Ung, 1916. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-23 / 4. szám
54. évfolyam 4. szám Ungvár, 1916. január 23. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre .........4 K. Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. == Nyilttér soronként 80 fillér. ..... HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- = den csütörtökön. ■ TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ■ ■ kiadóhívatali tblefonszAm 11. -----------Társadalmunk kötelességei a kriminalitással szemben. Irta dr. Oszvald Károly. Ha végigtekintünk azokon a titáni küzdelmeken, amelyeket határainkon is túl hős katonáink végig küzdenek s végig gondolunk azokon a szenvedéseken, amelyeket azoknak ki kell államok, fel kell hogy ébredjen lelkiismeretünk s tudatára kell jönnünk annak, hogy ezzel szemben nekünk, akik itthon kényelmesen élünk, édes hazánk és a köz érdekében szintén vannak kötelezettségeink. A társadalom állandóan nehéz küzdelmet vív a kriminalitással szemben. A züllés lejtőjére jutott embertársaink hol életünket, hol vagyonúnkat, egyéni szabadságunkat, sok esetben becsületünket támadják meg. A büntetőügy irodalma a védekezés céljából sokféle eszközt ajánl, de abban minden kultur- nemzet újabb irodalma megegyezik, hogy legfőbb törekvésünk azon okok elhárítására irányuljon, amelyek az embert a bűn lejtőjére viszik, tehát a megelőzés képezze a legfőbb célt. Törvényhozásunk e célból sok intézményt létesített, de ezek holt intézmények maradnak, ha a társadalom a hatóságokkal nem működik közre a kriminalitást előidéző okok elhárításában s ha nem leszünk segítségére a hatóságoknak abban, hogy a bűn lejtőjére jutott embertársaink további züllését megállítsuk s a becsületes társadalom részére megmentsük. Legeredményesebben a fiatalkorúaknál és a családnál kezdhetjük ebbeli működésünket, mert Plutarch mondja, hogy a gyermek lelke hasonló a lágy viaszkhoz, mely minden alakot felvesz, s csak ha megkeményedik, válik nehezen gyúr- hatóvá. A gyermek lelke minden iránt fogékony s a környezetében lefolyt események mély nyomokat hagynak lelkében. Ha a gyermek maga körül rossz példát lát, a szülők egymással való érintkezésben a szertelen durvaság, istenkáromlás és tettlegesség nyilvánul meg s a családfentartók józanságát, mértékletességét az alkoholban való tobzódás váltja fel, ha a szeretet megtermékenyítő melegét nem érzi szülei részéről, csodálkozhatunk-e az ily gyermek romlásán, elzüllésén? Nem, sőt természetesnek találjuk, ha kivész ily körülmények között az erkölcsi érzületnek még a szikrája is, mely pedig ott szunnyad minden gyermek lelkében s természetesnek találjuk azt is, ha a gyermek a bűn útjára lép. Kötelességünk ezzel szemben az, hogy ott, ahol ily viszonyokat észre veszünk, rögtön jelentést tenni a fiatalkorúak bíróságának, vagy az árvaszéknek, amelynek módjában van a gyermeket kiemelni e milieuből s vagy a gyermekmenhe- lyen, a javítóintézetben, vagy más tisztességes családnál elhelyezni, javitónevelésben részesíteni s ekként romlásnak induló lelkét erkölcsi nevelés által megjavítani s megakadályozni idejekorán abban, hogy a bűn útjára sodródjék. A bűn útjára lépett embertársainkkal szemben szintén meg kell kísérelnünk a nevelési munkánkat, mert minden ember többó-kevésbbó megjavítható. Régente, aki elhagyta a börtön falait, ismét elmerült a bűnök hullámaiban, mert senki sem volt segítségére. Ilyképen hiába vártak kedvező hatást a büntetéstől, mely a megtorlást nem tudta egyesíteni a megjavítással. Az elitéit megbélyegzett ember lett, kitől mindenki óvakodva vonult vissza, a kenyérkeresés, a megélhetés lehetősége megvonatván tőle, az éh-halál, végelzüllés és vétkezés között kellett választania s