Ung, 1917. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
1917-02-11 / 6. szám
55. évfolyam. flfigvár, 1917 február 11 6 «7AU1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. i Negyedévre . . 2 K. Félévre ........4 K. ! Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Unjj vármegye Hivatalos Lapjával egy fitt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ...Nyilttér soronként 80 fillér. ■■■ •— HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- ------- den csütörtökön. ------TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazlnczy-utca 1-ső szám, hova a s»erb«sztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. .............. KIADÓHIVATAL! TBLEFONSZAM 11. ===== Több világosságot! Soh’se hittem, hogy a gőz-, a villany-, a beszélő-gép-, a szikratávíró, a repülőgép és ki tudja, mi mindenféle csoda világában kénytelenek leszünk mi is felkiáltani, hogy: Több világosságot! És tényleg ma ott vagyunk, hogy már nem is több világosságért sóhajtunk, hanem éppen csak annyiért, hogy ne kelljen egész sötétségben lennünk. Mert hát biz oda jutottunk, hogy büszkeségeink egymásután mondják fel a szolgálatot, így pl. egy volt büszkeségünk, a vasút, nem szállít, tehát a másik büszkeségünk: a villanygyár meg majdnem beszüntette üzemét, s csakugyan kicsibe múlt, hogy e hó 9-én teljesen sötétségben nem maradtunk. Igazán furcsa világot élünk. Mikor mindenkinek kettőzött kötelessége minden tehetségével oda hatni, hogy fennakadás semmi téren se álljon elő, — amikor az idehaza végzett jó munka is az ellenség legyőzését siettetné: akkor egyik nehézség a másik" után áll elő anélkül, hogy a nehézségek alapjában véve elkerülhetlen akadályok lennének. Miniszteri Ígéreteket birnnk, hogy bizonyos mennyiségű cukrot, petróleumot, sót, kávét, lisztet, stbbit hónapról-hónapra pontosan és feltétle nül ki fognak utalni, de nemcsak kiutalni, de ide is szállíttatni, — s az Ígéret majdnem minden második hónapban csak ígéret marad, mert a szállítás valahol mindig fennakad. Úgy tudjuk, a közvilágításhoz szükséges anyagok kiutalása is megtörtént. Sőt arról is van tudomásunk, hogy a szállítást megtagadó cégek neveit a miniszter közölni rendelte, — mindamellett ismételjük, hogy e hó 9-én majdnem teljes sötétségben maradt a város, mert a villanyvilági tási társulat hajtóerővel már nem rendelkezett. Hogy miként járt el a miniszter a renitens szállítókkal szemben, azt nem tudjuk; de hogy a miniszterek működése sem kifogásmentes, — ezt éppen az ungvári közvilágítás küszöbön levő csődje igazolja. Jó, tudomásul vesszük, hogy a kereskelem- ügyi miniszter nem bir a renitens petroleum-gyá- rosokkal, — de hogy a földmivelésügyi miniszter miért nem ad segítséget ilyenkor, mikor módjában áll: ezt nem értjük, ezt legfeljebb csak azzal lehet indokolni, hogy a vaskalaposság ideje még tényleg nem járt le. Mese a halálról.* Irta Gáti József. Koromsötét éjszaka borult a mocsaras pusztaságra, melyen elesett katonák holttestei meredez- tek. Az égen rohanó felhőkre néha ezüst csikót hímezett a holdvilág, ezüstösen csillogott a mo csár, egy-egy szurony lapja és a merengő Halál görbe kaszája. A Halál fáradtan megíörölie verejtékes homlokát és elégedetten nézett végig a tetemek fölött. — Ma ismét jó aratásom volt, megint szükebb lett az élet birodalma. A bolond emberek nem bírják bevárni az érést, sudár, zsenge kalászok kerülnek kaszám alá. Szegény kaszám, de kicsorbultál ma! Jobbra-balra csóválta csontkoponyáját és gondolkodva ballagott. Egy gránáthüirelyt vett fel a földről és felkacagott. — Igazán bolond az ember! Olyan puha életének porhüvelye, mint a vaj, és ime, ekkora acél- darabokkal tépeti magát apróra. A távolból kürtszó elnyújtott visszhangja hallatszott. A Halál fáradtan legyintett. — Nem, elég volt ma a munkából, egy órára megpihenek. Elmegyek a feledés fekete patakjához és belémártom kaszámat. Vállára vett egy gyűrött szürke katona- köpenyeget és elindult mórtföldes léptekkel komor hegyi utakon. A