Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-08-18 / 33. szám

6. oldal. u.Na 33. szám. Vegyen nyári kalapot = BOBOI8XÁL. ----­CSARNOK. Feljegyzéseimből. Irta Kovássy Elemér. XXVII. Bugyis és a káplán pipaszárja. Bugyis egy kirándulása alkalmával magával vitte kocsiján jókedvű káplánját, aki szokása szerint el­feledett szivart tenni tárcájába. Bugyis kedélyesen szivta szivarját, a káplán pedig irigy szemekkel látta a jóizü füsteregetést, s végre megszólalt szerény, kérő hangon : — Nagyságos úr! Legyen kegyes, ajándékozzon meg egy szivarral. — Már azt a bolondot nem teszem. Szivaros ember tartson magánál szivart, punktum. — így szólt a kurta, határozott válasz. Nem volt apelláta. Kevés vártatva szembe kerül az utasokkal egy füstös cseréppipáju paraszt, aki kegyetlen büdös kapa­dohányt szíva pöfékelt. Á káplán kérte Bugyist, állnának meg rövid időre. Mikor aztán a fogat megállóit, káplánunk utána sietett a parasztnak, s néhány krajcárért megvette pipa­készletét, s csakhamar vígan füstölve érkezett vissza a kocsihoz. Felült Bugyis mellé s a rettentő bűzt ter­jesztő kapadohányból a füstöt az öreg úr orra alá eregette. Bugyis egy darabig tűrte a selmaságot, végre megunta a dicsőséget, oda szólott a fiatal tisztelen- dőnek : — Te kölyök! mennyiért adnád el a pipaszárad feléd ? — Egy hatosért — volt a válasz. — Add ide! A káplán örömmel nyújtotta át a krajcárt sem érő pipaszárat: — Tessék 1 (Közbe mosolyogva gondolta: majd szivok a másik feléből tovább.) Bugyis átvette az illatos jószágot, s kiszedvén kését, ketté vágta a pipaszárat, csakhogy — hosszában. Ekkor aztán nagy nyugalommal adta vissza az egyik felét a hosszúra nyúlt képű kapellánusnak, mondván : — Nesze fiam, füstölj tovább is az orrom alá, ha — tudsz! XXVIII. Bugyis sürgető kérvénye. Restaurálni kellett az ungvári r. kath. templomot, mert a hívők számban megszaporodtak, és igy nem fértek el mindnyájan benne. Bugyis, az akkor hadgyakorlaton, Tőketerebesen levő királyunkhoz fordult személyesen segítségért. ígé­retet is nyert, hogy a kultuszminiszter utján kap is bizonyos összeget a kegyes célra. De biz’ a segély kiutalása hosszú időre elmaradt. Dühbe gurult a kemény pap, s irt ilyen levelet Trefort Ágoston akkori vallásügyi miniszternek : Kegyelmes Uram! A király szava nem kapca, amellyel Ön kénye- kedve szerint játszhatna. Ma még kegyed kegyelmes úr, holnap azonban már lehet olyan rongyos polgára az államnak, mint magam vagyok. Ha fel tudtam ke­resni a felséges urat Tőketerebesen, megtalálom én Bécsben is, azért tehát legyen gondja arra, hogy a segélyt mielőbb megkaphassa , , , ,. J or kész szolgája: Bugyis András. XXIX. Bugyis és a pénteki nap. Bugyis többször említette, hogy a péntek leg­kedvesebb napja. E napon született, pénteken szen­telték fel, pénteki napon ment Szerednyére lelkésznek, s jött Uugvárra esperesnek. Többször emlegette tréfá­san környezőinek : Meglássátok, pénteken fogok meg is halni. Beteljesedett. 1890 december havának egyik pén­tekén lett igen rosszul. Maga köré hívta káplánjait: Horátius Pált, Tahy Ábrahámot és Fölkel Bélát, azután nyugodtan, minden félelem nélkül mondotta nekik: íme, igy hal meg az igazi keresztény ember. Meggyónt, s mialatt Tahy a haldoklóért való imát végezte, Bugyis egyet sóhajtva lehelte ki erős lelkét"‘Fölkel Béla és és Horátius Pál káplánjainak karjai között. KÖZGAZDASÁG. + Méhészmunkás-tanfolyam. A földművelésügyi miniszter a gödöllői állami méhészeti gazdaságban f. ó. okt. hó 15-én kezdődő két éves méhészmunkás- tanfolyamra pályázatot hirdet. Felvétetnek oly egyének, akik 16-ik életévüket betöltötték, de 35-ik életévüket még túl nem haladták. A felvétel iránti (egy koronás bélyeggel ellátott) folyamodványokat a földmivelésügyi m. kir. miniszterhez f. ó. szept. hó végéig kell be­nyújtani. A folyamodványhoz csatolandó: 1. kereszt­levél; 2. az elemi iskola négy osztályának elvégzését igazoló bizonyítvány; 3. bizonyítvány arról, hogy folyamodó valamely mező-, kert-, szőlő-, vagy erdő- gazdaságban mint segédmunkás vagy mint egyéb alkalmazott legalább egy évet gyakorlatilag töltött; 4. kifogástalan magaviseletét igazoló erkölcsi bizonyít­vány. A szülői vagy gyámi gondozás alatt állók tartoz­nak szülői, illetőleg gyámi beleegyező nyilatkozatot csatolni, mely szerint az illetőnek a belépést meg­engedik. 