Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)
1913-06-22 / 26. szám
1918. junius 22. U N G (26. szám) 3 kettőjük közt, az mind csak kombináció. Talán maga Ámor szolgálhatna bővebb felvilágosítással ... Hidasi tanfelügyelő nyilatkozata. A vizsgálat keresztülvezetésére a közigazgatási bizottság a maga részéről Hidasi Sándor, kir. tanácsos, tanfelügyelőt, az egyház pedig Veszprémy Sándor, munkácsi plébánost küldötte ki. A vizsgálat eredményéről Hidasi tanfelügyelő a következőket mondotta munkatársunknak: — Folyó évi január 16-án szállottunk ki a helyszínre, hogy a tanítónő által kórt vizsgálatot megejtsük. Az ügyet előzőleg nem is tanulmányoztuk, — de úgy emlékszem, hogy inkább a tanítónő magánéletéről volt szó, mint az iskoláról, — mert mint pedagógust elég jó erőnek ismerem. Csak a helyszínen akartuk felvenni a tényállást, de mielőtt a tárgyaláshoz hozzáfogtunk, a tanítónő kijelentette: ha a plébános állításait visszavonja, ő is eláll a vizsgálat további folytatásától. — A plébános erre előttünk visszavonta szavait, amire ki is békültek és kölcsönösen megbocsátottak egymásnak. — A vizsgálat tehát ezzel be is fejeződött. A viszálykodás azonban tovább tartott. Sőt annyira elélesedett, hogy most már a tanítónő jelentette fel papját a püspöknél. A tragédia. Vojtkó a legkényesebb helyzetbe került; féltette nevét és karierjét. Pár nappal ezelőtt az ungvári gimnázium 800 éves jubileumán ő is résztvett. Ezt az alkalmat felhasználta és kihallgatáson jelentkezett az akkor Ungváron tartózkodó dr. Hámon Róbert, pápai kamarás, püspöki titkárnál, akitől elégtételt leért magának a tanítónő feljelentésével szemben. Hámonnak feltűnt izgatott viselkedése és próbálta csititani azzal, hogy csak menjen haza, minden rendben lesz. Nem használt semmit. Izgatott maradt, mint kinek lelkében óriási érzések tombolnak így ért haza. Szombaton, a tett napján reggel rendesen misézett. Délelőtt vizsga volt, de arra nem ment el. E napon azonban újabban összekülönbözött a tanítónővel. Hazament és a gazdasszonya által kínált reggelit meg sem ette. Leült és egész délelőtt leveleket irt rokonainak. Egyikben említést tesz, hogy izgatott lelki állapota 1912. augusztus 12-ike óta tart ... A legnagyobb levél, amely volt legjobb barátjának, Pásztor József plébánosnak szólt — akivel időközben szintén összeveszett — körülbelül 35 oldalra terjedt. Címzése egész kimért: Pásztor József Tiba. Utána rendesen megebédelt, majd lefeküdt és egész 4 óráig aludt. Ekkor szólt a gazdasszonyának, hogy harangoztasson be a vecsernyére. Ő pedig felkelt és Va 5-kor browninggal a zsebében elindult utolsó útjára. Nem mint rendesen a sekrestyén át ment a templomba, hanem a főbejáraton, a revolver már a kezében. A templomban csak igen kevesen voltak. A tanítónő, aki növendékeit vezette, hátulról számitva jobbra, a második padsor szélén ült. Vojtkó célozva egyenesen feléje tartott és közvetlen közelről a hátába lőtt. A tanítónő meljósló tekintettel tolja elébe Boróky a másik levelet, s kiérzik szavából a gúnyos keserűség, mikor röviden, búsan mondja: — Ezt olvasd! . . . Fennhangon! „Kedves Szüleim! Messze leszek már addigra tőletek, mire soraimat megkapjátok. Szeretem Lackovitsot, de tudom, hogy ti nem engednétek meg, hogy neje lehessek, pedig nélküle élni nem tudok. Né vegyétek rossz néven, hogy szivemet követtem és megkórdezóstek nélkül cselekedtem, különben sem tudott volna ez esetben tanácstok vagy szótok befolyásolni, rászoktattatok, hogy minden akaratom teljesüljön. Kezeteket csókolja lányotok: Ilus.