Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)

1913-01-26 / 5. szám

5. szám. 5. oldal. U N G — A Dalárda kabaréja. Az Ungvári Dalár­dának kabaréval kapcsolatos táncmulatsága, múlt va­sárnap — f. hó 13-án folyt le a Korona nagytermében, a legszebb anyagi és erkölcsi siker jegyében. Szinte a Dalárda régi, fényes sikerű estéi jutottak eszünkbe, ahogy láttuk az aránylag igen nagy számú és intelligens közönséget, amely pár éven át, érthetetlen okokból — nem támogatta kellőképen ezt az ambiciós testületet. Ez az este bebizonyította, hogy a dalárda a legnagyobb sikerrel dolgozik a megkezdett utón. Beethoven Hym- nusán kivül igen tetszetős népdal-egyveleget mutattak be, amit meg is újráztatott a közönség, — de a leg­nagyobb sikert mégis Pogasnigg „Török imá“-ja aratta, melynek gyönyörű kar- és szóló-énekei mindenkit el­ragadtak. (Szólisták : Veisz Gáspár (tenor), Lepkó Mihály (basszus). A kabaré keretében közreműködtek Zala Jó- zsefné, Farkas Erzsi, Fincicky Ida, Szabó Zoltán és Kaminszky László, kiknek mindegyike dilettantizmu­sunk egy-egy kiforrott, kiváló alakja és ez alkalommal is csak fokozták az eddigi sikereket. Az előadást vacsora, majd kedélyes tánc követte. — A csendőrség uj fizetését január hó 1-től folyósították. Az uj fizetésrendezés szerint a csendőr és próbacsendőr 1000 korona évi zsoldot s 700 koro­náig terjedhető pótdijat kap. A pótdij ugyanennyi a többinél is. Őrsvezető 1400 korona, őrmester 1600 korona zsoldot kap. Azonkívül ruhailletmény, külszol­gálatban 2 korona 40 fillér pótdij, ingyen gyógyszer jár minden csendőrnek; családosok családi pótlékot is kapnak. — Ha csukamájolajról esik szó, csak a Zoltán- félére kell gondolni, mert ez nem emulsió, tehát nincs gyanták és glycerinnel keverve, hanem a legtisztább valódi Csukamájolaj s igy könnyű emészthetősége miatt rendkívül kedvelt úgy az orvosok, mint a közönség körében. A Zoltán-féle csukamájolaj kapható minden gyógyszertárban, üvegje 2 korona. Mint erededi Zoltán- félét csak lezárt dobozban fogadjunk el. — Beszédhibások tanfolyama A siketnémák áll. s. intézetében Fialkovits Gyula tanár folytatólagos tanfolyamot nyit a beszédhibások és pedig dadogok, selypitők, hadarók és más beszédhibákban szenvedők részére. E tanfolyam február 1-én veszi kezdetét s tart, 3 hónapig. Felnőttek és gyermekek külön-külön tanít­tatnak. Jelentkezni lehet Fialkovits Gyula tanárnál a siketnémák intézetében d. u. 2-től 5 óráig. — Mittelman Jenő gyógyszerész urnák Ungvár. Két héttel kaptam Öntől 1 Agáta krémet, melytől összes szeplőim és pattanásaim elmúltak. Azóta ajánlottam családunkban az összes férfi és nő-rokonságnak, kiknél ugyanolyan jó hatás mutat­kozott. Kérek 2 Agáta krémet és 1 Agáta szappant, de valódit 1 Üdvözli Camilla Strizek Wien. — Nagykároly az uj püspökségért. A görög katholikusok országos bizottsága állást foglalt az uj püspökségnek Nagykárolyban való felállítása mellett. Szatmár vármegye törvényhatósága legközelebb rend­kívüli közgyűlésen fog az üggyel foglalkozni, hogy a kormány szintén Nagykároly javára döntsön. — Erdészeti altisztek mulatsága. Az ung­vári m. kir. főerdőhivatalhoz tartozó erdészeti altisztek segélyegyesületük alapja javára február hó 1-én Nagy- bereznán a Sebessi-féle vendéglő helyiségeiben kabaré­val egybekötött zártkörű táncvigalmat rendeznek. Be­lépődíj : személyjegy 2 K, családjegy 4 K. — A gyorsírás mint minősítési előny. Az igazságügyi minisztérium egyik kiadott rendeletében a gyorsírás tudását 1914 január 1-től kezdődőlog a bíró­sági kezelő személyzetnél minősítési előnynek kívánja tekinteni. A miniszter eme rendelkezése előjele annak, hogy a jövőben micsoda fontos szerepet fog betölteni a közszolgálatban a gyorsírás tudománya. — Linóleum padlófesték a legjobb minőségben kapható Lendvai Testvérek festéküzletében. — Uj adó. Ugyan mit adóztatnak még meg? Hiszen az állam minden néven nevezendő forrást fel­kutatott. De hát nem azért állam az állam, hogy lele­ményes ne legyen. Eddig a meghatalmazások, amelyeket bizonyos személyek adtak más valakinek, hogy nevük­re a postán érkező küldeményeket átvehessék, díjta­lanok voltak: jövőre már az ilyen meghatalmazásért ezután évente 20 korona fizetendő a postán. — Postai küldemény címzése tintairónnal. A m. kir. posta- és táviró vezérigazgatóság közlése szerint ez évtől kezdve a belföldi, valamint az Ausztriával és a Bosznia-Hercegovinával való forga­lomban meg van engedve, hogy a föladó az ajánlott levélpostai küldeményt, továbbá a csomagot és a szál­lítólevelet tintairónnal címezhesse. Ajánlott levélpostai küldemény címzésénél a tintairónt akár á címoldalak előzetes megnedvesitésévol, akár a száraz alapon szabad használni. Csomag és ennek szállítólevelének tintairón­nal való címzésénél azonban az alap előzetes megned- vesitése kötelező. Aranyat, ezüstöt, bankjegyet, érték­papírt vágy drágaságot tartalmazó, úgyszintén 600 koro­nánál nagyob értéknyilvánitással ellátott csomag és szállítólevél címzésénél a tintairón használata tilos Pénzeslevél és postautalvány címzésénél a tintairón használata ezután sincs megengedve. — AKatholikusLegényegyesület f. hó 19-én tartotta saját helyiségében évi rendes közgyűlését Szvoboda Ferenc elnöklete alatt, a tagok szépszámú részvételével. Kimagasló pontját képezte a gyűlésnek az elnöki megnyitó, melyben a munkásság szociális hivatásáról, és céljáról értekezett az elnök. Az elnöki megnyitó után felolvastatott a pénztárvizsgáló-bizottság jelentése az egyesületi pénztár állapotáról, mely szerint a püspöki adományokkal 412 koronával szaporodott az egyesület pénze. Ezután a dékánok és választmá­nyi tagok megválasztása következett. A választás szerint I. dékán lett. Fésűs József. Több kisebb indít­vány megvitatása után elnök a tagokat összetartásra, s az egyesület iránti szeretetre buzdítva, a gyűlést bezárta. — Mintaszabályrendelet a kéményseprő- ipar gyakorlásáról. Beöthy László kereskedelem­ügyi miniszter egyfelől a vármegyei, másfelől a városi törvényhatóságok és rendezett tanácsú városok részére a kéményseprőipar gyakorlása tárgyában egy-egy min­ta szabályrendeletet adott ki, a melyek a szabály­rendeletek alkotására hivatott közületeknek megküldettek. — Adófizetés posta utján. A pénzügyminiszter elrendelte, hogy az ország öszes adóhivatalai 1913 év január 1-jével a csekforgalomban részt vegyenek. Minden adóhivatal számlál kap és erre a felek díj­mentesen eszközölhetnek befizetést. Űrlapot a felek az adóhivataltól díjmentesen kapnak. Minden félnek meg kell jelölnie a befizetési cheque hátlapján a befizetés célját. — Emlékeztető. Mint lapunk múlt számában jeleztük, ma délután öt órakor, a vármegyeházán pro­testáns