Ung, 1916. július-december (54. évfolyam, 27-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

2 í33. szám.) U N G 1916. augusztus 13. a pénzügyi közigazgatási pályát s ha elég alkal­mas munkaerőt kap az országban, tömegesen fogja a nőket számvevői munkára alkalmazni. Ennek a miniszteri intenciónak a gyakorlati megvalósítására szolgál a vallás- és közoktatás ügyi miniszternek 1916. évi julius 28-án kelt ren­deleté, mely rendkívüli liberalizmussal és a hábo­rús viszonyok helyes felismerésével a nők szá­mára egy nehéz, de igen tisztességes uj pálya kapuját nyitja meg. A magyar nők eddig sem voltak elzárva attól, hogy számviteltani vizsgát tegyenek, azonban eddig csupán a jeles bizonyít­vánnyal rendelkezőknek volt meg az a joguk, hogy számviteltani kurzusra beiratkozzanak. A kultuszminiszternek előbb említett rende­leté ezt a korlátot ledönti, amennyiben az egyetemekhez és az akadémiákhoz intézett leiratában kimondja, hogy a nők az államszám- viteltani tanfolyamra felvehetők akkor is, ha a felvétel alapjául szolgáló iskolai bizonyítvá­nyukban háromnál több elégséges osztályzatuk is van. A rendelet természetesen nem érinti az elő­képzettség mértékét: mint eddig, ezután is a négy középiskolai osztály sikeres elvégzésére van szük­ség. A felvétel felett esetről-esetre a vallás- és közoktatásügyi miniszter a hozzá címzett és az egye­temek rektoránál vagy a jogakadémia igazgatójá­nál benyújtott kérvény alapján dönt. A VÁRMEGYB. *> A közigazgatási bizottság ülése. — Aug. 8. — A közigazgatási bizottságnak folyó havi ülése ünnepi aktussal kezdődött. Elnöklő főispán ugyanis meleg szavakkal üdvözölte a közigazgatási bizottság és maga ré­széről is Borsos József kir. ügyészt, ki vezető ügyészi minőségében először vett részt az ülésen. Borsos József kir. ügyész szép beszédben köszönte meg az üdvözlést, és kérte működésé­hez a bizottság támogatását. A nyitrai kir. törvényszék elnökévé kineve­zett Reinichovszky Rezső, a beregszászi kir. ügyészség volt vezetőjének búcsúzó s támogatást megköszönő átirata olvastatott fel ezután. A közigazgatási bizottság sajnálattal vette tudomásul távozását, s működéséért elismerését fejezte ki. A vármegye alispánja a közigazgatás állapo­táról szóló jelentésében kiemeli, hogy különösebb intézkedések megtételére szükség nem volt. A megye lakossága az aratás és behordás munkála­taival volt elfoglalva. Tudomására hozza a bizott­ságnak, hogy Jaross Gyula perecsenyi járási iro­datisztet a vármegye főispánja tb. szolgabiróvá nevezte ki, s egyúttal Sznistsák Nándor ungvári járási tb. főszolgabírónak 6 heti szabadságolását és ezen időtartamra Stéger László tb. szolgabiró- val történt helyettesítését bejelenti. A varmegyei íőorvos a közegészségügyi álla­potot kedvezőnek nyilvánítja, miután a himlöjár- vány is már teljesen megszűnt. Az államépitészeti hivatal főnöke jelenti, hogy az ungvár—uzsoki és kassa—jablonicai köz­utakra nagy mennyiségű kő és kavics szállíttatott. Az utakon a műtárgyak jórészt már elkészültek s hogy az ungvári Ung-hid gyalogjárójának kicse­rélése is már fele részben befejezést nyert, azon­ban a fadrágaság miatt csak az egyik gyalogjáró lesz kicserélve, a másik pedig uj párnafákkal ellátva. Tudomására hozza a bizottságnak, hogy Csongár Lajos államépitészeti s. mérnöknek Beregszászba történt áthelyezése 3 hónapi kisegí­tésre történt, s igy áthelyezése véglegesnek nem tekinthető és visszakerülése remélhető. A kir. tanfelügyelő jelentette, hogy az összes állami iskolák, különösen a felvidékiek épületei­nek javítási munkálatai folyamatban vannak. Több, kevésbé közérdekű ügyön kívül tár­gyalta a bizottság a kereskedelmi miniszternek leiratát, melyben értesíti a bizottságot, hogy bár a csap—fenyvesvölgyi vonalon a 4702. és 4703. sz. vonatok újbóli forgalomba helyezésére vonat­kozó alispáni kérelemre e vonatpár beállítását az államvasutak igazgatósága junius 11-én engedé­lyezte, de a helyzet változása következtében a vonatpár járását már másnap beszüntetni kellett; de a kérelem nyíl vántartatik, s mihelyt a szállítási forgalom megcsökken, a vonatpár ismét forga­lomba jön. HÍREK. Tájékoztató. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára zárva van. A Kereskedő Imi. Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u 6—7. és vasárnap d. e. 11—12 óráig. A Népkönyvtár nyitva van minden vasárnap délelőtt 11—12l,a óráig. A magyarorsxági munkások rokkant- és ryugdij-egylé­tébe minden hónap l-só és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestület helyi­ségében. Kincses éjszakákban . . . Nekem is vannak kincses éjszakáim, mikor . . . „Mintha állnék másvilági hídnál, Amelynek útja égbevezető . . Nekem is vannak bíboros hajnalaim, mikor . . . „Keresem Őt csillagszememmel Keresem Őt a fellegek felett ..." Mintha nekem is volna fehér köntösöm és mintha járnék én is fehér köntösben a vérmezőn, mikor . . . „Ajkamon a szó, szememben a láng Kér, küzd, könyörög: Segíts meg Atyánk .. .“ Igen ... igen ... mikor zsolozsma hangzik ajkamon a harcbavonult híveimért . . . A jó lelkiismeret kincses éjszakákat és bíboros hajnalokat hoz az embernek, melyekben oly alkotások születnek, minők a Magyar Bálint versei . , . Kit nem ér a bánat, a kesergés, a kétkedés a jobb jövő felől — engem is értek valamikor ilyenek s akkor belemélyedtem Magyar Bálint „Kincses Éjszakák“ c. verskötetébe: . „Búbánat kesergés, meghódol előttem, Eltávozik, jön, amikor akarom, Nem kell a fájdalmat kisírni szememből, Nagy-ura vagyok és — kiparancsolom . ..“ És mikor beléptem a küzdő életbe és megtorpant lábam — jött a „Bíboros Hajnal“: „Az Ur, az én erősségem Felövezett minden ellen, Midőn harcba hívott engem .. .“ S mikor uj otthonomban egy gyönyörű lelkű szőke asszonynak kezébe adtam költőm versköteteit, — vele mondtam, mit egyik könyvének bevezetőjében olvastam — „A pap és a költő hivatása egy: áldás, vigasztalás, bátorítás, vezetés . . .“ Ezt mondtam s hozzátettem: olvasd . . . mert tudtam, hogy azok a könyvek kincset rejtegetnek: hitet, hazaszeretetet és morált . . . Dudinszky Nesztor. — Nemzeti ünnepek. A jövő héten két nemzeti ünnepnapunk lesz: aug. 18-án és 20-án. Az első 0 Felsége születésnapja, a második Szent István király napja. Mindkét napon ünnepi misét mondanak a r. és g. kath. templomokban. A r. kath. templomban egynegyed 10 órakor kezdődik a mise. A katonai zenekar 17-én este zenés taka- rodót és körmenetet, 18-án reggel pedig zenés­ébresztőt tart. Aug. 18-án reggel 8 órakor a honvédlaktanya udvarán tábori misét tartanak. Déli 1 órakor diszebéd lesz a 67. gyalogezred, az I. és II. sz. tartalékkórház tiszti étkezőjében. Egész nap szeretetadományokat gyűjtenek a város utcáin. — Kitüntetett hősök. A 66. gyalogezredben a következő kitüntetések történtek: Berecz István tart. tábori lelkész a II. oszt. lelkészi érdemke­resztet a fehér-piros szalagon, Bares József őr­mester a koronás ezüst érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján, Landa Ferenc, Vaszily Miklós és Román Mihály a II. oszt. ezüst, Yojtovics Mihály c. szakaszvezető pedig a bronz vitézségi érmet kapta. — A 11. honvédgyalogezredben az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül az I. oszt. vitézségi érmet kapták : Mártha Gábor tart. zászlós, Boros