Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)

1913-03-09 / 11. szám

2 (11. szám)

U N G

1913. márc. 9.

Elméleti és gyakorlat oktatásban kell részesíteni a kisgazdákat. Az elméleti képzés legfontosabb módja a földműves iskolák szervezése és a gazdakörök létesítése A gyakorlati képzésnek leghatékonyabb eszköze gazdakirándulások kezdeményezése fejlettebb kúlturáju vidékekre, gazdasági kiállításokra stb.

Csodálatos, hogy olyan agrikúltur-államban, mint nálunk, oly csekély számú a földműves-iskola. Nincs az a vármegye, ahol a különféle típusú iskolák legtöbbje feltalálható nem volna. De már földműves-iskolával alig minden tizedik vármegyében találkozunk. Pedig a helyes és egészséges irányzat az lenne, ha legalább minden vármegyében egy földműves-iskola képezné ki a kisgazdaságban alkalmazható földműveléssel foglalkozókat. És ha valahol, úgy éppen a mi szegény vármegyénkben elodázhatatlan követelményként kell felállítani egy földműves iskola létesítésének föltétien szükségességét. Nem tudjuk eléggé szivére kötni vezető köreinknek, hogy földműves iskola felállítása iránt nyomatékosan emeljék fel szavukat.

Amig a földműves-iskolák a fiatal nemzedéket nevelik, oktatják az okszerű modern gazdálkodás alapelveire, addig egy másik jelentékeny intézmény arra van hivatva, hogy a már tényleg gazdálkodó embereknek adjanak módot és alkalmat a földművelés újabb rendszereinek és mozgalmainak megismerésére. E nagyfontosságu intézmény a gazdakörökben található fel.

Az Ungmegyei Gazdasági Egyesület az utóbbi időben figyelemre méltó tevékenységet kezd kifejteni. Tevékenysége és figyelme kiterjed a falusi gazdakörök szervezésére is. Ennek köszönhető, hogy rövid két esztendő alatt már elég szép eredménnyel működő gazdakörök tevékenysége árasztja szét a falusi gazdák között a gazdasági ismereteket. Kérdezheti valaki, hogy mi is a hivatása és a tevékenységi" köre a gazdaköröknek?

A gazdakörök népies nyelven irt gazdasági szakkönyveket és lapokat nyújtanak a gazda-tagoknak, időközönként szakbavágó felolvasásokkal igyekeznek a gazdák szaktudását fejleszteni, az újabban feltalált gazdasági eszközökkel, gépekkel ismertetik meg a földmives népet s ilyen gépeket — államsegély igénybevétele mellett — megvásárolnak. Megértetik a tagokkal a vetőmag- csere óriási előnyeit, a trágyakezelésnek, a mély szántásnak és a helyes vetésforgónak nemcsak az egyéni érdek szempontjából vett, de nemzet- gazdasági értékét is. Fajmarha beszerzésével, az állati betegségek s az azok ellen való védekezés megismertetésével a vármegyei állattenyésztés fellendítésére iparkodnak s mindezekkel kisgazdáink értelmiségének és vagyoni gyarapodásának igyekeznek alapját megvetni.

A gazdakörök révén rávezettetik tehát a kisgazda arra, hogy bizony nem elég az a csekély gazdasági tudás, amit atyjától eltanult és még nagyon sok az, amit ő még ma a fejlődött viszonyok között s az évről-évre mindjobban kiaknázott föld mellett elsajátítani kénytelen, hogy a világ nagy gazdasági forgatagában el ne maradjon. A gazdakörök hivatottak megértetni a földművessel azt, hogy ez a föld, melyen ősei sekély szántás mellett megéltek, egy évezred alatt kimerült és kiadta már magából azt az erőt, mely őseinek jó termést biztosított.

Megismertetik ezért a ma még annyira elhanyagolt trágya-termelést és helyes kezelést, a műtrágyák alkalmazásának okát és módját, olcsóbb beszerzését és gazdaságos elszórását.

