Ung, 1912. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-04 / 5. szám
2. oldal 5. szám tás csakis a legalább egyemeletes házakat illetné. Azt pedig bővebben indokolnunk sem kell, hogy az igazi városi jelleget (a külsőt) az emeletes házak minél nagyobb száma adja. Felhívjuk tehát a háztulajdonosok figyelmét a város képviselőtestületének ez ügyben hozott határozatára, azzal, hogy igyekezzenek oda hatni, mikép a kérelemnek meglegyen a kívánt eredménye. Sokkal csekélyebb jelentőségű ügyekben is utazott már polgármester, mérnök, küldöttség Budapestre: annál inkább helyén valónak tartanók most a kérelemnek küldöttség utján való átadását, illetve a miniszternél annak az ajánlását. Nincs kétségünk abban, hogy Kende Péter, Nehrebeczky György, Rónay Antal országgyűlési képviselőink is találnának ajánló szavakat, melyek a minisztert a kérelem teljesítésére vezetnék, — de persze csak úgy, ha a város közönségének óhajáról kellőleg értesítve lennének és annak támogatására felkéretnének. Szükségesnek tartjuk az ő támogatásukat annál is inkább, mert e kérdésnek képviselő- testületi tárgyalásakor — ismételjük — arra az eredményre jutottunk, hogy a város hivatalos vezetőiben ez ügynek érvényre juttatása érdekében nem lobog az a tűz, melynek melege nélkül kérelem miniszter elé nem terjeszthető. A házadómentesség meghosszabbításának engedélyezése pedig nemcsak magán, de közügy is lévén, mert az a város külső képének szorosabb fejlődését van hivatva előmozdítani: meg kell tennünk mindent, hogy azt el is nyerjük. ru. Az örökké fürgejárásu öreg ur itt hagyott bennünket. A magasságokból nézi a tülekedő világot, amelynek tagjai alig alig tudják, hogy Lám Vilmos milyen értéket képviselt akkor, amidőn a legtisztább ideálizmus, a hazaszeretet melege gyújtotta fel a sziveket. A szabadságharc dicső napjait szépen élte át Lám Vilmos. Gyönyörű napjai voltak azok, amikor a kormány megbízásából a fiatal honvédhadnagy Ung, Zemplén, Abauj, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyékben toborozta a legényeket a szent ügy oltalmára. A mi vármegyeházánk előtti tér, meg a szeminárium a tanuk arra, hogy a honvédhadnagy becsületesen megfelelt hivatásának, csupán Ungváron 36 embert szerzett a honvédse eg részére. Rábeszélő képessége s az igaz ügy iránti lelkesedése hót kispapot is meg nyert, akik szivvel-lélekkel mentek a haza megmentésére. A toborzáson kívül még egy küldetése volt Lám Vilmosnak. A kormány megbízta, hogy fegyvereket vásároljon a hadsereg számára és ebből a célból 30 ezer forintot bocsátott rendelkzzésére. Több csatában is részt vett. Ekkor már főhadnagy volt, sőt kapitányi teendőkkel is megbízták. A fegyverletétel után Temesváron becsukták, majd besorozták az osztrák hadseregbe, hol előbb mint közlegény, később mint káplár szolgált. Ez a szolgálat másfél évig tartott, akkor aztán szabadon bocsátották. Lám Vilmos hazajött kedves szülővárosába, Ung- várra. Később polgári állás után nézett s szolgált a debreceui, ungvári és beregszászi törvényszékeknél mint biró. (Ügyvédi oklevelet még a szabadságharc előtt, 1847-ben szerzett.) A Társaskörnek egyik főerőssége volt Lám Vilmos. Mint elnök, majd mint könyvtáros szerzett kiváló érdemeket, melyeknek elismeréséül a Társaskörnek múlt évi ápr. 10-én tartott rendkívüli közgyűlése disztaggá választotta. Az Ungmogyei Takarékpénztár is gyászolja az elhunytat, akiben 46 év óta buzgó igazgatósági tagját vesztette el. A Népbank is igazgatósági tagját gyászolja. Betegsége és halála. Beteg talán sohasem volt az általánosan szeretott „Vilmos bácsi.