Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-08-11 / 32. szám
50. évfolyam. — 32. szám Megjelenik minden vasárnap, Ungvár, 1912. augusztus 11 Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 10'GO K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-jával együtt Egész évre 14 K — Félévre .... 7 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ügy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A városok versengése. Megy a sárga utalvány Ausztriába és a külföldre, töméntelen számban víve kifelé a százezreket, amelyek a tömegforgalom révén milliókká dagadnak és amely pénzek idegen nemzetek vagyonát gyarapítják ugyanannyival, amennyivel szegényeik a magyart. Ezek a sárga utalványok a Magyarországról elmenekült fürdőzők és nyaralók eltartási költségeit fedezik az idegenben, mert itthon a nyaralásnak, a fürdőzésnek akkora az anyagi kockázata, hogy azt kispénzű ember el nem viselheti. Tisztelettel vagyunk bátrak kérdezni, vájjon nem a nemzeti vagyonon rést ütő dologgal állunk-e szemben, mikor ennek a természeti szépségekben annyira bővelkedő országnak a kis és a közép népét ráutaljuk a külföldre, amikor ebben az országban megvan minden, ami ezt a modern és évről-évre fokozódó szükségletet kielégítheti. Hát bizony szomorú dolog, hogy ebben az országban folyton forgatni akarják az idegent, de az idegen nem forog, mert nincs, hanem a benszülött az kimegy, mert künt jól ellátják, ki sem rabolják, kis pénzéért megadják neki, amit az általános árviszonyok mellett meg lehet adni. A külföld meghódítása Magyarországnak legalább is a jövő zenéje. Még pedig igen távoli zene. Mert teljesen bizonyos, hogy mikor az amerikai milliárdosok bon tonja elkerüli Itáliát, az angolok végig kiélvezték Svájcot, a globetrolterek megunták a Fjordokat, akkor elvetődnek ide is, és lehet, hogy ötven esztendő múlva csakugyan megjő a külföldiek inváziója, amikor nagyon helyes dolog lesz a kilátásos kocsik járatása a MÁV-on. De addig is kell valamit csinálni. Tessék első sorban gondoskodni arról, hogy a nyaralásra, fürdőzésre és üdülésre vágyó ember e hazában is megkaphassa a nyaralást, a fürdőzést és üdülést azon az áron, amit ezekért a földi javakért a külföldön és különösen Ausztriában fizet. A magyar ember soha sem volt művésze a vendéglői iparnak; a kis kocsmán, meg a barátságos vendéglátáson túl nem tudott emelkedni ebben az üzletben, ami a fejlődés következtében igazán nagy probléma lett. Hát erre kell megtanítani a magyart. Aki erre megtanítja, az a nemzeti vagyon gyarapodására igen nagy dolgot művel. Azt hisszük, hogy ezen a téren nagy hivatása lenne a földmivelésügyi minisztériumnak, amely programmszerüleg és nagy sikerrel képezi ki a népet a háziipar minden ágában. Tilalomfák közt. Irta Krüzselyi Erzsiké. Ha íelejtem, hogy a sorsom átok őrzi És a boldogságot néha még keresem: Egy kegyetlen szózat szivem úgy elgyötri: „Nem leled sohasem /“ Ha néha átíonnalc még az iíju vágyak Orgonanyiláskor, májusi iák alatt; Ott teremnek nyomban a íekete árnyak S intenek; „Nem szabad/“ S hogyha íellobog még egy-egy halk sóhajtul Haldokló szerelmem árva szivem lelett: Titkos tiltó szózat durván belezajdul: „Nem lehet! . . . Nem lehet/“ Csüggedten, tévedten igy megyek az éjbe, Hurcolom a létet, a fájót, keserűt. — Egy-egy tilalomfa meredez elémbe Mindenütt . . . Mindenütt . . . üti emlékek. Irta Deák Gyula. (Az első „megfogott magyarok.