Ung, 1914. január-december (52. évfolyam, 27-56. szám)
1914-07-12 / 28. szám
2 (28. szám.) U N G 1914. július 12. jen a vizhajtáshoz szükséges emberi erő hiányában összetett kezekkel nézni a tűz pusztításait. Ungvár város közönségétől pedig elvárjuk, hogy a szerény anyagi viszonyok mellett a köz érdekében működő egyletet a maga részéről szintén anyagilag támogassa, mert csak igy lesz képes a köz érdekében áldásos munkálkodást kifejteni. A ruthén-kérdés. in. Az emberek midőn törekvéseik célját maguknak kijelölik, számba vesznek minden nehézséget s akadályt, mely utjukba áll; többnyire csak egyet nem vesznek tekintetbe: saját erőiket, tehetségeiket, körülményeiket. íme tán azt lehetne legtalálóbban applikálni a „ruthén kérdés “nek par excellentiam s legelső sorban az érdekelt népet illető megoldására is, mikor az előbbi sorokban minden eszközt megjelöltünk, amely a sikeres eredményhez megki- vántatik s éppen csak egy dologról feledkeztünk meg: magának a népnek jelleméről, megközelítésének módozatairól. Hogy erről legalább is némi fogalmat alkothassunk, kiinduló pontul azt a régi jellemző mondást is idézhetnők: „e nép születik, adót fizet és meghal;“ mi azonban ennél még tovább megyünk ás a ruthének mélyebb lelki jellemvonásait kutatjuk, s ezekre nézve ismét e nép pszihológiájának egyik kiváló ismerőjét szólaltatjuk meg, aki azt mondotta, hogy „aki a ruthénnel boldogulni akar, aki e népet meg akarja nyerni magának, az sohase az eszével beszéljen, hanem szívével keressen összeköttetést s ha ezen tud megütni egy hurt, egy pedált, — akkor a ruthén egész leikével játszhat már s hiszékeny gyermekként kezelheti őt s nyert ügye van nála.“ Ez a húr, ez a billentyű é naiv nép jellemén a bizalom, ha azt kellő bánásmóddal felkölteni s következetes eljárással megtartani bírjuk, a minek egyedüli kulcsa az állandó érdeklődés és tapintat e sokat csalódott, félreértett és gyakran félrevezetett nép vitális érdekei iránt! Ha e nép ma sokak szerint fatálista, ha hihetetlenül gyönge és igen sok egyéb hibája van: akkor ennek pusztán azok a lelkiismeretlen tényezők az okai, kik bizalmával, könyenhivőségóvel igen gyakran csúfosan visszaélték és a sorstól amúgy is mostohán kimért anyagi helyzetét gyalázatosán kizsákmányolták s akik ellen jó ideig még a törvény keretén belül is alig találhatott védelemre; épp úgy mint jelenleg lelki szükségletei, legszentebb szellemi kincsei, hitvallása és hazafisága tekintetében. Azért e nép érdekeivel törődni, számolni kell s főkép mai napság, amikor annyi ellenség fenyegeti, a humanizmus és az osztó igazság nevében segélyére kell sietnünk; jövőjét, exisztenciáját megalapozni s biztos bázisra fektetni. Ez a feladat mindnyájunkra egyaránt hárul, államra, egyházra és társadalomra is, mert hiszen ember és társadalom elválhatlan összefüggésben vannak. S vannak időszakok az egyes ember, egy nép és az egész társadalom életében, amikor szinte kötelességszerüleg előáll valami revelációjának, átalakulásnak a szükségessége, s önkéntelenül és parancsolólag arra készteti a jóérzésü tényezőket, hogy ugyanazon alapon álló tevékenységüket a viszonyok változása miatt a megkivántató irányban fokozottabb mérvben s az életkörülmények újjáalakulásához alkalmazottan fejthessék ki. Ilyen elkerülhetlen szüksége az átalakításnak, az újjászületésnek, forog fenn most a letargiájából erőszakosan felébresztett ruthén népnél s ezzel az egész érdekelt egyházmegyében, társadalomban s minden körben! Az egész világon óriási haladást, művelődést, rohamos fejlődést látunk, melynek közepette a ruthén sem maradhat többé megszokott kuckójában, hanem anyagilag és szellemileg haladnia kell. Ezt ő maga is belátja, vagy egyszerűen a megélhetés, ébredő emberi öntudat s az ennek nyomában sarjadzó önérzet kényszeríti reá; s ma már tömegesen vándorol ki Amerikába s más felé. Am a szellem és technika hihetetlen uralmát és diadalát látva, a szokatlan környezetben nem képes