“ Nem mer felnézni Borókynó, nehogy férje lesújtó tekintetével találkozzék szeme. Azt azonban nem kerülheti ki, hogy a néma csendben hátborzongatóan fülébe ne dörögjön férje fájdalomtört szava: — A te nevelésed! * Vagy hat hónap szállott már el az öreg Boróky pár feje felett, hat nehéz hónap, amely alatt a sorvasztó fájdalom ott rágódott lelkűk mélyén. Szavuk sem igen van már egymáshoz, haragusznak önmagukra, az egész világra, a sorsra, mindenre, ami a múltat felidézi emlékükben. Csak Borókynak derül fel nagynéha a képe, mikor úgy leindul a városba, „hivatalos dolgára“. Pedig már rég nyugalomba vonult, de azért szentül elhiszi asszonya, hogy még mindig be-bejár a hivatalba tanácsot adni a fiataloknak. Pedig dehogy jár a hivatalba, mikor ott a belváros egyik házában olyan örömmel látják, olyan kedvesen kinálgatja ]ó szivarral, meleg pogácsával, hazai murcival egy ennivaló asszonyka, akiről az ő büszkesége, gonddal nevelt jó fia olyan boldogan mondja: „ez az ón szerelmes, kicsi feleségem!“ lett egy öreg paraszt ült, aki látta a jelenetet, de már nem tudta megakadályozni. A tanítónő egy jajkiáltással a templom padja közé esett. A gyerekek pedig rémes sikoltással menekültek ki a templomból. Aznap nem volt vecsernye . . . Vojtkó tette elkövetése után sietve távozott haza, a közvetlen közelben lévő parochiára. Gazdasszonya, aki hallotta a lövést, kérdezte tőle: — Mi történt a templomban, Főtisztelendő Ur ? — Semmi, — felelte nevetve Vojtkó és a lakásába vonult. Gazdasszonya, kinek gyanús volt a viselkedése, 3 szobán át követte. A negyedik szobánál a plébános betette az ajtót, — egy perc, egy durranás, és Vojtkó szétroncsolt fejjel terült el a padlón. Ahogy beért, levette vadászfegyverét, az ajtóhoz támaszkodott, drót segítségével meghúzta a ravaszt és .a sörétes patront a szájába lőtte. A töltény egészen szétroncsolta fejét. Szemeit kivágta, koponyája pedig teljesen elvált egymástól, úgy, hogy az arcot nem lehetett megismerni. (Szemét temetése után egy nappal találták meg a szoba egyik sarkában és külön helyezték el a sírban.) Nyomban értesítették a szobránci járásbiró Ságot, ahonnét még az éjjel kiszállt dr. Németh Sándor járásbiró és dr. Russay Gábor járásorvos a törvényszéki bonctani szemle megejtése végett. A tanítónőt a katasztrófa után körülbelül 10 perc múlva a faluból elősietők vitték lakására. Teljesen eszméletlen volt és nagyfokú belső vérzés következett be. A golyó jobb oldalról a hátgerinc felé hatolt be és még éjszaka nagyfokú láz állott be. Felépüléséhez semmi remény. A temetés. Az orvosi vélemény alapján — mely szerint Vojtkó tettét elmezavaros állapotban követte el — e hó 16-án d. e. megérkezett a szatmári püspök engedélye a temetkezésre, és aznap délután 3 órakor temették el Vojtkót. A temetési szertartást Blazsek Géza, vinnai esperes végezte és azon részt vettek majdnem a környék összes g. kath. és r. kath. papjai. Azelőtti jó barátja, Pásztor József is le- csüggesztett fővel ott haladt a menetben . . . Az egész falu népe ott volt a temetésen és sírva kísérték ki papjukat a fenyves temetőbe . . . — Megőrült, hiszen máskép nem is lehet hinni . . . De talán még