felhők a szelek szárnyain elvonultak, csillagok reszkető fénye szikrázott és a hold élesen megvilágította a' vad környéket. Sziklák tornyosultak egymásra oly fantasztikus vonalakban, mintha viaskodó harcosokat merevi* Felolvasta a szerző a Gyöngyősy Irodalmi Társaságnak f. hó 3-án tartott felolvasó-ülésén. Úgy áll ugyanis a dolog, hog^ az ungvári villamostelep áramfejlesztósót lehetne nagy részben vizi erővel is lehetővé tenni, ha a telep közelében levő vizierőt a vállalat felhasználhatná. Igen ám, de ezen, é3 ez óv elején a bérlet alól felszabadult vizi erő felett a földmivelésügyi miniszter rendelkezik, — a földmivelésügyi minisztériumban pedig nem vették figyelembe azt, hogy ez esetben a nyilvános árverés utján való újabb bérbeadástól már csak azért is el kellene tekinteni, hogy Ungvár város közvilágítása biztosítva legyen, s igy a villanytársulat ajánlatát elutasították, s a vizi erőnek árverés utján való értékesítését rendelték el, mert valószínűleg igy kívánta ezt a hivatalos copf, a xnóg mindig fennálló vaskalaposság! Már most tessék kóréin elképzelni, mennyi petroleum-anyagmegtakaritás állott volna elő, ha a villanytársulat a vizi erőt ez év január hó 1-től igénybe vehette volna, s tessék kérem elképzelni, hogy mennyi vizi-erő ment most kárba, csak azért, mert annak értékesítését nyilvános árverés utján kívánja a bürokrácia! Nagy kár, igen nagy kár, hogy a földinive- lósügyi minisztériumban nincs, aki kiadja a jelszót: Több világosságot! i . A íl-es honvédek dicsőséges harcai Erdélyben. Az 1916. esztendő augusztus havának végén a kemény galíciai harcok idején érte az ezredet a hir, hogy a már második otthonává vált galíciai harctérről más frontra rendeltetett. Ezen paranccsal egy időre esett a román szomszéd hadüzenete is s igy a sejtések özönén át már oda képzeltük magunkat, ahova legszentebb kötelességünk szólít, szülőhazánkat megoltalmazni. Dacára annak, hogy ezidö tájt az ezrednek az orosz offenziva tetőpontján, éjjel-nappal szakadatlan harcokat kellett vívnia a túlerőben levő és nehéz tüzérséggel bőven ellátott régi ellenséggel, — mégis mindenki úgy érezte, mintha egy régi ismerőstől kellene elválnia, kinek szokásait, fogásait s harcmodorát inár nagyon megismerte és szinte a bizonytalansággal és újdonsággal járó kíváncsiság érzete töltötte el valamennyiünk szivét, amig az utazás napjai alatt mindig közelebb és közelebb jutottunk ahhoz a földhöz, melyre arcátlanul, orvvul támadó szomszédunk betört. tett volna meg egy láthatatlan erő. A távolban szálegyenes fenyők kárpitja feketéllett. Az ut közepén egy hangya vonszolt egy falevelet. A Halál rálépett és az életről töprengett. Az életről, mellyel évezredek óta kíméletlen harcot viv. — Az ember mondja magát a föld urának — dörmögölt a Halál — pedig csak életében uralkodnék a földön, ha egyáltalán tudna uralkodni. Hiába a tavasz minden Ígérete, én vagyok az Élet ura, mert nincs élet, mely hatalmamat elkerülné. Én vagyok a teremtés igazi ura, mert hiába minden kezdet, a Yég ón vagyok. Megállóit, megrázta koponyáját és hangosan felkiáltott: — Igen, ón vagyok az embernek, a földnek és a teremtésnek ura, énl Gúnyos kacagás hallatszott a magasból. A Halál felnézett a telihold fényes tányérjába. — Te nevetsz ki, holdbéli testvér? — Én bizony, mert eszembe jut, hogy fiatal koromban én is olyan büszke legény voltam, mint te. — Csak voltál, de én az is maradok. Hát még mindig haldokolsz, holdbéli Halál? — Bizony, már kerek százezer éve ki- pusztitottam itt minden életet és azóta haldoklóm, de nem halhatok meg, mert hiszen én vagyok a Halál. Már járni sem tudok, itt fekszem egy kialudt tűzhányón és már kaszámat is megőrölte a rozsda. Szomorú, öcsém, a Halál sora, ha nincs élet. — De legalább legyőzted az életet, holdbéli Halál és most büszkén pihensz. — Az Élet győzött le engem, mert az utolsó élő sejt elhalása után belém költözött és megfosztott aratásomtól. A bennem egybegyült hold beli Élettől megtudtam, hogy sohasem voltam