Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)
1915-01-31 / 5. szám
2 (5. szám) U N G 1915. január 31. Erélyes rendszabályok. A szomszédos Galíciában a hadtestparancsnokság falragaszokon közli a lakossággal, hogy azonnali főbelövetés terhe alatt tilos po’gári egyénnek: 1. a magaslatokra lépni, mig a katonaság ott tartózkodik; 2. a magaslatokon való tűzgyújtás; 3. fegyvereknek és robbanóanyagoknak tartása; 4. idegeneknek anélkül való befogadása, hogy ezt a katonai hatóságnak azonnal tudomására hoznák ; 5. vasúti vonalat, telefon- és táviróvezetékeket szándékosan megrongálni; — szigorú büntetés terhe alatt tilos továbbá a harangozás és a lakóhelynek engedély nélküli elhagyása. Hirdetmény. A főparancsnokság intézkedése folytán felhívom a város közönségét a következőknek szoros figyelembe tartására. 1. Igyekezzék mindenki magánügyeit úgy intézni, hogy utazgatni ne kelljen, lehetőleg mindenki otthon, rendes foglalkozása körében maradjon. 2. A katonai dolgok, háborús hírek, szállítások stb. iránt senki se érdeklődjék, ily híreket tovább ne adjon, mert kémkedés gyanújába keveredik. 3. A telefon és táviró szükségtelen használatától mindenki tartózkodjék, mert a katonaság kénytelen lenne a telefon és táviró berendezést teljesen lefoglalni. Ungvári, 1915. január hó 22 én. Berzeviczy István, rendőrkapitány. Küldjünk katonáinknak thermosüvegeket, hát, konyakot, likőrt, csokoládét, caces-t. fiz adományokat köszönettel fogadja s a hadtáp- parancsnokságokhoz juttatja a honvédelmi minisztérium Jtaösegélyező hivatala, Budapest, IV., Váci-utca 38. Szamovolszky Ödön pályafutása. Irta Pap János. III. Dayka Gábor szép szobrán kívül még egy igen sikerült plakettel rendelkezik városunk Sza- movolszky-tói. Árky Fülöp, a Népbank volt igazgatójának síremlékét, másik földink, szintén volt agyagipari szakiskolai tanuló, Nemessányi Andor* tervezte és állította föl temetőnkben. Ennek a művészi beccsel biró síremléknek kiváló értékét képezi Árky Fülöpnek, ruskici íehér magyar márványból készült relief portraite képe, melyet Szamovolszky faragott. A plaketté egyik sarkában, alig látható karc-irás örökíti nevét. A fölirás igy szól: „Fülöp bácsinak, Ödön.“ Midőn a Dayka szobor ügyében tárgyaltam Szamovolszky-val, nagy titkot árult el nekem. Elmondotta, hogy részt akar venni a szabadságszobor pályázatán. Helyeseltem szándékát Olyan jó hangzású neve volt már akkor, hogy ilyen nagy kaliberű pályázatról gyengeségének vagy visszaesésének beismerése nélkül nem maradhatott el. Csak az esetleges csalódás fájdalmától szerettem volna megkímélni őt. A pályázaton, mint az előre látható volt, legnevesebb művészeink valamennyien részt vettek. Ily körülmények között pedig fiatal kezdő művészeknek kevés kilátásuk lehetett arra, hogy sikert arassanak. Csodálattal töltött el önuralma és szerénysége. Teljesen tisztában volt az eléje tornyosuló nehézségekkel és el volt készülve a legrosszabb eshetőségre. Teljesen vértezve volt minden csalódás ellen. Széles körű tudással, lelkes ambícióval indult modelljével a porondra. Szabadságharcunk történetét a legapróbb részletekig ismerte. Ennek dicsőségéből, a nemzet önfeláldozó, titáni harcaiból, a háború borzalmaiból merité eszméit, hogy megalkossa a magyar szabadság Géniuszát! Majd meghívott a modell megtekintésére. A jelzett órát azonban eltévesztő s a műteremszolga, ki engem nem ismert, a művész nélkül nem engedhetett a műterembe. Kénytelen