Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)

1912-07-07 / 27. szám

50 évfolyam. — 27. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1912. július 7. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 10-60 K „Ung vármegye Hivatalos I.ap“-]ával együtt Egész évre 14 K — Félévre .... 7 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként meg­jelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére ■— továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronkint 40 fillér. A nyllttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám II. AZ TJNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szám. A városok A nyaralás / okuz nagy gondot mostanában a férjeknek és általában véve a családapáknak Ez az a bizonyos időpont, amikor különösen a hölgyeken a legkülönbözőbb betegségek tünetei mutat­koznak. Házi gyógykönyvet lehetne összeállítani abból a sok bajból, amely éppen ilyenkor jelentkezik a leg- pusztitóbban . . . S aztán jön a háziorvos. A jó bácsi — hisz Iste­nem, mit nem tesz az ember szívességből — már tudja a fürdőt is. Ez mind csak bevezetése a nagy esemény­nek. Aztán jön a többi. Az első skatulya. A második skatulya. A tizedik skatu ya. A tudj’ Isten hányadik skatulya. Toilettek, fürdőruhák, esti ruhák, strand ruhák, kiránduló ruhák, korzó ruhák, kis kalap, nagy kalap, plörözős kalap, fürdőcikkek, úti cikkek — s ki tudná elősorolni, mi mindennel jár az ilyen kistafi- rozás. Erősen konkurál már a kiházasitással. Mert hiába, az az átlag felfogás, aki fürdőzik, az luxust űz, az ilyen éppúgy fel akar tűnni a többiek közt, akár itthon a korzón. Jó férj uram, pedig izzad bele, szaladgál pénz után, bármilyen módon is; előkerül a hosszú sárga blanketta, s mire künn az állomáson végre ráleheli a bucsuosókot a szeretett hitvesre, érzi, hogy megvannak őrölve az idegei — s ez az ő nyaralása. De már hiába. Ezen nem lehet segíteni. Ez meg van indokolva. Komoly, nagy argumentummal. Iste­nem, ha Schwarcznó megy nyaralni, hát akkor a fess kis Feketéné csak nem maradhat itthon. Hogy gúnyo­lódna fölötte majd szeptemberben. — Édesem, hol is töltötted a nyarat ? S ezért mennie kell. Mennie kell száznak és száz­nak. Ha törik, ha szakad. Ha mindjárt a családfő anyagi kivégeztetésével is. Talán túlsötéten festettünk. Túlsötéten talán a mégis egészségesebb vidéki életre. De mindenesetre van ebbon jellemzés. Korjellemzése a mindonáron^fel- szinen úszni akaró társaságoknak. S amikor látjuk asszonyainkat vonulni elegánsan, drágán, kényelmetlenül öltözve az ostendei, herkulesi, siófoki s nem tudom ón még hány más fürdő pazar korzóján, ugyanakkor a Tátra, az erdélyi havasok, az Aldunán és egyéb szép vidékeken találkozunk igen előkelő külföldi asszonyokkal, —• vászonruhában, min­den puc nélkül, akik turisztikáznak, akik a természe­tet, magáért szeretik, akik tanulnak. Mert hiszen a pihenés mindenkinek kell. De min­dig csak praktikusan és addig, ameddig a takaró ér. Meglepetésszerüleg történt a városok fej­lesztéséről szóló törvényjavaslatnak m.hó 22-iki képviselőházi tárgyalása. A javaslat azóta már törvénnyé lett, — de a városok még ma sem tudnak felocsúdni álmélkodásukból, mert hát a törvény nem a városok fejlesztéséről gondos­kodik, hanem kizárólag a tisztviselők fizetését rendezi egységesen, országszerte, a városi adó­zók oly nagy mérvű újabb megterhelésével, mikép jó néhány évig tényleges városfejlesztési munkát oly anyagi viszonyok között levő váro­sok, minő Ungvár is, aligha fognak létesíthetni. Egyetlen egy szakasza van az uj törvény­nek, mely tényleg a rendezett tanácsú váro­soknak szabadabb mozgást, s a kis- és