Ung, 1913. július-december (51. évfolyam, 28-53. szám)
1913-09-28 / 40. szám
1913. szeptember 28. U N G (40 szám) 5 — Ä posta- és távirdaigazgatóság válasza. Az Ung társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági újság tekintetes szerkesztőségének Ungvár. Az Ung f. évi augusztus 17-ik számában „a postai kézbesítés“ és „levélgyűjtő szekrényeink megbízhatósága“ címen megjelent panasz alapján értesítem a tek. szerkesztőséget, hogy az ez ügyben megejtett vizsgálat az ungvári postahivatal kézbesítési szolgálata körül némi késedelmet megállapított ugyan, de ezt nem a kézbesítő személyzet elégtelensége, hanem az a körülmény okozta, hogy a megbetegedett és szabadságolt személyzetet ideiglenesen a belszolgálatot teljesítő szolgaszemélyzettel kellett pótolni, akik a kézbesítésben való kisebb jártasságuk miatt a követelményeknek nem voltak képesek teljesen kifogástalanul megfelelni. Az azonban, hogy a közleményben említett gyászlap a posta hibájától lett volna és pedig 6 nappal később kézbesítve, olyan állítás, ami semmivel igazolva nincs. Ami a „Mundus“ bútorgyárnál felszerelt levélgyűjtő-szekrény kiürítésének elhanyagolását illeti, az sajnos, az egyik alárendelt közeg (napibéres segédszolga) hibájából történt, aki emiatt megérdemelt büntetését el fogja venni. Végül pedig ami a hivatali helyiség szűk voltát illeti, hogy miután nyilvános pályázat dacára sem lehetett Ungváron a jelenleginél jobb postahelyiséget kapni, a postaigazgatásnak nem állott módjában megfelelőbb helyiséget bérelni, bár az korántsem oly célszerűtlen, mint aminőnek a közleményben fel van tüntetve. A helyiségnél szükséges átalakítások azonban részben már meg is történtek, részben pedig a még mutatkozó szükséghez képest meg fognak történni. Kassa, 1913. szeptember 20. Pál Imre, pt. igazgató. A posta- és távirdaigazgatóság fenti soraira válaszunk a következő: Hogy egy napibéres segédszolgát állásából elbocsát az igazgatóság, ez a jelenlegi helyzetet egyáltalán nem fogja javítani. Kár büntetni olyan egyént, aki nem oka annak, hogy az ungvári m. kir. 1. számú posta- és távirdahivatal a jelenlegi helyiségébe helyeztetett át; abba a helyiségbe, ahol megfelelő férhely hiányában az alkalmazottak egymás nyakán kénytelenek dolgozni, anélkül, hogy az anyagot teljesen áttekinthetnék. Azon pedig egyálatán ne csodálkozzék az igazgatóság, hogy „nyilvános pályázat dacára sem tudott a jelenleginél jobb postahelyiséget kapni“; — próbálja csak meg az igazgatóság megfelelő bér ajánlása vagy kilátásba helyezése mellett kiírni a pályázatot, bizonyára meg is lesz a kellő eredmény. Hogy pedig minden kétséget eloszlassunk afelől, mintha a hat nappal később kézbesített gyászlapra vonatkozó állításunk nem fedné teljesen az igazságot, ez utón hozzuk tudomására az igazgatóságnak, hogy e hó 14-én ismét történt ilyen eset, egy 9-én feladott gyászlappal. Két, szeptember 10-én Székesfehérvárott feladott levelező-lap pedig e hó 16 án lett a címzettnek kézbesítve. Ügy a gyászlap, mint a levelező-lapok szerkesztőségünkben megtekinthetők. — Szemle. A tartalékos tisztek, tisztviselők és hadapród-jelöltek bemutatását ez évben is megtartják a szokásos módon. A legénységi