Ung, 1914. január-december (52. évfolyam, 27-56. szám)

1914-10-04 / 44. szám

2 (44. azám) U N G 1914. október 4 Csatározás. A muszkák betörése és kiverése. Ki hitte volna még két héttel ezelőtt is, hogy Ung vármegye is harctér lesz és hogy az Uzsoki- hágó, Uzsok, Hajasd, Fenyvesvölgy, Határhegy, Malomrét és Csontos, a mi szerény kis ruthén falvaink belekerülnek nemcsak a vármegye, hanem az ország, sőt Európa érdeklődésének közép­pontjába. Hogy az orosz hadvezetőségnek tulajdonkép­pen mi volt a célja azzal, hogy az Uzsoki-hágónál, Beregben a Yereckei,- szorosnál, Máramarosban két ponton is: a Nagy-Ág és a Tisza völgye irányá­ban betört, azt e pillanatban nehéz megállapítani. Csupán a lakosság nyugtalanitását, avagy később nagyobb orosz haderő rendszeres támadását akar­ták, — amiként a miniszterelnökségi sajtóosztály is jelezte, — az az orosz hadsereg titka. Bármi volt is a cél, az oroszok támadása nem sikerült, mert a gyorsan előrenyomuló rendes katonasá­gunk a betörő ellenséget visszaszorította. Egy szemtanú, aki Uzsokról menekült az oroszok' elöl, igy beszéli el az ellenség betörését. — Szept. 24-én d. e. 11 órakor hallottam az első ágyuszót Sianki felől. A kertemben nyugod­tan sétálgattam; az ágyúzás, sőt még a srapnel­lek röpködése és a gépfegyver kattogása sem nyug­talanított. A határ védelmét Drechsler alezredes parancsnoksága alatt egy rendes gyalogzászlóalj­ból, egy hadtápzászlóaljból és három pótszázad­ból alakított tartalékcsapat látta el azzal az utasí­tással, hogy állásukat abban az esetben, ha az oroszok túlerővel támadnak, csak addig tartsák, mig Fenyvesvölgy és Csontos között a megfelelőbb védelmi állásokat a rendes katonaság megszállja. — Az ellenség d. u. 5 óra tájban mutatko­zott, egészen körülvéve az uzsoki határt s leszo­rítva az ott levő védő csapatunkat, Ekkor kezd­tem csomagolni s ott hagytam üzsokot. Amint tudom, másnap csend volt, harmadnap az ellen­ség levonult Malomrétig, de ekkorra már Cson­tosnál erős hadseregünk várta az oroszokat. Eddig tart az uzsoki menekülő elbeszélése. A további fejleményekből tudjuk, hogy a vármegye részéről kiküldött bizottság szept. 27-én felment a határhegyi megállóig s megállapította, hogy a csata Fenyvesvölgynél folyik. Az egész hót csatározásokkal telt el, mert az ellenség az Ung folyó felső részének mellék- völgyeit is ellepte; azonban kitűnő katonaságunk úgy megtisztította a vidéket, hogy az oroszból hírmondónak sem maradt. Most már orosz nincs Ung vármegye területén. Szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy < nagy pusztítás nem jelzi az oroszok betörését. Ä vasútvonal ép, az alagutak és viaduktok sértetle­nek. A falvakban egy-egy felgyújtott ház mutatja, hogy ott ellenség járt. Egyes lakások fel vannak dúlva, a kozákok lovai a szobákban álltak s a díványról ettek, — ezek a nagy háborús esemé­nyekhez valóságos apró-cseprő dolgok. A kárt kiheverjük, ha a nagy győzelem a mienk lesz. Ebben pedig bízva bizakodunk, sőt bizonyosak vagyunk. P "Roche" ^ arrositag o/éntva a /égzősxarvak mind an nemű megbategedéaa allan, tüdőbetegségek, gégehurut, szám érhurut. * gyermekük görréiykőija eüeiL JÉ HttÄ. ui*Mb« ffityzttrUrbsn < Felhívás Ungvár város hazafias közönségéhez 1 Abban a nehéz helyzetben, melybe a város közönsége a hadiállapot és a közegészségügyi veszedelmek által jutott, kettőzött törekvéssel kell Ungvár város vagyon- és közbiztonságát, a közegészségügy fontos és nagy érdekeit és vég­céljait biztosítani. Rendes körülmények között sem rendelkezik a város elegendő és kellő hatályosságu eszkö­zökkel e célra. Most azonban, amikor a rendőr­közegek nagy része hadba vonult, amidőn a kö­zönség általános és speciális érdekeit annyi veszedelem fenyegeti, magának a közönségnek kell hazafias érzésből, de jól felfogott önérdekből is