Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-09-01 / 35. szám
50. évfolyam. — 35. szám. Megjelenik minden vasárnap. üngvár, 1912. szeptember 1. Lapunk mai gaáma 8 oldal. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K I Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K j Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 10’tíO K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-iával együtt Egész évre 14 K - Félévre .... 7 K Útig vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Gróf Bercsényi Miklós. Jön a kultúra s minden iskola és minden erszény kinyílik. Itt van szeptember elseje. A lelkünk belseje forrong, a pénz a zsebben lázadozik, a kedvünk szottyan s te jó szülőm (hogy mint vagytok otthon édes jó anyám ?) ne nagyon szorongasd a kezedben azt a valamit vagy semmit, mert hisz jó fiad kór, könyörög : adj ... és ód lehozom az ég csillagait, csak hogy tanulhassak. így fogadkoztunk mindnyájan a tanév elején, csakhogy letörölhessük jó szüléink homlokáról az izzadó gyöngyöt, a pénzkiadással járó verítéket. Mennyi remény, mennyi túlbecsvágy kél ilyenkor szárnyra s mennyi tenger keserűség s még mennyi bánat, letörött Prodám-szárny meredezik elénk a későbbi romok alól. A tanév végén ? Most szeptember elseje van, vágyak nyilasa s azután keservek hullatása. A kis diákok ezrei fogadják, hogy jól fognak tanulni, hogy vállvetett buzgalommal, törhetetlen energiával gyűrik le a mérhetetlen tanulási évkolosszusokat. Mondják, hogy csak azt dicső elérni, ami uehéz. Te pedig jó szülőm, nem most, hanem a tanév végén vagy később, megátkozod az iskolát. Hiába. Pszikológiai megfigyelés : az ember úgy van alkotva, hogy azt gyűlöli legjobban, aminek nagy hálával tartozik. JEz már elmaradhatatlan hálatartozás. Ám ne tépelődjünk „Veni sancte“-kor már a „Te Deum“-ról, vetéskor az aratásról. Hisz’ tavasz van, az iskola tavasza ! Mindnyájan látjuk és érezzük már, hogy úgy társadalmi, mint pénz-krizis előtt állunk. Mindnyájan tudjuk, hogy az embernek az a rendeltetése, hogy termelő munkával foglalkozzék, ne csupán csak gyönyörködtető játékkal (mert ilyenek a puccos, urhatnámkodó életpályák !) tantum quantum sétával: a szülők kötelessége gyermekeiket az élet komoly kötelmeire figyelmeztetni, meg a gyakorlati életpályákra. Nagyállásu, diplomás emberek mondják ma: „Hogyha még egyszer születnék, Isten biz’ kereskedőnek, vagy iparosnak mennék.“ Csak az a pálya értékes, mely anyagi hasznot húz, nem amely mellett felkopik az ember'álla — a sok dicsőség.ől, a sok külső uraskodástól. Csak az a tudás értékes, melyből gyakorlati hasznot kovácsolhatunk, mely a jövő, felvilágosodott értelmű társadalomban való megélhetésre nyújt alapot, predikátumot. Ilyen a jövő perspektívája ! Vae victis!.. Irta Somló Sándor. Vérző, halálos sebbel árva dűvad Üldő ember nyilától hova búhat ? — Láb nem taposta mélyén rengetegnek, Mohos kőszirt odvábán — ott pihen meg . . . . . . Halálos sebbel éltem harcterén — Vérem’ hullatva menekülök én, Utamba szánó gúny iszapja árad . . . Fejem fölött viharfelhő ... a bánat! ... Nem hatalom’, kincsért... hírnévért csatáztam Helyem’ megálltam, fejem’ nem aláztam. Magam — száz ellen!... s nem féltem haláltul.. — Eladtak árulók gyáván, csalárdul .... Szívemben alkotás malasztja ég, Lelkem — piheg bár — tudna szállni még, Ám’ hogy repüljön Ég felé, magasnak — Ha elvagdalták szárnyait a sasnak.... Hanyatló nap! Köszönt búcsúsugárod, — Vállamra vetve bíbor fénypalástot Mindegyre hívsz!... — Megyek!... Semmitse’ bánva, Mindent feledve, mindent megbocsátva!... Nyög