Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)

1917-03-04 / 9. szám

55, évfolyam.

j

Uiígvár, 1917. március 4.

9, szám.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre . . 8 K. n Negyedévre . . 2 K.

Félévre

........4 K. Egyes szám 10 fillér

Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér.

ting vármegye Hivatalos Lapjával együtt:

Egész évre . . 14 K. || Félévre

..........7 K.

Negyedévre .... 3 K 50 f.

Nyilttór soronként 80 fillér. =====

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK

úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése

címére küldendők.

A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők

Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik mln- = den csütörtökön. =====

MINDEN VASÁRNAP.

Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám,

hova a szerkesztőséget érdeklő levelek kflldendők

Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő:

BANÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA.

Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.

■■■ - KIADÓHÍV AT ALI TBLEFONSZAM U. ■

Arany János születésének századik évfordulóján.

Irta Mazucli Ede.

Viharverte nemzetünk immár harmadik esztendeje az egész világot csodálatbaejtő hősiességgel vívja történelmi életének legnagyobbszerü tusáját. Világok harca, népek csatája dúl körülöttünk. Vörösmarty szavaival élve „világrengető zivatar jajgat, sir és bömböl, fákat tép ki s hajókat tördel.“ Agyunkat és szivünket, lelkünk egész valóját e nagy világrengés tartja hatalmában. Nem csoda, hisz’ a lót és nemlét hamleti sorsdöntő kérdését vetették föl számunkra ádáz ellenségeink. Több mint ezer esztendővel a honfoglalás után a honmegtartás nagy epopeiájának hőse nemzetünk.

Mégis mily csoda történt? Mintha a világrengető zivatar zengése — legalább rövid időre elült volna lelkűnkben, mintha nem hallanók a körülöttünk dúló csaták zaját, az ágyudörejt: a magyar nemzet békés ünnepet ül. Mars-isten harci kürtje mintha elhallgatott volna s helyette a Múzsák szelíd kara zengi a költészet békés himnuszát. A nemzet lelke e napokban teljes érdeklődésével Nagyszalonta felé fordul, hogy a ke- gyeletes megemlékezés adóját lerójja a Múzsák fölkentje emlékének, kit c város adott nemzetünknek.

Március 2-án múlt száz éve, hogy a magyar költői géniusz egyik legragyogóbb képviselője, a magyar epikai költészet legnagyobb költője: Arany János e tősgyökeres alföldi városban a napvilágot megpillantotta. Ott ringott bölcsője az Alföld dólibábos rónáján, ahol nagy társáé s barátjáé, Petőfié. Születését nem kisérte ünnepi pompa, az egyszerű hajlók családi öröme leg- fölebb a jó szomszédok figyelmét vonta magára.

S ime ma, száz óv múltán a világháború csatazaja közben az egész nemzet a nagyszalontai bogárhátu kunyhóra veti tekintetét és hazafias lelkesedéssel ünnepli nagy költője születésének

Mária Anunciata.*

Irta Zombory Dezső. (3.)

S Mária Anunciata mindent látott, mindent figyelt s a gyermekleányság tiszta mámorával felszitta, mint a napsugár a május harmatját a réten. De különleges egyénisége a leikébe került érzó3t megemészteni nem tudta s nehogy a benne fellobbanni nem tudó tüzet a külvilág kritikájának vizenyőssége érje, úgy járt családja és ismerősei között, mint a megtestesült közönyösség apró kis istennője. Hozzájárult hideg közönyt mutató kis hercegnői magatartásához az, hogy érezte, hogy a hirtelen és korán jött küzdelemben ő is védekező félnek tudta magát. Érezte, hogy a baba-szobából, minden átmenet nélkül, egyszerre az életre szóló komoly érzések birodalmába került. Félt a reá váró uj világtól, félt a marcona katonától, idegen nemzetétől, magas társadalmi rangjától s mert félt, védekezett minden erejével az óhajtott cél bekövetkezte ellen s mert egyénisége amúgy is a szent tartózkodás teljes megnyilatkozása volt, védekezésének eszközében egy királykiasszony minden szemérmén túltett.

Graf Rudolf von Engelhardt egy áprilisi enyhe estén széles jókedvvel, mosolygó arccal s egy sereg zászlócskával rohant fel Mária Anun- ciatáék emeletére s diadalmas hangjával fölverte az egész házat. Fényes, nagy győzelem hire érkezett, mely lázba hozta a parancsnokságot s vele a várost.