Nyilvánvaló tehát, hogy gazdaköreink vármegyénk elhanyagolt mezőgazdasági életében fontos hivatást kell, hogy betöltsenek és biztosra vehető, hogy vármegyénk kisgazdái 15—20 évi rendszeres vezetés alatt a gazdakörök által ki- mozdittatnak az évszázados maradiságból, szellemileg és anyagilag oda fognak jutni, ahol a nyugati államok kisgazdái már réges rég vannak.

Nem tudjuk eléggé meleg szavakkal elismerésünk pálmaágát átnyújtani az Ungmegyei Gazdasági Egyesületnek, hogy a gazdaköröknek egyes községekben történt megalakítása által megtörte a közöny jegét. Vármegyénk mezőgazdasági életében a modern irányú fejlődés beláthatatlan perspektíváját nyitotta meg ezáltal. Hiszen az eddig megalakított csekély számú gazdakör eddigi működése, tevékenysége beigazolta, hogy falusi gazdáink egészséges, helyes érzékkel bírnak az új fejlődési irányok iránt. A tibai, a korlát- helmeci, a császlóci, a baranyai, a nagyzalacs- kai, nagygejőci és nagykaposi gazdakörök új óletnedvet, egészséges vérkeringést hoztak be kisgazdáink gazdasági és társadalmi életébe!

De nem szabad az első lépésnél megállani! A jég meg van törve! A tavaszi napfény szótárad a jót megértő emberek szivében, es a felénk rügyező csemetéből egészséges gyümölcsöt termő hatalmas törzs lehet! Öntudatosan, tervszerűen tovább kell fejleszteni a gazdakörök intézményét, hogy annak áldásos hatásában vármegyénk valamennyi községe osztozzék és részesüljön. Fogjon össze e kérdésben a falusi nép valamennyi vezetője, szolgabiró, pap, tanító, jegyző, alakítsák meg minden községben a gazdaköröket! És ezáltal soha el nem múló emléket állítanak hazafias lelkesedésüknek, munkálkodásuknak!

Ä drágaság ellen.

Mi mindent Kellene és lehetne tenni a helyzet javítására?

Talán semmiről annyit nem beszélünk Ung- váron, mint a drágaságról, anélkül azonban, hogy valamit tennénk is a már-már elviselhetetlen baj orvoslására. Merülnek fel tervek nap-nap után s azután ismét lebuknak a feledés és a lethargikus közöny tengerébe. Lassankint belefáradunk a sok siránkozásba s végre is elhitetjük magunkkal, hogy ennek így kell lennie, ezen nem lehet segíteni. Pedig dehogy is nem; csak egy kis életrevalóság, egy kis komoly kitartás kellene, amely az első akadályoktól meg nem riad és ezerféle orvosságot találhatnánk, amely ha nem is egy csapásra, de lassan-lassan enyhítené a bajt s elviselhetővé tenné az ungvári polgárság küzdelmes, nehéz életét.

Eleget beszéltünk már ezekről a dolgokról; azért most nem is akarunk az általánosságokra visszatérni. Egy nagyérdekességü konkrét javaslatot ismertetünk itt röviden, ajánlva a képviselőtestület és az illetékes köröknek meleg figyelmébe.. Igazán megérdemli.

Ágoston Péter, nagyváradi iró és jogakadémiai tanár egy tudományos és gyakorlati értékű ela- boratumot dolgozott ki nemrég, melyet a „Városok Lapjának“ legutóbbi száma ismertet és értékel meleg hangon. Az elaboratum értékét különösen az adja meg, hogy nemcsak feltárja a cikkek borzasztó megdrágulásának igazi okait, hanem rá is mutat az orvoslás módjaira. A drágaság enyhítésére oly intézkedések megtételét javasolja, melyeket egy kis jóakarattal és kitartó, céltudatos törekvéssel minden város, így Ung- vár is bátran foganatosíthat.

Tisztában vagyunk azzal, — mondja az elaboratum, — hogy szörnyű drágaság van. Mindenkit sújt. Mindenki siránkozik rajta. És mégis mindenki ölbe tett kézzel várja, hogy csoda történik és egy szép napon megszűnik a drágaság. Úgy vagyunk e bajjal szemben, mint az ismeretlen baciílusu járvány idején, amikor az orvos és a laikus az orvoslás eszméjétől súlyos fejjel jár, a járvány pedig tovább pusztít.