5. Alkalmasságot igazoló orvosi és himlő­oltási bizonyítvány. A tanfolyamra felvett egyének a gazdaságban szabad lakást és teljes ellátást; betegség esetén ingyen orvosi segélyt és gyógyszert kapnak. A szükséges könyveket, felszerelést és egyéb szüksé­ges eszközöket az intézet adja. Minden növendék 60 K ruhapénzben is részesül. ANYAKÖNYVI HIVATALBÓL. Hivatalos óra: d. e. 9^—12. d. u. 3—5. Házasságkötés minden nap, kivéve vasár« nap és ünnep délutánját. Népmozgalmi kimutatás: augusztus 10-től augusztus 17-lg. Születtek: Moskovics Lipót és Jakubovics Dóra leány, Soltész Tamás és Ringer Mária leány, Tóth Mihály és Pauloszki Verőn leány, Baracskai Imre és Valkovszki Ilona leány, Sziklási András és Sándor Mária fiú, Grünfeld Salamon és Klein Fáni leány. Házasságok: Gazdics Janos és Hreskó Anna, Klein Bernát és Stern Frida. Halálozások: Balyak Györgyné Béres Mária r. kath. 65 éves napszámos, Palilovics György g. kath. 50 éves gazdasági béres, Rubin Ráfáel izr. 10 hóna­pos gyermek, Jaczkó Gyula ág. hitv. ov. 31 éves ácssegéd. Szerkesztői üzenetek. Kéziratokat nem adunk viasza. Bér ment etlen leve­leket nem fogadunk el. Névtelen leveleket nem veszünk figyelembe. Költő. Tiszteljen meg minket azzal, hogy máskor nem tisztel meg bennünket kétségkívül nagybecsű (?) versei­vel, melyek a jövőre nézve abszolút semmi biztatót nem nyújtanak. Magyarországon minden második ember, aki újságot olvas s egy pár Jókait, Monte Christó-t átlapozott, följogosítva érzi magát arra, hogy Írjon. Ha fölsrófolja érzéshurjait, ha deliriumban őrjöng, akkor már u. n. tisztultabb légkörben mozog, ihlet szállja meg, azt hiszi a szegény tatár, hogy már sza­bad az észhatár ... és ekkor ... no ekkor erre a kaptafára nagy kínosan rímbe rója bürokrata stílusát... eszik napsugarat, iszik sötét éjszakákon holdfényt rá, egyre virágosabb lesz a kedve, szeret asszonyt, dalt, virágot, minden egyéb bolondságot... no és kész a költemény. Nem igy van ez, bizonyára fiatal barátunk! Ahol nincs, meg ahol voltak, ott ne keressen. Á poézisben járt utón nem haladhat. Az a lira csengjen tisztán, érthetően, az a nóta szálljon szüzismeretlen, soha nem járt tájakról. Ilyennek kell lenni ma a Petőfi s a többi nagyok örökében komponált magyar költemény­nek. A költészetnek haladnia kell az idők sorával. Ön csak az irók Achilles-sarkait nézi. Az író ma az emberek bogaraival foglalkozik. Ön is, de Ön a leg­bogarasabb. Kevés tehetség rosszabb a semminél. Vala­minek a szeretető még nem jelenti ugyanabban a produkálni tudást. Ön tán azt hiszi, hogy a múzsa homlokon csókolta ? Nem, kedves barátunk, félünk, hogy alaposan pofonvágta! Firkászok nem kellenek a hazának, hanem egész­séges nyel vérzőkkel, rendezett észjárással, éles meg- figyelőképessóggel biró talpig — fej irók szükségeltet­nek a közvélemény irányítására, szinmagyar irodalom csinálására, nemeslelkü költészet fejlesztésére, uj, eredeti csapáson haladásra a tudományokban. Ez legyen az Ön ideálja I Ha ez utón halad, lehet még (ha már nem azzá született) költő. Csak ne nyúljon a máséhoz I Nem akarjuk legyőzni az akaratát, hisz meggyőzés volt a célunk. Olvasson gondolkozva! Mindenféle nyugati ugató szimbolisztikus — neo- és impresszionista eszmék által ne hagyja magát szélsőségekbe kerget- tetni: ha már ezekről is akar tudni, vegyen be recipe szerint brómot, mert közel jut az őrülethez! Ha taná­csaink szerint jár el, eljuthat Bizáncba, a poézis örök- szép, dicsőséges templomába ! Adieu ! Nem közölhetők az e héten beérkezett versek. K. Perecseny. A versekre is rákerül a sor. G. V. Intézkedtünk. A «Kié az igazság?