igy a társadalom elkeseredett ellensége lön. Ma már nem vitaható, hogy a társadalomnak éber figyelemmel kell kisérnie azt az egyént, aki a bírósági fogházból távozik, mert a szükséges óvintézkedések elmulasztása által önmaga ellen a bűntettesek egész légióit szervezi. Azt az utat kell választania, hogy az ellenségeiből magának hasznos tagokat neveljen. Ezt az utat választania pedig annál kecsegtetőbb, mert az, amit e feladat magában foglal, az nemes, az felemelő, az lelkesítő. Régente is foglalkozott a társadalom az önvédelem gondolatával, de azt önző módon az egyén megsemmisítésében vélte megtalálni. Menynyivel önzetlenebb, nemesebb ennél az a törekvés: a társadalmat megvédeni az ember megmentése által. Én erre a vállvetett munkára hivom fel Ung vármegye társadalmát most, amikor a háború sok gyermeket tett árvává, nehezebbé tette a megélhetést, a prostitutió a legnagyobb mérvben és üzletszerüleg folyik, amikor a tisztességes társadalom ellenségei megszaporodtak s a legnagyobb veszélyben forog vagyonunk, életünk, egyéni szabadságunk. Induljunk mi is küzdelembe a szeretet fegyverével ; keressük fel a fogház rideg falai között a már bűn útjára lépett embertársainkat, igyekezzünk szeretetünk melegével felébreszteni azok lelki életét, lelkiismeretét, igyekezzünk őket meggyőzni a tisztesség, becsületesség szükséges voltáról, felkelteni munkaszeretetét s a mikor onnan eltávoznak, törekedjünk nekik munkát, megélhetést biztosítani, vonjuk el őket a romlást okozó környezettől s részesítsük továbbra is erkölcsi nevelésben s ha e tekintetben mindent megtettünk, a mi módunkban állott, akkor mi is győzelmet aratunk, amelyért viszont hős katonáink részéről számíthatunk hálára, mert a vértől ázott csatamezőkről békés otthonukba visszatérve: életüket, vagyonukat, szabadságukat biztosítva találják. Csak ha társadalmunk erkölcsi alapjait kiszélesítjük és megerősítjük, válik áldásossá a csatatereken szerzett győzelmünk, csak akkor lesz Magyarország nagy és hatalmas! Háborús világ. Montenegro kapitulációja. A f. hó 16-án bekövetkezett nagy eseményt 17-én d. u. 5 óra tájban közölte lapunkkal a miniszterelnökség sajtóosztálya. A kiadóhivatal kirakatában kitett sürgönyt ezer és ezer ember olvasta. Az üzem folytatására kötelezett vállalatok allkalmazottainak jogviszonyai. A hivatalos lap egyik utóbbi száma a kormány rendeletét közli, amelyben a hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXVIII. t.-c. 18. §-a alapján az üzem folytatására kötelezett válótoknál alkalmazott munkások szolgálati-, bér- és munkaviszonyait rendezi. A rendelet szerint minden fórfimunkás, aki személyes hadiszolgálatra kötelezhető, a háború tartamára az üzemben megmaradni köteles. A hadiszolgáltatásokra nem kötelezhető munkásokra, valamint nőmunkásokra az ipartörvény rendelkezései irányadók. A hadiszolgáltatásra köteles alkalmazottak a katonai fegyelmi fenyitő hatalom, illetve a katonai büntető bíráskodás, fegyelmi ügyekben pedig a vállalathoz kirendelt katonai parancsnok fenhatósága alá tartoznak. Ez a rendelkezés a hadiszolgáltatásra nem kötelezett munkásokra nem vonatkozik. A hadi- szolgálatra kötelezett munkabére ugyanolyan elvek alapján állapítandó meg, mint a szabad egyezkedéssel felvett munkásoké. Kisebb munkabért, vagy egyéb díjazást a hadikötelezett munkások sem kaphatnak, mint a többiek. Szakmun- ' kás szakmunkája körében használandó. Szakmunkán kivül csak kivételesen és rövid ideig foglalkoztatható, de munkabérét ebben az esetben sem szabad változtatni. A munkabéren közvetve, tehát például a munkaidő meghosszabbításával, akkordbeosztással stb. sem szabad változtatni. Közös egyetértéssel azonban az akkordbér megváltoztatható. A rendelet ellenőrzésére panaszbizottságok alakitattnak a munkaadók s a munkások egyenlő számú kiküldötteiből és a honvédelmi miniszter és az érdekelt szakminisztérium egy-egy tagjából. Mennyi lisztet kell adni egy hétre? Mióta megjelent a belügyminiszternek azon rendelete, hogy egy egyén hetenkint legft ljebb 240 gramm kenyérlisztet, vagy 816 gramm kenyeret, avagy amiként a „liszt- és kenyérfogyasztási igazolvány“-on olvasható, minden emberi halandó csakis 1680 gramm lisztet avagy 2352 gramm kenyeret fogyaszthat el egy héten, s e szabály alul csakis az vehető ki, akinek erre az alispán külön engedélyt ad, — azóta a közönség csakugyan nem tudja, hogy fiu-e vagy lány, vagyis nem tudja, hogy ez a liszt- és kenyérfogyasztási meghatározás kizárólag a kenyérlisztre és kenyérre vonatkozik-e avagy pedig naponkinti összes lisztfogyasztása nem lehet-e több a fent kitüntetett mennyiségnél. Ezt a bizonytalanságot még jobban fokozta, hogy Ungvár város hatósága e héten bocsátotta ki a liszt- és Aenyérfogyasztási utalványokat, s ha valaki az illetékesekhez ez ügyben kérdést intézett, azon választ nyerte, hogy egy-egy egyénnek heti összes lisztfogyasztása nem lehet több, mint 1 kiló és 680 gramm, mert ebben a mennyiségben az összes (kenyér-, főző- és tészta) liszt bennfoglaltatik, s ezen utalványok ellenében veheti meg főző- és tésztalisztszüksóg- letét is, de csak az utalványon kitüntetett mennyiség erejéig. Eleinte, illetve a rendelet megjelenésekor magam is azon a nézeten voltam, hogy ez a helyes magyarázat; azonban sehogy sem tudtam megérteni, miként lesz ez elegendő egy-egy ember testi fenntartására, amikor húsra nem tellik, zöldfőzelék nincs, a rizskása olyan drága, mint a pecsenye, a hal nemcsak hogy drága, de nincs is, a gyümölcs, a narancs, füge, a száraz borsó, a lencse stbbi pedig a gyémánt értékével vetekedik, s mert még a wieniek is azért szidtak bennünket, hogy mi több kenyeret ehetünk, mint ők, stbbi. És mert sehogysem ment a fejembe, hogy miért legyen lehetséges, hogy a vendéglőben étkező magános egyén ugyanoly mennyiségű kenyér fogyasztására (napi 316 gramm) legyen jogosult, mint én, holott nekem külön háztartásom van, s igy külön van szükségem fözö- és kenyér- lisztre, és mégis csak összesen 240 gramm lisztet vehetek egy-egy napra igénybe, — szokásom szerint nem nyugodtam bele az úgynevezett megváltoztathatatlannak mondott helyi hatósági kijelentésbe, és tűnődni kezdtem. E tűnődésem közepette kezembe került azután a „Nyírvidék“ c. lap egyik utóbbi száma, amelyben a következő sorok jelentek meg: — Mennyi lisztet adnak egy hétre. A liszt- és kenyérfogyasztási igazolvány 5 dekagrammos kockákra van felosztva azért, hogy segélyével vendéglőkbe járók egyszeri étkezéshez szükséges kenyeret is vehessenek. A miniszterileg megállapított mintán sokan nem tudnak eligazodni és ezért közöljük, hogy szemé- lyenkint és hetenkint az értelmiségnek 240 dekagramm kenyérlisztet, 49 deka íózőlisztet és 21 deka tészta- liszlet, vagyis összesen 2 kiló és 10 deka lisztet adnak ki. Aki kenyeret készen vásárol, az az összes lisztjegyekért 294 dekagramm kenyeret vehet, ami csaknem 3 kilónak felel meg. A napszámosok azonban naponta nem 24 deka, hanem 30 deka, az őstermelők pedig 40 deka lisztet vehetnek igénybe és igy az átszámítási táblázatuk is módosul. No csakhogy nem vagyok már egyedül véleményemmel, — kiáltottam fel önmagámban! Igaz, hogy a nyíregyházai számításban egy kis hiba van, mert a heti kenyórliszt-járandóság 2400 grammnak van jelezve, holott az hét napra csak 1680 gramm, — de bánja is az ördög a hibát, — a lényeg mégis csak az, hogy Nyíregyházán — ahol pedig szintén hatóságilag történik a lisztkiLapnnk mai száma A oldal.
