Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)
1913-04-06 / 15. szám
6 (15. szám) U N G 1913. ápr. 6. — Nem ón. A keleti expressz ott áll a ház előtt, hát azzal vitetem el a holmimat. — A keleti expressz? — Igen, egy zsidó hordár. * A tékozló öccs. A napokban egy ur megfog egy másik urat. — Mondja kérem — kezdi az első — milyen ember az ön öccse? — Az én szegény öcsém — feleli a másik — nagyon szerencsétlen természetű, tékozló ember. Nincs az a pénz, amit megbirna tartani — Csodálom, — mondja erre az első ur — mert én éppen az ellenkezőjét tapasztalom. Nekem már két hónap óta tartja meg a negyven koronámat, amit kölcsön adtam neki. * A kisbiró tréfája. A múlt hetekben vásár volt egy magyar községben és egy szomszéd megyebeli sváb elvesztette a pénzét valahol a piacon. A sváb, aki nem tud magyarul, rohant a falu birájához és bejelentette a kárát. A biró megsajnálta a svábot, behivatta a kisbirót és elrendelte, hogy azonnal dobolja ki a faluban, hogy aki megtalálja a sváb pénzét, hozza a községházára. A kisbiró, aki nem igen szereti a svábokat, igy hirdette ki a rendeletet: — Emberek! Ez a nimet itt mellettem, elvesztette a pónzit! Aki megtalálja, jól eltegye! Ugy-e? — fordult a mellette álló svábhoz. — Bízom . .. bízom ... — felelte a sváb, a vásári nép nagy hahotája között. IRODALOM. * A kereskedelmi alkalmazottak sorsáról irt tanulmányt dr. Rácz Lajos a debreceni kamara másodtitkára, ki már több közgazdasági és szociálpolitikai tanulmánya révén ismert szakiró. E tanulmány, melyet a Magyar Tudományos Akadémia pályadijjal és kiváló elismeréssel tüntetett ki, most jelenik meg. A kereskedelmi alkalmazottak helyzetének szabályozásáról a kereskedelemügyi minisz teriumban törvénytervezetek vannak előkészitós alatt, célszerű azért, hogy e törvényreformban megoldás alá kerülő fontos kérdésekről az érdekeltek mindkét oldalról tájékozást nyerjenek oly munkából, amely komoly tudományos és gyakorlati kutatások alapján elfogulatlanul törekszik megvilágítani azokat. A mü ára négy korona, megrendelhető a szerzőnél: Debrecen, Kereskedelmi és iparkamara. 390 A KÖZÖNSÉG KÖBÉBŐL Ungvár és a Bessenyei-Kőr. Azt gondoltam, hogy a Határszéli Újság ban közzétett rövid felszólalásommal a Bessenyei-Kör- nek ungvári szereplése végképen lekerül a napirendről. De úgy látom, hogy a felszólalásoknak még mindig nincs vége. Amidőn tehát a Bessenyei-Kör itteni szereplését egészen nyíltan megírom, igen kellemetlen kötelességet végzek. Kellemetlen egyrészt azért, mert könnyen hálátlansággal vádolhat mindenki azért, hogy a Kör jótékony célját ime kritikával kísérem és köszönet helyett hálátlansággal fizetek. E vitából azonban a Kör mélyen tisztelt elnökét és az összes szereplőket kikapcsolom. Az a tisztelet, amellyel az érkezőket Ungvár város szinte egész társadalma fogadta, úgy az előadás alatt, mint utána a kedélyes összejövetelen csak fokozódott. A Kör illusztris elnökét igaz szeretet környékezte és — bármiként végződjék e kelletlen polémia — e szeretet és a tisztelet úgy a mgos elnök úr, mint az összes szereplők iránt, a jövőben sem fog csökkenni. Hosszasabban most azért foglalkozom a Bessenyei-Kör két előadásával, mert e kör t. főtitkára a Nyirvidék 27. számában ez ügynek hosszú cikket szentel, amelyben néhány tévedés mellett engem is aposztrofál. Tévedés a főtitkár úrnak az az állítása, hogy a Kör előadását mi (vagy én) kértük volna. Én azt bizony Ungváron nem tudtam, hogy Nyíregyházán kinek van felolvasni valója: az eszme tőlem tehát ki sem indulhatott. Csupán a főtitkár úr — föltétlenül nemes célzatú — ajánlatára indulhatott el tőlünk az az akció, hogy a Kör illusztris tagjait egy előadás kapcsán városunk falai között tisztelhessük. A megállapodás, mindig csak a főtitkár úr között és közöttem, az volt, hogy „egy“ előadás lesz és tiszta jövedelmének 2/s része a siketnémák intézetét illesse, Vs része pedig j üssön a Bessenyei- Körnek, amely összegből a Kör a íelmerülő költségét fedezni lógja. Megjegyzem, hogy sem alelnöki, sem egyéb tisztviselői, sem előadói díjakról szó nem volt. Nem vonom kétségbe, hogy a Kör Szabad Líceumának van valami afféle szabályzata, amely szerint e díjak fizetendők, de nekem ezekről a díjakról a t. főtitkár úr előzőleg egy szót sem szólt. Lehet, hibát követtem el akkor, amikor a szóba került jótékonycélu előadásnak az árát előre nem kérdeztem, hanem én a tiszta jövedelem V3-ával az anyagi részt tisztázottnak gondoltam. De nem is mertem volna előre számlát kérni, mert ha ón jótékony intézmény előadására a magam jószántából elmegyek és tőlem valaki akár előzőleg, akár utólagosan számlát kér, azt legalább is alaposan összeszidom. Az egész kellemetlenség ebből a nem tisztázott helyzetből származott. Ez pedig az én hibám, minden ódium tehát engem illessen. Úgy látom a főtitkár úr cikkéből, hogy ő az ungvári előadásból hatalmas jövedelemre számított. Az utólagosan benyújtott számlájának e feltevésében kell keresni az eredetét. Csalódott és a csalódás mindig rosszul esik. Mi, ungváriak nem csalódtunk. Előre tudtuk, hogy nagy jövedelem nem lesz, de nem is lehet. Ezért tökéletesen igaza van a Főtitkár urnák, amikor — szerinte — „kegyeskedtem megjegyezni, hogy nekünk elég, ha erkölcsi sikerünk lesz“. Az első előadás után lakomára gyűltünk. Ungvár város közönsége valóban impozáns módon fejezte ki tiszteletét az idefáradt vendégek iránt. Oly sokan jöttünk össze, hogy a társaság egy része valóban a mellékasztalokhoz szorult, annak dacára, hogy — pincéreket nem várva — a főasztalokat a rendezőség maga a terem végéig toldotta ki. A főtitkár úr is egy mellókasztalhoz került, ügy láttam azonban, hogy igen előkelő társaságban volt, hát biz’ én azt gondoltam, hogy ő kívánkozott oda. Azt már nagyon sajnáljuk, hogy a t. főtitkár úr éhesen maradt. Az éhség kellemetlen érzelem, amely rósz kedvre hangolja az embert. De ha nem evett vacsorát, akkor nem is fizetett érte, mivel pedig én úgy láttam, hogy mégis evett valamit, így hát talán nagyon éhesen sem maradt. Minden asztalhoz elmentem, hogy a kötelességét különben oly kitünően teljesített vendéglősünknek segítségére legyek. A főtitkár úr részéről ekkor panaszt nem hallottam. Azt pedig a főtitkár úr is tudta, hogy a vendégek vacsoráját mi kifizetjük. Vagy nem ? Lehet, hogy történt valami hiba. De kérem, ahol körülbelől 250 ember gyűl össze akkor, amikor ennek legfeljebb a felére számítunk, egy kis hibát „az ügy“ érdekében talán el is lehet nézni. A vacsorát senkinek a szemére nem vetettük. A második napi előadást, mi bizony nem kértük. Sohase kértük. Sőt figyelmeztettük a főtitkár úrat, hogy ez nem is fog sikerülni, mivel Ungváron két ' felolvasás egymásután nem is sikerülhet. Azzal is érveltünk, hogy néhány nappal e felolvasás előtt ugyancsak a balkáni hábo ruról más iró tart felolvasást. Hát kérem, tudtam én azt, hogy az Ungváron is igen tisztelt nagy tudósunknak van valami felolvasni valója a japánokról? Én bizony nem tudtam, talán senki sem tudta Ungváron. Az ungvári rendezőség „köthette-e magát sziklaszilárd akarattal a második napi előadás megtartásához“, vagy a főtitkár úr? Nem röstellem meg- vallani az én tudatlanságomat, kitűnő tudósunkat én biz nem ismertem, még kevésbbé tudtam azt, hogy bármi felolvasni valója van. így nem kértem, de nem is kérhettem, hogy az intézet érdekében idefáradni szives legyen. Ez az igazság. Az elszámolás — amelyet különben alább részletezek —- az előadás után tényleg nem ment el nyomban, hanem — miként a főtitkár úr is mondja — majd 2 héttel későbben. Ennek azonban sem az intézet pénztárosa, sem én nem vagyunk az okai. Egyszerű az ok. Azt a sok apró számlát nem kaptuk össze rövidesen, sőt egy számlát hosszasabb várakozás után csupán a cég bemondása alapján vettünk fel. Természetesen ezt a mai napig sem fizettük ki. Amikor pedig a tiszta jövedelem nagyságát ismertük, megállapodásunk értelmében a harmadát pénztárosunkkal Nyíregyházára küldettem. Sajnálom, hogy a főtitkár úr a kirándulásra ráfizetett, de vigasztalódjék azzal, hogy ez a kirándulások rendes következménye, bár igazgató- tanácsunk alelnöke kész volt a főtitkár úr számláját teljes egészében kifizetni. Nagyon sajnálom, hogy a főtitkár úr az egész összegét átvenni nem hajlandó. Ne kímélje az intézetet — ezek után. Hanem bocsánatot kérek, ha valaki odaáll egy város díszes közönsége elé és önbizalommal azt hirdeti, hogy világosságot, hazafiságot, vallásosságot, emberszeretetet hozott nekünk, akkor a cselekedetekben is ezeket a nemes eszméket keressük. Mert hát — kérem — kérem, kissé olyan furcsán érezzük magunkat, amikor a szép szók elhangzanak és — nos és harmadnap a szép szók árát 225 K 82 fillérrel cseréljük ki. Bocsánat! Itt csak a magam nevében beszélhettem volna. Én azonban azt hiszem, hogy e dologban Ungvár város közönségének az ütőerén tartom a kezemet. Bizony-bizony nem volt a társaságban talán egy sem, aki a főtitkár úr idehozott világosságára nagyon áhítozott volna. De ha már hozott, vegye el az árát is, mi készek vagyunk azt kifizetni. Most pedig hadd következzék az elszámolás: Kiadásaink : nyomtatványok 60 K, a színház fűtése 3 napon át 81 K, a plakátok kétszeri kiragasztása, széthordása 14 K, a színház felügyelőjének (10+ 10) 20 K, 2 csokor 20 K, a zongora felhangolása, szállítása, kölcsönbére 30 K, szállodai számla 42 K 10 f, a vendégek ellátása (szombat, vasárnap) 42 K 46 f, a főtitkár úr kocsija 9 K, egyéb kocsikért 9 K 60 f, a vetítőgép beszállítása 2 K, a vetítőgép hazaszállítása 8 K 42 f, villanyszámla 25 K, a gép felszerelése 5 K, inspekciósok 2 nap 9 K, jegyszedők (4 + 4-50) 8 K 50 f, a fűtőnek (3 napszám) 9 K, a díszítőnek 15 K, gyertya (Í-98 + 1'98) 3 K 96 f, viz 32 f, összesen 416 korona 36 fillér. A íőtitkár úr számlája : N. részére 14 K 30 f, N. dija 32 K, N. dija 24 K 50 f, X. részére 15 K 20 f, B. részére 12 K 50 f, N. költsége 38 K 60 f, portók 15 K 42 f, a főtitkár úr és neje 36 K 20 f, „a társaság kosztja a vasúton“ (a főtitkár úr írása) 37 K 50 f, összesen 226 K 22 f. Az összes bevétel 607 K 46 f volt, mivel a második napon a színház jóformán üresen maradt. Végül csak annyit jegyzek meg, hogy ez ügyben többet nem válaszolok, mivel minden szavamat fentartom. Itt a teljes — világosság! Scholtz Lajos. Kerékpárt és fény képező-gépet MP Barossnál vehet. ANYAKÖNYVI Hiv,,li,!os óra: d- «• 9 XA i-N 1 XAIYVJiN X V I d. u. 3-5. Házasságkötés TT ÍTT A m VT TI Á f minden nap, kivéve vasár11 I V XA .1 Xi. I.J ÍJ v_/ lJ. nap és ünnep délutánját. Népmozgalmi kimutatrt»: március 29-től április 5-lg. Születtek: Galyó József és Lőrincz Rozália leány, Tirpák Mária fiú és leány, Lebovics Herman és Friedman Jetti fiú, Koczák Sándor és Nagy Mária fiú, Silhava Anna fiú, Molnár Mária leány, Lapi Mária leány, Melczer Jenő és Berkovits Cilii leány. Házasságok : Korba Sándor és Hudzina Erzsébet, Bonta Géza és Lazovik Mária, Csepely Lajos és Korényi Erzsébet. Halálozások: Gyugó Jánosné Sztricsik Julcsa r. kath. 35 éves napszámos, Béresi Julianna g. kath. 37 éves napszámos, Tárkányi Kálmán ref. 3 éves gyermek, Rádi Frigyes ' magánzó, özv. Csőke Gyuláné Ilcsik Etelka r. kath. 62 éves rn. kir. erdöőr nyug. özvegye, Hutka János g. kath. 76 éves városi utcaseprő, Maczeta Anna g. kath. 19 éves cseléd, Vincze Dániel ref. 73 éves nyug. városi árvaszéki jegyző, Ács Gábor ref. 44 éves napszámos. NYILTTjÉR. Szerkesztői üzenetek. Kéziratokat nem adunk viasza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Névtelen leveleket nem veszünk figyelembe. Aniane. Legközelebb sorát ejtjük. I. I. Szék. Levele értelmében járunk el. Örülünk, ha köze ünkbe kerül. Kiadó laptulajdonos: SZÉKELY SIMON. 13 korona. Minden háztartásban nélkülözhetetlen villamos vasaló. Beszerezhető a villamostelepen.