nagy­községek felett való megkülönböztetést bizto­sit, s ez a jelenlegi községi törvény 110. §-á- nak oda módosítása, hogy olyan határozat, amely valamely ingatlannak vagy jognak meg­szerzésére, elidegenítésére, átalakítására, fel­osztására, vagy elcserélésére vonatkozik, csak abban az esetben igényel felsőbb hatósági, tehát törvényhatósági jóváhagyást, ha az el­adási vagy vételár, illetőleg becsérték 10,000 K-t meghalad. Amennyiben Ungvár városára nézve az uj törvény — a szolgák és egyéb segédsze­mélyzet fizetéskiegészitését nem is számítva — mintegy évi 25,000 K uj terhet okoz, s igy még a legelfogultabb tényleges adófizetőre sem lehet közömbös az uj törvénysze­rinti fizetésrendezési ügy, s ebből eredőleg a városi tisztviselők létszámának a jövőre való mikénti megállapítása, — ismertetni kívánjuk itt első sorban az uj törvényt, hogy egy másik közleményünkben a tisztviselői állások újból is hogyan való szervezésére vonatkozó véle­ményünket annál könnyebben megérthetőbbé és indokoltabbá tegyük. fejlesztése. Az ismertetést kizárólag azon pontokra adjuk, melyek Ungvár városát közvetlenül érintik. Ezek a következők: Ungvár város tisztviselői, akiknek jelen­legi száma 29, a VII—IX. fizetési osztályba sorozandók, s az ezen osztályoknak megfelelő fizetés és lakbér az 1913. évtől kezdődőleg tényleg utalványozandó is, az állami tisztvise­lőkéhez hasonló családi pótlékkal. Jogi és közigazgatási tanácsosi állásra csak azt lehet megválasztani, aki az 1883. I. t.-c. 3. §-ában megállapított elméleti képzettséggel bir. A külön szakképzettséget igénylő tanács­noki állásra meg lehet választani azt is, aki az illető állásra megállapított főiskolai szak- képzettséget igazolja. Ez a rendelkezés azonban a jelenleg al­kalmazásban levő tisztviselőkre nem terjed ki. Városi tisztviselő magángyakorlatot vagy mellékfoglalkozást (ide értve a pénzintézetek, vállalatok stbi igazgatósági és bizottsági tag­ságát is) csak a törvényhatósági közgyűlés, vagy a képviselőtestület engedélyével és csak annyiban folytathat, amennyiben az hiva­tali állásának tekintélyével és kötelességével összefér. Minden rendezett tanácsú városban leg­alább két tanácsnoknak kell lenni. A r. t. városok kötelesek az uj törvény által érintett szervezési szabályrendeleteiket egy éven belül megfelelően átalakítani. Ez alkalommal a mutatkozó szükséghez képest a tisztviselők létszámát újból meg kell állapítani. A belügyminiszter ezután a rendezett ta­nácsú városok közigazgatási eljárását, ügy­vitelét, pénzkezelését bármikor megvizsgáltat­hatja. A tisztviselői fizetések kiegészítéséhez a kormány évi 24000 K-val járul s ezen felül Olyan fájó... Irta Oppé Vilmos. Olyan tájé nékem Látni olyan szépnek, Oly Iájó ilyenkor Szállanom az égnek. Olyan iá jó nékem Látni oly csodásnak S nőni napról-napra Gyönyörűbbé másnak. Reflexiók. Itta August Shindberg. A teljes harmónia. Ha egy csámcsogó malacot látok, amelyik sötét óljában térdig áll az eléje tett moslékban s a rothadt hulladékokat falja, azt hiszem, teljes harmóniában érzi magát környezetével. Világosságot nem lát s a bűz életszükséglet neki. Dolgoznia nem kell, ez a lehelő legideálisabb állapot. Az étkezési időközüket ótaludhalja, ezzel megvan a legfőbb életöröme. Ha íelakarnók világosítani és képesek volnánk megértetni vele, hogy sötétben, piszokban és szemét­ben él, ha ő is felfedezné e diszharmóniát, mialatt illúzióját romboltuk széjjel, bizonyára igen-igen boldog­talannak éreznó magát. Talán el sem hinné, hogy felvilágosítást óhajlot­tunk neki nyújtani, azt mondaná: nagyon feketén látunk mindent, mikor világosságot akarunk hozzá bocsátani. Rothadt