majdnem odaérek, de meghökkenek. A főárokban egy gépfegyver van fölállítva a lőréseknél. Tovább nem mehetek. Hátha őr áll a gépfegyver mellett? Kibújok a futóárokból, hasoncsuszva betekintek a főárokba, nincs egy lélek sem, semmi zaj. Átugrom az árkon, átbújok a drótok alatt és fellélekzem. Átjöttem az orosz állásokon, de hátha mégsem ? Lehetséges, hogy ily őrizetlenül hagyják az oroszok állásaikat éjnek idején ? Nem, az nem lehetséges. Talán csak a tartalókállásokon jöttem át? Tovább akarok menni. De most már nagyon érzem a fáradtságot. Már vonszolni sem bírom magamat. Ledülök a hóba. Oly puha, oly jól esik feküdni benne. Fekszem, szeretnék sokáig I feküdni, de valami ösztönöz: tovább, tovább. Megyek, jobban mondva csak vánszorgok s közben gondolkodom Nem látom sehol a szokásos a főállást a tartalékállással összekötő árkokat, sehol semmi nyom. Talán mégis átjöttem az orosz állásokon? Ez uj erőt kölcsönöz. Már csak száz lépésenként tartok pihenőt. Messze a havon sötétlik valami, ami izgatni kezd. Odaérek, látom, hogy széles, jól kiépített drótakadály. Ez már nem úgy néz ki, mintha az oroszoké lenne. Átmászom a szél 6 sarkon, beljebb már kis ösvény a drótok között, deszkák lefektetve, azok jelölik a helyes utat. Nem látok eldobott rossz bakkancsokat, üres konzervdobozokat, elnyűtt ruhadarabokat, mint az orosz állások előtt. Itt rend és tisztaság mindenfelé, Valami kimondhatatlan érzés tölt el tizenkilenc hosszú hónap után. Boldogan lépkedek a lőrések felé. Már csak pár lépésre vagyok, mikor keményen hangzik az éjszakában: „Halt wer da!“ Megállók. Megmondom, ki vagyok s mi járatban. „Grüss Gott, Kamerad!“ a válasz és feltűnik előttem egy idomtalan ruhatömeg, a német őr. Kezet szorítunk. Majd bemegyünk s mivel mindenki alszik, csak a melegedő dekkungba vezet. S ő vissza megy őrhelyére. Én egyedül maradok. Leülök a tűz mellé, belebámulok a lángokba, az izzó parázsba. Visszagondolok az átéltekre, s minden úgy tűnik fel, mint egy álom. És eszembe jut, hogy előző nap, mikor egyedül voltam a folyóparton az orosz dekungban: azt mondtam magamba, hogy ha tudtam volna, hogy ennyit kell szenvedni, nem indultam volna el. Most pedig, talán azért mert már túl vagyok mindenen, már azt mondom, hogy ha tizszerannyit is kellett volna szenvedni, mégis megpróbáltam volna. Elfelejtek mindent, éhséget, szomjúságot, csak a fáradtságot érzem, meg azt, hogy álmos vagyok. Lefekszem a tűzhely mellé és átengedem magam három nap óta az első üdítő álomnak. Szendery József, 3S. gy.-*. tgyéT. вок. ÄVÁRMEGYE § jegyzőválasztás. Az nngdaróci körjegyzőségben nyugdíjazás folytán megüresedett körjegyzői állást f. hó 27-én töltötték be. Egyhangúlag Arvay György mátyóci körjegyzőt választották meg. VÁROSI ÜGYEK. Közgyűlés. — Máma» 27, — A képviselőtestületnek az elmúlt szerdán tartott közgyűlésén függesztették ki hivatalosan néhai 1. Ferencz József királyunk és a jelenleg uralkodó IV Karoly király arcképeit, amikor is az igen tartalmas alkalmi beszédet \olosin Ágos ton képviselőtestületi tag mondotta. A beszéd bő kivonatát lapunk más helyén közöljük. A közgyűlés egyéb ügyeiről a következőket adljuk : Az elnöki előterjesztések során megemlékezett a polgármester Lám Gyulának röviddel ezelőtt bekövetkezett elhunytáról, kiemelvén a megboldogultnak sziklaszilárd jellem t, be nem folyá- solható igazságórzetét s a közéletben való kiváló és eredményes működését. Indítványára a képviselőtestület Lám Gyula emlékét jegyzőkönyvében megörökíteni s őszinte részvétéről a gyászoló családot értesíteni rendelte. Amennyiben Lám Gyula