Alaposan ismerteti ezután a drágaság statisztikáját, melynek megdöbbentő számadatai az élelmiszerek árának hihetetlen emelkedését mutatják. Csak tíz évre visszapillantva az országban, átlag 30—40 %-al emelkedett a leveshús ára, 80—90 %-al a borjúhúsé, 70 %-al a sertés húsé,

30—60 %-al a száraz főzelékeké és 30—40 %-al a kenyéré. Mi ungváriák ehez hozzá kell, hogy gondoljuk azt is, hogy nálunk az árak még leiül is vannak az országos átlagon; ebben a tekintetben, — ha másban nem is, — vezető szerepet játszunk.

A legnagyobb baj, hogy az élelmiszer-piac nemcsak Ungváron, de országszerte szervezetlen. A hatóságok nemcsak radikális intézkedéseket, de egyáltalában semmit sem tesznek, mindig kivéve természetesen a fővárost, az élelmiszer-árak szabályozására. Alig egy-kót város állította föl a községi hússzéket, a legtöbbnek működése a kofák megrendszabályozására irányuló, nem valami gyökeres kísérletezésekben merül ki.

A városoknak polgárságuk érdekében olyan intézményekről kell gondoskodniok, melyek az élelmiszerek árainak nagyobb kilendüléseit megakadályozzák, mert ezek nemcsak az állandó fizetésű hivatalnok és munkáslakosság háztartásának egyensúlyát billentik fel, hanem az iparosokét és kereskedőkét is, kik a város legfőbb fenntartói.

Ha eredményesen akarunk a drágasággal megküzdeni, mindenekelőtt a következő intézkedéseket tartjuk szükségesnek:

Állandók.

1. Községi kenyérgyár, melynek üdvös hatása vitán felül áll.

2. Községi hússzék. (Erről már rengeteget irtunk, de erélyes és határozott lépések még nem történtek benne.)

3. Községi élelmiszer-közvetítés, melynek végső és elérendő kifejtése a községi vásárcsarnok.

— ügy látszik öreg, feltevésedben nem csalódtál. Nézd-a! Hogy cicomázza magát a tükör előtt a szép Katica. Uj viganóját is magára vette.

— Jobban tenné, ha Gyurira gondolna és irna neki. A jó fiú, tudom, nehezen várja levelét. De ilyen a világ. Az epeszti magát a rideg kaszárnyában kedves Katicája után, ki azalatt vígan éli világát a földesúr fiával. Szegény Gyuri, ha tudnád, mire jössz haza, de nem várnád olyan nehezen szabadulásodat.

— És a kis macska milyen türelmetlen. Már három Ízben is kitekintett.

— Hogyne lenne türelmetlen ? Mikor bomlik utána.

— Pedig Gyuri sokkal nyalkább legény. Már én inkább ő mellette maradtam volna.

— Mit értesz te ahhoz? Olyan az asszonynép, mint a sebesen folyó víz. Senki nem tudhatja, miféle örvény kavarog a szíve mélyén.

— No! Ami azt illeti, Dini úrfi sem az utolsók közül való. De Gyuri mégis inkább hozzá illett.

— Okosan beszéltél. Maradjon meg kiki a maga fajtájánál. Nem jó a paraszti lányoknak szép urakra kacsintgatni. Az úrféle csak szeretőnek kívánja a szemrevaló zsellérleányt. Aztán mikor megúnja, hamarosan túl ad rajta és feleségül vesz egy jó gazdag úri kisasszonyt, még ha csúnya is. Akárcsak a Dini úrfi. Amaz meg ott marad szégyenével, akárcsak Katica.

— De ni, ni! Az úrfi is megérkezett. A istrángokat is levetette már. Hejh! De sietős az útja. Bundáját csak éppen hogy sebtiben rádobja a meghajszolt párára, már a ház felé igyekszik. Még a drágamívü dupla damasztcsövü puskáját sem vette le a szánról.

— Kár, kár! — morgott az öreg.