“ Csak egyszer, de amely végzetes lett a magas korban levő öreg urra. Dec. 27-én történt a szerencsétlenség, hogy amikor délelőtti sétáját végezte Lám Vilmos, a Feuerlicbt-féle trafik előtt valaki meglökte, mire elesett s egyik lábát eltörte. Harmadnap beszállították a kórházba, ahol a lehető leggondosabb ápolás vette körül. Eltört lábát később gipszbe telték. Az öreg korral járó gyengeség és a sok fekvés következtében fellépett különböző komplikációk megrendítették az öreg ur egészségét. Amitől félni lehetett, bekövetkezett. Jan. 3l-én hajnalban 2 órakor csendesen elhunyt a jó, becsületes „Vilmos bácsi " A gyászhir a kora reggeli órákban elterjedt a városban. A Társaskörre, az Ungmegyei Takarékpénztárra és a Népbank épületére kitűzték a fekete lobogót. Az elhunytnak testvére, Lám Sándor a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Lám Sándor a saját és nagyszámú rokonság nevében fájdalommal tudatja, hogy a legjobb testvér és rokon, Lám Vilmos, 1848/49-iki honvédíobad- nagy, nyugalmazott törvényszéki biró, példás életének 87-ik évében, hosszas szenvedés után, folyó évi január 31-én éjjeli 2 órakor elhunyt. A megboldogult halott földi maradványa az ungvári református templomban f. évi február 1-ón d. u. 31/a órakor fog az ágost. hitv. evangélikus szertartással megáldalm s az ungvári ref. sirkertben örök nyugalomra tétetni. Ungvár, 1912. évi január hó 31. Áldás és béke poraira. Az Ungmegyei Takarékpénztár igazgatósága külön gyászjelentésben tudatta a szomorú hirt. A temetés. Csütörtökön délután ment végbe a temetés nagy részvét mellett. A ravatalt a ref. templom előcsarnokában állították fel. A templom szószékéről Margócsy Aladár lelkész búcsúztatta el a közéletnek és a magyar szabadságharcnak volt jeles alakját, és megható szavakban ecsetelte azt a szép pályát, amelyet a megboldogult befutott. A temetésen a gyászoló család tagjain kívül megjelentek a többek közt: Komjáthy Gábor ref. lelkész egyházi ornátusban, Lőrinczy Jenő alispán, Szathmáry Géza honvédalezredos, Fincioky Mihály polgármester, Popovics Miklós nyug. táblabiró, Kozma Gyula táblabiró, Bánóczy Béla várm. főjegyző, Kiss Dezső kir. tanácsos, pónzügyigazgató, Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő, Bekény Aladár m. kir. ardőtaná- csos, a főerdőhivatal főnöke, dr. Novák Endre kórházi igazgató-főorvos, Szabó Endre minaji ref. lelkész, dr. Sebő Sándor ügyvéd, Románecz Mihály főgimn, igazgató, Pap János szakiskolai igazgató, Burdáts János erdőtanáosos, dr. Sajó Elek városi ügyész, dr. Tüchler Sándor nópbanki igazgató, Takács Miklós főerdőmérnök, Gulácsy Ignác városi pénztáros. A koporsót számos koszorú födte. A Társaskör, a Takarékpénztár, a rokonság koszorúját láttak a következő feliratokkal: A jó testvérnek — Sándor és családja. Vilmos bácsinak — Ilona, Gyula, Lili, Dezső. (Lám Gyula családja). Vilmos bácsinak — szorető Annuskája és Karcsija. Disztagjának — a Társaskör. Igazgatósági tagjának — Ungmegyei Takarékpénztár. A szertartás befejezése után megindult a menet a ref. temető