vallásos est lesz. Ezúton is felhívjuk az érdek­lődők figyelmét. — A munkácsi mértékhitelesítő-hivatal f. hó 28., 29. és 30-án póthitelesitéseket eszközöl Ungvár város területén; Felhívok minden mérték- tulajdonost, hogy mértékeit ez alkalommal hitelesí­tésre bemutassa. Berzeviczy István, rendőrkapitány. — A szimuláns Pleskó. Jelentettük, hogy Pleskó Géza, a messze földön híres betörő, aki az ung­vári rendőrségnek is adott már dolgot, a kassai hely­őrségi fogházban, hogy unalmát valamivel agyonüsse, egy jól nevelt őrültet „kreált.“ Olyan nagyszerűen alakított, hogy a helyőrségi bíróság elküldötte a meg­figyelőbe. Pleskónak a megfigyelő is unalmas volt. Tovább adta az őrültet és olyan nagyszerűen, hogy az orvosok Pleskót egybehangzóan épelméjünek nyil­vánították és Kassára visszaküldötték. Pleskó tehát néhány nap óta ismét a kassai helyőrségi fogházban van és tovább adja az őrültet, mert Pleskó következetes fiú: őrült volt és mint őrült akar a súlyos büntetés alól kimenekülni. De csak akar és akarata csak akarat maradt, mert a szegény őrült Pleskó ép elméjű, és igy az.elítélésének semmi akadálya nincsen. — Mozi. A Korona mozgó-szinháza a legnagyobb látogatottságnak örvend. A bemutatott képek igen ér­dekesek és vonzók. — Vizsgálatok a bábaképzőben. Az uug- vári bábaképző-intózetben most ért véget az egyik tanfolyam, amelyen a növendékek holnap teszik le a vizsgálatot. — Tizenhat filléres uj posíabélyeg. Ilyen bélyeget eddig még nem árult a magyar posta, pedig aki helyben adott fel ajánlott levelelet, pláne tömege­sen, annak nem egyszer jutott eszébe : miért nincs 16 filléres bélyeg s miért kell két-három bélyeget ragasz­tani a levélre, holott egyszerűbb lenne egy darabban leróni az ajánlási és bérmentesítési dijat. Mint a Posta- Távirda- Rendeletek Tára 1913. évi első számában olvassuk, a postaigazgatás már ilyen bélyegeket is bocsát forga­lomba. A 16 filléres bélyegeket február 1-től árusítják és pedig a kincstári hivatalok közül csak azok fognak ily bélyeget is árusítani, ahol a forgalom e bélyegek árusítását indokolttá teszi. — Ä stornódijat a Kúria nem ismeri el A Kúria szenzációsan érdekes és elvi jelentőségű döntést hozott, amely különösen a pénzintézeteket fogja érde­kelni. A Storno a hosszú jelzálogkölcsönöknél szerepel. Amikor ugyanis az adós a lejárat előtt váratlanul fel­mondja a kölcsönt, a bankok, hogy a kölcsön újbóli kihelyezésének nehézségeiért valamivel kárpótolják ma­gukat, 3 százalékos Jstornódijat szoktak a tőke után követelni. A Kúria most kimondta, hogy a stornót fi­zetni nem kell, mert a törvény semmi címen 8 száza­léknál magasabb kamatszedést nem enged meg. — Birkózás. Az Ungvári Äthletikai Klubnak mára kiirt amatőr-birkózó propagandáját technikai okok miatt február hó elejére halasztotta. Podluzsányi Zsigmond az U. A. K. birkózó-trénere február 2-án részt vesz a debreceni országos birkózó-versenyen az U. A. K. színeiben. — Az ungvári kir. kath. főgimnázium egykori növendékeinek háromszázados jubile­umi alapítványára újabban a következő adományok folytak be: Reisman Bertalan (Ungvár) 40 K, dr. Lendvai Vilmos (Ungvár) 10 K, Drohobeczky Bazil (Tiszaujlak) 6 K, Bóbita Endre (Kassa) 20 K, dr. Frigyesi József (Budapest) 10 K, dr. Sereghy Mihály (Nagy-Várad) 20 K, Bilák Sándor (Kövesliget) 10 K. Összesen 116 K. Hozzáadva a már