jobban sajnálják a tanítónőt, akit szintén nagyon szerettek. Érdekes, hogy a temetés napján délelőtt a tanítónő magához tért. Elmondták neki, hogy Vojtkó szülei itt vannak a faluban. Erre id. Vojtkó Jánosnét, Vojtkó édes anyját magához kérette. Az anya azonban nem ment el. . . Ugyanaznap délelőtt megállt egy egyszerű parasztszekér a tanítónői lakás előtt. Rózsaszín paplanban belefektettek egy hideg, eszméletlen testet. A rövid kocsiból csupán két láb állott ki sárga harisnyában. Rózsaszín paplan és sárga harisnya, körülbelül ez volt az utolsó emlék, amit a gyerekek szeretett tanítónőjükből láttak. Aztán lépésben elindult a szekér a nagy- mihályi közkórház felé. Szentimrey Anna most ott vívja harcát az élet és a halál között. (p. a.) Hej, ha ezt Borókyné megtudná, hogy az ő férje ilyen tilosba jár!... Most is éppen készülődik az öreg befelé s élettársa kisebb bevásárlásokkal bízza meg, mikor nagy élénken megszólal a csengő és rá nemsokára a szolgáló csodálkozó hangja szűrődik be az előszobából. Azután kopognak s megnyílik az ajtó. Az öreg Boróky fültövét vakarja, nejére pislogva, mig a lelke mélyén öröm lángja csapkod. lm belép a fia, jobbján felesége, balján — jól látnak-e szemeim — az ő szökött lánya. Halvány kicsi arcán mély barázdák vannak bánattól bevésve. Szemével könyörög, mig az ajka remeg, meglátszik rajta, hogy mennyit szenvedhetett. Megindulva állnak apa is, anya is, szó nem jön ajkukra, könnybe lábad szemük, mig a néma csendben lágy, kérő hang csendül Erzsi kicsi ajkán: — Jó mamánk, bocsásson meg nekünk mindnyájunknak, akikre haragszik, meglássa, mindenben a kedvére fogunk eztán járni. Nem mertem addig eljönni, mig el nem hozhattam azt, akit szive oly rég várt, remélem, igy engem is szívesebben fogad. Itt hozom két gyermekét, hogy engem harmadiknak fogadjon melléjök! Megremeg az öreg Borókyné lába, elered a szeme forró könnypatakja, valami mély érzés megrázza a lelkét,' kitárja a karját s örömmel kiáltja: — Jertek a keblemre, édes gyermekeim! Köszönöm jó lányom, hogy visszahoztad őket! Boróky pediglen megpödri bajszát, nehogy meglássák az ő ravasz mosolyát, ravasz mosolyán át lelke gondolatját; a szeme azonban el nem titkolhatja, uj lányán legelvén: Géza is az én nevelésem, de a felesége: még jobban az enyém!... Csáp lángokban? Veszélyben a csapi állomás áru raktára. — Az UNG kiküldött munkatársától. — Folyó hó 16-án a déli órákban száguldva terjedt el a hir a városban, hogy — Csap lángokban! Sőt az első hírek arról szóltak, hogy ég az egész állomás. Az emberek a magasabb házak padlásáról kémkedtek Csap felé, ahol csakugyan nagyobb füstfelhőt lehetett látni. Mindenki képzeletében már ott füstölgőit a romokban heverő Csap. A veszély, — a nagy szél dacára — szerencsére nem volt oly nagy, ami kizárólag a rögtöni és erélyes mentésnek köszönhető. Hivatkozott nap délelőtt Va 12-kor ugyanis kigyuladt Heiszler Mórnak, az állomás tőszomszédságában lévő faraktára. A nagy szárazság miatt a faanyagok közt gyorsan terjedt a tűz, úgy, hogy mire a nép és a tűzoltók odaértek, a nagy mennyiségű faanyagot már nem lehetett megmenteni. Az erős szél azonban a szikrát egyre hordta. A faraktártól a lakházat ugyan egy élő fasor védte, mégis rövid idő alatt a zsindelytető füstölni kezdett és hiába volt a két fecskendő, a ház is martalékul esett; szerencsére a házból mindent