Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

2 (1. szám) U N G 1915. január 3. Az állomási épület előtt hatalmas automo­bilok ziháltak, a kijárat két oldalán a közönség példás rendben várta a trónörököst. Végül hatal­mas éljenzés jelezte, hogy a főherceg elindult kisóretével. Felszállott egy olivzöld hatalmas ud­vari automobilra, a kiséret tagjai is elhelyezked­tek és a menet a város felé kanyarodott. Bevonulás. Ünnepi díszben, fellobogózva várta a város kedves vendégét. Az esőtől és fénytől csillogó néptelen úttest mentén minden ablak gyertya­fényben ragyog, a közönség lelkesen éljenez, az őrök mereven tisztelegnek. A főherceg egyre haj­long, szalutál és szinte mindenkinek köszön. Az autók gyorsan elrobognak, elhagyják a két hidat és felkanyarodnak az ódon, móltóságos vármegye­ház elé, melynek kapuját villamos izzólámpák szegélyezik, a kapu fölött transparens tündöklik, az erkély fenyőgalyakkal borítva. A főherceg le­száll autójáról, és a vendéglátó főispán kíséreté­ben a főispáni lakásba tér. Ä vármegyeházban. Időközben a vármegyeház nagytermében egybegyűltek a fogadtatásra váró hatóságok, sze­mélyiségek és egyesületek. A terem kis terjedelme folytán csak mérsékelt számú jegyet adott ki a rendezőség, de igy is csaknem megtelt a terem. A püspök és kanonokok díszes talárjai, egyen­ruhák, feketeruhás notabilitások, vöröskeresztes csukaszürke női ruhák, feltüzött rendjelek, ;nö- egyleti küldöttségek színes képet nyújtottak. A terem címerekkel, lombokkal, szőnyeggel volt díszítve, a homlokzati oldalán emelvény volt le­bontott kis asztallal. A karzaton hölgyközönség helyezkedett el. Végre harsány éljenzés közepette belépett a főherceg és minden oldalra barátságosan köszön- getett. Nem lépett fel az emelvényre, hanem meg­állóit minden póz nélkül a megjelentek elé. Lő- rinczy Jenő -alispán a következő beszéddel üdvö­zölte a trónörököst: Császári és királyi Fenség! Ungvármegye törvényhatósága, Ungvár ren­dezett tanácsú város közönsége, a vármegye és város összes hatóságai, kir. bíróságok, taninté­zetek, egyesületek és testületek nevében a leg­bensőbb hazafiui örömmel és lelkesedéssel gyűl­tünk össze, hogy Fenséged iránt legmélyebben érzett hódolatunkat, rajongó szeretetünket, ünne­pélyesen nyilváníthassuk és bemutassuk. E mai nap Ung vármegye és Ungvár város történetében egy feledhetlen örök emlék marad, melyet a legnagyobb kegyelettel fogunk mind­nyájan megőrizni. ' Fogadja Fenséged ezúttal legmélyebb há­lánkat azon magasztos áldozatkészségéért, el­határozásáért, hogy a már eddig is sokat szen­vedett megyénket a megpróbáltatás nehéz órái­ban általános örömet keltő vigasztaló s lelke­sítő megjelenésével szerencséltetni kegyes volt. Egyidejűleg alázattal kérjük Fenségedet, hogy legfelsógesebb Urunk, jóságos öreg Ki­rályunk s népeinek legnemesebb szivü atyja előtt rendületlen hűségűnket, hódolatunkat, rajongó szeretetünket tolmácsolni kegyeskedjék, hogy a mi örökös imánk Isten, Király és Haza, s hogy őseinktől örökölt jelszavunk, mely a Kárpátoktól Adriáig harsog Életünket és vérün­ket Hazáért és Királyért! nem szűnik meg soha. Alázattal kérjük Fenségedet, fogadja kegye­sen igaz magyar hűségből és szeretőiből fakadó legmélyebb hódolatunkat. A főherceg az éljenzés lecsillapulása után a következőket mondotta: Köszönöm az alispán ur szíves szavait, a szép fogadtatást és a csinos kivilágítást. Őfel­sége, szeretett királyunknak jelentést fogok tenni e megye hazafias magatartásáról. Az egyszerű, keresetlen szavak mögött rejlő