helyes irányban igazodni s korlátolt lelki képességeihez képest és a nemzetközi szociális eszmék mindenütt jelenvaló kizsákmányolói által hálóba kerítve, vallásilag és nemzetileg is rossz útra tévedt, a tengerentúli nópáramlásból pánszláv és sizmatikus eszméket hoz magával, a hazai munkás kolóniából meg szociális-demokráciát, teljes kozmopolitizmust és korrupciót szív föl. Itt kell tehát vele a reorganizálást kezdeni, hogy visszaválthassuk az időt, amit eddig tétlenül vagy nem törődve, — nem véve észre a nyakunkba szakadó veszedelmet, eltöltöttünk vagy könnyelműen elvesztegettünk. Aki ismeri a ruthén nép múltját és összehasonlítást tesz a jelenével: arról győződik meg, hogy ezt a népet felvilágosítani, illetve az ellenségei által belecsepegtetett helytelen meggyőződésből egy jobb véleményre bírni s e nép nevelését, oktatását intenzivebb és megfelelőbb módon vezetni szükséges. S mindezt a mindent felölelő és meggyőző szeretet nevében! Hiszen aki e nép és egyházának történetét ismeri, az jól tudhatja, hogy elődeink szerették e népet, Rákóczinak leghűségesebb fegyveresei voltak, de a szeretet együtt jár a nép nevelésével és csak az valódi barátja e népnek, aki lelkes híve a nevelésének, vallás-erkölcsi oktatásának, mely nélkül népet szeretni és vezetni akarni üres szalmacséplés. Ez azon szimbólum, mellyel a kárpátalji őslakók lelkében hódítani, eredményesen működni lehetséges s bár ennek még mindig jelentős akadálya az anyagiság, amely e népet inkább a reális boldogulás felé űzi, az ifjúsággal meg lehet kezdeni a dolgot, s utóvégre akié az ifjúság, azé a jövő és az irás szerint is „tanítsd meg a gyermeket utainak kezdetén s nem távozik el attól öregségében sem.“ Ami pedig az anyagi nehézségeket illeti, ezek ma sokkal kevésbbé állanak már fenn, mert a kormány a „hegyvidéki akció“ által igen sokat tett a felvidéki nyomor enyhítésére s hogy e réven valami nagy panaszra nem lehet ok, s főkóp a kifelé való gravitálás egyáltalán nem jogosult, azt frappánsul igazolja Tisza István miniszterelnöknek épp a máramarosszigeti ruthén pörből kifolyólag egy hozzáintézett interpellációra adott válasza, melyből fényesen kiviláglik, hogy „ruthéneink fajrokonainak Oroszországban sokkal rosszabb a helyzetük, mint nálunk.“ Ezt maga az orosz sajtó is beismerte s bár e kijelentést belügyeikbe való avatkozásnak minősítette, de hát akkor mi minek nevezzük a Bob- rinszky és Gerovszky-féle hütlenségi agitációt?! E népnek nem Bobrinszky, Gerovszkyakra, hanem Egánokra és Kázyakra van szüksége, akik valódi szükségeit látva, terméketlen és kopár hegyei közzé az anyagi megelégedés és lelki béke áldásait varázsolják vissza s hazug ámítás helyett az igazi ígéret földjét mutassák meg neki! Romanecz Aladár. Ung vármegye Monográfiája. Irta Aigner Ferenc. Az országos monográfia szerkesztősége elhatározta, hogy Ung vármegyét is felveszi azon vármegyék közé, melyeknek monográfiáját már legközelebb megiratni és kiadni akarja és e végből Vende András szerkesztő Ungmegye alispánjával a szükséges információk végett érintkezésbe is lép. Örömmel vettünk erről hirt és ha már itthon nem történt kezdeményezés, ha más oldalról történik az első lépés, mely a sikert biztosítja, az is közmegelégedést kelt, mert a cél megvalósítása minden ungmegyei embernek óhajtását képezi. Felmerül itt a kérdés, hogy a monográfia megírása érdekében addig is miért nem történtek lépések? Ennek sok oka van és azért mellőzzük is e kérdés fejtegetését, de majdnem biztosra vesszük, hogy mint minden hátramaradás oka ebben a szegény vármegyében, a pénz hiánya, azért ebben a kérdésben is a pénztelenséget kell okul megállapítanunk. R öviden mondva! A „Valódi“ :Franck: kávépótlék a „kávédaráló“-val a legjobb. — A jó zamatja, színe és az ízletessége minden háziasszonynak állandó megelégedést és megtakarítást biztosít szűrét húzogatva, — nem vagyok ón birka, hogy megnyirjanak. — Ejnye, a rézcsillagát, ezt se mondták még