káposztatorzsa a malac útjában apró virág, melytől nem szabad őt megfosztani. És bizonyára be­teg lenne attól, ha eszünkbe jutna megmosdatni, meg­fésülni őt. Egy chicagói bensziilött, ki megszokta volt vá­rosának büzhödt levegőjét, egyszer hegyvidékre uta­zott. És mikor a tiszta atmoszférát ééezte, elájult, s csak akkor bírták magához téríteni, mikor romlott halat tartottak orra alá. Ez úgy hatott reá, mint az édes otthon ólvozele s teljes illúzióba ringatta, mint nagyon sok embert, ki előtt legnemesebb illat a feltört záp­tojásnak illata. Kibékülés az élettel. Ez egy olyan kifejezés, melyet nagyon gyakran hallunk. Én a magam részéről ezt a kibékülést mindig kötelességemnek tartottam. Mikor azonban láttam, hogy az élet minő kicsinyes kompromisszummal jár, hogy az ember tönkre menésére irányuló törekvés, és azzal az igyekezetével, hogy mindenkit egyenlően engedel­mes, fűzabálóvá tegyen ; azóta megállapodtam annál az elhatározásnál: nem fogok kibékülni az élettel, mert ez csak látszólagos élet vagy tetszhalál. Legyen az élet annyira engesztelhetetlen, hogy semmise tartsa vissza az embert, ha szabadulni akar tőle; semmiféle vágy, hanem élénk undor, mely úgy hat, mint a puskaporfojtás, és kiveti az embert a világ­űrbe, kívül a föld vonzása erejének körein, úgy, hogy uj pályákra jussunk, melyek tovább visznek. Hallottam olyanoktól, akik halálos ágyon kibé­kültek felebarátukkal. Ezt képtelen vagyok felfogni. Áthúzni valamit, elfelejteni és megbocsátani, ezt értem ; de elvi ellenségeinkkel újra barátságot kötni, sebtében rokonszenvet rögtönözni, holott ilyen nincs jelen, ba­rátságot tettetni, mely minden értelem nélkül való : ez alig lehet más, mint gyengeség. Ellenkezőleg, azt hiszem, oly alaposan kell sza­badulnunk rokonainktól és barátainktól, hogy semmi sem hívjon bennünket vissza abból a célból, hogy itt kisértetkép járjunk. Az élettel való kibékülés az asszony utján menjen végbe. Ha ezt igy mondták volna, az asszony és gyer­mek utján, akkor volna benne némi igazság, különösen ha a „kibékülés“-! felcserélnék a „hozzákötöttség“-gel, mert mi sem köti jobban az embert, mint a családi élet s az otthon melege elviselhetővé teszi az élet zor- donságait. Ha elkopott egy ismeretség és a barátság meg- hidogült, akkor az ember ismételten megkísérli a ki­békülést. Ez azonban sohasem sikerül, mert hamis~le- szen. Az ember megköti újra a barátságot kényelmi szempontból, vagy abban a reményben, hogy újra fel­találjuk, ami már elmullott egészen. A régi megváltoz­tatta természetét és olyan újba akadunk, mely idegen és ellenszenves nekünk. Vannak emberek, akiket sohasem kellett.®Jvolna megismernünk, mégis érintkeztünk velük, megajándé­koztunk bizalmunkkal, mellyel ők visszaéltek, átadtuk lelkünket s ők elnyelték azt. Mi úgy bánunk velük, mint barátainkkal, pedig ellenségeink voltak ; ösztÖn- szerüleg otthagyta őket s újra visszatért hozzájuk és minden képzelt kibékülést uj árulás kisórt. Ha az ember egy hamis barátot elhagy, ennek nem szabad ellenséges érzülettel történnie, mert ez az érzés ápolja az összeköttetést. Sőt ellenkezőleg: eré­lyesen kell eljárni, a köteléket eltépni; mi volt, azt meg kell semmisíteni s útját közömbösen, de engesz­telhetetlenül járni. Vannak azonban emberek, a kikhez átkos kötelék íüz bennünket. Egy végzetes, megmagyarázhatatlan kötelék tart velük fogva, mely kötelék nyúlik, de nem szakad el sohasem. Úgy vélem, hogy az ilyen viszony­nál az egyik mindig arra van elitélve, hogy a másikat szolgálja, dacára j az óriási ellenszenvnek, mely közöt­tük uralkodik. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents