Ung, 1914. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1914-05-03 / 18. szám
1914. május 3. U N G (18. szám) 5 Géza vil. tanácsbirák, Németh Péter papi fő- és Szabó Zoltán vil. jegyző küldettek ki. Azzal kapcsolatban, hogy Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő az espereshez intézett levelében a vallás- és közoktatásügyi miniszter köszönetét tolmácsolta az egyházmegye előtt azért, hogy Ungváron a polgári leányiskola felállítására nemcsak jelentékeny anyagi áldozatot hozott, de az állami polgári leányiskola részére P. Horváth Mária-féle házát kilenc éven át díjtalanul átengedte, — a közgyűlés jegyzőkönyvi kivonatban üdvözli Hidasi Sándor kir. tanfelügyelőt magas kitüntetése alkalmából; bár másrészről élénken sajnálja körünkből való eltávozását annak a férfiúnak, aki magyar nemzeti nevelésügyünk terén nagy és hervadhatatlan érdemeket szerzett. Ugyancsak Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő kérelmére elhatározta a közgyűlés, hogy a P. Horváth Mária ház megfelelő helyiségeit az áll. polgári fiúiskola részére bérbeadja s a bérleti szerződés megkötésével Hegyi György egyház- megyei ügyészt bízta meg. Délután 2 órakor közebéd volt a Koronában, hol pohárköszöntőket mondottak Németh Péter főjegyző, Szűcs István esperes, Margócsy Aladár ág. hitv. ev. lelkész; Komjáthy Gábor pedig pár szóban a „Kálvineum“ javára küldött 100 db levelező-lap megvételét ajánlotta, melynek nem remélt kedvező eredménye lett, amennyiben Réthy László, a 10 K értékű levelező-lapokat 15 K-ért adta el, miből a „Kálvineum“ részére 12 K a tiszta haszon. Dr. Sutka István ehez 2 K-t adott. R öviden mondva! A „Valódi“ : Franck: kávépótlék a „kávéclaráló“-val a legjobb. — A jó zamatja, színe és az ízletessége minden háziasszonynak állandó megelégedést és megtakarítást biztosít. mg mm 180/26114 Hajnalban . . . nyolckor. Irta Plllich Nándor. Van az úgy néha, különösen ilyenkor tavasz- szal, amikor a szív és agyvelő erején felül is szeretne az akarat emelkedni, hogy az ember egy nagyot üt az asztalra, olyasfélét gondol, hogy ez az élet nem ér egy hajítófát se, hogy a Veronái fájdalom nélkül öl, hogy a modern Browningok a pillanat ezeredrésze alatt futtatják acélgolyócskáikat a szíven keresztül, van az úgy, hogy az ember kérdezgeti magától: „Hát élet ez?“ És mindjárt rá mondja, hogy: „Nem, bizony ez nem élet, egész nap az irodában, bankban, boltban, műhelyben, gyárban, szóval a kenyér csatamezején harcolni, robotolni, fáradni, dolgozni, számolni, írni, felelősségeket vállalni, dorgatoriumokat — persze mindig minden ok nélkül — zsebrevágni, Március 1. A mulatság után vagyok. Ez is elmúlt. Mórt, hogy minden, ami gyönyörteljes és szép, hamarább tűnik tova, mint a fájdalmas? Mért, hogy mindennek vége kell hogy legyen? Sokszor, mint most is, csak vágygerjesztő illatát hagyja maga után egy csillogó, vidám este . . . Megismerkedtem mindenkivel. Mindenkivel a „jó“ társaságból. Megismertem sok szép, de tótlen, friss, de agyonhajszolt asszonyt. Preten- ziózus németeket, idegen idegenkedő és esetlen angolokat. Angol nőket, főleg asszonyokat, leányokat, akik öltözködésbe, flirtbe és bädekere- zésbe ölik aktivitási vágyaikat. Amerikaiakat, hihetetlenül felcicomázva, európai ékszerekkel teleaggatva; kellemetlen torokhangjukkal tele minden hely. Megismertem feltűnően viselkedő oroszokat, kétes nevű lengyeleket... 