János hadapródjelölt, Lengyel Mi­hály tizedes és Galambos Mihály honvéd; a 2. oszt ezüst vitézségi érmet újólag: Nácsa Gábor tiszthelyettes és Nemes János szakaszvezető; a 2. oszt. ezüst vitézségi érmet: Stépán Géza és Bathó Zoltán tart. hadapródok, Bodnár Gyula őrmester, Serbán János c. őrmester, Matócsy Károly és Kirchknopf Pál szakaszvezetök, Katz Izidor, Spitzer Vidor és Szecska János tizedesek, Kozaroczki Já­nos őrvezétő, Dudás István tart. honvéd, Griga János, Hillender János, Juhász Károly, Kozma István, Kovács Mihály, Kozaroczky János, Kulik György, Maródi Kálmán, Puskás László, Pékár János, Szűcs Áron, Tóth Mihály és Vajda László honvédek; a bronz vitézségi érmet újólag: Her­mann Miklós tart. hadapród, Gergely Antal és Krenyse János szakaszvezetők, Achim István, Máthé Ferenc és Puszta Péter tizedesek, Mitre János honvéd; a bronz vitézségi érmet: Bakó Antal, Klein Henrik, Tamás Sámuel és Krisza Mihály hpnvédeknek. — Katonai kinevezés. A király kinevezte Szepesi Sándor 67. gyalogezredbeli tart. hadna­gyot tart. főhadnaggyá és lványi Béla 66. gyalog­ezredbeli tart. zászlóst tart. hadnaggyá. — Akit halála után neveztek ki. Budai István áll. el. iskolai c. igazgató-tanítót, ki a múlt hó 17-én hunyt el Budapesten, a kultuszminiszter az ungvári Kossuth-tóri elemi iskolához igazgatóul nevezte ki. A sors iróniája, hogy a megérdemelt kitüntetés már csak halála után érkezett le, hogy gyászoló családjának némi vigasztalást nyújtson. Hajdudorogi Balogh Balogh Mihály f _________________ Mihály prépost, g. kath. püspöki helynök, máramarosszigeti parochus f. hó 6-án ötvenkilenc éves korában meghalt. Az elhunyt a magyarországi ruthének egyik vezére volt, előharcosa a naptáregyesitésnek és a magyar nyelvű liturgiának. Hazafias tevékenységéért kapta ő Felségétől a magyar nemességet Egyideig országgyűlési képviselő is volt s Máramarosszi- geten különösen a vármegyei ügyekben nagy szerepet vitt. Bizalmas viszonyban állott báró Perényi belügyi államtitkárral, Máramaros volt főispánjával és a mostani főispánnal, Nyegre Lászlóval. Halála nemcsak Máramaros vármegyé­ben, hanem az egész egyházmegyében nagy rész­vétet keltett. — Tanárjelölés a felső kereskedelmi is­kolában. A felső kereskedelmi iskola felügyelő­bizottsága pályázatot hirdetett egy magyar-német nyelvi és egy földrajz-vegytani tanári állásra Minthogy azonban a kultuszminiszter a középső (II.) osztály felállításával csak egy állást engedé­lyezett, a felügyelő-bizottság először afelől dön­tött, hogy jelenleg melyik állás betöltése kívána­tosabb pedagógiai szempontból. A magyar-német tanszék fontosabb, mint a földrajz-vegytani, azért ezen állás betöltését javasolja a bizottság a városi közgyűlésnek. A f. hó 10-én tartott felügyelő­bizottsági ülés a három pályázó tanár közül Bacsó Gyula gyulai főgimnáziumi tanárt találta legalkal­masabbnak az állásra. A bizottság egyúttal meg­hívta a jövő tanévre^a következőket óraadótaná- roknak: Dr. Korláth Endre Városi tanácsost (köz- gazdasági ismeretek), dr. Zombory Dezső ügyvéd, vármegyei alügyészt (jogi ismeretek), Pap János szakiskolai igazgatót (vegytan), Simony i Sándor p. ü. számellenőr, oki. gyorsirótanárt (gyorsírás) és Zádor Jenő r. kath. kántor-tanitót (ének). — A felügyelő-bizottság ezen értekezletében az igaz­gató javaslatára megállapította a női kereskedelmi szaktanfolyam jövő évi tanári karát: Szilágyi S. Aladár igazgató (könyvvitel), Bacsó Gyula felső keresk. isk. tanár (német levelezés és földrajz), Braunfeld Mór pénzintézeti igazgató (számtan), Deák Gyula áll. polg. leányisk. igazgató (magyar levelezés), Podlussányi