« ügyes munka. Kiadjuk. W. J. Simonyi Sándor Ungváron lakik. Érdeklődő. Hogy Gyöngyösy István apja: Gy. János 164,‘j-ban Ungváron lakott, nem bizonyíték arra nézve, hogy Gy István Ungváron született. A költő 1620 körül született. Ungvár időjárása az elmúlt héten. (Az ungvári meteorológiai észlelő-állomás megfigyelései.) 1912. óv augusztus hó 10-től augusztus hó 16-ig. S, Hőmérséklet Celsius so fokban | e Nap í$ ~ ^ ^ r? tíM 3 -aj b »fa 'Q jj .t; .. o n 2 JJ -S |1 II =§3 «jp s 10 Szombat 47'3 15-5 2P0 11-7 6 DNy, — 11 Vasárnap 46-1 15-2 19 0 9-2 9 ÉNy, io-a 12 Hétfő 46-5 13-6 19-4 11-2 7 ÉK, 5-3 13 Kedd 148 5 14-8 19-7 8 8 i 7 DK, — 14 Szerda 46-3 19-2 24-4 130 9 ÉKa P8 15 Csütörtök 50-1 17-5 23-0 15-5 8 ÉNy, j— 16 Péntek 50-0 16 0 23‘2 11-4 7 É„ 0-2 Jegyzetek. 1) A légnyomás Ungvár magasságára vonat­kozik és 0 fokra van átszámítva. Közép alatt a naponkénti három (reggel 7, d. u. 2 és este 9 órai) leolvasott adatból kapott számtani középértéket értjük. 2) Maximum a 24 órai (este 9-től másnap este 9-ig) legmagasabb —. 3) Minimum a 24 órai legalacsonyabb hőmér­séklet. 4) Felhőzetünk 0 a teljesen derült, 10 a teljesen borult ég, 0 és 10 közötti számok a felhőzet nagyságát mutatják tizedfokok- ban. 5) A szél erejénél 0 a szélcsendet, 1—2 gyenge, 3—4 élénk, 5 erős, 6—7 viharos szelet, 8 orkánt jelent. 6) A csapadék 24 órán át (reggel 7-től másnap reggel 7-ig) leesett mennyiség. A mm. úgy értendő, hogy ha a leesett csapadék helyén maradna, ily magas vizréteget képezne (a hó felolvadt állapotban). Megjegyzések az elmúlt hét időjárásáról: Vasárnap: Hajnalban erős harmat. D. u. 2—3-ig és 6—8-ig égiháboru esővel. Héttőn: D. u. 2-kor és 5 óra után eső. Szerdán: Éjjel eső. Pénteken: Haj­nalban harmat, D. u. 2 órakor kevés eső. Kiadó és laptulajdonos : SZÉKELY SIMON Úri család elfogad teljes ellá­tásra jobb házból való izraelita III—IV. polgárista leányt, esetleg gimnazista tanulót. — Bővebbet Tüchler H. utóda cégnél. Kiadó lakás. A Minaji-utca 27. számú házban egy két szobás utcai lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel november 1-től kiadó. Értekezhetni özv. Schmidt Já- nosnénál ugyanott az udvarban. 203 Sr. Jíolnár JKór íaíí *• ügyvédnél Ungvári, |^|||# CVl saját termésű 85 hektoliter ungvári első minőségű bor 330 jutányosán eladó. Kiadó lakás. Bercsényi-utca 15. szám alatt 2 SZO- bás modern lakás a hozzátartozó mel­lékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. Bő­vebbet Szobránci-utca 25» szám alatt. 328 I Valódi Irinái szivetek az 1912. évi tavaszi és nyári Idényre. Egy szelvény 1 szelvény 7 kor. 3.10 m. hosszú 1 szelvény 10 kor. teljes férfiruhához 1 szelvény 15 kor. (kabát nadrág ás mellény) l szelvény 17 kor. elegendő, csak 1 szelvény 20 kor. Egy szelvényt fekete szalonruhához 20.— K-ért, szintúgy felőltőszővetet, turistalódent, selyem- kamgarnt stb. gyári árakon küld mint megbízható és szolid cég mindenütt ismert posztógyári raktár Siegel-Imhof Brünn. Minták Ingyen é* bérmentve. Az előnyök, a melyeket a magánvevö élvez, ha szövetszükségletét közvetlen SiegeMmhof cégnél, a gyári piacon rendeli meg, &en jelentékenyek. Szabott, legolcsóbb árak. Óriási választék. Mintahfi, figyelme, kiezolg&lás, még a legkisebb rendelésnél le, teljesen Mas áréban. ....' IIIIHM||aHB GYERMEKUSZTJ e| csecsemők lábbadozók I gyomorbajoson részére. A LEGJOBB ALPESI TEJETTARTAIM® § Egy dobol ara I korSO fill, kaptiaió minden epgyszertárban I

Next

/
Thumbnails
Contents