voltam hazajönni a nélkül, hogy a szobor készülő mintáját láthattam volna. Rövid pár hétre reá nagy meglepetés érte az országot. A magyar szabadságszobor pályadiját kénytelen volt a biráló-bizottság Szamovolszky—Gach művészeknek odaítélni, kiknek legnagyobb bűnét fiatalságuk képezte. A bizottság külföldi tagjai azonban nem a művészek egyéniségét, hanem azoknak genialis alkotását tették kizárólag bírálat tárgyává s a babért Szamo- volszkyéknak nyújtották, mikor az első dijat nékik Ítélvén, a szobrot némi átdolgozással, kivitelre ajánlották. Egész sereg pályamunka érkezett be, melyeknek Vio méretben kivitt gipszmintáit néhány napra a Szépmüvészetek Múzeumában állították ki. A pályamüveket ismerni óhajtván, Budapestre * Jelenleg mint honvédezredtlnk tartalékos vitéz« küzd az északi harctéren. utaztam, de megkéstem, mivel a kiállítást előtte való napon már bezárták s a művészek hozzáfogtak müveik elszállításához. Nagynehezen mégis csak bejutottam. Szebbnél-szebb minták gyűjteménye volt az, melynek rombolásához már hozzákezdettek. Legtöbbjét gondosan részekre fűrészelték és ládákba csomagolták: többeket azonban, főleg az elkeseredett kezdő művész gárda tagjai, kalapáccsal semmisítettek meg. Évek komoly munkája, nagy remények halmaza vált értéktelen holt gipsszé néhány óra leforgása alatt, s finom poruk, mint áldozati tűz füstje lebegett verőfényes napsugárban Szamovolszky pályanyertes müve körül. Utóbbi sértetlenül állott. A művész a nagy munkában kifáradva, a pályázat izgalmaitóLelcsigázva, a nagy dicsőségtől megittasult idegeinek pihentetése végett, vidékre utazott s müvét még a kiállítás termében hagyta. Alkalmam nyílt tehát beható megszemlélésére. A talapzat mesésen szép tagozatú lépcsőzet- tel kezdődik, mely zökkenés nélkül olvad a szoborba. Ez a kiválóan sikerült része a nagy műnek, Gách István munkatársának tehetségét dicséri, melyet a bizottság külön kiemelt és a szobor javára irt. A lépcsőzetből hatalmas oszlop emelkedik az égnek; két oldalát a magyar szabadság- harcból vett életnagyságu csoportjelenetek díszítik, tetejét pedig a hadúr alakja uralja. Utóbbi legkevésbé sikerült, melyet azonban Szamovolszky már teljesen átdolgozott. A főoszlopból, a lóp- csőzet magasságában kőhasáb ugrik ki, melyen a szabadság géniusza, bigán állva, két befogott, vadul száguldó lóval letepert emberi hullák teteme fölött tör előre. Ezt a remek csoportot aranyozott bronzban, a szobor többi alakját fehér márványban tervezte a művész. Bartholome, a biráló bizottság külföldi művész tagja, úgy nyilatkozott a szobor ezen részletéről, hogy e gondolat és annak csodásán szép, merész kivitele egymagában megérdemli, hogy az első pályadíj a tervező művésznek Ítéltessék oda. Az a remek összhang pedig, mely a műépítészed részét, a széles lépcsőzetet, annak szobrászati részletével hozza harmóniába, megérdemli, hogy a mű kivitelre ajánltassék, s azzal a tervező művészek bízassanak meg. A szobor kivitel költségeinek fedezésére 7—800 000 korona lön előirányozva. Nagy összegnek látszik az első pillanatra ! Ha azonban megtudjuk, hogy annak természetes nagyságban való kidolgozásához külön műteremre több szobrászművész segítő erejére, sok férfi modellre, sőt 2 lóra is volt szükség, mely utóbbiak évek óta a műterem udvarán vadon legelésztek, s ha meggondoljuk az öntés, faragás, fölépités stb. fölmerülő költségeit, csakhamar beláthatjuk, hogy a tervező két művésznek, kiknek, hogy