nekem, ugy-e anyjuk? — Jaj, lelkem, miért nem mondod mindjárt, hogy te csak bankókban szabtad meg az árát. — Csakis, nekem az uj német bankó nem kell. — Mindegy az, ha öreg bankóban, vagy ezüstben is srófolják fel az árát. — Ej, dehogy, galambom, az én uram . . . A mesterné itt elharapta a szót, mert Meskó uram csöndet intett. Aztán vállára tette a kezét az atyafinak: — Nézze csak kend ezeket a rámába foglalt bankókat. És kitágult szemmel, arcán a boldogság üdvözítő mosolyával mutogatta neki a Kossuth- bankókat. A gazda értelmetlenül bámult rá. — Van-ó sok kendnek ebből az igazi nemzeti bibliából? — Kossuth bankóból? Van egy néhány ezer forint ára. Édes anyám a szarufa alatt rejtegette, később előhozta s áz imakönyvóben tartogatta. — Jaj, gazduram, hosszú útról jött ugy-e, üljön le, az Isten áldja meg. Anyjuk, hozzál csak, lelkem, egy kis borocskát, kutya meleg van. — Köszönöm, mester uram, de sietős a dolgom, aztán még mindig nem tudom, hányadán vagyunk. — Hányadán? Hát megcsinálom, öcsémuram, a nadrágot is, meg az atillát is, de ugy-e, nem sajnálja érte a hatszáz pengőt Kossuth-bankókban ? A gazda hümmögve forgatta a kalapját. Tán nincsenek odahaza a felházban, hogy Kossuth- bankókban számol ez a mester, vagy Szeghalmon elmúlt volna harminchat esztendő anélkül, hogy tudnák, milyen régen vége a Kossuth-világnak ? — No csapjunk kezet, öcsém, ugy-e megéri a hatszáz pengőt? Olyan ruhát csinálok, hogy még a királyok pitvarában se járnak különbben. — De hiszen nem jó nfár a Kossuth-bankó. — Azt csak bízza rám, öcsém, tudom ón mi a jó pénz, honvéd voltam 48-ban, látja ott azt a zászlófoszlányt az üveg alatt? A gazda a falhoz lépett s megnézte a fakó selyemdarabot. Néhány fekete vórcsepp s ónszinüvó lett lőporfüst feküdt rajta. A széle foszladozott s egy forgácsra volt erősítve. Majd a szabadsághősök és Kossuth képére pillantott, aztán valami szokatlan forróság lövelt a szivébe Az arca piros lett, a szeme égett, mint a láva. — Hej, Meskó uram, csak még egyszer lenne Kossuth-világ Magyarországon. Meskónak kifeszült a melle, a vállai megszélesedtek s a hangja átszellemülten rezgett, mint a juharfa tilinkóé. * Lesz még öcsém Kossuth-világ. Azért gyűjtöm én a Kossuth-bankót. Ez az igazi pénz, nem is az a német hebehurgya rongy. Nekem ugyan nem kell, utálom, mint a bűnömet. — De nem fogadják el sehol. — Majd elfogadja Kossuth Lajos, ő bocsátotta ki. — Ha bejönne . .. — Hogyne jönne, tudja ő mi fáj a magyarnak, s ha itt lesz, mi megyünk elébe a tépett zászlókkal, a régi honvédek. Jaj de nehezen várom ezt a pillanatot: az én arcomról festhetik le akkor a meny országot. Most belépett a mesterné egy kulacs borral. — Látja öcsém, ezt a kulacsot ón 48-ban hordtam a vállamon, egyszer az életemet mentette meg; rajta van még most is a golyó nyoma. A gazda érdeklődve nézegette a behorpadt kulacsot. — Na üljön le hát öcsém és koccintsunk egyet a Kossuth-világra. — Ami soha vissza nem tér — sóhajtott föl magában a gazda. Azután leült és koccintott a mesterrel. — Hát igazán sok Kossuth-bankója van ? — kérdezte Meskó. — Vagy négyezer forint ára. — Csak hozza ide, évekre ellátom ruhával érte. — Elhozom én mind, jobb helye lesz annak mester uramnál. Meskó felugrott és a gazda vállát veregetve, simogatva boldogan mondta: — Áldja meg az én Istenem érte, csak küldje hozzám az ismerőseit is, akkor vagyok boldog, ha egy csomó Kossuth-bankót hoznak. Amikor elköszönt a gazda, Meskónó utána somfordáit: — Hozzon nekem lelkem egy pár jó bankót is, a ruha tisztességes ára fejében, de úgy csúsztassa a kezembe, hogy az uram ne lássa, mert miből élnénk, ha ingyen dolgoznánk. — Hozok néném, hozok. Meskó uram pedig tovább éldegélt a fényes tervekkel átszőtt álomvilágban Szabta-varrta száz A valódi Liliom-arckenőcs és Agáta-krém kizárólag a Mittelman-féle „ARANY-OROSZLÁN“ gyógyszertárban kapható. Óvakodjunk értéktelen utánzatoktól! Postai szétküldés naponta az ország minden részébe.