Ilona tanítónő (szép és gépírás), Simonyi Sándor pénzügyi számellenőr (gyorsírás). — Érdekes adomány. Néhai Farkas István hajdudorogi volt lakos még 1872-ben 600 irtot hagyott a munkácsegyházmegyei papözvegyek és árvák alapjára a naptáregyesités megvalósítása esetén. Az összeget az örökösök a kitűzött célra az alapkezelőséghez be is fizették. — A hajdudorogegyházmegyei növendék­papok a jövő tanév folyamán nagyrészben ismét az ungvári püspöki papnevelő-intézetben és lyce- umban fogják tanulmányaikat folytatni. Két nö­vendék a budapesti központi papnevelő intézet­ben fog jövőre is elhelyeztetni. — Hősi halál. Rudali Samu mérnök, a 66-ik gy. e. főhadnagya az orosz harctéren hazája védel­mében hősi halált halt. Rudali a mozgósítás óta teljesít harctéri szolgálatot és hősiességéért királyi kitüntetésben részesült. Az elhunyt hős egyideig Ungváron a cs. és kir. katonai állomásparancs­nokságnál szolgált, ez idő alatt rokonszenves egyéniségével megnyerte azokat, akiknek az állo­másparancsnokságnál dolguk akadt. Tirpák András tibaváraljai g. kath. iskolai tanító, honvéd önkéntes szakaszvezető, folyó évi junius hó 25-én Wolhyniában Kosewo és Liniew községek közt királyáért és hazájáért hősi halálthalt. — A maximális árak — érvényben vannak. ügy az eladó, mint a vevőközönség körében az utóbbi hetekben az a hivatalosan megcáfolni meg sem kísérelt hir volt elterjedve, hogy az alispán az általa eszközölt ár-maximálásokat visszavonta. Annál inkább hitelt adott a közönség e hírnek, mert a város élelmezési bizottságát ez ügyben hetekkel ezelőtt hozott javaslata óta még össze sem hívták, s mert az ár-maximálás felfüggeszté­sével a közigazgatási bizottság is foglalkozott. Most azután e hó 7-éről keltezve ismét megjelent az alispán rendelete, mely a fontosabb közfogyasz­tási cikkek legmagasabb árát megállapítja, és ez intézkedésnek áthágóit szigorú büntetéssel súj­tani rendeli. . — Kis gyermekek a vak katonáknak. A következő kedves kis levelet vettük: Kedves Szerkesztő Bácsi! Az Ungmegyei Takarékpénztár udvarában lakó gyermekek e hó 6 án szinielőadást rendez­tünk azzal az elhatározással, hogy a befolyt össze­get a vak katonák javára juttatjuk, Az előadáson közreműködtek: Molnár Etus és Lola, Orünvald Olga, Rosenberg Mártus és Dezsőké, Sipos Etus és Dobó Tibiké. A befolyt összeg 22 K 46 fillér. Kérjük szépen a Szerkesztő Bácsit, szíveskedjék rendeltetése helyére juttatni. Jól van gyerekek! Derék dolog, hogy gon­doltok a szegény vak katonákra. A 22 K 46 f-t elküldtük Az Est szerkesztőségének, amely a vak katonák ügyét felkarolta és már eddig is óriási összeget gyűjtött. — Pro pátria. Breznay Ernő, ungvári szü­letésű honvédtörzsorvos, f. hó 11-én Versecen 47 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Az Ungváron is közismert daliás törzsorvos még Przemysl átadása alkalmával orosz fogságba esett, ahol Szamarában helyezték el. Fogságában a leg­nagyobb hidegben gyalog faluról-falura hajszol­ták betegeket gyógyítani. Ennek következtében oly súlyos vesebajt kapott, hogy mint rokkantat hazabocsátották. F. évi julius 17-ón érkezett haza. Halálát felesége, három gyermeke és kiterjedt rokonság gyászolja. — Tüzelőfa a szegény embereknek. A föld­mivelésügyi miniszter most leérkezett rendeleté­vel megengedte Ungvár város területén, hogy azok a szegény családok, — akiknek csaiádfen- tartójuk hadba vonult, —- hetenként és családon­ként 8 fillérért 2 háti teher (— amennyit egy ember elbir —) száraz gályát és hulladókfát szed­hessenek a £ erdőben. Az erre szóló engedélyért a városi rendőrkapitányságnál kell jelentkezni.

Next

/
Thumbnails
Contents