Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-08-10 / 33. szám
Ungvár, 1913. augusztus 10. 33. szám 51. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Félévre ...............4 K. 2 K. Negyedévre Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt: Egész évre . . 14 K. || Félévre ..... 7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f.---------- Nyilttér soronként 40 fillér. — HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik mln- —■ ....... den ósütörtökön. ===== TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ES KÓZGAZDASAGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők, Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY-BÉLA. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. ' KI ADÓHÍV AT ALI TELEFONSZÁM 11. —- Akiknek nincs hazájuk, azok adják a legtöbb dolgot a hatóságoknak, úgy, hogy egy nagyobb városban egész apparátussal működő tisztviselői kar foglalkozik az ügyükkel. Legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mennyi kellemetlenséget okoz a hatóságoknak, a magyar közigazgatási törvénynek az az ósdi rendelkezése, amelyiket úgy hivnak: illetékesség megáilapitása. Nekünk, akik rendezett életet élünk, nincs is valami nagy szükségünk az illetőségi helyre, vannak azonban ezerszámra olyanok, akik kenyerüket csak úgy tudják megkeresni, ha szülőhelyüktől távol vidékre, mindig távolabbra vándorolnak s vándorlásuk közben akad valamelyes kereset számukra. Már most tessék elképzelni, hogy az a sorsüldözött ember, aki tán hirét sem hallotta soha az illetőségének, hogyan fogja az rögtön előszedni az ő igazoló okmányait? Ha azt mondja, hogy nincs, ez azt jelenti, hogy az előállítottat letartóztatásba helyezik s mig az általa előadott községek (születési hely, lakóhely) elöljáróságával és a törvényhatóságokkal leveleznek, addig az a szerencsétlen a szolgabiróság börtönében sínylődik, jóllehet, soha semmiféle bűnt el nem követett. A hatóságok természetesen iszonyodnak attól, hogy az ilyen kétes exisztenciáju embereket az illetékességébe felvegyék, mert hiszen az sok esetben súlyos anyagi megterheltetést jelent a községre. így aztán érthető, hogy mindegyik község tiltakozván az illetőség elismerése ellen, hetekig, hónapokig, sőt esztendeig tart, amig a szegény letartóztatottat vagy szabadon bocsátják, vagy tovább toloncolják. Nem kevesebb munkával jár azon kiskorúak illetőségének megállapítása, akiknek az apjuk az ismeretlenség homályában húzódik meg és az anyjuk csak rövid ideig tartózkodik — legtöbbször mint cseléd — valamelyik városban. Akik pontosan járnak a képviselőtestületi gyűlésekre, azoknak minden alkalommal „van szerencséjük“ ilyen illetőségi ügy tárgyalását hallani. Nem akarunk tanácsokat adni az illetőségi ügyekben, de az bizonyos, hogy valamelyik hatóságnak mégis csak rá kell lépni a humanizmus útjára, hogy hazát adjon a társadalom szerencsétleneinek. Ä szived. Irta Isaák Imre. A szived meleg, puha fészek, A lelkem nótázó madár. Ha jönnek viharfelhők, vészek: A madár vándorútra száll És repül, repül sebes szárnyon, Hogy fészkén védelmet találjon. Ott szállók riadt repüléssel A sötét fellegek előtt És azok űznek ezer rémmel, Sehol se hagynak pihenőt. Nyomomba járnak, el nem érnek . . . A pihegőt várja a fészek. Ott van nékem csak csókos éltem. A fészek csupa napsugár! Felleg, vihar? ... ott nincs az égen. Örök nótás a kis madár, Ott mindent, mindent elfelejtek. Csak