dolgozhassanak anélkül, hogy más munka vállalással kereshettek volna, éveken át élniök is kellett, megérthetjük, hogy a nagy dicsőségen felül valami fényes anyagi haszon nem igen marad vissza a majdnem 1 millió koronát meghaladó szoborköltség összegéből. * * * A szabadság géniusza nem ismer kiméletet. Kezében tartott fáklyalángja elvakitá őt, és halálra gázolta bigájával megteremtőjét, az alkotó művészt magát is! Gách István művész-társ ezidö szerint a harctéren teljesiti hazafiui kötelességét, Szamo- volszkyra hagyván örökségül a nagy mű befejezésének föladatát. Lázas sietséggel dolgozott azon az utóbbi időben; hisz közben mintR) népíölkelö, ő is zászló alá esküdött s nagy lelkesedéssel készült a harctérre. A nagy munka közben meghűlt, tüdőgyulladásba esett és súlyos bajával szanatóriumba került. Orvosai nem tudták megmenteni. Múlt évi december hó 28-án, születésének évfordulóján, karácsony harmadnapját követő virradóra meghalt. Született Nagybereznán (Deák Ferenc-utca 48. sz. a.) 1878. óv karácsony harmad napján. Váratlan halála fájdalmas meglepetést s általános gyászt okozott az egész országban! A főváros díszsírhelyet ásatott számára. Sirhantján gyászfátyolos Klio, lefelé fordított fáklya füstös fényével világit e négy számra: 1914. Rövid idő múlva pedig a volt Neugebäude közepén, a szabadság aranyozott geniusa, magasra tartott fáklya lángjával fog majd örökké világítani e két szóra: Szamovolszky Ödön. Az oroszok harmadik kudarca. 1914. dec. 31-én harmadizben tette be a lábát az orosz ungi területre s — amint Höfer, a vezérkar főnökének helyettese egy később kelt jelentésében közli, — január elseje óta megszállva tartotta az uzsoki hágót, amelyet nagyon megerősített bizonyára abban a hitben, hogy most már sikerül Ungmegyét véglegesen megszállani. Csodálatos dolog, hogy közönségünk idege mennyire megerősödött! Mig a két első betörés alkalmával hihetetlen pánik tört ki Ungváron, a harmadik betörését az orosznak egészen hidegen fogadta Ungvár lakossága, sőt még az sem rémi tette meg, amikor megtudta, hogy a hadiszállás Nagybereznáról lejött Perecsenybe. A hadvezetőség azonnal helyes defenzívába helyezte a katonaságot, majd amikor elérkezett az ideje, megkezdte az offenzivát. Az időjárás sok kellemetlenséget okozott, mert hosszantartó esőzés akadályozott minden tevékenységet. Höfer alábbi, dátum szerint közölt jelentése világosan mutatja a hadvezetősóg munkáját és az ellenség kiszorítását: Január 2. Az uzsoki szorosnál harcoló csoportot túlnyomó ellenséges erők elől a gerincmagaslatokról kissé visszavontuk. Január 4. A Felső-Ung völgyében csak kisebb ütközetek folynak. Január 6. Az uzsoki szorostól nyugatra s a keleti Beszkidekben nyugalom van. Január 10. A Kárpátokban nyugalom van. Január 12. A Kárpátokban a kedvezőtlen időjárás megnehezít minden nagyszabású tevékenységet. Az Ung felső völgyében az ellenség hátrálva az uzsoki szoros közelébe vonult vissza. Január 15. A Kárpátokban nyugalom van. A mindkemónyebb fagy befolyásolja a harci tevékenységet. január 19. A Kárpátokban semmi sem történt. Egyes vidékekről újabban erős havazást jelentenek. Január 22. A Kárpátokban a helyzet változatlan. Január 24 A helyzet a Kárpátokban általában változatlan. Az oroszokat több, a szorosok magaslataitól délre előretolt állásukból vissza szorítottuk. Január 25. Az Ung völgyében és Vezérszállásnál (Bereg vm.) az általunk elfoglalt állások visszafoglalása