felé, hogy utolsó útjára elkísérjék a puritán jellemű Vilmos bácsit. A sírnál rövid imát mondott a lolkész, mire lebocsátották pihenő helyére a megboldogultat ... A hó csendesen hullt a friss sirra, amelyben egy jó ember, még a régi becsületes időknek ma már ritka tanúja alussza örök álmát. Legyen áldás emlékén ! Egy mulatság, — amely fényesen sikerült. A szegénymenházi piknik. — Február 1-én. Ungvár városának legnagyobb szégyene, hogy a mai napig szegénymenháza nincs. Ungvár rendezett tanácsú városban Krisztus után 1912-ben is még napnap után házról-házra kéregetnek a városi szegények és laknak lakhatatlan lakásokban és piszkos odúkban, ahogy épen meg tudnak húzódni. Eltekintve attól, hogy a szegényiigy ilyen formában tulajdonképen sokkal többe kerül a lakosságnak, mint rendezett viszonyok mellett, de különben is minden emberi méltóságou alóli állapot ez, mely a legelemibb szociális érzékét nélkülözi. A szegényház ügyének társadalmi utón való megoldását tűzte ki célul egy nemesen gondolkozó urinő, ki ezen tényével is már hathatósabb intézkedésekre serkenthette volna az erre illetékes vezetői köröket. Az ügy azonban alszik és úgy látszik, továbbra is kizárólag a társadalomra szorul. Te jó, türelmes társadalom, mi történne, ha a te segitő kezed is ellankadna? ... Özv. Lukács Jánosné volt az, aki ezt az ügyet felkarolta és már egész tekintélyes összeget gyűjtött össze erre a célra. így ezidén is — február 1-én — pikniket rendezett a rnenház javára, mely igazán úgy anyagilag, mint erkölcsileg minden elképzelhető várakozást felülmúlt. Akik ezen az estén átlépték az ósdi vármegyeház épületét, — igazán azt hihették, hogy lehetetlenség, ami itt történik. Mintha legalább is nyolc vármegye intelligenciája itt szorongana és még a legparányibb tyukszemecskének is alig jut hely. Már l/a 9-kor a közgyűlési terem, a főispáni terem és az összes mellékhelyiségek zsúfolva vannak az est vendégeivel. Aztán jött a vacsora. Szegény édes kis és nagy babák, — ők már igazán nem győzhették a kiszolgálna este valahol találkozzunk. írja meg, hol találkozhatunk, — nem mehetnék-e el a lakására egy-két boldog órát eltölteni, nincs-e ott mitől tartani, mert kellemetlenségbe nem szeretném magát, de magamat sem hozni Ügyesen gondolja ki hát a dolgot s válaszát küldje el este 6 óráig valakivel részemre a „Hattyu“-kávéház főpincéréhez, kitől át fogom venni. A laktanyába azért nem lehet küldeni, mert főhadnagyom folytonosan benn van az irodában s utána járna annak, ki lehet az a hölgy, ki velem levelez. Nagyon, nagyon szeretném már látni a szépasszonyt. Okosan gondolja ki tehát a ma esti találkát, mert nem tudom, nem kell-e már a napokban egy hónapra helyettesíteni menni a szomszéd csendőrszakaszok valamelyikére? Nem óhajtanám azonban a távozást előbb, mig magát nem ölelhetem magamhoz s nem csókolhatom meg vagy ezerszer. Válaszát föltótien várja, kezeit csókolva Laci. II. Kedves szépasszony! Egy hét előtt irt levelemre semmi válasz. Nem tudom elgondolni, miért haragudott meg? Tudassa, kérem velem ezt s hogy nem óhajt-e velem többet találkozni, mielőtt elmennék, mi 1—2 hót alatt okvetlen be fog következni. Ez az a sokat emlegetett nagy szerelem ? Fényképemet nagyon szeretnem sajátkezüleg magának átadni s megölelni magát, édes! Istenem, de nagyon boldog