virilis tagja volt a képviselőtestületnek, helyére Darvas Adolf póttag lép. Bejelentette továbbá a polgármester, hogy háziezredüuk e hó 26-án visszaérkezett Ungvárra, amikor is úgy a vármegye, valamint a város részéről és az alispán megbízásából ő üdvözölte a hazaérkezőket, s annak élén Toronyay Károly ezredest, aki válaszában hangsúlyozta a polgárság és katonaság közötti barátságos viszony szükségességét. A képviselőtestület jól eső érzéssel vette tudomásul a bejelentést. Tárgyalás alá került ezután a közélelmezési miniszternek leirata, dr. Bóna Pál rendőrkapitánynak az újhelyi kormánybiztossághoz való kirendelése és szabadságolása iránt. A tanács és pénzügyi bizottság javaslata az volt, hogy a képviselőtestület csak 6 hétre adja meg a szabadságot és a fizetést, s ha ezen időn túl is kívánja a miniszter dr. Bóna szolgálatát, úgy a szabadságot ugyan megadja a képviselőtestület, a fizetést azonban adja a miniszter. Az indítvánnyal szemben Oaar Iván és Áiky Ákos a minden feltétel nélküli szabadságolás mellett foglaltak állást, s a képviselőtestület egyhangúlag igy is határozott A honvédkantin további egy évre Lang Mórnak, a szikviz-adó szedési joga 5024 К évi bér ellenében 3 évre Meimelstoin és Freifeld nek adatott bérbe, úgy azonban, hogy a városnak 6 havi felmondási joga kiköttettett. örvendetes tudomásul vette a képviselőtestület, hogy Schulmann Izidor ungvári lakos a béke után hazatérő ungvári iparosok felsegitósóre 500 К-t adományozott. Egyben megbízást adott nevezettnek, hogy ezen alapra a város képviselőtestületének nevében mint városi megbízott gyűjtést eszközöljön. A Patronázs-Egyesület a tél folyamán mintegy 10000 К értékű ruhát és cipőt osztott ki a szegény iskolásgyermekek között. Minthogy azonban er e kellő fedezettel nem bírt, a hiányzó 3000 К megtérítését a várostól kérte. Á képviselő- testület a kérelmet teljesítette is. Nagyobb vitát keltett a tisztviselők várakozási idejének 5 évről 3 évre való leszállítása és a szolgálati pótdijak engedélyezése ügyében a pénzügyi bizottság által is pártolt tanácsi javaslat, melynek előadója Mérő Vilmos főszámvevő volt, aki bejelentette, hogy mindkét javaslatnak elfogadása esetén 1918-bán 10162, 1919 ben 10804, 1920-ban 12051 és 1921-ben 17887 К iesz a tehertöbblet. Оааг Iván a szolgálati pótdij megállapítását ellenezte. Szerinte ugyanis ma, amikor az utak és úttestek négy óv óta fedanyag nélkül, a gyalogjárók javitatlanul vannak, amikor a városi parkocskák, a köztisztaság elhanyagolt állapotban van, amikor nincs a városnak egy nyilvános illemhelye, s mindez azért, mert nincsen fedezete, holott az adóalapok tekintélyes emelkedése dacára a pótadót is emelték, — ily terheket nem szabad elvállalni. Igaz, hogy a szolgálati pótdij megszavazása a képviselőtestületnek van fenntartva s azt csak az igazán érdemes városi alkalmazott igényelheti, de ahogy 6 ismeri a városi viszonyokat, e kikötés ellenére is meg fogja mindenki azt kapni, aki a 10. szolgálati évébe lép, először: mert nem lesz senki, aki az érdemetlenséget feltárja, másodszor: mert Ung- váron még a leghanyagabb városi alkalmazottaknak is akadnak tekintélyes védelmezői, támogatói. Árky Ákos a javaslat elfogadását ajánlja, mert ezzel lesz biztosítva a fiatalabb, teljes képességű fiatalságnak a városi tisztviselői állásokra való törekvése. Dr. Molnár Mór ellenzi a szolgálati pótdijnak most, a háborús időkben való megállapítását és amikor előrelátható, hogy az az uj adókkal amugyis túlterhelt fizetőképes közönségnek újabb terhét, a városi pótadóknak állandó emelkedését fogja