dalolok sírva, kacagva A'fészkemnek: a te szivednek! Az első csók. Irta Rózsa Elza. Alkonyodott. A leszálló nap aranyos sugarai vöröses reflexet vetettek a leány barna hajára. A férfi, ki csöndesen haladt mellette, gyönyörködve nézte. A leány megérezte a forró pillantást és hogy épp valamit mondjon, kérdezte: A rendőrség Amint az már köztudomású, 1914. év január hó első napjára a városi rendőrségek államosítása befejezett tény lesz. Ä belügyminisztériumban már csak a dolog részleteivel, a végrehajtás mikéntjével foglalkoznak s az őszön megnyíló országgyűlés legelső teendői közé fog tartozni az államosításról szóló törvény letárgyalása, jobban: elfogadása. Az államosítási mozgalom két forrásból táplálkozott. Egyrészt a városok, melyeknek vállaira a kötelességek egész tömege hárult, mindent elkövettek, hogy a rendőrség fentartásának terhét, — legalább abban a részben, amennyire a mu- nicipalis rendőrség állami feladatokat teljesít, — az államra hárítsák. Ennek a törekvésnek kedvezett az a kormányakció, amely a városok nagyarányú fejlődésének és a fejlődéssel járó nagy feladatok torlódásának láttára, a külföldi városfejlesztési politika egy csekélyke részét, a teljesen elhanyagolt s csak itt-ott időszakilag, a politikai érdekek szerint pártolt, — magyar városokra is kiterjessze. — Ez a városok fejlesztéséről szóló törvény születésének alapja. A másik forrás az a rendkívül tartalmas és feltétlenül tiszteletre méltó« országos mozgalom, amelyet a rendőrtisztviselők, illetőleg országos egyesületük indított meg és tartott ébren. Ennek a mozgalomnak eredménye egy egész irodalom, mely a rendészeti dolgok alapos és sokoldalú tárgyalásának adta meg a lehetőséget. — Bármely külföldi szakirodalom mellett sem kell rös- telkedniök a magyar rendészeti szakíróknak, munkálkodásuk annyira értékes és tanulságos. Csak arra mutatunk reá, hogy szinte kvalifikálva van immár a rendőrségi jog nálunk s hogy ezen történelmi alapon megalkotott jogi elméletnek philosophiai alapon való megalkotója egy volt Ungvár városi tisztviselő, Miskolczy László államrendőrségi tanácsos. — Miért hallgat? — Bámulom a szépségét, fiatalságát és — gondolkodom az előbb mondott szavain. — Hát nem volt igazam? — Magának mindig igaza van, akkor is, amikor nincs. Maga igen okos leány. — Már megint! Kérem szépen, ne mondja annyiszor, hogy okos vagyok. Az emberek általában, de a férfiak különösen -- nem szeretik a tul- okos leányokat. Attól félnek, hogy az „okos“ leány kineveti, vagy kijátssza őket. Már pedig ezt nem akarom magamról elhitetni, mert előttem nincs kedvesebb és értékesebb valami, mint a férfi. — És maga ezt ilyen nyiltan vallja be ? — Igen! őszintén mondom magának, hogy egyedül a férfitársaságot szeretem. Utálom a no- társaságot, mely tele van csalással, léhasággal és hazugsággal! — Maga nem lenne képes hazudni, ugy-e Anna ? A leány hangosan felkacagott. Azután elkomolyodva, nyugodt hangon mondta: — Nem, soha! — Akkor, engedje meg Anna, hogy valamit kérdezzek. Igen? — Tessék. — Mondja, Anna, megcsókolta e már magát idegen férfi? — Nem, senki! — válaszolta hevesen a leány. Mosolyogni szeretett volna, de hirtelen, mintha eszébe jutna valami, elkomolyodott: — Furcsa kérdései voltak mindig, de ilyen, de ilyen! Miért kérdi? — Eszembe jutott egy jelenet, Anna. Emlékszik ? A barátnője five o’clock teáján történt. A csókról beszélgettek. Maga hallgatott. — Egyszerűen azért, mert nem