kitakarítottak. Heiszler mellett közvetlenül Balog Dániel cseréppel fedett háza van, melynek tűzfala szóién lévő fenyőfa deszkaszegély szintén már lángokba borult, a házat azonban sikerült megmenteni. Sokkal nagyobb volt azonban a veszély a másik oldalon, az állomás felé. Attól lehetett tartani, hogy kigyuladnak az összes raktárak, ami mérhetetlen károkat okozott volna. Az egész állomási személyzet óriási erővel fogott a mentéshez. Az állomási főnök 3 mozdonyt rendelt a tűz melletti sínekre, amelyek szüntelenül hordták a vizet. Délután 2 órakor — az állomásfőnök intézkedésére — megérkeztek az ungvári tűzoltók is két fecskendővel és 8 tűzoltóval, akiket Mar- kovszky főparancsnok vezetett. A két modern fecskendő csakhamar redukálta a tüzet. Szerencsére közben a szél is déli irányt vett és a faraktártól a szikrákat az állomással ellenkező irányban a Szőtsnó és Fekete-féle házakra hordta, sőt még a jókora távolságban lévő régi községháza is kezdett füstölni, de részint a tetőzet lerombolásával, részint locsolással ezeket a házakat mégis sikerült a teljes leégéstől megmenteni. Óriási szerencse, hogy nappal történt a tüzeset, mert éjjel feltétlenül borzasztó nagy pusztulás történt volna az aznap dühöngő nagy szélben. A tűz oka eddig ismeretlen. — Autó-járat Szobránc-fürdőre Ungvárról és vissza köznapokon háromszori közlekedéssel, vasár- és ünnepnapokon egész nap. Jegyek a Bercsényi-kávéházban válthatók, hol külön rendelések is felvétetnek. Ungvári állomás a Ber- csényí-kávóház előtt. Szobráncou a fürdőben. Vizkura az Ungban. A rendőr és a beteg harca. Folyó hó 19-én reggel 7 órakor érdekes jelenetnek voltak tanúi azok, akiket a sors éppen a Nagy-Ung hídja köré vezetett. Bent a vízben ugyanis állt egy jól öltözött férfi, akit a rendőrök sehogysem tudtak kicsalni, sőt mindig beljebb és beljebb vonult, úgy hogy már a megfulás veszedelme fenyegette. A különös jelenet előzményei a következők : Halász Lajos, pályini tanító már régebb idő óta ideges volt. Idegbaja a legutóbbi időben azonban annyira súlyosbodott, hogy felesége most már szükségesnek tartotta, hogy férjét kórházban gyógykezeltesse. Folyó hó 18 án délután együttesen el is indultak Pályinból Ungvárra azzal, hogy Halász itt marad a közkórházban, mig idegbajától kigyógyul. Ungvárra már oly későn értek be, hogy Halászot már nem vették fel a kórházba és igy az éjszakát egy Yargasor-utcai rokonuknál, Csáthy Lajos posta-altisztnél töltötték. Reggel 7 órakor azután a férj elszaladta lakásból azzal, hogy halászni megy az Ungra. Sógora üldözőbe vette. Amint Halász azonban az Ung-hid feljárójához ért, merész elhatározással ruhástól beleszaladt az Ungba. Felesége hiába hívta ki, ő csak állt mozdulattá p’;1, mint aki ott egészen jól érzi magát. Nem megyek én, — hajtogatta egyre. A közbe előkerült rendőrök is próbálták kicsalni, de nem használt semmisem. Koczak Sándor rendőr erre utána ment a vízbe, de Halász mindig beljebb vonult, úgy hogy a végén a mély vízben már úszott. Gyorsan kellett cselekedni. Koczák a parton pár perc alatt levetkőzött és utána úszott. Sikerült is az idegbeteg embert szerencsésen partra hozni, — aki erre kiszaladt a vízből és sógorának megadta magát, mire nyomban beszállították a közkórházba. A moziszerü jelenetnek rengeteg nézője volt. Az önkéntesen hideg vizkurázót most gyógykezelik a kórházban.
