Ung, 1914. január-december (52. évfolyam, 27-56. szám)
1914-12-25 / 56. szám
1914. december 25. U N G pláne aranypénzt is mutogat. Nagyobb bethlehemeknél a várost egész várfal veszi körül; az épületeken ablakok vannak, melyeket belülről kivilágítanak ; sokszor egész gépezetek vannak rajta, így pl. szélmalom, kovácsműhely, hámor s effélék, amelyek megindításra mozgásba jönnek. Mindezt előre el kell készíteni, ami hiányos, kiegészíteni ; az alakokat vagy nyomtatva veszik és kifestik, vagy ami még érdekesebb, maguk rajzolják és festik, sőt árusítják is. Mindez a hosszú téli estéken történik vagy ha ráérnek, nappal. A felállítás több napot vesz igénybe, de aztán úgy marad, háromkirályig. Vannak kézi bethlehemek is, melyekkel házról-házra járnak, de ezek kisebbek. Leginkább csillaggal vagy kígyóval járnak, amit szintén maguk készítenek. Az előkészület tehát nagyobb munkávai jár, de megvan az a jó oldala, hogy megmarad a vallásos érzület és munkaközben foglalkozásuk sok mozzanata kifejezésre jut s ügyességük fejlődik. Most, hogy pl. a fiatalabb nemzedék már ostyát sem akar sütni, mert ki nem fizeti magát (!j, elhanyagolja, elhagyja a bethlehem-csinálást, nagyon is dicsérendő dolog, hogy pl. a zólyomradványi árvaház atyja az egész bethlehemet lerajzoltatja, megfesteti és a növendékekkel felállittatja. Nem tagadom, hogy a bethlehem-csinálás és járás sok helyütt, mint pl. Ungváron, sok tekintetben elfajult és visszaélésre vezet, de másrészt oly helyeken, ahol nem állítanak karácsonyfát, nagyon is helyén van, hogy a felállított és kivilágított bethlehem előtt zengje el az egész család : Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok! Mn. — Lapunk mai száma pénteken, december 25-én jelent meg. — Az Ung a mai számmal fejezi be az 52-ik évfolyamot. Ezt a nagy időt a közönség állandó szere- tetenek köszönheti lapunk, amely minden körülmények közt a becsületes munkálkodás eredménye. A mai nehéz időkben is tőle telhetöleg — a technikai és egyéb akadályok dacára — iparkodik az olvasóközönség igényének megfelelni. Ebben a tudatban fordulunk lelkes táborunkhoz, hogy érdeklődését ne vonja meg, erkölcsi es anyagi támogatásában továbbra is részesítse lapunkat. — Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk lapunk olvasóinak és derék munkatársi gárdánknak. Vajha a jó kívánság minden lelket megnyugtatna a mostani válságos időkben. Bizzunk az Istenben és erőnkben! A magyarok Nagy Istene nem hagyhatja el népét s önerőnk kiküzdi az állandó békét. — Kitüntetett hősök. A király az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a hadiókitményes harmadosztályú katonai érdemkeresztet adományozta W Mich Gusztáv munkácsi 11. népfelkelő-gyalogezrebeli népfelkelő-hadnagynak. Ugyanezen alkalomból elrendelte a király, hogy a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassák Mintzer László és Zimonyi Henrik munkácsi 11. népfelkelő-gyalogezredbeli népfelkelő-hadnagyoknak. — Lelkészi kinevezések. Papp Antal püspök kinevezte Boksay Emil ujdonszentelt áldozópapot Dolhára s. lelkésznek, Legeza József ujdonszentelt áldozópapot Makkosjánosiba s. lelkésznek, Malcher Lajos ujdonszentelt áldozópapot Bacskóra i. h. lelkésznek, Pajkossy István ujdonszentelt áldozópapot Ungvár-cehoínyára II. s. lelkésznek, Tóth Elek ujdonszentelt áldozópapot Nagyrákócra