Mária Anunciata halavány arca pirosra vált a hírtől. Megszorította a szövetséges kezét, kiragadta kezéből a zászlókat s rohant vele az erkélyre. A hadnagy követte.

A szomszéd házak már fényárban úsztak.

* Felolvasta a szerző a Gyöngyösy Irodalmi Társaság .917. évi február hó 8-án tartott ülésén.

évfordulóját. Milyen pályafutás ez a száz óv távlatából szemlélve. Milyen művészi diadalut az egyszerű kunyhótól a magyar Pantheon csarnokáig!

Arany Jánost költői nagysága és kiváló emberi tulajdonságai nemzeti irodalmunk egyik legnagyobb diszóvó avatják. Mint költő úgy költészetének általános irodalomtörténeti jelentőségével, valamint-egyes müveinek művészi tökéletességével egyaránt magasan kiemelkedik költőink sorából. A lángelme isteni ihlete és a leggondosabb tanulmány szerves kapcsolatát szemlélhetjük minden alkotásában. A Toldi Írója kiváló mint eposzköltő, utólórhetetlen balladáiban, nagy mint műfordító és mint esztétikai kérdések elméleti fejtegetője. Lirai költészete pedig úgy kortörténeti, valamint egyéni színezetével is szintén előkelő helyet biztosit neki irodalmunkban.

A magyar faj szellemének, psychéjónek, a magyar nép nyelvének legmélyebb ismerője és legnagyobb költői művésze. Találóan mondja róla Riedl Frigyes, hogy „művész soha korlátlanabb ura nem volt anyagának, mint Arany a magyar nyelvnek.“

Működésével nem csupán egy korszak, a népies-nemzeti költészet kora záródik le, hanem általában egész költészetünk fejlődésének eddig elért legmagasabb fokára emelkedik. Müveiben úgyszólván egész történelmi életünket tárja elénk s egyúttal a magyar nép lelkét is a leghívebben ábrázolja. A nagy költő legí'öbb művészi tulajdonságai: a szerkesztés, jellemzés és a verselósi technika a legmagasabb tökéletesség fokán cso- dálhatók müveiben. Művészi látása is oly tökéletes még a külsőségekben is, mint kevés költőé.

Ezen nagy költői tulajdonságok a legnemesebb emberi vonásokkal párosulnak Arany egyéni jellemében. A nép fiának egyszerűsége, szerénysége vógigkisóri őt Szalontától az Akadémia palotájáig. Élete végén éppen oly egyszerű, de egyúttal önérzetes maradt, mint pályája kezdetén. A költői hirnóv dicsősége mellett bőven jutott ki neki az emberi élet bánatából, szenvedéseiből is. Azonban a sorsnak súlyos csapásai sem rendiZászlók lengtek mindenfelé. Mária Anunciata is rohant vissza. Gyertyákat hozott. A hadnagy gyújtogatta. Telerakták az ablakokat. Azután szaladtak vissza az erkélyre. A hadnagy bontogatta a lobogókat. S beszólt:

— Ez a bolgároké. Ezt ide tűzzük az erkély jobb szélére.

Mária Anunciata odahajlitotta.

— Ez a törököké. Ezt ide tűzzük a bal szélére.

Mária Anunciata odatüzte.

— Ez az osztrákoké. Ezt idetüzzük a jobbközépre.

Mária Anunciata odatüzte.

A hadnagy a negyedik zászló bontogatásához fogott. Mária Anunciata kivette kezéből s szólt:

— Ez a Nómetbirodalomó. Ezt idetüzzük a főhelyre. A középre.

S odatüzte. ^

— S ez a mienk, hadnagy ur. S bontogatni kezdte a piros-fehór-zöld színeket. Kibontotta. Meglengette. Azután beletemette arcát s megcsókolta.

— Ezt meg, hadnagy ur, ide tesszük a főhely mellé a balközépre.

Lenn a fényárban úszó utcán lampionok és fáklyák sokaságában közelgett a parancsnokság katonabandája s a zsivajgó, éljenző tömegben mindent tulharsogóan, diadalmasan zúgott a „Wacht am Rein“.

A két szövetséges fenn állott a zászlódiszes erkélyen. Hangtalanul, némán, diadalmasan, ösz- szefüzve a lenn tolongó emberek győzelmi mámorával. A menet a ház elé ért. A német katonabanda a „Hymnusz“-ba kezdett. Mély csend lett a rivalgók nyüzsgő tömegében s a széles magyar akkordok, mint valami mélységes hálaima hangjai hullámzottak tova a tavaszthozó áprilisi éjszakában.

tették meg hitét, nem döntötték romba költői lelke harmóniáját.

Mindenképpen méltó tehát, hogy születésének centenniumán kegyelettel gondoljunk nemzeti irodalmunk e jelesére. Hisz Arany János szellemi hagyatéka nemzeti életünk egyik legnagyobb értéke, melyet híven megőrizni s utódainkra is átszármaztatni szent kötelességünk. A nyelv a nemzeti lót lenntartója, a költő a nemzeti nyelv művésze, tiszteljük nagy költőinket!

Arany János ünnepe.

A nagy világégés idejére esett a magyar epikai költészet legkiválóbb képviselője: Arany János születésének 100-ik évfordulója. Szerencsénk, hogy ezekben a rettenetes esztendőkben is vannak képviselői az eszményeknek; — a közművelődési és irodalmi társaságok, valamint az iskolák hivatásukhoz méltóan most is felkarolnak minden alkalmat a szép, jó és nemes dolog erősbitóse végett.

Városunkban méltóan ünnepeltünk. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság és több iskola rendezett sikerült és lelkes emlékünnepet. Az ünnepélyekről — megtartásuk sorrendje szerint — az alábbi tudósításokat közöljük.

Az éli. polg. leányiskola

az évfordulón, március hó 2-án d. e. 11 órakor rendezte ünnepélyét. Arany János életét és költői munkásságát Deák Gyula igazgató ismertette. Földesi Piroska Petőfinek „Arany Jánoshoz“, Takács Katalin Bartók Lajosnak ,',Arany János emléke“ és Leíkovics Amália Arany Jánosnak „A walesi bárdok“ c. költeményét szavalták ügyesen. A szépen sikerült ünnep a Himnusszal kezdődött s a Szózattal végződött.

Az áll. polg. fiúiskolában.

Az áll. polgári fiúiskola szintén 2-án tartotta meg ünnepét Arany János emlékére. Arany mól- tatója Krakovszky László tanár volt, aki érdekesen mutatott rá a nagy költő alkotásaira.

A tanítóképzőben.

A kir. g. kath. tanitóképző-intézot f. hó 3-án

d. e. 10 órakor tartotta ünnepélyét, melyen a beszédet Dudinszky István tanár mondta, hiven bemutatva a nagy költő munkáit és hatását. Púkh

Graf Rudolf von Engelhardt megmozdult. Odanyult a magyar lobogóhoz s csendesen kicserélte a főhelyen lévő nómetbirodalmival, úgy hogy most a Himnusz hangjai fölött a piros-fehór- zöld széles sávjait lobogtatta a közepén a szól.

Mária Anunciata szemeit elborította a köny s már a tizedik háznál járt a zsivajgó tömeg s a katonabanda már a bolgárok „Sumi Maricá“-ját harsogta a tavaszi légbe, a két szövetséges még mindig hangtalanul nézett az előttük lobogó zász- lódiszre.

— Ildikó kisasszony — szólalt meg a hadnagy.

— Mi az, hogyan szólított ? Mit mondott ?

— Semmi különöset, — kisasszony. Csak eszembe jutott valami, amit itt tanultam. Egy magyar királykisasszonyt hívtak így. Ildikó királykisasszony. Milyen érdekes. Látja, maga itt a nemzeti lobogó mellett, könyekkel a szemében olyan, mint egy magyar királykisasszony.

Mária Anunciata nézett, bámult, nem értett semmit. De leánylelke érezte a zavarosnak látszó beszédből, hogy itt valami történni fog. Félve húzódott be az erkélyről a kivilágított szobába. A hadnagy lassan haladt utána.

A szalónban utólórte. Leültek. A hadnagy szólt:

— Böske kisasszony. Szeret maga egy kicsit engem? Én, mint jól tudja, hosszú idő óta nagyon szeretem.

Mária Anunciata sápadt arca még sápadtabb lett. Erős szorongás, reszketós vett erőt rajta. S ekkor csodálatos, öntudatlan, érthetetlen módon, uralkodni vágyóan, egyénisége rideg megnyilatkozásaként, valami ismeretlen hatalom fölvettette vele büszke leányfejót és szólt:

— Nem!

A hadnagy ijedten kapta föl fejét.

— Nem?

— Nem, — felelt a leány.

Lftpnnk mai Máma 4 oldal.

á