0 állandóan mellettem volt. De nem táncoltam. Nekem nem szabad. Nagyon vigyáz reám, félt. De miért? Orvosi kötelességből vagy férfiúi szerelemből. Ezzel sohasem vagyok tisztában. Hát egy orvos nem lehet igazi, szerelmes férfi? Március 2Pénzt kaptam. A hónap második napja. Pontosan megérkezett Az uram küldte. Sok pénzt írja, hogy küld még többet, újra, csak maradjak meg és gyógyuljak meg. Igen, igen. Maradok még sokáig, sokáig ... És meggyógyulok! De nem neki. A másiknak, a gyógyítómnak . . . Március 3. Nehéz fulladás szállta meg a mellem. Ágyban fekszem. Nem tudok gondolkodni és Írni, csak ezt: szeretem, szeretem. A köhögés mindig megakaszt.. . sze-re-tem. Na-gyon-sze-re tem . . . utána sietve nyavalyás, egyszerű és izetlen ebédeket, vacsorákat lenyelni, aztán este abba a keserves ágyba lefeküdni, hogy reggel még fáradtabban, összetörtén, morogva és szitkozódva kimásszunk újra a kenyérért vívandó verekedés továbbfolytatására, hát a rézfánfütyölőjót, na ez az egyforma apróbb és nagyobb komiszkodása a létnek, igazán nem élet!“ És minekutána ezt ilyen sikeresen megálla pitottuk, a félig kiürített kávéscsészénket visszatoljuk mondván: — Zsán, Zsán, garszon. A kiskésit magának, Zsán, hát már maga is? Zsán nem tudja, hogy már ő is, és mentege- tődzik, hogy ő nem. — Pedig nem elégséges ok az elkeseredésre az, hogy a szokásos „félbarna“ helyett valami ritka fehér szinti és gyanús üledékü löttyöt tálalt elénk a Zsán és nem rettenetesen bosszantó, hogy a szokásos öt cukor helyett csak négyet hozott ? — Igaz, hogy a kávéba csak négyet teszünk — pesti cukor, apró; miniatűr az egész kávóház: kis asztal, kis csésze, kis zsömlye, kis cukor — de ahhoz hozzá vagyunk szokva, hogy egy cukor mindig megmaradjon, mert ezt oda kell adni annak a kis fehér selyempincsinek a Priznicsek-utcában, ami nyolc óra előtt már kibújik a pompás ágyacskájából pont ezért a cukorért, és ma vagy a cukor marad el és a pincsi rosszkedvű lesz, vagy a kávé lesz keserű! hát nem kellene itt egy nagyot és keményet mondani a Zsánnak és mit ér ez a nyomorult élet, ha az ember még a pincsinek se tudja a cukrot megadni? Hát legyen keserű a kávé! Utóvógre a becsületszó kötelez a pincsivel szemben is. Szép az idő, a terraszon ülök és a szél következetesen piszkálja az újságom baloldalát. Mindig átemeli és mindig olyankor, amikor a legkevésbbé gondolok reá, amikor valami érdekes cikk köti le a figyelmemet. Betakarja. Irigyli tőlem ezt is! Amikor energikusabban visszahajtom, lecsörömpöl a tálca az asztalról. — Két pohár. Legalább egy korona. És a sáros tócsa az asztal alatt, amibe bele fogok mászni a nadrágommal. — Rugdosom az üvegcserepeket a lábommal — Hát elvitt az ördög! Tudtam volna, hogy leestek, magam vágtalak vón földhöz. Legalább én tettem volna. így a szél csinálta és ón fizetem. Zsán jön és seper. Jön az asszony és ő is seper. A fizető pincér néz és összerakja a hasán a kezét, aztán lassan, de biztosan, mint az őszi eső, elkezdi szidni a Zsánt. — Maga állat. Mindig mondtam, hogy szele- burdi és ügyetlen tökfilkó. Hát újra levert két poharat! Ha maga még két hétig itt marad, tönkremegy a kávóház. De hogy is lehet valaki ilyen buta, ilyen vad szamár ... Csendesen odafordulok és a legnyájasabb hangon kérem: — Pityu, Pityu, fogja be a