s. lelkésznek, Danielovich István nagyrákóci s. lel készt Beregszászba s. lelkésznek, Firczák Gyula Ungvár-ceholnyai II. s. lelkészt Kistopolyára i. h. lelkésznek, Medve Mihály dolhai segéd-lelkészt Ormódra h. lelkésznek és Sándor Ferenc makkos- jánosii s. lelkészt Nagypásztélyra h. lelkésznek. — Esküvő. Sztripszky Aladár városi számvevő f hó 26-án vezeti oltárhoz özv. Enökl Vik- torné leányát, Edithet, Budapesten a Jézus-Szent- Szive templomában. — Igazolványhoz szükséges arcképek legolcsóbban és leggyorsabban Némethi műtermében készülnek. — Kinevezés a honvédségnél. A király a magyar királyi honvédség tartalékában kinevezte a 11. munkácsi gyalogezrednél tőhadnagyokká a következő hadnagyokat: Fröhlich Zoltán, Galcfky Nándor, Hetyey István, Szép Mihály, dr. Sipos Géza, szirmai Kalos Pál, Kiss Albert, Weiszer Róbert, Ivaskó Lajos. — Papp Antal püspök adománya. Papp Antal munkácsi püspök hadi célokra újabban a következő adományokat tette : Vöröskereszt-Egyletnek 200 K, Aranyat vasért alapra 100 K, a budapesti Mária kongregáció kórházának 100 K, hadbavonult művészek szövetségi hűség vasúti üdítő állomásának 250 K, katonák karácsonyfájára 100 K, katonáknak imakönyvre 50 K, a honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatalának 500 K, az ellenség betörése folytán károsodott lelkészei és tanítóinak 10.,0 K, a püspöki kar által adott hadi segély első részletéül 2600 K, ung- megyei katonák karácsonyára 100 K, összesen 5000 korona. Ez a nagy adomány legfényesebb bizonyítéka püspökünk nemes szivének. (56. szám) 3 — Népfelkelő-tisztjeink Veszteség-lajstroma. A 78. sz. Veszteség-lajstrom szerint a 11. népfelkelő gyalogezred tisztjei közül megsebesültek : dr. Bielek István, Kiss László és Nánásy Andor hadnagyok. — Az újévi üdvözletek megváltása. Évről évre mind erősebbé válik az a szokás, hogy a sablonos újévi üdvözleteket megváltják valami jótékony célra. Ha volt eddig alapja ennek a dicsérendő szokásnak, most százszorosán érezzük, hogy igen is meg kell váltanunk az újévi üdvözleteket katonaságunk vagy a Népkonyha javára. Lapunk az előző évekhez hasonlóan szívesen fogadja a megváltásra szánt összegeket, azokat nyugtázza és rendeltetési helyükre juttatja. — A bíróság köréből. Fóris Gábor tábla- birói cimmel és jelleggel felruházott dévai törvényszéki bírót a beregszászi törvényszékhez helyezték át. — Kató Sándor beregszászi kir. törvényszéki jegyzőt ugyancsak a beregszászi törvényszékhez aibiróvá nevezték ki. — Az igazságügyminiszter Farkas Bálint és dr. Gulácsy Pál beregszászi törvényszéki bírákat a tanácsvezetés jogával ruházta fel. —- A polgárőrség köréből. Az ungvári polgárőrség lelkes munkálkodása,tovább folyik. Az őrség a legutóbbi katonai sorozással több tagot vesztett ugyan, azonban a hiányt ujoncozással pótolta. A négy tagú parancsnokság erősbödött Ferentzy Lajos m. kir. alerdőfelügyelővel, aki eddig mint s. tiszt teljesített példaszerű szolgálatot. Itt említjük fel, hogy a parancsnokság által felállított két gyüjtőszekrényben 93 K gyűlt eddig össze, amelyet a közkórházban fekvő sebesült katonák karácsonyfájára juttatott el a parancsnokság. — Gyászhir. Id. Virágh József vajáni ref. lelkész, e hó 17-én, 80 éves korában Budapesten elhunyt. A megboldogult az ungi egyházmegyének legidősebb lelkésze és hosszú időn át pénztárosa volt. Béke