sietve cselekednie, hogy városunkban a béke, a rend, a jólét és jóegészség biztosítható legyen. A magyar királyi belügyminiszter urnák 4220/1914. rés. számú rendelete' megadja a kellő alkalmat arra, hogy a városi polgárőrséget széle­sebb alapon megszervezzük. Az eddigi ideiglenes polgárőrség hasznos és hazafias szolgálatait elis­merve, kérjük mindazokat, akiket a hadba vonu­lástól a sors megkímélt, hogy jól átgondolt haza- fiságból siessenek a polgárőrség alakuló-gyűlésén f. hó 4-ón délután 3 órakor a vármegyeháza nagy­termében megjelenni, a városi polgárőrség szer­vezési szabályzatát meghallgatni, a kötelékbe be­jelentkezni s az esküt letenni. Felhívásunk szól a város minden rendű és rangú közönséghez, de főleg a 19 és 42 óv kö­zötti népfelkelésre kötelezettek azon nagy töme­géhez, akik hadi szolgálatra behíva nem lettek. Mentői több jelentkező lesz, annál kevesebb jut azon hazafias feladatból az egyes emberre, ame­lyet a polgárőrség szervezete felölelni hivatott. Ungvár, 1914. évi október hó-lén. Hazafias üdvözlettel: Gróf Sztáray Gábor, Flncicky Mihály, főispán, polgármester. Lőrinczy Jenő, alispán. Berzeviczy István, rendőrkapitány. A VÁRMEGYE. Közgyűlés. — Szept. ^9. — Háborús hangulat szállt a lelkekre. Remény és kétség! .. . Vegyes érzelmekkel jöttek el azok a törvényhatósági bizottsági tagok a közgyűlésre, akik az első riasztó hírekre sem vesztették el a fejüket; de azután a vegyes érzelmek a bizako­dás érzelmévé változtak, különösen, amikor meg­győződhettünk arról, hogy vármegyénk főispánja nyugodtan, sziklaszilárdan állva, végzi a nagy- fontosságú ügyeket. A közgyűlést gróf Sztáray Gábor főispán vezette. A tárgysorozat az alispán évnegyedes jelentésével kezdődött, amely után több felszóla­lás történt. Az első felszólaló Komjáthy Gábor ref. lel­kész volt, aki az iránt intézett kérdéseket, hogy az egyházak iratainak és értékeinek biztosítására történtek-e intézkedések ; a szept. 25-iki pániknak volt-e alapja s miért kellett azt megerősíteni az adóhivatal elköltöztetésével; igaz-e, hogy a kato­naság éhezik; miért temettek el az előző héten öt ref. katonát az ő tudta nélkül? Kende Zsigmond arra terjeszkedett ki fel­szólalásában, hogy — úgy látszik — a miniszter- elnököt sem tájékoztatják teljesen a háborús dolgokról. Kende István bizonyos visszaéléseket tett szóvá. Matyaczkó Tivadar azt a sajnálatos dolgot említette fel, hogy a felvidéki g. kath. papság inzultusoknak van kitéve. Gróf Sztáray Gábor főispán általános figye­lem közt adta meg a választ. Az egyházi javak biztosításáról a püspököknek kell intézkedni. A pánik a rémlátásból történt Ungváron, hiszen az ellenség nagy távolságban volt. Az adóhivatal nem költözött el, csupán az értékeket vitték el. Ezt biztonsági szempontból meg kellett tennie, mert nagy felelősség van a vállán. Természetesen a lakosság biztonságáért is vállalja a felelősséget. Az esetleges visszaélések kiderítése végett vizs gálát foganatosításához nem járulhat, teljesen megbízik a katonai intózőségekben. A katonaságot már előzőleg felkérte, hogy az utolsó szentségek, Úrvacsora kiszolgáltatására mindig hivassanak papot és tudomása szerint mindig hívtak is és hívnak is. A főispán válaszát egyhangúlag és meg­nyugvással vette tudomásul a közgyűlés. Lőrinczy Jenő alispán jelentette, hogy szept. 