pár órát is töltöttem egykor vele 1 Nem kivánja vissza azokat? Maga borzasztó kegyetlen hozzám, életemben som leszek többé tán itt, mint most pár napig, s nem akar velem találkozni. Majd meghalok maga után I Csak még egyszer csókoljon meg! Ha van magában egy kis irgalom, úgy ma v. holnap ad valahol találkát. Gazember vagyok. ha megtudja valaki. Maga elmegy Va órával előbb, én utáua, hogy tudhatnák meg akkor. Bárhol, bárkinél, csak Írjon, mikor, hol legyek. Az Istenért, tegyo meg. Édes szépasszonyom, tegye meg, hálás leszek. Ismételten könyörgöm, adjon találkát, akkor bőven 8 mindenről beszélhetünk. Azon reményben, hogy kérésem meghallgatja, kezeit csókolja Laci. A kadét Édes Elzuska! Remélem, megbocsát a bizalmas megszólításért, de talán egy kis jogom lenne hozzá. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem Írhattam, de igen el vagyok foglalva s őszintén szólva, egy kicsit neheztelek is magára, hogy miért, azt hiszem, nem szorul bővebb magyarázatra. Higyje el, igen rosszul esett nekem, hogy nem akarta, nem engedte meg, hogy bebizonyíthassam magának, mily igaz, forró az ón szerelmem. Igaz, minden asszony ilyen általában, ha nem is mindig, de azért mind megbánja előbb-utóbb, hogy nem használta fel a kedvező alkalmat, mert azt már visszahozni nem lehet. Ha később meg is teszi, amit már egyszer megtehetett volna, belátja, hogy akkor is, most is, tehát kétszer részesülhetett volna a szerelem mámoritó, édes kéjében. Emlékszik, hogy a nyáron, künn a pusztán, milyen mesésen éreztük magunkat, nem is gondoltam a hazamenetelre, pedig ugyancsak késő volt s a múltkor, mikor egész délután egymás közelében voltunk s oly meleg volt, maga csupa c^priceböl hallani som akart szerelemről. Azóta bizonyára gondolt rám, sőt talán még arra is, milyen jó lenne, ha együtt lehetnének, szivén a szív. Én sokat gondolok magára, sőt arra is, hogy milyen jó is lenne, ha maga itt volna Pesten. Jól érzem magam, kutyabajom. Nem érzem magam fáradtnak, dacára annak, hogy nem élek zárdái életet. Élvezem a létet, addig, mig lehet, mert azután úgyis jön a lemondás, a letörés, az unalom. Ebből az elvből kiindulva élek, mint egy török basa. Hát maga hogy van? Igen megtisztelve érezném magam, ha hajából pár szálat emlékül elküldene, annak a két mesés délutánra emlékeztetőül, amit együtt töltöttünk. Bízva abban, hogy csekély kérésemnek eleget fog tenni és minél előbb egy hosszú levéllel megörvendeztet, mivel úgyis tudja, hogy minden érdekel, mi magával történik és történni fog, maradok mindig hü állandó barátja Tibor. Az önkéntes. Kedves Elza! Sorai nagyon kellemesen leptek meg. Jól esik érezni, hogy van, aki rám, a fogolyra is gondol. Menynyi hév, mennyi vágy 1 Mégis a múlt képei izgatják. Félhomály, kályhatüz és enyelgós . . . Mily lágy andalító hangulat . . . Elmúlt. . . Nyár, fény, forrón égető nap, szilárd, erotikus ősi erő, kitörni vágyó, kemény, rugauyos izmok és . . . laktanyafogság. Kemény jelen ! De mit tűnődünk ? Ábrándozás az élet megrontója! Talán a jelennek is áldoznánk egy pillanatot. Sok, sok mondanivalóm van. Jöjjön be hozzám 69te Va 8-kor. A kapuban várom. Bejöhet mint rokonom. Tegnap este is itt volt nővérem, nem lesz feltűnő. Okvetlenül várom, küldöncömmel választ kérek. Üdvözli szívesen Gvuszi. X73STOI Lám Vilmos. 1825-1912.