kedvesség határtalan lelkesedést keltett és az él­jenzés hatalmas erővel tört ki. A főherceg mély hajlongással távozott a benső lakosztályba, hol a fogadtatás megkezdődött. Elsőnek Papp Antal püspök és a káptalan fejezte ki hódolatát. A főherceg megköszönte a püspök szavait, majd a kanonokokhoz fordult és mindenikhez kérdést intézett, hogy mióta viseli állását és milyen tevékenységet fejtett ki a múlt­ban? Ezután Tahy Ábris r. kath. főesperes-plébánost és két káplánját, majd Komjáthy Gábor ref., Margócsy Aladár ág. hitv. evangélikus lelkészeket és Löw Lázár főrabbit fogadta. Ez utóbbi Mer- meltsein Vilmos hitk. elnökkel és Gottlieb Henrik iskolaszéki elnökkel együtt tisztelgett. A trón­örökös a lelkészektől egyházközségeik nagyságá­ról, hívőik nemzetiségéről és nyelvéről kérdezős­ködött, elismerőleg vette tudomásul, hogy az ág. ev. hitv. lelkész három nyelven prédikál és hogy Perecsenyben birodalmi német hivői is vannak. A főrabbi életkora iránt is [érdeklődött és meg­elégedésének adott kifejezést, hogy még oly friss erőben van. Az iskolaszéki elnök azon kijelen­tését, hogy az izr. iskola mindig hazafias irányú, kizárólag magyar nyelvű oktatást nyújtott, szintén tetszéssel vette tudomásul. A felekezetek után a vármegye és város, majd a főerdőhivatal, államépitészeti hivatal, pónz­ügyigazgatóság és bíróság küldöttségeit fogadta. Minden bemutatott küldöttségi taghoz volt pár kedves szava. Ezután a tanügyi intézmények je­lentek meg előtte. Az igazgatóktól az intézetek méreteiről és intézményeiről érdeklődött, a ta­nárokat és tanítónőket megkérdezte, hogy milyen tárgyat tanítanak és mennyi a tanulóik száma. Különösebben érdekes voit a Szentkereszty Ti­vadar kir. s. tanfelügyelővel folytatott párbeszéd. — Hány iskolája van ? — Elemi 253. — Hány tanítóval ? — 336 tanitóval és tanítónővel. — Sok tanító vonult be katonának ? — Igen, fenség, majdnem a megyei tanítóság egyharmada, 36 állami és községi, 59 felekezeti tanító. — El is esett már közülök? — Állítólag kettő. — Hányán sebesültek meg ? — Tudtommal kilencen. — A tanítók mind honvédek? — Nem fenség, csak a fiatalabbak és a nép­felkelők, sok tanító szolgál a közös hadsereg­ben is. — A harcok miatt sok iskola szünetel? — Csak 16, de több helyen nincs helyettes és ezért szünetel a Unitás — Milyen nyelvinek itt az iskolák? — Kivétel nélkül magyar tannyelvüek. — Igen, nagyéti szép. Tudnak magyarul fent is? — Igen fenség, a fiatalság már mind beszél magyarul, csak az öiegek nem. — Nagyon szép Önöktől. Köszönöm. A Vörös-Kereszt Egyesület helyi fiókjának és az ungmegyei Nőegyesületek elnöknőinek fo­gadása következett. A női küldöttség soraiból előlépett Virányi Mária és szép rózsacsokrot nyújtott át a főhercegnek, ki kedves mosolylyal és bókkal fogadta a figyelmességet. Dr. Novak Endre üdvözlő szavai után élénken érdeklődött a vörös keresztes hölgyek kiképzése és működése iránt. Özv. Nehrebeczky Györgyné, a Vörös-Ke­reszt Egyesület ungmegyei fiókjának elnöke is rövid beszédben üdvözölte a trónörököst, ki azután Kende Péterné sz. Sztáray Saroltát, majd özv. Lukács Jánosnét tüntette ki megszólításával és ez utóbbinak mély sajnálatát fejezte ki István fiának hősi halála fölött. A főherceg megemlítette, hogy a délelőtt fo­lyamán tudomást vett a katonák részére az ungi hölgyek által küldött karácsonyi ajándékokról. Megköszönte ő is, elmondotta, hogy igazságosan elosztották a csomagokat, az ételnemüek kitünően ízlettek a katonáknak és „mindent egy nap alatt megettek.