nyugtázott 9045 K 86 f-t, eddig összesen befolyt 9161 K 86 f. Ung­vár, 1913. január 25. Kardos Emil, rend. biz. pénz­táros. — Még a VÍZ is. Minden drágul, a kenyér, a hús, a tej, a tojás stb, stb. s ime most már a viz is. A gróf Schönborn uradalmi ásványvíz bérlősége ja­nuár hó l-ével a kezelése alatt levő ásványforrások vizét palackonként 2 fillérrel felemelte. Most már nem marad más hátra, minthogy lemondjunk az ásványvíz használatáról s tisztán fogjuk élvezni a bort ... ha lesz­— Köszönetnyilvánítás. Az ungvári Dalárda f. hó 19-én tartott hangversenyén felülfizettek: Gróf Majláth Józsefné, Fincicky Mihály, Reisman Bertalan, Tahy Ábrabám 10—10 K, Bekény Aladár 8 K, Füredi Manó, dr. Ország Jakab, Romanecz Mihály. Kontilo- vics Emil 5—5 K, Bene Ferenc 4 K, Űsz Antal, N. N. 3—3 K, Fekésházy Miklós, Leuchtag Gyula, Flach Jakab, Zala József, Kardos Emil, Pallay Géza, Saager Bertalan, Leskovics István dr. Zombory Dezső, dr. Taby Endre, B. Papp Lajos 2—2 K, Zboray Bertalan, dr. Rein Arthur, Boross Zsigmond, Róna Iván, N. N., N. N. 1—1 K. Fogadják a nemes szivü adakozók a Dalárda leghálásabb köszönetét. Menyasszonyi selyem jebb minden színben postabér és vámmentesen házhoz szállítva. Mintákat nagy választékban postafordultával küld 3 — Henneberg selyemgyáros, Zürich. ■■ Magas összegű kölcsönö­ket folyósítunk rőfösáru, arany, ezüst :: és egyéb ingóságokra. Klinger és Mermelstein hat. eng. zálogháza. Uj-tér 1. sz. A SZOMSZÉDBÓL. ZEMPLÉN. — A nagymihályi uradalomból. Gr. Sztáray Sándor az uradalmában alkalmazott Her- czegh Istvánt uradalmi intézővé nevezte ki. — A Sárospataki Főiskolai Jogászegylet február hó 1-sején, „Rákóczi-Segélyalapja“ javára, a főiskolai táp­intézet összes termeiben, műsorral kapcsolatos zártkörű táncmulatságot rendez. — A bodrogközi gazdasági vasút építése újra erősen halad, különösen a vasúti hid építésével foglalkoznak most, mivel a viz valahára annyira leapadt, hogy kedvező körülmények között február hó közepén az összes hidlábak és pillérek a nagy árvizszinmagasságig készen lesznek. — A sáros­pataki reí. jogakadémián a beiratkozások a II. fél­évre január 28-tól febr. 3-ig tartanak. Az előadások február 3-ikán kezdődnek. — Hurcolkodás. Február 28-án érdekes menet fog végig vonulni Ujhelyen. Tiz teherhordó szekér fog el indulni a törvényszéki palo­tától Patak felé. Viszik a pataki járásbíróságot. Viszik a telekkönyveket, az iratcsomókat, mindazt, amit az újhelyi telekkönyvből és járásbiróságból kiszakítottak, hogy a pataki járásbíróságot csinálják meg belőle. — Utóállitások Sátoraljaújhelyben és Homon- nán. A Sátoraljaújhelyben és Homonuán szervezett állandó sorozó bizottság: Sátoraljaújhelyben 1913. évi május 15, junius 16, julius 15, augusztus 12, szep­tember 25, október 27, november 18, december 15, Homonnán 1913 évi május 21, junius 17, julius 16, augusztus 14, szeptember 16, október 16, november 19 és december 16-ik napján ül össze. — Sikkasztás miatt elítélve. Mosócz Miklós volt rádi és zemplén­ÖZVEGYI KN UHUI Cl'KBASZ, llfnTAH. Saját készitményü bonbonok és teasütemények állandóan frissen kaphatók. — Állandó sütemények árai 6 és 10 fillér. — Legújabb tortafélék, Parfék, forma-fagylaltok és Crocan bouchsok megrende- • = lésre bármikor kaphatók. — Reggeli és ozsona-kávé olcsón abonnálható. ~

Next

/
Thumbnails
Contents