durva föld-porod mig vérem’ issza? Hiába’! nem csalsz emberhez te vissza, Judáscsók lángol most is arcodon!... — Fogadj öledbe mélységes vadon 1... Süvöltő szélvész 1 szárnyadon ragadj 1 Bérc homlokán felhőbe tűnni hagyj 1 Kőszirt leszek, mely nyíló Égbe bámul — S megittasulva... lassan majd aláhull... {te.) Ung vármegye törvényhatósági bizottsága szeptember 5-én leplezi le ünnepélyesen gróf Bercsényi Miklós, vármegyénk dicsőséges emlékű volt főispánjának arcképét. Vármegyénk kevés nagyjai sorában a legnagyobb, a legdicsőbb volt gróf Bercsényi Miklós. Az ő nevével vonult be vármegyénk hazánk történetének felejthetetlen aranylapjaira. A késő utódok lelkes hazafisága és áldozatkészsége meggyujtja a kegyelet fáklyáját és annak el nem alvó, lobogó lángja a haza- szeretet szikráit plántálja el a mostani fáradt nemzedék szivébe. Nagy Bercsényi Miklós! Nevedet szent imaként vesszük ajkainkra s lelkünk merengve száll vissza az édes-bús emlékű daliás kuruc világba, melynek szelleme, géniusza a Te nagy, nemesen dobogó szived volt. Érzem a keserűség mérhetetlen örvényét, mely ott zakatolt lázas álmokat látó agyad sejtjeiben. Látom ökölbe szorult kezedet, mely megtorolni kész nemzeted sanyargattatásait. Hallom a száguldó paripák patáinak földrengető dobbanását, az ágyuk halált osztó dörgését, a kuruc vitézek harci kiáltásait, melyek megfagyasztják a győzelmi mámort az ádáz ellenség ajakán. Fennen lobogtatod és erős kezedben tartod a magyar dicsőség vérrel itatott zászlaját. Hull az ellen, de hajh! hull a magyar is. Egyik magyarnak keblét a dermesztő hó, a másiknak pedig a sorvasztó aranyeső lepi be. Ritkulnak a sorok. Ritkul az erdőn a zöld cserlomb. A dermesztő, sivitó téli szél letarolta reményeid virágát, ledönté félistenné növekedett fenkölt fejedelmedet. Elboruló szemmel búcsúzol hazátlanul honodból. Aki életét, vérét, vagyonát, boldogságát, mindenét a haza oltárán áldozta fel, annak nincs hazája, nincs otthona! Hazája idegeneké, otthona feldúlva ! Elveszett hazádtól dacos kétségbeeséssel búcsúzol, otthonod elvesztén néma könnyeket hullajtol. Gyermekkorod, ifjúságod bölcsője, férfikorod iskolája, szabadságvágyad kápolnája volt a te szükebb otthonod: a mi vármegyénk, Ung vármegye. Keserű fájdalommal távoztál innen, — és mi, a késő utódok emlékedet, szellemedet szerető kegyelettel, örömteljes lelkesedéssel, ünnepi köntösben hozzuk vissza, hálával eltelten áhitatosan helyezzük el arcképedet annak a vármegyének falára, amely Téged vallott egykor örökös urának s amelynek népe szent áhítattal őrzi ajkán és szivében a Te nagy, nemes lelkedet. Elfoglalod méltó helyedet örökös vármegyéd termében. Lengje át utódaid tanácskozó, határozó szivet a Te erős, öntudatos magyar szellemed. A Te magyar lelked álma az volt, hogy boldogan, szabadon éljen a magyar e hazában. A Te idődben nem volt boldog, nem volt szabad a magyar. Keze-lába leláncolva, a szivét vájta, marcangolta az ellen. A lét és nem lét kettős útja között kellett választani. Életszükséglet volt megmutatni a nemzeteknek, hogy a hősi magyar erények, az önfeláldozás, a hazaszeretet virágai még díszlenek a magyarság bojtorjános kertjében. Akkor a legfőbb erény: a nemzeti szükségletek, vágyak és kívánságoknak karddal való kivívása volt. Ma sem boldog még a magyar! Ma sincs még meg a magyarságnak Mátyás király korabeli állapota! De mégis lényegesen erőteljesebb, hatalmasabb a nemzet, mint volt bármikor is a mohácsi vész óta. Anyagi, erMr. W. H. Shrubsole F. G. S. Irta Berzeviczy István. Ezt a nevet vallja magáénak az a tiszteletre