szemle azonban elmarad. — Ä kolera itt van a nyakunkon. Védekezzünk ellene. Minden háznál legyen valamilyen fertőtlenitő-szer, mellyel az udvart, szemétdombot, trágyadombot, ürülékhelyet mindennap fertőtlenítsük, ha azt akarjuk, hogy a kolera elkerüljön bennünket. Jó fertőtlenítő szerek: Lysoíorm, karbolsav, fekete karból, kreolin. Ezen fertőtlenítőszerek bármily mennyiségben állandóan kaphatók Lemivai testvérek drogériájában, Ungvár. Hatóságoknak, községeknek kedvezményes árak. — Hirdetmény. Értesítjük a t. szállító közönséget, hogy a áruforgalom akadálytalan lebonyolítása érdekében további intézkedésig Ungvár állomáson leadásra kerülő és a vasúti árudij- szabás I. rész B. szakaszában foglalt áruosztályozás G. 1. tétele alá tartozó gabona, nemkülömben mindennemű műtrágyaküldemény után, a 100 kilogrammonkénti 6 fillér fekbór egységtételt 12 fillérre, a 4 napi fekbórmentességet pedig 48 órára szállítjuk le; visszavonva egyúttal ezen árukra nézve a postán értesített küldeményekre egyébként engedélyezett 6 napi fekbérmentességet is. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter urnák 1913. évi julius 9-ón kelt 49768. számú rendeletében gyökerező ezen intézkedésünk 1913. évi szept. hó 25-én lépett életbe. Az üzletvezetőség. — Páratlan népszerűség. Az a népszerűség, melynek a Pesti Hírlap, radikális szabadelvű, ellenzéki napilap, ma széles Magyarországon, sőt a külföldön élő magyarok közt is örvend, igazán páratlannak mondható. Bizonyítja ezt többek közt az is, hogy mióta a kormány a magyar államvasutak pályaudvarain nem engedi árusítani, azóta 30 ezerrel több példányban nyomják, úgy, hogy ma naponta 150 ezer példányban jelenik meg. Szédületes szám, melyet nálunk még az olcsó boulevard-lapok sem értek el. A Pesti Hírlap ma nemcsak legelterjedtebb, de legnagyobb lapja is Magyarországnak. Napról-napra 16—24 oldallal többet ad, mint más lapok. Amellett a legjelesebb irók csoportosulnak körülötte. A Pesti Hírlap egyik közelebbi héten tárcát hozott Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza, Szomaházy István, Heltai Jenő és Móricz Zsigmond tollából; tehát egy héten öt olyan írótól, kiknek tárcáival más lapoknak csak az ünnepi számaiban találkozhatunk. S hol van még rendes tárcaíróinak egész serege : Abonyi Árpád, Szini Gyula, Porzsolt Kálmán, Szász Zoltán, Murai Károly, Lux Terka, Bokor Malvin, Vay Sándor, Szábóné Nogáll Janka, Pakots József, Diplomata, Pásztor József, Tömörkény István, stb. stb. A Pesti Hírlap külön kedvezményeket is nyújt előfizetőinek; a Divatszalon c. kitűnő divatlapot kedvezményes áron rendelhetik meg és karácsonyi ajándékul kapják a Pesti Hírlap nagy képes naptárát. A Pesti Hírlap Naptárát az 1914-ik évre, gazdag szépirodalmi, ismeretterjesztő és közhasznú tartalommal, minden uj előfizető is ajándékul kapja, aki legalább október óta előfizetője lesz a lapnak. A Pesti Hírlap előfizetési ára egy hóra 2.40, két hóra 4.80 korona, október-decemberi negyedévre 7 kor. A Divat- Szalon cimü gazdag tartalmú divatlappal együtt negyedévre 9 korona 50 fillér. — Az Érdekes Újság cimü pompás kiállítású képes hetilappal együtt negyedévre 9 korona 80 fillér. —'A Pesti Hírlap kiadóhivatala, hova az előfizetést legcélszerűbb postautalványnyal beküldeni, Budapest, V. kér., Váci-körut 78. sz. alatt van. — Völgyi József üzletében Ungvári, (Szé- chenyi-tór 4.) grammofon-lemezek a legnagyobb választókban kaphatók. 