tudtam hozzászólni, — veté közbe a leány. Lapunk mai száma 8 oldal. államosítása. Nyilvánvaló azonban, hogy mindezen mozgalmak bár a kérdés tisztázása- és megoldáshoz juttatásához nagyban hozzájárultak, az államosítás kérdése még sem került volna döntés alá talán évtizedekig, — ha az államkormányzati theoriák fejlődésének és az ebből kialakult állam-kormányzati tételeknek az életben való alkalmazásával nem derült volna ki világosan, hogy intézményeink és legelsősorban rendészeti intézményeink egyáltalán nem állanak azon a fokon, amelyre mint az államfentartó erő egyik szervét feltétlenül fel kell emelni. Az államférfiak figyelme annál inkább kellett hogy reá terelődjék erre a kérdésre, mentői erősebb eszmeáramlások, mentői nagyobb néptömegeket mozgósító politikai eszmék és törekvések jutnak kifejezésre. Tagadhatatlan, hogy a nemzetek, államok fejlődésének lehetőségét az a megtermékenyítő szabadság adja meg, amely az egyén s az ösz- szesség nagyratörő munkálkodásának életfeltétele, levegője. De a munka, az egyesek, társadalmak, nemzetek munkájának eredményeit védeni, biztosítani épp oly elsőrendű kötelesség. Ezen elsőrendű kötelességnek teljesítését az államtól elvárhatja s megkövetelheti minden egyes tagja a nemzetnek. Nem kell túlságosan sokat gondolkodni rajta, hogy az államkormányzat azon szerve, amely ezen nemzetfentartó kötelességet teljesíteni hivatott, nem áll hivatásának magaslatán, sőt magának az államnak ezen elsőrendű állami feladat teljesítésére szerve nincsen is, hanem eddig elóg önző módon a maga kötelességeit az önkormányzati hatáskörben működő, saját feladataikkal megbirkózni sem képes köz rendészeti szervekkel igyekezett teljesíthetni. Ily körülmények között egészen világos, hogy az államkormányzat vezetőinek figyelme reá kellett hogy irányozódjók az államkormány— Maga! ? Aki mindenütt a társalgás központja, aki mindig helyesen beszól, cselekszik, akit minden érdekel, aki soha zavarba nem jön, aki mindenhez hozzá tud szólani, — konzekvensen hallgatott. De egyszer azután, mikor Gáli azt mondta, hogy ő még sohasem kapott édes csókot leánytól, — az igazi csók az asszonycsók — akkor maga felugrott. Izgatottan, hevesen. Mondani akart valamit, de úgy látszik, meggondolta magát s nyugodtan visszaült a helyére. Talán nem vette észre ezt senki más, csak ón. Talán nem fájt ez senkinek sem annyira, mint nekem ... Mondja Anna, nem a maga csókját akarta az az ember megsérteni, lekicsinyelni? A leány némi határozatlansággal nézett a férfire, de mikor meglátta annak kihívó tekintét, gúnyos mosollyal szólt: — És miért fájt az magának? — Anna, maga nem felel a kérdésemre. Illetőleg kérdéssel felel. Előbb válaszoljon nekem, majd aztán én. — Jó, hát felelek nyiltan, őszintén. Nekem dr. Gálihoz semmi, érti? absolute semmi közöm nem volt. Udvarolt nekem, virágot hozott, mint száz más, mint most maga! Idegen férfiajk az ón arcomhoz nem ért még. Az én csókomhoz csak egy bizonyos korláton: egy kis aranykarikán át juthat férfi. Ezzel tartozom annak, aki majd az ujjamra huzza azt a kis karikát, és tartozom magamnak is, lelkiismeretem megnyugtatására azon rágalmakkal szemben, melyekkel engem az emberek illetnek. — De Anna! — Igen, igen, hagyja csak! Ne védelmezze az itteni embereket. Mind aljas, rágalmazó. Gyűlölöm őket s velük együtt az egész várost. Az emberek itt mind rosszak, de. nemcsak rosszak, de buták is. És ez rettenetes! Mert az okosan