— Nézd, nézd! — lelkesedett a fiatal. Már bent van a szobában. Egymás nyakába borulnak. Karjaik, mint iszalag fonódnak egymás dereka

köré. Ajkaik tüzes csókban forrnak össze. Most meg leülnek az öreg kanapéra szorosan, egymás mellé. Dini átkarolja a leányt. Az vállára hajtja fejét. Szerelemittasan néznek egymás szemébe. És újra kezdik a végnélküli csókot, az örökké tartó ölelést. De nagyon szerethetik egymást!

— Elég nem jól teszik. Nem istenes dolog az, amit ők cselekesznek.

— A szerelemnek parancsolni nem lehet.

— Kell parancsolni. A tiltott szerelem múló gyönyör csupán, mint e fényes fehérség itt körülöttünk, mely ha elmúlik, — pedig elmúlik — szenny és piszok marad nyomában.

— Az ilyen nagy szerelem nem múlik el egyhamar. Talán soha.

— Sokkal hamarabb szertefoszlik, semmint gondolod. Meg fogod látni. S bár elmúlt volna már, hogy szegény Gyuri meg ne tudta volna.

— Ugyan kitől tudná meg?

— Kitől? Tanuld meg öcsém, titokban nem maradhat semmi. A bűnt még a tyúk is kikaparja.

— Abból pedig nagy baj lenne.

Aztán elhallgattak. Tollát felborzolva rázta meg magát és fázósan bóbiskolva dugta szárnya alá fejét az öreg. Pezsgő vérrel, a metsző hidegre ügyet sem vetve legeltette szemeit a szerelmeseken a fiatal...

— Mintha léptek közelgését hallanám, szólalt meg kevés vártáivá az utóbbi, fürkészőleg körültekintve...

— Ühüm!

— Látom is már a jövevényt. Valami katonaféle ember.

— Szegő Gyuri, a császár katonája — állapította meg fejét felütve az öreg.

—* Hogy kerülne az ilyen időtájt haza?

— Hát úgy, hogy farsang három napjára szabadságot kapott, hogy mielőtt a szerb gránicra indulnának, kedvesétől szíve szerint elbúcsúzzék.

— Szent Porciunkula! Lesz itt akkor laka- dalom. Most fordul be Gyuri az udvarra. Megdöbbenve áll meg az úri szánkó láttára. Elgondolkozva tart a ház felé. Már a kilincsre teszi kezét. De úgy látszik, mást gondolt, mert ismét elereszti. Óvatosan az udvar felöli ablak alá kerül. Szent atyám! Onnan mindent megláthat.— Ami pedig nem nagy gyönyörűségére fog szolgálni.

— De nem ám! Felágaskodik. Kővé meredten bámul a szobába. Kétségbeesetten kap szívéhez. Összeesik, mintha leütötték volna. Most magához tér. Talpra ugrik. Ismét az ablakhoz lép. Azután leül és sír.

— Elég bolond. Nem illik az katonához.

— Újra feláll. Fenyegetve rázza meg karját. A szánkóhoz megy. Magához veszi Dini fegyverét és oda áll vele az ablak alá. Jaj csak figyelmeztetni tudnám őket.

— Késő lenne. A bűn büntetést érdemel.

— Ejh! Ne legyél már olyan szívtelen, vén kiélt. Nézd milyen gyanútlanul szeretkeznek még mindig. Most mintha bele fáradtak volna, kibontakoznak egymás karjaiból.

— Ki van elégítve a vágy, foszlik a szerelem.

— Dini beszélni kezd. Megfontolva magyaráz valamit. Katica hallgatja tágra nyílt szemekkel. Az beszél tovább. A leány kétségbeesetten tördeli kezeit. Ugyan mi történhetett közöttük?

— Meglátod mindjárt. Aminek feltétlenül be kellett következni.

— Még mindig az úrfi viszi a szót. Katica összekulcsolt kezekkel borúi térdre előtte, ő vállát vonogatja, tenyerét forgatja s egyre tovább beszól. Felemelkedik. Felemeli a zokogva térdeplőt. Mindketten az asztal mellett állanak. Zsebébe nyúl. Tárcáját veszi elő. Pénzt szed ki belőle. Oda nyújtja a vergődő leánynak, ki megbotránkozással