pofáját, Pityu, mert baj lesz, Pityu ... Pityu meghajtja magát. — Ne tessék pártolni, az ilyen barom megérdemli. Az asztalról leveri a poharat. . . Ne legyen az ember öngyilkos! Olvasok. Egy emeleti ablakból port ráznak. Ékielenül danol valaki. A por hagyján, de a nóta! A nóta hagyján, de a por! — És a kettő együtt! A virágokat öntözik. Simphonia záporpróbával! Huh! az angyalát. Jön egy automobil. Dudál, sipol, brekeg és a vaskerítés előtt megáll. A soffőr nyomkodja, húzogatja, rázza, nem megy. Lemászik, alábujik, csavargat, kimászik, kormos, mint a macska télen, káromkodik, nem Március 4. A karosszékben ülök. Fáj a fejem. Talán lázas is vagyok. Hiszen tüzrózsák égnek arcomon, ügy szőrit valami itt belül... Nem birok ülni... Milyen kuszáltan irob .. . Fázom . .. Hát igazán el kell menni ? Március 5. Mindennek vége. De erős vagyok. Itt volt sokáig, mellettem ült az ágyon Mikor felállott, kiesett a zsebéből egy levél. Megvártam, mig kimegy, azután kíváncsian vettem fel. Olvasom: az uramnak van címezve. Felbontom: franciául ir. A végén két szó: sans espoir. Olvasom: szan- zeszpoár . . . szán zesz-po-ár . . . Hát igazán nincs több remény? Még élek. Még élek. Olyan száraz a torkom ... ügy fojtogat valami... Olyan fuldoklóan köhögök ... A zsebkendőm véres. Kinek a vére ? Az enyém ? Milyen nehezen lólekzem . . . Nem bírom már soká . . . Jól aludtam. Ma erős vagyok. Ma irok nekik. Búcsúzóul. Az uramnak, meg neki. Neki. Csak ennyit: szerelmem bús, édes intermezzója volt a halál várásnak. Mert te is tudtad, hogy jön, és én is vártam . . . Március 9. Azt hiszem, ez az utolsó napom . . . Tükröt kértem, de nem adott. Kétségbeesett arccal néz rám ... Én mosolygok . .. Már nem . .. csak ez-a- kö-hö-gés-ne-jön-ne Már ... nem fáj... sem.. .mi. Még egy napot kaptam. Még egy napot, ón céltalan, elveszett asszony ... megy. Egyszerre iszonyatos benzinfelhő bújik ki a kocsi alól! Veszett szaga van. A kocsi elmegy, a szag itt maradt. A más kocsija és az enyém csak a szag belőle. Hát hol az a Veronái? Tovább olvasok. A rács előtt megáll egy részeg. Elfelejti, hogy honnan jött és mindenáron a rácson át akar jönni. — Ki mert bezárni? Eresszenek ki! Gyerekek jönnek, iskolába igyekvők, beleakadnak, megráncigálják. Hasra esik és kimászik az utcára, villamosok, kocsik járnak mellette, felette, de az ilyen embernek sohasem esik semmi baja. Ha kijózanodik, biztosan elüti valamelyik, ameddig részeg, minden respektálja. Felkap egy csomó port és a gyerekek közé vágja. Lármázik hozzá vitézül. Tetszik neki, hogy azok sikitoznak, hát hozzám is vág egy jó marókkal! Zsán, egy revolvert körítve! Zsán röhög szemérmetlenül és hangosan, és én gyorsan elhatározom, hogy nem hagyok neki borravalót és ezentúl egyszerűen Árminnak fogom hívni. Most fólretolja valaki a röhögő faunt. Egy darab Tavasz, egy nimpha, tündér, kedves és aranyszőke, mint a nyári alkonyati álom, csilingelő és mosolygó, mint a megváltást hirdető angyalok. — Kellemes már idekint is? — kérdi Zsánt. Zsán diplomatikusan mosolyog. Rám néznek. Ledobom vállamról a felöltőmet, amit eddig össze-vissza húztam magamon, megemelem a kalapomat és miközben kéjjel szürcsölöm a fólre- tolt kávét, elragadtatva kiáltom: — Pompás! A levegő, a tavasz, az élet isteni, gyönyörűségesen szép! Zsán, hozzon még egy kávét. Máma lumpolunk. Sohse halunk meg. Zsán! A VÁRMEGYE. § Közgyűlés. Ung vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 7-én d. e. 