hamvaira! — Az Est és a háború. Az újság hírszolgálatát a háború állítja a legnehezebb, a legfárasztóbb és a legköltségesebb feladatok elé. Százszorosán nehéz a feladat, amikor a magunk háborúját vívjuk, amikor a mi tűzhelyünk nyugalmáért harcolnak a katonáink. Hisszük, hogy minden újságolvasó megtanulta már és tudja, hogy a hírszolgálat pontossága és gyorsasága előtt más, nagy érdekekre kell tekintettel lennünk, mert amikor a hadseregünk harcol és vérzik mindnyájunkért, mi fáradunk és nélkülözünk velük együtt, de a nagy cél érdekében a mi munkánk is beilleszkedik a haditervbe és a katonai szempontokhoz simul Az Est munkatársai, akik a magyar irodalom és újságírás legelőkelőbb képviselői, ott vannak minden harctéren s a táborokból küldik lelkiismeretes, hű tudósításaikat és ismertető, színes cikkeiket, úgy, ahogyan ők maguk tapasztalják. S boldogan látjuk, hogy nemcsak itthoni közönségünk, hanem a velünk szövetséges és barátságos viszonyban lévő külföld sajtója is a legnagyobb elismeréssel sorozza Az Éstet a világ első hírlapjai közé. Hogy pedig még szorosabb legyen a kapcsolat Az Est és a hadsereg között, a háború kitörése óta ezerszámra küldi ennek az újságnak a kiadója Az Estet a tábori postákon és a kórházakba, s örömmel gondolunk arra, hogy a hónapok óta messzi harcoló, vagy idegen kórházakban gyógyuló katonáink naponta hallhatják a mi szavunkat, a hazai hangot. Az Est kiadóhivatala Budapesten, VII., Erzsébet-körut 20. szám alatt van. Styria és Iliir- j kopf kerékpár gyári képviselete BOJlOSS-nál. — Szinielőadás a sebesült katonák javára. A tibai közönségnek f. hó 20-án kedves estében volt része. Szűcs Piroska másodéves tanitónő- jelölt, hogy a katonák karácsonyi ajándékára valamit összegyüjtsön, betanított egy pár gyermeket egy kis színdarabra s vasárnap este előadatta velők. Kedves jelenet volt a kis babuskák csevegése, mellyel szerepüket végig játszották. Az erkölcsi sikerrel együtt járt a szép anyagi is, amennyiben a tetszés szerinti belépő dijakból 42 K 90 fillér folyt be, amit Szűcs Piroska a Vörös Kereszt-Egylet szobránci fiókjának adott át, mely ez utón is hálás köszönetét mond a lelkes honleánynak. — A kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatóságának e hó 18-án tartott ülésén bemutatott forgalmi kimutatásból közöljük, hogy inig az 1913. évi szeptember-október hóra kirótt beteg- segélyző járulók 21600 K 16 f-t tett ki, addig az 1914. év hasonidőszakában csakis 8293 K 78 fillér volt a kivetés, az 1913. évi október-nevember havi 17009 K 68 f bevétellel szemben az 1914. évi 6329 K 32 f. Hasonló, sőt még nagyobb a visszaesés a gyógykezelt tagok számánál. Mig ugyanis az 1913. november hónapban átlag napi 42 munka- képtelen, 499 keresetképes és 192 családtagot gyógykezeltek, addig az 1914. évi november hóban a munkaképtelen betegek napi átlaga 11, a keresetképeseké 194 és a családtagoké 106 volt. A visszaesés teljesen a háború következménye. Ugyanazon az ülésen Friedman Ármin ig. tag a hadba vonult alkalmazott-alelnök helyettesévé választatott meg. — A Népkonyha javára legutóbb adományoztak: Dr. Lám Gyula 5 K, Adler Sámuel 10 K, dr. Fehér Zsigmond gyűjtése 114 K. Az adományokért ezúton is hálás köszönetét mond az Elnökség. — Szerencsétlenül járt tüzér. Fridi Gyula köztüzér e hó 21-én a mozgó vonatra akart fel- szállani, miközben egyensúlyt vesztett, leesett s mindkét lábát elmetszette a vonat. Behozták az ungvári közkórházba, ahol 22-én meghalt. Temetése nagy részvét mellett e hó 23 án ment végbe. — Tehervallomási ivek beadása. A m. kir. pénzügyigazgatóság hirdetmény utján közli, hogy a föld- és házbirtok után járó általános jövedelmi pótadónál számításba veendő kamatterhek bevallása 1915. évi január hó 1—31 ike közötti időben adandó be a községi elöljáróságnál, Ungvárt pedig a városi adóhivatalnál. Á később érkező vallomások már csak igazolási kérvény utján és csak az esetben fognak figyelembe vétetni, ha hitelt ér- demlőleg igazoltatik, hogy a késedelem elhárit- hatlan akadály miatt történt. — Nőgyógyászati A mbulatórium. Úngvár, Kossuth-tér 10. sz. Forró-légfürdők. Villany fény- fürdők. Rendelés 10—12-ig. — — A járásbíróság épületéből. Biró: Mi a neve ? Vádlott: Kiss István. — Foglalkozása? — Szabó. Ä francia ipari termékek ellen. Az a minden kritikán aluli magatartás, melyet a franciák kedves orosz szövetségesük kedvéért a védtelen magyarok osztrákok és németek irányában tanúsítottak, immár mind a három nemzetben megteremtette avissza- torlás gondolatát. Magyarországon, de főképpen Budapesten minden ellen irtóháborut indítottak, ami francia. A különféle francia elnevezésű mulatók hamarosan megváltoztatták a fővárosban neveiket, a francia pezsgő, a francia olaj, a francia konzerv, de végül a hölgyek jóvoltából a francia divat is elvesztette azt a varázsát, amellyel lenyűgözve tartotta a lelkeket. Egy dolgot azonban szinte mindnyájan elfelejtettek boykott alá venni s ez — a francia cognac. Cognac városának nevét nem lehet hamarosan kitörülni a finomabb papramorgókat kedvelő emberek emlékezetéből, holott talán ez lenne a legkönnyebb dolog. A borból párolt italt a technika vívmányai következtében ma már Magyarországon és különösen Fiúméban sokkal jobb minőségben készítik, mint akár a legelső francia gyárakban. Az „Adriatica“ Cognac Módiéinál néven forgalomba hozott tiszta borpárlata különösen ajánlható gyógycélokra is. Az „Adriatica“ borpárlata minden jobb csemegeáru és italmérő üzletben kapható. Az „Adriatica“ fiumei gyógykonyakja azonfelül, hogy jobb a francia gyártmányoknál, tetemesen olcsóbb is. Talán eddig az is volt a legnagyobb hibája, hogy olcsóbb volt a franciánál. Végre megtört a varázs és a magyarok csak magyar cognacot fognak fogyasztani. Szerkesztői iizenetek. Kéziratokat nem adunk vissza Bérmentetlen leveleket nem fogadun k el. Névtelen leveleket nem veszünk figyelembe. Köszönetnyilvánitókiiak. Lelkes mozgalom nyilatkozik meg minden vonalon a katonák részére való adakozások körül. Lapunkat valósággal elárasztják a köszönetnyilvánításokkal. Készséggel közöljük ezeket, azonban türelmet kell kérnünk. Közlésre várnak: A szerednyei főszolgabíró, a szobránci Vörös- Kereszt köszöneté, továbbá a katonaság részére adott prémek, stb.-ről, végül a katonák karácsonyfájára történt adakozásról szóló köszönetek. Nem közölhetők az utóbbi két héten beérkezett versek. — Ónálló? — Nős vagyok, kérem alássan, tekintetes biró ur. 07DD 1 FC7 HA mittelman = oLhr LfcöA, AGATA KRÉMJÉT használja. A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük. Akinek van, küldje e cimre: Hadsegélyző Hivatal (Budapest, Yáci-utca 38.) A posta ingyen »se szállítja az adományt.