Ung, 1915. július-december (53. évfolyam, 27-52. szám)

1915-08-15 / 33. szám

1915. augusztus 15. (33. szám) 3 megye közönsége részére szükségesnek mutatkozó 100 kocsirakomány búzát és gabonát. A pénzügyi, valamint a jogügyi bizottság a szerződés-tervezetet néhány módosítással elfogadásra is ajánlotta, de mert á kereskedők e módosításokat, illetve kikö­téseket elfogadni hajlandók nem voltak, s mert a Mümalom igazgatója kijelentette, hogy a Mű malom rt. hajlandó nemcsak az őrlést, de a be­vásárlást is eszközölni, több felszólalás után ez ügynek végleges tárgyalását e hó 17-ére halasz­tották. Elfogadták ezután a szeptember hó 1-én meg­nyíló /első kereskedelmi iskola ügyében hozott felügyelő-bizottsági javaslatot, s ennek alapján az iskola végleges igazgatójául megválasztották Szi­lágyi S. Aladár pozsonyi felső kereskedelmi is­kolai tanárt. Ez üggyel kapcsolatban örvendetesen vették tudomásul, hogy Deák Gyula. Fried Izidor és Rozgonyi József az iskola céljaira 1785 K-t gyűjtöttek. A katonaság által okozott károk megállapí­tására és felbecslésére szolgáló bizottság tagjaiul megválasztották Hámos Lipót és Kavasch Ernő képviselőtestületi tagokat és Rácz József városi mérnököt. Amennyiben a kövezetvám-szedési jog bér­beadása iránt megtartott második árverés nem vezetett eredményre, kimondotta a képviselőtes­tület, hogy 1915. október hó 1-től kezdődőleg a házi kezelést lépteti életbe, hacsak e hó végéig a jelenlegi bér megadására ajánlat nem történik. Ezzel az ülés befejezést nyert. Lemondás. Sztripszkv Aladár számvevő el­hagyja a város szolgálatát és ismét állami alkal mazásba lép. Lemondását már be is terjesztette a polgármesterhez. Elutasított panaszok. Fe.ltöldy István ny. vá­rosi tanácsos panaszt emelt a közigazgatási bíró­ságnál, hogy nyugdijának alapjául csakis azon fizetést (2000 K) vették, mellyel hét év előtt megválasztották és nem az uj városi törvénynyel a tanácsosok részére megállapított VIII. fiz. osz­tályút. Ugyancsak ő, valamint Reviczky Károly ny. tanácsos, Saáger Bertalan ny, főszámvevő és Podluzsányi Oltó ny. ellenőr pedig panasszal éltek azon okból, mert nyugdijuk megállapításánál lak­bérük számításba nem vétetett. A közigazgatási bíróság a panaszokat végérvényesen elutasította. HÍREK. Tájékoztató. A^jgr. 21. A Kereskedelmi Csarnok közgyűlése d. u. 5 órakor. a Társaskör (fTasvinót könyvtára nyitva van minden kedden este 6—7 óráig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u 6—7. és vasárnap d. e 11 12 óráig. A Népkönyvtár szünetel. A magyarországi munkások rokkant- és t. y ugdij-egy le­iébe minden hónap 1-sŐ és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés és beiratás az ipartestület helyi­ségében. — Augusztus 18. Az idén, sokszorosan ün­nepünk lesz augusztus 18-ika, Ő Felsége születé­sének nyolcvanötödik évfordulója. A monarchia minden községe és minden népe hálával eltelve az isteni gondviselés jótéteményéért, ünnepli az agg uralkodó születésnapjának évfordulóját. Ung­váron az egész nap ünneplésben telik el. Reggel 8 órakor tábori misét tartanak a cs. és kir. lak­tanya udvarán. D. e. a templomokban lesz ünnepi istenitisztelet. A r. kath. templomban 1U 10 órakor kezdődik az ünnepi mise. Déli 1 órakor a Herz- féle étteremben díszebéd lesz. Az ebéd alatt, me­lyen a katonai tisztikar és a polgári hivatalok tisztviselői lesznek jelen, a helyiség ajtait bezár­ják. Amely hivatal tévedésből nem kapott volna meghívót, forduljon a katonai állomás parancs­nokságához (Teleki-utca.) Végül este 8 órakor gyermek-előadást tartanak a színházban gazdag műsorral. A háborús események jobbrafordultával felszabadultunk attól a nyomasztó érzéstől, mely lelkűnkön feküdt, ezért remélhető, hogy az ünnep­ségek mindegyikében lelkesen részt