“ Az a kedves közvetlenség, mellyel a trónörökös ezt elbeszélte, végtelenül elbájolta a hölgyeket. A hölgyek fogadtatása után a főherceg vissza­tért a nagyterembe, hol Minay István főszolgabíró figyelméből Ung megye számos magyar községé­nek földműves küldöttsége várakozott reá. Pom­pásan festettek a színmagyar értelmes arcok, sötét magyar ruhájukkal és fényes szőrű fekete gubáik­ban. A főherceg látható gyönyörűséggel nézte a magyar nép küldötteit, kiknek nevében Földes János császlóci biró a következő formás és talpra­esett beszédben üdvözölte a trónörököst: Császári és királyi Fenség! Ungmegye kisbirtokosainak nevében hű­ségünk, törhetetlen szeretetünk és alattvalói mély hódolatunknak azon kívánsággal adunk kifejezést, hogy a magyarok Istene áldja, óvja fenséged minden lépését, dicsőséges uralkodónk Őfelsége örömére, édes magyar hazánk javára. A trónörökös meghatva szorított kezet a de­rék bíróval és megköszönte szavait. Ezután pom­pás közvetlenséggel beszélgetett minden egyes magyarral. Kérdezősködött családjukról, földjük­ről, viszonyaikról, voltak-e katonák és fiaik kato­nák-e? Gyönyörűség volt a rövid, tiszteletteljes és szeretettel áthatott, értelmes feleleteket hallgatni. A fáklyásmenet és ebéd. A fogadások véget értek, de épen idejében, mert az ablakok alatt felcsendültek a Himnusz akkordjai, s hatalmas fáklyás menet kanyarodott a megyeház alá és rendben elhelyezkedett. Az erkélyre kilépő főherceget lelkes, szűnni nem akaró éljenzés fogadta. Mikor a csend helyreállott, előlépett Berzeviczy István rendőrkapitány és pompás lendülettel, lassan, messzire érthetően a következő hazafias gondolatokban gazdag be­szédet mondotta: Császári és királyi Fenség! Ungvármegye s Ungvár város hazafias kö­zönsége nevében mély hódolattal van szerencsém Fenségedet üdvözölni ezen a helyen, mely a honfoglalás ezer esztendeje óta mindig a király- hűség és az önfeláldozó, törhetlen hazaszeretet földje volt. Hálatelt szívvel köszönjük [Fenségednek, hogy közöttünk való magas megjelenése által, a lelkűnkben élő ezen érzések bensőségét emelni és bennünket abban a kiváló szerencsében ré­szesíteni móltóztatott, hogy varázslatosan le­bilincselő, fenséges személyét színről színre megösmerve, hódolatunknak és hűségünknek élőszóval is kifejezést adhatunk. Kérjük cs. és kir. Fenségedet, hogy ezt ke­gyesen fogadni méltóztassék. Hódolatunk, alatt­valói hűségünk és odaadásunk teljességéről pedig a mi Felséges, szeretett, nagy királyunkat biztosítani kegyeskedjék. Tudjuk, hogy a Hazára, annak minden fiára és ennélfogva a mi szeretett nagy és bölcs királyunkra és uralkodóházára nehéz napok következtek el. De tudjuk azt is, hogy ha az erkölcsi igazság diadalához, lángoló hazaszere­tetünk, önfelálozó bátorságunk és igazi hűsé­günkön alapuló odaadásunk is szükséges, — akkor a győzelem a miénk, — mert mi mindezt mint nemzeti egyéniségünk, magyar mivoltunk önkéntes adóját visszük a harcba, a véres csa­tákba : Istenért, királyért, hazáért. Ezer évvel ezelőtt itt emelték pajzsra Árpádot, a magyarok párducbőrös kacagányos fejedelmét. Ezer év múltán a mi nemzeti egyéni­ségünkből folyó szeretetünk pajzsára emeljük cs. és kir. Fenségedet, úgyis mint a mi szeretett királyunk személyének képviselőjét, úgyis mint a magyar királyi trón várományosát és szivünk, becsületes, magyar lelkünk őszinte érzésével kiáltjuk: Éljen a király! Éljen Károly Ferenc József trónörökös cs. és kir. fensége! A trónörökös a beszéd alatt gyakran tetszés­sel bólintott és mindvégig feszülten figyelt a szó­nok szavaira. Az üdvözlésre a következőket vála­szolta : „Lelkes fogadtatásukért fogadják hálás kö- szönetemet. Őfelségének, szeretett királyunknak jelentést fogok tenni e szép ünnepélyről, kinek nagy öröme lesz, hogy Ungvár közönsége e súlyos időkben is oly meghatóan nyilvánítja hazafiasságát.