12 lemezhez 1 lemeztartó 12 lemezre 4 K 50 f értékben és 200 Condor-tű 1 K 50 f értékben, teljesen ingyen. Lemezujdon- ságok: Éva, Limonádé-ezredes, Cigányprímás, Aranyesőből a legújabb felvételek, Király Ernő mulat stb. Vótelkötelezettsóg nélkül meghallgathatók az üzletben. — Ä Magyar Hirlap Sport-Albuma. A Magyar Hírlap, a legelterjedtebb és legolvasottabb este megjelenő napilap, ez évben is nagy meglepetéssel készül szolgálni karácsonyra az előfizetőinek. Minden egyes előfizetője ugyanis megkapja a Magyar Hirlap Sport Albumát, amely szenzációs kivitelű és tartalmú lesz. Az Album fel fogja ölelni az összes sportágakat s ezeknek hivatott képviselői tollából fog hozni nagy értékű közleményeket és ismertetéseket. Számos fényképfelvétel és rajz díszíti a fényesen kiállított müvet, amely a magyar nyomdaipar remeke lesz. Minden uj előfizető is, aki most negyedévre előfizet, megkapja karácsonyra a Sport-Albumot. A Magyar Hirlap pontos, gyors és megbízható hírszolgálatával, érdekes politikai és társadalmi riportjaival és a napi esemény kimerítő és tárgyilagos feldolgozásával az első helyen áll a sajtóban. A Magyar Hírlap a fővárosban már este hat órakor, a vidéken pedig az összes lapokat megelőzve a legkorábban kapható. Előfizetési árai — egész évre 28 K, fél évre 14 K, negyed évre 7 K, egy hónapra 2.40 K. — Szürtei csendélet. A szürtei legények múlt vasárnap délután tanujelét adták „nagy legényi“ voltuknak. Ugyanis kijöttek a korcsmából ittas állapotban és megállították az utón arra haladó palágyi g. kath. lelkész lovait és a kocsiban ülő papot minden ok nélkül megtámadták. A lélekjelenlétéről ösmeretes pap erre leugrott a kocsiról és — tovább utazhatott. A megriasztott legények azután a korcsmába menekültek és folytatták a virtuskodásukat, minek persze — mint ilyenkor már szokás — összekoccanás a vége : magok között keresték a verekedésre való okot. Az első összeütközésnek, amely alatt már is bicskák hasogatták a levegőt, azonban a Fazekas János bíró bátor és erélyes közbelépésé gátat vetett. Hanem a pezsgővér mégsem nyugo,dhatik, a fékevesztett legények erre „összestimolás“ alapján a falu másik végére gyűltek, hogy ott folytassák az abbahagyott tusát. Itten már könnyen végzetessé válható tumultus támadt és — noha a szigorú Kovács Dániel körjegyző közbelépett — Rédai János és Kovács Ferenc legények súlyosan összevagdalt tagokkal, nehányan pedig kisebb sérülésekkel kerültek ki a küzdelemből. — Menyegzői és alkalmi csokrok a leg olcsóbbtól a legdrágább kivitelig, koszorúk szalaggal, szobai dísznövények, friss levágott virágok a legolcsóbban beszerezhetők Hajtó Gyula kertészetében, Ungvár, Honvéd utca 38. — Tűz a Fehér Hajó padlásán. E hó 25-én este 6 óra tájban ismét veszélyben forgott a Fehér Hajó épület. Az utcán járó-kelők nagy rémülettel látták, hogy ég az épület tetőzete.’ A gyorsan megjelent tűzoltók és még gyorsabban megjelent kéményseprőknek azonban sikerült a tüzet még oly időben eloltani, mielőtt nagyobb kárt okozott volna. A tűz valószínűleg gyújtogatásból eredt. — Szenzációs napja lesz az Uránia-szinház- nak a jövő hó 13-ikán Ekkor kerül bemutatásra a föld minden részén óriási szenzácziót keltett Quo vadis cimü képsorozat. Addig is azonban szebbnél szebb előadások részese lesz a közönség, amennyiben a mozgó vezetősége által kötött újabb egyes- ség szerint a film kölcsönző-vállalat csakis elsőrangú felvételeket szállíthat. — légzőszerveink legnagyobb ellensége az ősz és £p tél, igen könnyen tehetünk szert ebben az időszakban nyálkhártya-gyulladásra, a gégében, légzőcsövekben és tüdőszárnyakban. Ilyen megbetegedéseknél igen nagy, gondot kell fordítani, mert elhanyagolásuk hosszú, kinos betegségekhez vezet. Ne vesztegessük tehát az időt, hosszú, céltalan házi gyógyszerekkel való kisérletezéssel, hanem vegyük használatba a rég bevált, kitűnő izü, biztos hatású Sirolin „Roche“-t. — A legszebb menyaszonyi fényképek Némethi műtermében készülnek. — Változás a m. kir. államvasutak téli menetrendjében. A magyar királyi államvasutak vonalain és az általuk kezelt magánvasutakon f. é. október hó 1-én a téli menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben lévő nyári menetrenddel szemben a bennünket közelebbről érdeklő vonalon következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A budapest keleti p.-udvar lavocnei és a miskolc-kassai vonalon a Budapestről Kassa felé d. e. 9 ó. 35 p.-kor induló és a Budapestre Kassa felől este 6 ó. 25 p.-kor érkező idénygyors- vonatpár szeptember 30-án megszűnik, december 15-től február 28-ig azonban ismét forgalomba helyeztetik. — Felhívás! A közönség postán érkezett csomagjait egy idő óta a raktáron heverted. így ha bármily nagy raktárhelyiséggel is rendelkezünk, azok befogadására nem elegendő. Felhívom ennélfogva az érdekelteket, hogy csomagjaikat érkezésük után azonnal váltsák ki, illetve a raktárból vitessék el. Posta- és távirdahivatal, Ungvár, 1. már 1 K 15 f egy méter. Utolsó újdonság. Bérmentve és vámmentesen. Gazdag minlagyüjte- szivesen küld HENNEBERG G. « a német császárné udvari szállítója Zürich. Magas összegű kölcsönöket folyósítunk röfösáru, arany, ezüst :: és egyéb ingóságokra. KLINGER ÉS TÁRSA hat. eng. zálogháza, Uj-tér 1. szám. A n. é. hölgyközönség szives figyelmébe ajánlom Nagyhid-utca 11. szám alatt (Pongor József né helyén) újonnan nyílt női kalap divattermemben dús választékban levő eredeti párisi és bécsi modelleket, valamint a legújabb női-, leányka- és gyermekkalapokat, melyek igen jutányos árban kaphatók. Átalakításokat — divatlap után is — olcsón és pontosan készítek. Gyászkalapok raktáron vannak. Kitűnő tisztelettel Reismann Fanny, 401 Ungvár, Nagyhid-utca 11. Tekintetes Mittelman gyógyszerész Ur, Ungvár. Szíveskedjék számlámra az Ön „Li- liom“-kenőcséből kettő száz (200) tégelyt forduló postával küldeni. Budapest, 1913. jun. 14. Tisztelettel: Török József, gyógysz., Király-u 12. Keveset használt, teljesen jókarban levő szoba- és konyhaberendezés, valamint 35 mm. felapritott tüzelőfa elköltözés miatt jutányos áron eladó Teleki-utca 11. sz. alatt, bent az udvarban. Megtekinthető bármikor.