Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-15 / 11. szám
52. évfolyam 11. szám. Ungvár, 1914. március 15. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ,. . 8 K. ; Negyedévre . . 2 K. Félévre ............4 K. i Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos I.apjával együtt : Egész évre . . 14 K. || Félévre ...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 40 fillér. ■ HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min- = den csütörtökön. -------TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, Feiet«« szerkeszt«: Segédszerkesztő: Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedés e hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. --------- KIADÓHÍV AT ALI TELEFONSZAM 11. ===== Elkalandozó gyermekekről Március 15-ike. szóló hírekkel állandóan telve vannak az újságok A vándorlás és kalandszerzés ösztöne leginkább fiuknál szokott föllépni, a mindennapos életben is elég gyakran, de háborús időben valósággal járványszerüen. Különösen hajóutra szeretnek menni, ezért van, hogy például nálunk Fiume felé tart a legtöbb szökevény. Egy berlini professzor, dr. Leppmann Frigyes százharminc fiun végzett lélektani tanulmányt s a Pszihoió- giai Társaságban igen érdekes előadást tartott róluk. Leppmann azzal kezdte előadását, hogy a nagyvárosi gyermeknek sem elég ideje, sem elég alkalma nincsen ahhoz, hogy természetes és egészséges kóborló hajlandóságát veszedelem nélkül kielégítse, másfelől azonban annál több alkalom kínálkozik ahhoz, hogy a gyermek érdeklődése helytelen irányba terelődjék. Sok gyermekben viszont nincsen meg kezdettől fogva a vándorló hajlandóság, hanem a túlzottan szigorú nevelés fejleszti ki. A megvizsgált gyermekeken azt tapasztalta a professzor, hogy sok esetben az elhanyagoltság ad alkalmat az elcsavargásra. A csavargás módjának és körülményeinek számta- an változása van; kezdődik a városban való csavargással, iskolakerüléssel, késői hazamenéssel és esetenként országszerte való utazássá is kifejlődik. A gyermekek elcsavargásának orvosilag megállapított okai között első helyen a veleszületett gyengeelméjűség szerepel. A gyenge elméjű embereknek kisebb az ellentállóképessége a csábításokkal szemben. Nagy számmal szerepelnek az elkalandozó gyermekek között az abnormis hajlandóságuak is, akik időnként ellenállhatatlan kényszerűség hatásai alatt szöknek meg. Másokat túlságosan élénk képzeletük hajt a 'távolba, ismeretlen világba, vagy társadalomellenes hajlandóságok, amelyek leküzdhetetlen erővel lépnek fel a rendszerint erkölcsi támaszték és tanácsadó nélkül levő szegény gyermekben. Epileptikus gyermekeknél is megesik, hogy hirtelen rohamban vándorló kedvük támad és ott hagyják a szülői házat. Nagy szerepe van a testi fogyatékosságnak is a vándorlás kényszerűségének előidésében s a Leppmann által megvizsgált gyermekek között csaknem negyven volt ebből a fajtából; egy részük visszamaradt a testi fejlődésben, a többi süket volt, vagy néma, vagy abnormisan rut arcú. A gyermek csavargó ösztönének vizsgálata azt mutatja, hogy csak a legritkább esetben lehet a bajt gyógyíthatatlannak mondani. Nagy játszóterek kellenek a városi ifjúságnak, terek és ligetek, ahol minden veszedelem nélkül elkalandozhat, játszhat, futkározhat, anélkül, hogy azért' teljesen felügyelet alatt lenne. 1848 csodálatos tavasza az emberiségnek ; új vágyak, új törekvések az emberiség szívében! Nyugaton a nagy francia nemzet forradalomban tört ki, a gyűlölt királyi trónt elégeti, a királyi hermelint széttépi és bohóc-sapkákat csinál belőle. Aztán jött a többi: „A nagyszerű, a fenséges, a borzalmas és az irtózatosság együtt; úgy a hogy az ember van alkotva, a szép, a jó, a rossz, az élet, a halál vegyesen.“ Ki ne választaná a szépet és jót? De ki ne adná oda életét, mindenét a haza javáért?! Nálunk is tavasz volt, a francia forradalom éltető szele új életre hívta a szabadságszerető lelkeket. Már az 1847 iki pozsonyi országgyűlésen mondta Kossuth Lajos, hogy az lesz a dinasztia második megalapítója, aki a birodalom kormány- rendszerét alkotmányos irányban reformálja és ez által a trónt a népek szabadságára fekteti. Az itt mondott beszédéből kikapok még egy részt: „Mirajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rendszer csontkamrájából sorvasztó szél fú reánk, mely idegeinket megmerevíti és lelkünk röptére zsibbasztólag hat.“ És követelte, hogy megadassák az alkotmány nemcsak a magyar népnek, de az osztrák tartományok népeinek is. Ferdinand császár- és kii ályhoz intézett föl- iratában mondja az országgyűlés: „Elhatároztuk, hogy az úrbéri viszonyt megszüntetjük és ezáltal a nép és a nemesség közötti érdekeket kiegyenlítve hazánk boldogságának gyarapításával Felséged trónját megszilárdítjuk. De arról is megva gyünk győződve, hogy alkotmányos életünk kifejtésére s nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak az által érhetnek életet és valóságot, ha végrehajtásukkal minden más befolyástól mentesen független magyar kormány lesz megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen felelős kifolyása. Ezt várja tőlünk a haza, ezt várják a nép milliói, ezt sugallja a hűség, a ragaszkodás ösztöne, mellyel Felséged uralkodóháza iránt tántorithatatlanul viseltetünk.“ Sajnos, az akkori főrendiház ezt a föliratot nem pártolta. Erre jött az igazi ébredés napja. A szabadságát türelmetlenül váró nemzet lelkiösmereteként szólalt meg az akkori ifjúság. Mint feltartóztat- lan vihar zúgott végig Pest utcáin a szabadság szele: Elől mint dörgő villámlás Petőfi alakja, kezében a „Talpra magyar“, utána a többi hallhatatlan ifjú: Jókai, Vasvári, Irinyi és a többi. Félelmes erejök egy csapásra elsöpört mindent, legyőzött minden kételyt, feltámasztott minden vágyat; megteremtette a szabadságot, a szabadsajtót, kiszabadította a politikai foglyokat, földig alázta és megfélemlítette a nemzet minden ellenségét. A nép óhajának eleget kellett tenni és meglett a magyar felelős minisztérium. Minő öröm, minő újjászületés! Mint egy akkori proklamáció mondja: „Ami más országokba polgárvérbe került, azt huszonnégy óra alatt kivívta a törvényes egyetértés.“ Hiú ábránd ! Korai öröm ! A nagy dolgokra, azoknak kivivására vér kell, könny kell. Volt könny elég, vér volt egy egész tenger. Aztán jött az Ítélet. A hős magyar nemzet széttépte százados láncait, kardot ragadott elnyomója ellen. Hősiességével örök dicsőséget szerezve tiporta be ellenét a porba. Mily szép idők voltak ezek! Mily rettenetes szépek! A drága magyar vér de sok helyen rajzolt vérrózsákat a puha fehér hóban. Mennyi keserűség, mennyi tenger-bánat! Sok forró női szív fájdalma, nyársra tűzött gyermek rémes sivi- tása, ólve eltemetett csecsemő hörgése, meggyalázott szüzek gyönge halódása. Mind mind érted Da capo al fine. Irta Magyar Bálint. A csillag, ha már fényesebb Nem lehet: lehull. És elszakad, ha már egész Lágy, finom a húr. És a láng a parázs felett Már lassan kiég És a vágy, ha lenni készül, Már nem a tiéd. Da capo al fine 1 . . . zendjed ! . . . Még vagy ; óh ragyogj! Hulló csillag . . . szakadt hárfa, Lobbant láng vagyok! Az ungvári várban. Irta Gáti József. I. Párás, bánatosan mosolygó őszi napok jártak 1698 őszén. Az ungi hegyek erdőségei sápadt aranyban és bíborban fürdöttek, a nap, mintha magába szívta volna a sok ezer magyar vértanú vérét, megfestette az alkonyati felhők peremét, vérrel hintette meg az Ung folyó fodrait és tüzbe borította a vár nyugati falának ablaksorait. Egy rőt kéve átszüremlett Bercsényi dolgozó- szobájának tafota selyem függönyein és körülsimogatva a gróf nemes arcélót és dús hajzatát, a kandalló márványlapján enyészett el. Bercsényi íróasztalához dőlve hallgatta Mányokit, ki Sárospatakról, Rákóczi várából jött kastélyába és arról a rettenetes pusztításról beszélt, amit a német zsoldosok müveitek országszerte. A szelíd arcú szőke ifjú festő szemei szórakozottan jártak a hollandi és reneiszánsz-festők képein, melyek egészen elborították a terem falait és halkan beszélt a szörnyűségekről. Bercsényi szemöldökei között mély ránc támadt és szemeiben haragos vad tűz gyűlt fel. — És kegyelmedet nem bántották útközben? — kérdó hosszú hallgatás után, megfékezve sürü vérét. — Engem nem, gróf ur. Tőlem csak vásznamat és festékeimet vehették volna el. A szivem vérzett, de ha szép csoportozatot láttam, elővettem egy darab szenet és lerajzoltam. — Szerencsés ember! ... A pataki kastélyban látta nőmet? — A kegyelmes herceg küldött méltóságodhoz és a grófnő ezer üdvözletét küldi. Ott marad a hercegnőnél még egy hétig, Rákóczi Ferenc azonban éppen készült méltóságodhoz vadászatra és ahogy sebes paripáit ismerem, talán már ma megérkezik. — Vettem levelét és én is azt hiszem. Kegyelmed pedig itt marad és abban a világos csarnokban fog festegetni, ahol szolgáim ma elhelyezték. Megfesti azt a Niobét, melyről még Eperjesen beszéltünk. Olyan legyen, mint a Strozziakó Firenzében . . . nem, legyen az elkeseredett, szilaj, mámoros pusztai asszony, kóbor fajta, a mi szomorú asszonyainkból, a mi véres földünkről. — En is igy szeretném, gróf ur, el is tudom képzelni, csak akadjon valaki, aki testet ad képzeletemnek. — Fog akadni. Kétségbeesett, vergődő asz- szonnyal van tele ez az ország. Elhallgattak. A nyitott ablakon lágy fuvolahangokat, a tárogató és hegedű búsan egybefonódó futamait hozta be a szellő — Cendron Imre tanulja Czinkáéktól a végeken bujdosó magyar dalát. Hé, Boldizsár, küldd be a karmestert és Ozinkáékat! Ha megérkezik Rákóczi, hallja meg ebédlőpalotámban ezeket az egyhangú, panaszos dalokat, melyek belemarkolnak az ő szivébe is, akkor majd ő is megérzi, mi az: összeszoritott kezekkel hallgatni! — Az én jó uram, a kegyelmes herceg egy idő óta amúgy is sokat tűnődik és hallgat. A szárnyas tölgyajtó megnyílt és belépett rajta egy lila" selyembe öltözött fehér parókás kis francia, örökké mosolygó sovány arccal. Mögötte öreg, torzonborz cigány lépett be, egyik kezében tárogatóval, másik kezével leányát vezette, a tüzes szemű, hajló derekú Pannát, ki egykedvűen, hegedűjét szivéhez szorítva nézett bátran a gróf szemébe. — Mennyire haladtak Cendron mester? A bujdosó énekének hangja mellett kívánunk est- ebédhez ülni. Oh, monsieur le comte, azt az idegen melódiát nehéz volt egy francia fülének percipiálni, de egy franciának semmi sem lehetetlen. Letettem a dalt quartettbe, de a zenészeim kinevettek, pedig olyan volt, mint egy szép gavotte az ón felséges napkirályom udvarában. Azok az idevaló muzsikusok aztán kezdtek rám nem hallgatni, hanem csendes lassú akkordokkal kísérték ezt a . . . comme s’appelle ... tárogatót, a madmoiselle la tzigane módjára és az furcsa, de megvallom, szép volt. Hogy miért könnyeztek hozzá, azt nem tudó n, attól nem változik a hegedű hangja, de az egész chanson triste mégis szép. Sokat ugyan nem ér, mert képzelje, gróf ur, nincs benne ritmus. A gróf mosolyogva intett és a karmester mélyen hajbókolva kereste hátával az ajtót. A fiatal festő azonban a leányt nézte, ki gondtalanul, tágranyilt szemekkel szemlélte a terem pompás berendezését és mikor az távozni készült, szinte öntudatlanul felkiáltott: Lapunk mai száma 12 oldal.