“ A szívek gyönyörűséggel teltek meg e sza­vakra, a szemek felcsillantak, a kalapok a levegőbe kerültek és mindenki lelkesen éljenzett A szózat szent dallama vetett véget a lelkesedésnek. A trón­örökös feszesen megállt, kezét sapkájához emelve, tisztelgő állásba helyezkedett és igy maradt az ének végeztéig. Kivételesen komoly arcáról le volt olvasható, mennyire átérzi e nehéz időkben ő is, hogy „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely.“ A külső formával érthetően jelezte, hogy a mi szent énekünk neki is szent éneke és ódáink komoly szavaival azonosítja magát. Újabb és újabb ovációk után a fáklyásmenet lekanyarodott és hosszú fényes sáv világított bele a decemberi borús estbe. A trónörökös visszatért a főispáni lakosztályba, hol fényesen terített tizen­hat személyes ebéd várta. Az ebéden a főherceg és környezetén kívül gróf Sztáray Gábor főispán, Lőrinczy Jenő alispán és Papp Antal püspök vett részt. Fesztelen társalgás indult meg az étkezés alatt, a főherceg jókedvűen beszélgetett és min­denkivel kizárólag magyarul beszólt. Általában feltűnt, hogy trónörökösünk Ung- várott tartózkodása alatt mindenkivel kizárólag magyarul beszélt, sőt láthatólag keresi az alkal­mat, hogy magyarul beszélhessen. így környezete beszéli, hogy a harctéren is, amint megtudakolja a közös ezredbeli tiszttől vagy katonától, hogy milyen nemzetiségű és megtudja, hogy magyar, rögtön magyarra fordítja a beszédet. Elutazás. Este fél 9-kor a trónörökös szívélyes búcsu- zás után környezetével együtt automobilra ült és az autók a pályaudvar felé robogtak. Az útvona­lon ismét lelkesen éljenezték, a trónörökös nyá­jasan köszöngetett és arcán meglátszott, hogy megszerette e várost. A polgárőrök helyenként, különösen a kanyarulatoknál, fáklyákkal világí­tottak. A trónörökös főhajtással köszönte meg a figyelmet. A pályaudvaron már egybegyűltek a katonai személyiségek, sorba állottak és tisztelegve várták a trónörököst. Mindegyikkel kezet fogott és egyikkel másikkal hosszasabban elbeszélgetett. Határtalanul lekötelező modora arra sarkalta, hogy gyakran nézzen körül és szinte félve vigyázott arra, hogy mindenkitől elbúcsúzzék. A háttérben észrevette Berzeviczy István rendőrkapitányt, hozzálépett és melegen, hosszasan rázva kezét igy szólott: „Nagyon, nagyon köszönöm, igazán szép beszéd volt, igen hazafias beszéd.“ A trónörökös elutazása előtt köszönetét és megelégedését fejezte ki gróf Sztáray főispánnak a vármegye és város impozáns fogadtatásáért és arra kérte, hogy tudassa megelégedését a lakos­sággal. Jellemző főispánunk iránt tanúsított előzé­kenysége, kihez a délután folyamán sürgöny ér­kezett, melyben közölték vele, hogy nővére, gróf Széchenyi Imréné sz. gróf Sztáray Alexandra meg­halt. Mikor a főherceg a szomorú eseményről értesült, őszinte részvétét nyilvánította és felaján­lotta a főispánnak különvonatát. Főispánunk tény­leg a főherceg különvonatával utazott le Buda­pestre. A vonat jelzett, a trónörökös lebocsátotta termes kocsija ablakát és a lelkes éljenzések között ott maradt hajlongva, szalutálva, amig a vonat kirobogott és eltűnt az éjszakában. * Felejthetetlen nekünk örökre az 1914. év utolsóelőtti napja. Mindnyájunk lelkében, szívében

Next

/
Thumbnails
Contents