vesz a kö­zönség. — Kitüntetett hősök. A király dr. Nagy Géza hadnagyot az ellenség előtt tanúsított ki­válóan vitéz magatartásáért a katonai érdemke­reszt III. osztályával a vitézségi érem szalagján tüntette ki. A kitüntetett hős már viseli az I. oszt. vitézségi érmet és a signum laudist. — A had­seregfőparancsnokság az ellenség előtt tanúsított kiválóan vitéz magatartásuk elismeréséül a 11. honvédgyalogezredben az arany vitézségi érmet adományozta Horky Ferenc és Wolí József tar­talékos zászlósoknak, Klein Sándor tartalékos hadapródnak és Jenei István őrmesternek. — Szent István napja. Az első király em­léknapját, aug. 20-ikát országos törvény és a la­kosság kegyelete védi. Minden évben hagyomá­nyos tisztelettel ünnepeljük meg a bölcs törvény­hozó és uralkodó napját. Az ungvári r. kath. templomban d. e. 1U 10 órakor ünnepi mise lesz, melyen a szent beszédet Tahy Abris főesperes mondja. — Eljegyzés. Kábái Péter hajdúnánási gyógyszerész eljegyezte Danes Erzsikét, Danes Menyhért nyug. teíekkönyvvezető leányát Ung- váron. U N G — Pemp Antal preíatus arany-miséje. Pemp Antal pápai prelátus, szatmári kanonok, püspöki helynök e hó 6-án mondotta el arany­miséjét a szatmári Irsik-árváháznak templomában. Az aranymisés kanonok nekünk is kedves isme­rősünk, amennyiben 1874-től 1880 ig kisráti plé­bános és ungi alesperes volt, s ez idő alatt ugyan­csak átalakította a kisrátiak erkölcsét, s jó példá­val járva elől, munkára és takarékosságra nevelte nemcsak híveit, de a község összlakosságát. — Előléptetés. Az igazságügyminiszter Kozma Jenő ungvári kir. járásbirósági telekkönyvveze tőt a IX. fiz. osztályba sorozott telekkönyvveze­tővé nevezte ki. — Gyermekelőadás. Királyunk születésének évfordulója napján, augusztus 18-án, valamint Szt. István király napján, aug. 20-án az ungvári gyermekek a városi színházban két jótékonycélu díszelőadást tartanak a vak-katonák és a hadba- vonult katonák árvái javára. E két előadást a rendezőség a legnagyobb gonddal és leleménnyel állította össze. Sorrendje a következő : I. Prológ: Ének a királyról. Irta Szepessy László, szavalja Margócsy Aladár. II. Hungária leányai a hazáért. Allegorikus kép a világháború keretében Tordai Grail Erzsitől, egy felvonásban. III. A vak har­cos imája. Eredeti háborús dal. Szövegét és ze­néjét irta és énekli Ékkel Lajos rónaszéki r. kath. plébános. Zongorán kiséri Szak Ibolya. IV. Magyar csárdás, közbe kómis polka, (tánc) V. Petőfi lelke. Gyóni Gézától. Szavalja Margócsy Aladár. VI. Keringő ballett. (tánc) VII. Fut a ko­zák (tréfás induló) Ékkel Lajostól, zongorán kí­séri Szűk Ibolya. VIII. A hős Nyebudák, háborús jelenet 3 felvonásban, irta Magyar Bálint. Végül az összes szereplők által egy allegorikus kép következik, görögtüzzel megvilágítva. Mindkét előadás kezdete pontban este 8 órakor. A szín­darabokat Morvay Antal rendezi. Külön említés érdemel Ékkel Lajos két háborús darabja, me­lyet valósággal a háború alkotott meg a zenész és költő lelkében, és az ország több városában nagy sikert ért el vele. A mű különben Székely és Illés könyvkereskedésében meg is vásárolható. Magyar Bálint neves költőnk színdarabja is nagy érdeklődést vált ki. Jegyek előre válthatók Szé­kely és Illés könyvkereskedésében. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter dr. Budai István törvényszéki"joggyakornokot a má- ramarosszigeti törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. — Gyaszhir. Schächter Adolfnó f. hó 8-án a barakkórházban elhunyt. A megboldogult a jó­tékonyság terén nagy érdemeket szerzett. Halá­lát széles körben gyászolják. Werner Józsefné szül. Nedorost Anna ötven­hat éves korában f. hó 12-ón meghalt. Kapuszö­gön temették el 14-én. Süvölt ős Mária, ki az ungvári áll. polg. le­ányiskola III. osztályát végezte jeles eredmény­nyel, Ungváron meghalt. A derék leányka teme­tése 11-én ment végbe. Kozár Lajos ungvári sodronygyáros Lacika nevű 7 éves kis fia f. hó 11-én' elhunyt. A kis fiú halálát egy szegszurás következtében előállott vérmérgezés okozta. A mélyen sújtott szülök iránt általános a részvét. — A felső kereskedelmi iskola. Az ungvári városi fiú felső kereskedelmi iskola szervezését Szilágyi S. Aladár igazgató megkezdte. A város fölterjesztést intézett egy éves női kereskedelmi szaktanfolyam engedélyezése végett. A tanfolyam felállításához szükséges föltétel megvan, ameny- nyiben 25-nél több növendék jelentkezett már eddig is. A kereskedő-tanonciskola igazgatását is a felső kereskedelmi isk. igazgató veszi át. Tervbe van véve, hogy a kereskedők és kereskedősegé­dek részére esti szaktanfolyamotjis szerveznek. A felső kereskedelmi iskolát egy évig az áll. polg. fiúiskolában (Rákóczi-ut 16). helyezik el. Az iskola első felszerelésére a közönség köréből adományo­zást történt. Az 1. és 2. számú gyüjtőiveken 1785 K folyt be. Az adakozók névsora ez: N. N. 50 K, Sternberger Ármin 50 K, N. N. 20 K, Blum Fü- löp 30 K, Szabó Simon 20 K, Fried Lajos 20 K, Deutsch Mór 30 K, Schvarez Lajos 50 K, Schle­singer Miksa 50 K, Wassermann Zsigmond 100 K, Lendvai Emánuel 20 K, Ausländer Herman 40 K, Kaufmann Mór 20 K, dr. Virányi Sándor 40 K, Reich Jenő 20 K, Lám Elemér 30 K, Tom- csányi Ödön 20 K, H. J. 30 K, Neumann Mór (Csap) 10 K, Moskovics és Spiegel 20 K, Glancz Mór 20 K, Szántó Herman 20 K, Rozgonyi Jó­zsefné 100 K, Blanár Ödön 10 K, Hámos Lipót 30 K, Schulz Kelemen 10 K, Schvarez Albert 20 K, Kállai Márton 20 K, Groszmann Péter 25 K, Kiinger és Diamant 50 K, Klein Ignác 20 K, Ro­senberg Dávid Fiai 30 K, Gelb Márton 20 K, Schneck Jenő 20 K, Mannheimer Dávid 20 K, Molnár Arnold 20 K, Oesterreicher Lipót 20 K, Boross Zsigmond 20 K, Elfer Márk 20 K, ifj. Fü- löp Vilmos 20 K, Hannel Antal 20 K, Glück Jó­zsef 10 K, Groszmann Herman 20 K, Rosenberg Andor 20 K, Balázs Soma 50 K, Goldstein Miksa 20 K, Grosz Rezső 20 K, Scheiber Adolf 20 K, Kovács Aladár 20 K, Gerstl Manó 20 K, Fried Ármin 20 K, Friedman Ármin 20 K, ifj. Propper Mór 20 K, Hecht Manó 10 K, Székely Simon 30 K, Moskovics Lőrinc 20 K, Herz Sándor 20 K, Ács Béla 20 K, Bernát Zsigmond 20 K, Klein Mór 20 K, Fried Izidor 20 K, Thirman Samu 10 K, Mittelmann S. Fia 10 K, Weinberger Adóit 10 K, Beer Vilmos 10 K, Steinfeld Dezső 10 K, Hor­vát Mór 10 K, Lendvai Testvérek 100 K. Még egy ivén folyik a gyűjtés. A pénzintézetek, amint értesülünk, évi segélyt ajánlanak fel az iskola céljaira. — A vasárnapi templom-gyűjtés ered­ménye. A helybeli r. kath. templomban tudva­levőleg gyűjtés volt a rokkant katonák javára. A gyűjtés eredménye 420 korona, amit a plébánia­hivatal már föl is terjesztett az egyházmegyei ha­tósághoz, amely rendeltetési helyére fogja jut­tatni. A jólelkü hölgyek, akik a gyűjtésért köszö­netét érdemelnek: özv. Lukács Jánosné, özv. Bo­ros Sománé, Balassa Sándorné. özv. Reiz Ká- rolynó, özv. Pölczerné, Szőllőssyné és Hrenyóné. — Megerősítették az újhelyi ref. papvá­lasztást. Az újhelyi reformátusok között nagy az öröm, amennyiben a II. fokú bíróság, az egyházke­rület véglegesen megerősítette Enyedy Andor megválasztását, melyet Székely Elek és társai megfelebbeztek s melyet az eiső bíróság meg is semmisített. — Az ungvári Kereskedelmi Csarnok ehó 21-én, szombaton délután 5 órakor uj helyiségé­ben (dr. Ország-féle ház) közgyűlést tart a kö­vetkező napirenddel. Titkári jelentés. Zárószáma­dások beterjesztése. Számvizsgáló bizottság jelen­tése. Jövő évi költségvetés megállapítása. Esetle­ges indítványok. Tisztikar és választmány meg­választása. Este Vä9 órakor társas összejövetel a