én a Halál, csak az Élet szolgája voltam. Te is az vagy, öcsém. Augusztus 30-án hosszú vonatunk már Kelet- Galicia fővárosának hatalmas pályaudvarán tartott rövid pihenőt és kapta az uj irányítást, mely után kétségtelenné vált, hogy utunk iránya Magyarország. A hir nyomában támadt örömöt hamarosan lehülötte az a tudat, hogy jóformán csak átrobogunk a földeken, városokon és falvakon, melyeknek minden fája, minden tornya és kunyhója oly régi jó ismerőse mindnyájunknak. S mint az álom, ez is elmúlt. Szülők és testvérek elröppenő csókja, jóbarátok meleg kózszoritása volt az utravaló, ott a hol és akinek ez is kijutott, a kicsiny falvak apraja nagyja zsebkendőt lobogtatva, öregje könnyeket hullatva köszöntötte a honvédeket, kik mennek, — arra dél feló. Szeptember 1-én már áthaladtunk a Királyhágón s másodikán, Erdély fővárosában kiszálltunk vonatunkból. Mialatt a Mezőség kopár dombsorain napnap után maradtak el mögöttünk a kilométe jelzők, mindig kisebbre szorult a köz, mely minket az uj jövevényektől elválasztott. És a mily mértékben közeledtünk célunk felé, oly arányban váltak mindig üresebbé a szomorú falvak, melyeknek földönfutó lakói ott vergődtek az ut porában és sarában, küzdve, — vonszolva fáradt testükkel egy élet alatt szerzett vagyonuk megmaradt roncsait. Talán e szomorú látvány is hozzájárult ahhoz, hogy a menetelő csapat harcosai titkon bosz- szut esküdtek azok ellen, akik a gazdag Erdély jó részének, a becsületes és szorgalmas székely nép földjének kincseit elrabolták, tűzhelyeit feldúlták és felperzseltók. Szeptember tizedikének estéjén már Szász- régen tiszta utcáin kopogott végig ezredünk menetelő oszlopa s a már alvó város lakói örömtől sugárzó arccal tárták fel házaik lezá t ablakait, hogy üdvözöljék a honvédeket, kikre most vár nevükben rejlő fenséges munkájuk megkezdése. Másnap reggel már átléptük a Maros folyó két vasivezetü hidját, hogy egyben búcsút mondjunk a halmoknak és mindig mélyebbre nyomol- junk a nagy hegyek közé. A Görgóny, majd a Nyárád völgyeiben épült székely és oláh falvakon keresztül valóságos diadalmenet volt a felvonuló csapat útja, mert amit a föld népe csak nyújthatott, azzal mind elhalmozta a fiukat. Nem is volt ott sapka virág nélkül, tarisznya elemózsia nélkül sehol s napokig vig énektől hangzottak az utak, melyek égnek szálló pora már messziről figyelmeztette a jó székelyeket: jönnek a honvédek. — Én annak az Életnek szolgája, melyet learatok? Én ne volnék a földi Halál? — Nem öcsém, te csak az Élet kertésze vagy, ki nyesegeti az ágakat, hogy jobban nöjjön az Élet palántája. Az élet maga a halál, mert a megszületett emberben benne van csontváza és a dió hójjában benne van az elszáradt diófa. Minden halálban benne van a feltámadás és minden születésben benne van a halál. — Mondasz valamit, holdbéli Halál és köszönöm a tanítást. Én mégis győzni fogok, mert az utolsó emberpárt megkímélem és a szaporulatot bölcs beosztással pusztítom. — Gyenge vagy erre földi Halál, mert nem tudsz oly gyorsan kaszálni, amilyen iramban tért foglal az Élet. Az utolsó emberpárból pár ezer óv alatt uj emberiség támad és újra kezdheted céltalan munkádat. — Ejnye, mit csináljak hát, hogy legyőzzem az Életet? — Keresd meg az ősanyag őserejét és tégy rá zabolát. Ha fékezni tudod, tied a győzelem. Újabb felhők kavarogtak és eltűnt a hold az ég boltozatáról. 4« Egy mélységes szakadékban hangtalanul iram- lott a feledés fekete patakja. Partján apró tócsák voltak, melyek sürü felszínén az emlékezet gyó- mántfónyü kristályai csillogtak. Apró erek vezettek a patakba és percenként a fekete árba veszett egy fénylő kristály. A Halál leült a part mellé egy virágzó vadrózsabokor alá, melyen elhallgatott a fülemüle, és a feledés vizébe mártotta kaszáját. Nyugodtan várta, hogy a vérfoltok és a csorbák eltűnjenek róla. Elgondolkodott a holdbéli Halál tanácsán. — Az ősanyag őserejét kell tehát megtalálnom. Azt a rejtelmes erőt, mely vonz, növel és L&pTUtk vsai sss&*».ss 6 oldal.