méltó gentleman, aki bár a nagy angol nemzet fia, — többet tett Magyarországért és államjogi helyzetünk felőli téves felfogások kikerüléséért, mint bármely élő nagy, vagy legalább tekintélyes állást betöltő és széles munkakörben foglalatoskodó fia hazánknak. A fajunkban, nemzetségünkben rejlő, de kultur- életünkben oly hézagosán érvényre jutó őserő az, melynek itt-ott felvillanó fénye, állam- és nemzetfentartó ereje a nagyműveltségü férfiú figyelmét megragadta és szivét felénk fordította. Tizenkét év óta tölt minden nyarat ez az immár 74 éves, olvadó kékszemü, magas növésű, szellemi és anyagi javakkal bőségesen megáldott, de még mindig ruganyos öreg úr Magyarországon. Ez éven a Plote'/jyi-család vendégeként időzött néhány nap Nagylázon és látogatásával tisztelte meg e hó 26-án a Gyöngyösy Irodalmi Társaságot. A Társaság tagjai, akik hirtelen összehozhatók voltak, azzal honorálták e megtiszteltetést, hogy megjelentek a vasúti állomáson az elutazó kiváló vendég tiszteletére. Mr. Shrubsole a legszivólyesebb örömmel köszönte meg, teljesen jól kiejtett magyar szavakkal, a Társaság figyelmét, s a jóleső öröm csillant ki szeméből a szavai után felhangzott éljenek után. Magyarul, majd tolmáccsal angolul,_ kedves beszélgetésbe eredt Deák Gyulával, Fülöp Árpáddal, e sorok Írójával, Vidor Marcival, s Szentkereszty Tivadar s.-tan- felügyelővel, s főleg a tolmácsul oly kitünően bevált íjjász Gyula festőművésszel. A magyar napilapok utján sokat tudtunk már amúgy is Mr. Shrubsole lelkes magyarbarát tevékenységéről, de jól esett közvetlenül hallani a lekötelező modorú tudóstól azokat az intim részleteket, melyek őt egész szivével Magyaroszághoz, s a magyarokhoz csatolják. Tizenhárom évvel ezelőtt ismerkedett meg művelt magyar emberekkel Svájcban, kik az előretörő magyar kultúra némely jelenségeivel ismertették őt meg. A Magyarországgal való foglalkozás oly mély rokonszenvet termett, hogy a következő éven már tanulmányúton volt Magyarországon. Azóta minden éven itt van közöttünk, megismerkedett a társadalom sok kiválóságával, állandó összeköttetést tart fenn gróf Apponyi Alberttól, de megismerkedett Magyar- ország történelmével, műveltségével, nemzeti törekvéseivel, közgazdaságával és népével is. Hosszú, munkás életének koronája az a lázas tevékenység, amelyet a nyári időszak tanulmányainak értékesítésével a tél folyamán Magyarország érdekében Angolországban kifejt. Magyarország államjogi helyzete, történelme, politikája, tudománya, közgazdasága kerül ismertetésre a felolvasások hosszú sorozatán, melyeket az angol városok közönségének nagy részvétele és lelkesedése mellett tart, hogy megszerezze egy nagy népnek becsületét, szerefetét, annak a sokat szenvedett országnak, melyről a tudományok metropolisaiban is annyi tévhit, annyi valótlanság van elterjedve. Még egy évet tölt ezen kívül mr. Shrubsole Magyarországon, s tekintettel öreg korára, befejezi tanulmányait csak azért, hogy azokat tudományos alapon és egységesen feldolgozhassa. Eddig 16 helyre van meghívása felolvasások tartására a következő télre. Tekintettel azonban a nagy anyagra, titkárát értesítette, hogy még több meghívást is elfogad. így megy ez egész télen; a nagy közönség, az egyetemek hallgatói, mind-mind nagy érdeklődéssel várják a felolvasások sorozatát, s mr. Shrubsole egész magyar kultuszt teremtett már a legműveltebb aDgol társadalom legszélesebb rétegeiben. Az angol történelmi és földrajzi könyvekben csak úgy hemzsegett a valótlanság Magyarországról. Ezeket Mr. Shrubsole egytől-egyig kiküszöbölte. Nincs tan-