28-án egy öt tagú bizottság érkezett Ungvárra a közegészségügyi dolgok ellenőrzésére. Kéri a bizottsági tagokat, hogy holmi pletykáknak ne üljenek fel. O, ami lelkiismeretétől, hitétől és hazafiságától kitelt, mindent megtett. (Helyeslés.) Thuránszky Tivadar óhajtja, hogy a kormány- biztos Ungváron legyen ezekben a nehéz időkben. Tahy Ábris r. kath. főesperes a felvidéki g. kath. papság részére védelmet kér. Somogyi Endre az iránt kór intézkedést, hogy az adóhivatalok ezután is rendesen teljesít­sék a kifizetéseket. Lőrinczy alispán e tekintetben is megnyugtató választ adott. * A közgyűlés tárgysorozatába felvett fonto­sabb ügyeket az alábbiakban ismertetjük. Az alispán évnegyedes jelentése szerint a közigazgatási és közbiztonsági szervek tevékeny­ségének javarészét a mozgósítással és háborús állapotokkal kapcsolatos teendők foglalták le. A közigazgatási hatóságok és lelkészek együttes fáradozásainak sikerült az itthon maradt lakos­sággal a távollevők mezei munkáit is elvégeztetni. Az itthon maradt családtagok segélyezése folya­matban van. A vármegye területén az elmúlt év­negyedben 1012 születési esettel 647 halálozási eset áll szemben, természetes szaporodás tehát 365. Megsemmisítette a törvényhatósági bizottság az özv. Lónyay Ferencné virilis jogának megbízott utján való gyakorlása tárgyában hozott városi képviselőtestületi határozatot és kimondotta, hogy a nevezettnek jogában áll az adott megbízatást a megbízottól visszavonni. Dr. Gulácsy Árpád tiszti főorvos, valamint dr. Kardos Lipót, dr. Karos Adolf és dr. Rosen­berg Jenő járásorvosok körorvosi szolgálati ide­jét a nyugdíj alapjául veendő szolgálati időhöz hozzászámította, Kun Ferenc járási irodasegód- tisztet november 1-től nyugdíjazta és részére 2744 K nyugdijat és 600 K lakbérnyugdijat állapitot meg, özv. Jakab Jánosnó járásorvosi özvegy nyug­diját 20%-kal felemelte, Kohut László utkaparói nyugdiját 292 koronára helyesbítette, végül Fir- czák Mihály neviczkei körjegyzőt nyugdíjazta és részére 1612 K nyugdijat, özv. Szakácsy Józsefné utmesteri özvegy részére pedig 600 korona özvegyi nyugdijat állapított meg a törvényhatósági bi­zottság. Egyéb ügyek, adótörlések, községi költség­vetések, számadások letárgyalása után véget ért a közgyűlés. § Központi választmány. Ung vármegye köz­ponti választmánya az alispán elnöklete alatt szeptember hó 29-ón ülést tartott, melyen össze­állította az országgyűlési kópviselőválasztók ideig­lenes névjegyzékét. Ezen ideiglenes névjegyzékek október hó 10-től november hó 10-ig lesznek Ungváron a városházán, községekre vonatkozólag pedig a körjegyzői hivatalokban közzétéve, hol a közönség részéről naponkint megtekinthetők és a névjegyzékek tartalma ellen felszólamlások adhatók be. — Nincs dohány, nincs cigaretta! A mos­tani háborús világban kettős örömöt idéz elő a bodor füst, amit katonáink épp úgy, mint a pol­gáremberek eregetnek a m. kir. dohánygyártmá­nyokból. Hanem nincs öröm üröm nélkül. Úgy a katonaság, mint a polgárság — készpénzfizetés ellenében sem tud cigarettához, vagy cigaretta­dohányhoz jutni, mert nincs a trafikokban készlet. Igazán nagy kár, hogy az állam jövedelmét előmozdító eme cikkeket is nélkülözni vagyunk kénytelenek. VÁROSI ÜGYEK. Uj anyakönyvvezetö-helyette?. A belügyminisz­ter az ungvári anyakönyvi kerületbe Móré Ödön sárospataki lakost anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki s őt a házassági anyakönyv vezetésé­vel és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. Kinevezés. Fincicky Mihály polgármester Bér zeviczy Zsolt rendőrfogalmazó-gyakornokot tb. rendörfogalmazóvá nevezte ki. HÍREK. Tájékoztató. Oki. 4. A polgárőrség alakuló-gyűlése d. u. 3 órakor a várme­gyeháza nagytermében. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára zárva van. Valahol a . . . Irta Szabó Albert. Valahol a Visztulánál Huszár gyerek kis pej lovát Itatja. Fel, feltörő sóhajtását, Fájó szíve dobogását Altatja. — Tisza, Tisza, kedves Tisza, Szőke vized mikor issza Paripám ? Meglátom-e még valaha, Vagy talán már többé soha A babám. A valódi Liliom-arckenőcs és Agáta-krém kizárólag a Mittelman-féle „ARANY-OROSZLÁN“ gyógyszertárban kapható. Óvakodjunk értéktelen utánzatoktól! Postai szétküldés naponta az ország minden részébe.

Next

/
Thumbnails
Contents