“ — Egy kis magyar muri. — Siculicidium. — Az öt magyar község története. — Mit mondanak a tanítók? — Gáspár uram elbeszélése. — A nép erkölcsi élete. — Bukovinai intézkedések. — Agqodalmaim.) Istensegits, 1912. jut. Ugyancsak nagyot nézett Kovács istensegitsi vasúti őr felesége és kis lánya, amikor Hadikfalván, a bukovinai legnagyobb magyar község vasúti állomásán Az uj véderőtörvény következtében nagyobb számú katonaság elhelyezése válik szükségessé a városokban. A honvédségnek tüzérséggel felszerelése folytán hat uj honvédtüzér ezredet állítanak fel, melyek mindegyikét a magyar városokban fogják elhelyezni. Még alig szentesittettek az uj véderőtörvények, megindult a városok versengése a katonaságért. Nap-nap után olvassuk, hogy a városok tanácsai, közgyűlései, sürgősen tanácskoznak azon, hogy mily módon és mily anyagi áldozatok árán juthatnak katonasághoz. A katonasággal már biró városok csak úgy, mint az ilyennel nem rendelkezők egyaránt horribilis összegű áldozatokra készek, csak katonaságot kapjanak. A városok az anyagi áldozatokat illetőleg egymásra licitálnak. Csak a napokban ajánlott tel egyik nagyobb város 24 katasztrális hold telket a katonai kincstárnak és modern uj kaszárnyákat, a másik dunántúli kis város pedig, melynek lakossága alig tesz ki 10000 lélekszámot, régen megállapított programijához híven, igyekszik a várost katonavárossá fejleszteni és majdnem másfél millió koronát ajánl fel kaszárnyákra. Az összes városok megmozdultak s midőn hire megy, hogy egyik-másik város már félig- meddig Ígéretet nyert arra, hogy az általa kérelmezett katonaságot horribilis; áldozatok árán megkapja, a másik magyar város siet a katonai kincstárra nézve még kedvezőbb ajánlattal előállani. Megindulnak a deputációjárások s kaszárnyaépitésekre a kölcsönök lázas keresése. A városok falai közt folyó forrongó élet összes problémái egyidőre eltörpültek, ma a katonaság elnyereseért folyó versengés a legfőbb gondja minden városnak. A politikai, parlamenti és társadalmi közéletben régi idő óta általános a jogosult panasz, hogy az állam többet ad katonai célokra és a hadseregre, mint népnevelésre, iskolákra, közegészségügyre, a közigazgatás és igazságszolgáltatás ellátására és munkásvédelemre együttesen. Ha a városok versengése a katonaságért tovább is ilyen mértékben és módon folyik, nem kell hozzá nagy jóstehetség, de hamarosan be fog következni az az idő, mikor a városok költségvetésében is több lesz a katonai célokra és a hadseregre fordított kiadás, mint a kulturális. A 138 magyar város közül 67 városban van most katonaság, hol a városok már eddig is 162 községi katonai laktanyát építettek, melyek becsértéke 79 millió 958124 koronát tesz ki. Gyakorlótér és katonai laktanyákra a 67 város összesen 5 millió 628420 négyzetméter telket bocsátott már eddig is a katonaság céljaira. A katonai laktanyáknak csupán fentartása 575989 koronát emészt fel évenként a városok háztartásából. A városok évi katonai kiadásai pedig ezenkívül több mint 2 millió koronát tesznek ki. Nem akarunk ez alkalommal a közegészségügy, a népnevelés, kulturális kiadások tekintetében összehasonlításokat tenni; csak megemlítjük, hogy az összes magyár városok, Budapestet is beleértve, községi jótékony intézetekre összesen 1 millió és 64000 koronát áldoznak, munkásvédelemre pedig 14000 koronát. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a városok katonai kiadásai egyáltalában nem csekélyek. A városoknak, igaz, igényük van a katonai beszállásolási törvényben biztosított téritmé- nyekre. Azonban a katonai beszállásolási törvényt még az 1879. évben hozták meg s még azon esetben is, ha a beszállásolási törvény szerinti téritményeket megkapja a város, alaleszálltunk néhány percre magyarokat fogni és ezekkel a szavakkal üdvözöltük: — Jó estét, néni I — Hát maguk hol tanultak meg magyarul ? — volt a válasz. — Magyarországból jövünk, hogy megnézzük az ideszakadt véreinket. Amig Hadikfalva és Istensegits községek között robogott a vonat, hamarosan kikérdeztük a magyar nénit egy és más dologról. A kis Kovács Gizella a beszélgetés alatt boldogan fogyasztotta a cukrot és süteményt, amelyet tőlünk kapott. — Hát valami nagy bajunk nincsen itt — kezdi Kovácsné — de azért még setn a legjobban érezzük magunkat. A fiaink 3 évig katonáskodnak, még sincs' jogunk. Ila összeveszünk nem-magyarral, mindjárt azzal vág vissza : Menjünk Magyarországba. — Majd haza is viszi a kormány az itteni magyarokat. — Oh, bárcsak adná az Isten 1 — sóhajtott a magyar asszony. A beszélgetés véget ér. Az állomás „Istensegits“ felirata mutatja, hogy célunknál vagyunk. Az állomáson ácsorgó gyerekek utánunk ballagnak, hogy hallgassák beszédünket. Bejövünk a széles, szabályos utcáju faluba, mely egy darab magyar föld. A községházán magyar a felirat, az áll. népiskolán a német mellett ott van a magyar is. A mezei munkából hazatérő lakosok tisztességesen üdvözölnek. Jól esik fülünknek a lengyel, ruthÓD, román beszédek után hallani a mi zengzetes nyelvünket. Az ideszakadt véreink egészen szépen, úgyszólván tájszólás nélkül beszélnek. Betérünk Gáspár magyar vendéglős csinos házába. A magyar eszme két derék harcosa: László Ambrus (dr. László Mihály képviselő unokaöccse) és Molnár Géza tanítók társaságában töltjük az estét. A magyar- országi bor, amelyet a jómódú Gáspár vendéglős szolgáltat, megoldja a nyelveket. Kérdésre kérdés tolul az ajkakra, rövid idő alatt sokat akarunk tudni a testvéreinkről. Hegedűn és gramofonon magyar nóták hangzanak. A. szivek összedobbannak, amikor önkénytelenül az „Isten áldd meg a magyart“ énekli a társaság. Nagyjából tisztába jövünk a bukovinai magyarok történetéveí, amelynek első szálai a Siculicidium néven ismert szókelyöldökléshez kapcsolódnak. Mária Terézia uralkodása alatt a katonai tanács az Al-Dunánál és Erdély alsó részén határőrség-ezredeket állított föl. A horvát, szerb, német és oláh lakosok közt könnyű szerrel történhetett a szervezés, mert ezek a népek, mint jobbágyok, a katonai uralom alatt kedvezőbb helyzetbe kerültek. A székelyek azonban, akik ősi jusson birták földjeiket, mint szabad nemzet, nem voltak hajlandók katonáskodni s gróf Kemény László felhívására nem jelentkeztek a határőrezredekbe. A Bécsbe küldött követségüket nem hallgatták meg, hanem gróf Kemény helyett báró Bukow Adolfot nevezték ki Erdély katonai gubernátorává. 1764 január 7-én a jogaikat féltő székelyek nagy tömegben gyülekeztek, hogy kérelmüket előadják Bukownak. A fegyvertelen, kérelmező székelyeket aztán Mádéfalvánál katonákkal körülkerittették és ágyukkal lövették. Az embertelen mészárlás után a szerencsétlen székelyek tömegesen hagyták el atyáik földjét, amelyre — hitük szerint — Attila fia vezette. A bujdosó székelyek a Havas-Alföldre és Moldvába menekültek, majd onnan egy csoportjuk Bukovinába került 1777-ben Mártonfi Mór misszionárius vezetése alatt s megalapították Istensegits és Fogadj isten községeket. 1785-ben alakították meg gróf Hadik András, Bukovinai kormányzójának támogatásával a még hazátlanul bolyongó székelyek a kormányzó nevéről elnevezett két községet: Hadikíalvát és Andrásíalvát. Az ötödik falu : Józseí- íalva 1786-ban alakult meg, nevét József császártól velte, Volt még két más magyar község is, ezek lakói Lapunk mai száma 8 oldal. Felelős szerkesztő : BÁNOCZY BÉLA.