céljából megindított orosz ellen- támadásokat véresen visszavetettük. A Kárpátokban az utolsó két nap harcaiban elfogott oroszok száma 1050. Január 26. A Kárpátokban tegnap is voltak harcok. A Felső-Ung, Latorca és Nagyág völgyében az ellenségnek néhány fontos magaslatot el kellett hagynia ismételt hiábavaló ellentámadások után, amelyek neki súlyos áldozatokba kerültek. Január 27. Az Ung felső völgyében az ellenséget az uzsoki hágó mindkét oldalán, a határmagaslatokon elfoglalt állásaiból tegnap kivertük. Ezzel három napi harc után ismét birtokunkba jutott a Kárpátok egyik legfontosabb hágója, amelynek birtokáért a hadjárat folyamán már többször elkeseredett küzdelem folyt és amelyet az oroszok január elseje óta megszállva tartottak, különösen jól megerősítettek és több egymás mögött kiépített előnyös állásban szívósan védtek. A jelentés alapján írhatjuk tehát, hogy január 26-án harmadszor is sikerült az oroszok kiszorítása ; tehát a harmadik muszka invázió annyi ideig sem tartott, mint a második. Megkísérelték ugyan néhány nap múlva az oroszok a visszatérést Ungmegyóbe, azonban — amint Höfer jan. 29-én jelenti — a Kárpátokban az uzsoki szorostól nyugatra visszavertük az oroszok támadásait, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. Bizakodva reméljük, hogy az ellenség hár- madik visszaverése most már végérvényes. Többet nem fenyegeti veszedelem a mi szeretett vármegyénket. Egy jótékony urinő halála. Most, — mikor a háború letarolja a férfiak javarészét és az öldöklő fegyverek közt majdnem csodaszámba megy, ha egyesek épségben maradnak, — most ha Írunk egy jótékony asszony haláláról, önként felvetődik a kérdés: ki volt az a nő, aki egy pillanatra tragikus sorsával megrázza a lelkünket és kiért egy pillanatra megfeledkezünk az ágyuk dörgéséről, a véres csatákról, az elesett hősökről!! Ez a fiatal asszony a leghűségesebb hitves, a legjobb anya és szenvedő embertársainak jól- tevője volt. Igen, dr. Bein Arthurné, háziezredünk törzsorvosának felesége ilyen nő volt és tragikus sorsa megrázza a lelkünket. Tragikus a sorsa azért, mert férjét alig két hónappal ezelőtt helyezték át idegenbe és mint értesülünk, a harctéren van. És a szerető nő, a hűséges ólettárs nagyfokú bánatból fokozódó szívbajában éppen akkor lett áldozata betegségének, amikor a szeretett férj inessze- messze, talán golyózápor közben ápolja a sebesülteket és öt, aki leginkább rá volt szorulva férjének gondos ápolására, őt, a szeretett hitvest, gyöngédséggel párosult figyelemmel nem vehette már körül, hogy a nemes szivü élettársnak, a szerető anyának végső perceit — mert azt már feltartóztatni nem lehetett — elviselhetőbbé tegye. Hát nem az élet tragikuma ez! ? Megdöbbentően az . . . Sokszor nagyon kegyetlen a sors. Minő kínos vergődése volt a fiatal asszonynak utolsó percében, férjétől és három szeretett gyermekétől távol a haláltusában ! ? És mennyire fog sajogni a haza szolgálatában távol lévő férj szive, mikor ott kapja a megdöbbentő hirt, hogy imádott hitestársa nincsen többé! ? Van-e igazság a sorsban, mely úgy választ el két hű szivet, akik az élet legnagyobb részét egymás körében, gyermekeikkel töltötték, hogy a férj a hazáért távol, szeretteiről semmit se tudva, embertársain segít és a hűséges nő férje után eped, hogy őt láthassa. És ha meggondoljuk, hogy ez csak egy eset az élet tragédiájából és hány ehez hasonló történik ebben a háborús világban, elborítja sze-