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatából felemlítjük a következőket: A m. kir. miniszterelnök leirata a világbéke-mozgalom ügyében tett felterjesztésre. — A belügyminiszter leirata, mellyel az országgyűlési képviselőválasztó-kerületek részletes beosztását közzéteszi. — Ugyanannak leirata az uj központi választmányok megalakítása tárgyában.— Ugyanannak leirata a kópviselőválasztási szavazókörök megállapítása tárgyában. — Am. kir. föld- mivelésügyi miniszter leirata, aberegmegyei árviz- szabályozó és ármentesitő társulat által az eszeny- lónyai csatornánál tervezett szivattyútelep felálii- tása és a Latorca folyó szabályozása tárgyában. — A kereskedelemügyi miniszter leirata az ungvári kir. főerdőhivatal által a Sztuzsica-patak völgyében tervezett iparvasut építésének engedélyezése tárgyában. — A vármegye alispánjának jelentése a törvényszék vissza állítása érdekében a kormánynál tisztelgett küldöttség eljárásáról. — Ungvár város képviselőtestületének határozata a felső kereskedelmi iskola felállítása tárgyában s ezzel kapcsolatban a vonatkozó szabályrendelet tárgyalása. — A vármegye alispánjának előterjesztése a debreceni bombamerénylet áldozatainak emelendő emlékműre való adakozás tárgyában. — Ugyanaz bemutatja Miklósy István hajdudorogi püspöknek a debreceni bombamerénylet alkalmából kifejezett részvétre válaszoló köszönő iratát. — Ugyanaz bemutatja Ungvár város képviselőtestületének az Ungváron felállítani tervezett polgári fiu-iskola elhelyezése tárgyában hozott határozatát. — Ugyanaz bemutatja Takács László ungvári elemi iskola igazgató kérvényét tanulmányi gyermekkirándulás céljaira segélyezés iránt. — Ugyanaz bemutatja az Ungvári Dalárda kérvényét segélyezés iránt. — Ugyanaz bemutatja az Ungmegyei Patronázs Egyesület kérvényét segélyezés iránt. — Kis János és társai nagykaposi lakosok felebbe- zése Nagykapos, Kiskapós és Ungcsepely községek egyesítése tárgyában hozott képviselőtestületi határozatok ellen. — Az ungvári villamossági R. T. felebbezése Ungvár város képviselőtestületének a villamos világítási szerződés biztosítékának kicserélése tárgyában hozott határozata ellen. § Körorvosválasztás. Szerednyén ápr. 30-án tartották meg a körorvos választást. Egyhangúlag dr. Darmai Menyhért orvost választották meg. § A községi bírói állások beszüntetése. Az érvényben lévő községi törvény egész sereg oly állást kreált, melyre voltaképen semmi szükség nincsen. Ilyenek a községbirói, az úgynevezett helyettes bírói, vagy törvénybirói, esküdti és köz- gyámi állások. A konkrét ügyek intézését csakis élethivatásos, szakképzett tisztviselő láthatja el s tényleg mindazon teendők, melyeket törvények, szabályrendeletek a fent elősorolt cimü, de más élethivatásu községi lakosokra névleg ráruházták, már évtizedek óta a jegyző által teljesittetnek. A községi bírói és egyéb című állások az ügyek jó és gyors intézésének csak akadályul szolgálnak s ha vannak igen ritka kivételek, hol a község bírája hasznos funkciót is teljesít, ez a funkció sem áll szoros összefüggésben az ügyek konkrét intézésével, ez a körülmény pedig csak megerősíti azt a tényt, hogy ezek az állások megszün- tethetők, anélkül, hogy bárki annak hiányát meg-