Kereskedelmi Csarnok helyiségében. — Szabás-varrás tanítása az állami pol­gári leányiskolában. Az állami polgári leány­iskolában 20 éven aluli leányok a polgári isko­lával kapcsolatos női kézimunka-tanfolyamon ta­nulhatnak az első éven fehérnemű-, a második éven felsőruha szabás-varrást, sőt a felsőruha szabás varrás tanulását már az első év második felében megkezdik. Ezenkívül a fehérhimzéstől kezdve a legnehezebb díszmunkákig tanulhatnak női kézimunkát a varrás tanulása mellett mind­két éven át. Osztálymunkák nincsenek, minden növendék olyan ruhát, illetve kézimunkát készít, amilyenre szüksége van, csakis az a szabály tar­tandó be, hogy kezdetben könnyebbet s egysze­rűbbet készíthetnek s kinek-kinek ügyessége s tehetsége szerint lehet a nehezebb s díszesebb munkákra áttérni. — Emellett a női kézimunka­tanfolyam továbbképző is, amennyiben heti 2 órán irodalmi és 1 órán kereskedelmi és könyv­viteli ismeretek adatnak elő, heti 3 órán ékitmé- nyes rajz, bársonyvasalás, fabeégetés, festés ipar­művészeti alkalmazása bútorokon, dísztárgyakon, olajfestés stb., miket megtanulni minden fiatal leánynak nagy előnyére válik. Akik francia nyel­vet óhajtanak tanulni, minden külön díjazás nél­kül tanulhatnak. A francia nyelv tanulása nem kötelező, továbbá nem kötelezők az elméleti tár­gyak azon növendékek részére, akik a II. évfo­lyam elvégzése után még harmadik évre vissza­jönnek, hogy a II. évet önként ismételjék. A tan­díj a női kézimunka-tanfolyamon ugyanaz, mint az állami polgári leányiskola osztályaiban s a nö­vendékekre ugyanazon iskolai szabályok kötele­zők. A szegónysorsu növendékek tandíjmentes­ségben részesülnek. — A Vöröskereszt Auguszta főhercegnő- Otthon vezetőjének kitüntetése. Gróf Csekonics Endre v. b. t. t„ a Vöröskereszt-Egylet királyi biztosa Huszár Bélát, a Franklin-Társulat főtiszt­viselőjét és a Vöröskereszt Auguszta főhercegnő- Otthon vezetőjét a hadi egészségügyi ápolás kö­rül kifejtett kiválóan hasznos, eredményes és ön­zetlen hazafias munkájának elismeréséül megbí­zottá nevezte ki. — Balthazár-mester a színházban tegnap este tartotta meg első előadását nagyszámú kö­zönség jelenlétében. Ma vasárnap még két előadás lesz, melyek iránt rendkívül nagy az érdeklődés. És az érdeklődés méltó elismerése a boszorkány- kezű mesternek, de természetes is, mert a Balth azár-név elég garanciát nyújt arra, hogy a kö­zönség nagy élvezetben részesülhessen. A mester teljesen uj, Ungváron még nem látott attrakciók­kal gazdagította az amúgy is gazdag műsorát, amely a közönség figyelmét a legnagyobb gyö­nyörrel köti le, amilyen dolgokat csak világváro­sokban lehet látni. A műsor legújabb slágerei: Aida, a lóg tündére, A titokzatos tyukíészek, A perzsa sátor rejtelmei stb. lesznek és kitűnő zene mellett folynak lef Ma két előadás lesz, d. u. fél négy órakor félhelyárakkal, és este 8 órakor ren­des helyárakkal. — Kérelem. Királyunk születése napját mél­tóan megünnepelendő, felkérjük kereskedő-tár­sainkat, hogy e hó 18-án reggeli 9 órától d. u. 2 óráig üzleteiket zárva tartani szíveskedjenek. Több kereskedő. — Hőseink emlékére. Az ungvári katonai megfigyelő állomás temetőjében nyugvó hőseink nagyobbszabásu síremlékének költségeihez a la­punk kiadóhivatalában elhelyezett gyüjtőiven újabban adakoztak: Vozár László 10 K, Takács Miklós 2 K, Egy megnyert fogadás 50 f., N. N. 2 K, Bódis Ferencné 10 K, Szmrecsányi Lajos 2 K. — Az Uránia mozgó előadásai az elmúlt hót folyamán is a legszebbek voltak. Különösen nagy tetszést aratott a csütörtöki és pénteki elő­adás igazán elsőrendű műsora, s ennek Utazás az esernyő alatt cimü vigjátéka Móriccal, a ked­ves humoru Móriccal a főszerepben. Ma vasár­nap három előadás lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents