Ung, 1911. július-december (49. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-31 / 53. szám

53. szám. 17 IT Q 3. oldal. 1883. évben kezdődött a tagosítás, mely hosszas méregetés és perlés után 1891-ben fejeződött be. 1886- 87. években épültek a r. kath. és ref. hitközség iskolái, s ezzel már a kultúra alapozódik; ugyancsak 1886. évben Laczi Ferenc bírósága alatt épült a régi községháza, — addig a gyűlések a biró lakásán tartattak. 1887- ben a község három országos vásárt és hetivásárokat kapott és vásárterét rendezte. 1888- ban volt a legnagyobb Tisza-vizállás, a midőn 3 hétig, éjjel-nappal szolgálatot tesz Laczi Fe­renc biró, Kun József és Molnár Sándor hites-társaival. 1890-ben r. kath. autonom hitközség alakult, kis kápolnával s rendszeres lelkészséggel. 1892-ben özvegyi Ferenc (már nem ól), Kozma Márton (szintén nem él) és Bacskay Sámuel közremű­ködésével már a Csap vidéki hitelszövetkezet is meg­alakult, mely később, 1908. évben már takarékpénztár­részvénytársasággá alakult át. 1903. évben a r. kath. hivekuek díszes uj templo­muk épült megboldogult Meszlényi Gyula szatmári püspök 34 ezer K-ás bőkezű jótékonyságából. 1906- bau Aneisz Dávid és Menyhért testvérek költségén és tulajdonában kőolajfinomitó gyár létesült, mely napjainkban már naponkint 100 mázsa olajter­méket dolgoztat fel. 1907- ben a községi iskolakötelesek nagy száma miatt létesül az állami ovoda és a három tanerős állami elemi iskola, melyet az elmúlt évben már 4 tanerőssé kellett fejleszteni. 1908- ban az izraeliták autonom hitközséggé ala­kultak, nagy anyagi áldozattal, lelkes buzgósággal díszes imaházat emeltek, ez évben mindezek mellé magániskolát és paplakot emelnek áldozatos lelkes buzgalommal. 1909. évben az autonom katholikus kör alakult melyet az állam folyó évben 1000 K-ás népkönyvtárral ajándékozott meg és emel. 1910. évben alakult a református ifjúsági egyesület. Mindkét „Kör“ szép kulturmissziót van hivatva telje­síteni a községben. 1909- ben a Frank-gyár létesít a gócponton telepet a félkészitmónyek feldolgozására. Ugyanez évben megindult a vasút rohamos fejlő­dése, uj fiitőház és víztorony építése, a vágányzat nagy­mérvű szaporítása, az állomási terület fejlesztése, 24 ezer uj modern vasúti fürdő építése. Közben a község szinte uj képet nyújt modern szép házaival s mindezekre koronakópen épül 45 ezer K költségen az uj község­háza, példásan, ízléssel berendezve! Az uj községháza már igazán „mindennapi kenyér“ volt számunkra ! — Hála érte a község közönségének, az elöljáróságnak ős községi képviselőtestületek egyetértő buzgó lelkese­désének, az épitész vállalkozó lelkiismeretes figyelmes munkájának ! Apró szenzációk. * A ki az utcán szül. A derék Ricz Julia, Deutsch Arnoldné kiszolgáló leányzója, folyó hó 20-án, mosogatás után, tehát 9 óra és randevú-zárás alkonyán, valahogy kezdte nem jól érezni magát. — Eh, csak átmenet, — gondolta magában és egy ugorka elfogyasztása után nyugodtan ráfeküdt a jobb oldalára. Hat perc múlva azonban már áttért a balra és igy ment ez hajnalig. Szóval röviden: nyug­talanul töltötte Julia az éjszakát. Reggel 5-kor aztán Deutschné lámpával a kezé­ben vizitet tartott a konyhában; a hogy gyakorlott szeme végigsiklott a Julián, majd kiejtette kezéből a lámpát. — Mi az Julosa? Csak nem . . . — De igen, — mondá Julia megadással, helyen­ként fájdalommal és felkászálódott az ágyból. — Nincs más hátra, minthogy kisietsz a kór­házba, ott egész jól kezelnek — és Julia leány-asszony már indult is. Lassan ment és az utón úgy elgondolkozott ma­gában, milyen furcsa is az a krisztkindli; kinek kar­dot, kinek dobot, kinek meg huszárt hoz . . . Ilyen gondolatokkal eltelve ért a Széchenyi-térig. — Eddig és nem tovább! — sziszent fel akuráte Glück József üzlete előtt és — úgy is lön. Jó szivü emberek nyomban bevitték a lerogyott kis cselédleányt Glückék lakásába, — a hol épen kéznél van a jószivü néniké. De már akkor igen előre haladott stádiumban volt az ügy. Mit mondjunk többet ? Úgy az anya, mint a gyermek a körülményekhez képest jól érzik magukat. Reméljük, hogy a kis fiú, ha majd a Glück boltja előtt elhalad, megemeli a kalapját . . . Julia asszony pedig hihetőleg jövőben meg fogja gyorsitani lépteit, — hasonló alkalmakkor . . . Az udvarias betörő. Ki ne emlékeznék Weinreich Péterre ? A kiváló Weinreioh Péterre, a nyugalmazott borbélyra, az aktiv és notórius betörőre ? Weinreich csinálta eddig körülbelül a legnagyobb ungvái’i betörő-kariert; valósággal országos nevet ví­vott ki magának és a rendőrségnél már majdnem kü­lön iktató kellett az ügyei papirravetésére. Az idei julius aztán valahogy hazahozta földiá­két. Hiába, nagyon ragaszkodott Ungvárhoz. Nem sokáig örvendhetett az itthoniét örömeinek. A rendőrök felismerték és — mint annak idején rész­letesen megírtuk — a Füzes-felé üldözőbe vették. Weinreich azonban egész modernül fel volt fegyver­kezve, revolveréből többször hátra lőtt, úgy, hogy Danes rendőrt majdnem súlyosan meg is sebesitette. így a rükwerzkoncentrierung egész jól sikerült és a veszélyes betörő elmenekült. Nyomoztak utána a iegerélyesebben, de hasztala­nul Weinreichet mintha a radvánci erdő elnyelte volna A csilingelő, békés karácsonyi ünnep aztán mos hirt hozott az eltűntről. Megint csak a gyengéd érzelmek Ungvár irán nyilvánultak meg benne. — Hiába, ki az Ung vizét iszsza, — vágyik an-t nak szive vissza, — morfondírozhatott magában, mi­közben gondolkozott, kiről is volna illő megemlékeznie? Nyomban el is találta a legautentikusabb embert és a távoli Amerikából, New-Yorkból levelező-lapot irt — hát kinek? — Landa Károly rendőrbiztosnak, ungvári fő-fő nyomozójának. Hatalmas ákom-bákomokkal ékeskedik a cim : Tekint Landa Károly R. Biztos Urnák Ungvár. Europpa. A szives megemlékezés sorai a következők : Newyork City december. Boldog karácsonyi ünnepeket kíván Weinreich Péter és neje Lőviczki Ilona. Most boldog vagyok, sok pénzt keresek — élek mint egy gróf. ' Szóval Weinreich nagyszerűen érzi magát odaát. De azért nem h isszük, hogy Landa Károly meg ne örült volna a kedves soroknak; — legalább ad- acta kerül egyelőre egy sereg ügy. Sőt hisszük, hogy szeretné megköszönni a szives megemlékezést, — csak természetesen — személyesen. . . De mondja még valaki, hogy kiváló földink nem nobilis ember. .. A templomtól az apácák kulcsáig. Folyó hó 25-ön sürü köd borult az ungvári ha­tárra. Olyan sürü, hogy ilyen időben szoktak betörői körökben — Heuréka — kiáltással munkába indulni Mert hát „köd előttem, köd utánam“ az ő atmoszférájuk. így történt Ungváron is. A munkát mindjárt kéznél, a ceholnyai görög katholikus templomnál kez- cették meg. A vastag ajtót felfeszitették és igy jutot­tak a templom belső részébe, hol természetesen nyom­ban felfeszitették a perselyeket. Pechjük volt, körül­belül 6—8 koronát találtak benne. — Hová jutottunk a Póter-fillérekkeL — sóhajjal aztán más terenumra vetették magukat a semmitől sem visszariadó csavargók. A templomtól a — borházakig. Itt aztán valóságos körbetörést követtek el; — de hiába, már rossz volt a kezdő omen az üzlethez, — szintén igen gyér szerencsével. Összesen hat borházat törtek fel, de mindenhol legfeljebb csak egy kis szőllőt vagy elhasznált ruhát talállak; természetesen elvitték azt is. Végezetül az apácáknak a kálváriái templom mel­lett levő nyaralójába hatoltak be, — honnét elrabolták az összes kulcsokat, — körülbelüt 15 darabot; semmi egyebet. S épp ez foglalkoztatja most fantáziámat, miért vitték el épp a kulcsokat ? Az eddigi nyomozás megállapította, hogy a be­töréseket ketten követték el. A jó madarak közül az egyik, — Nagy László rovott múltú csavargó szemé­lyében, a ki a zemplónmegyei Bezdéd-et mondja hazá­jának, — meg is került. A másikat még nem sikerült elcsípni, mert Nagy urunk igazi betörőhöz illő disz­krécióval viseltetik társa iránt. Annyi azonban kitűnt, hogy a körúttal egyálta­lán nincsenek megelégedve, ók finom, fehér csengő ezüstöt kerestek, ha mindjárt takaros evöeszközi formában is. Ezüstöt az ungvári hegyeken ! Minek az, mikor annak sokkal jobb helye van az ungparti jószivü bácsinál... Ríni A ruthén akció Ungmegyében. 56,352 koronát kerestek a közvetített munkások. Mindnyájunk előtt ismeretes a ruthén nép nyomo­rúságos helyzete. A mostoha természeti viszonyok, a fokozatos elszegényedés és egyéb külső behatások folytán bizony ez a jó magyar és jólelkületü nép vál­ságos helyzet elé-jutott és ha a kormány kellő időben gátat nem igyekszik állítani, ma már mérhetetlen követ­kezményei volnának. A töldmivelésügyi minisztérium hegyvidéki kirendeltsége évek óta odaadó mentő munkálatot végez és már sok embert mentett meg az éhségtől, a koldus­bottól és a kivándorlástól. Ez az akció spéciéi Ungmegyében köztudomás szerint rendkívül agilis, hozzáértő ember kezében van Rochlitz Nándor erdőtanácsos, mint a kirendeltség ungmegyei megbízottja személyében, ki az idén újab­ban is különös tanujelét adta szociális érzékének és a helyzet teljes ismeretének. A elmúló óv, — mint emlékezhetünk még — a legnagyobb aggályokkal kezdődött. A bereznai és a szerednyei járások főszolgabirái tudvalevőleg éhínséget jelentettek be és különösen ezen járások népe a leg- szomorubb jövőnek nézett eléje. Az első terv a vár­megye részéről államsegély kérése volt, de akkor Rochlitz Nándor azt jelentette a minisztériumnak, hogy a segély aligha fedezné a nép szükségletét, hanem inkább munkába kell küldeni az éhezőket. így aztán sikerült Rochlitznak a szűkölködő nép részére a budapesti törvényhatósági munkásközvetitő, Serfőző Géza és a földmivolésügyi muukásközvetitő- főosztály ajánlata folytán 12 magán-uradalomban 527 mezei munkást 2—3—4—5 hónapi munkára be­állítani és pedig az I. oszt. férfimunkásokat 1 K 50 f, a TI. oszt. nő- és férfimunkásokat 1 K napibér és napi 80 f élelmezés mellett. Az oda- és visszautazási költsé­geket az uradalmak fizették ki. A folyó évi március bó 25-től április, május és junius hóban a következő helyekre lettek munkások közvetítve: 1. A szigetcsépi cs. és kir. ala­pítványi uradalomba 35 munkás, kik­nek keresetök volt ........................... 1694 K 87 f 2. Beöth Pál uradalmába 61 munkás, keresetök volt ................... 2448 K 24 f 3. Lakihegyi cs. és kir. ala­pítványi uradalomba 100 munkás, kere­setök volt ............................................ 6237 K 17 f 4. Vicián Antal uradalmába 20 munkás, keresetök volt ................... 1642 K 30 f 5. Babies József uradalmába 31 munkás, keresetök volt ........... ... 1712 K 25 f 6. Herceg Meternichné uradal­mába 43 munkás, keresetök volt _ 2643 K 72 f 7. Gróf Teleki József uradalmába 30 munkás, keresetök volt ................... 1718 K 22 f 8. Gróf Ráday Gedeon uradal­om a 67 munkás, keresetök volt ... 5405 K — f 9 Gróf Keglevich Miklós ura­dalmába 31 munkás, keresetök volt 4961 K 75 f 10. Hercegprimási uradalomba 40 munkás, keresetök volt ................... 4289 K 25 f 11. Gyöngyösre 19 munkás, kere­setök volt ........................................... 274 K — f 12. Róheim Károly uradalmába 52 munkás, keresetök volt ........... 6600 K — f összesen 39636 K 77 f r / 11,11 ...1........ A |U1 || |j’ I A Tisztán kezelt asztali, pecsenye, vörös és ásszá borokat, — kiváló finom pörkölt és nyers M iJjj I J I i I J fi ■ r 1 i kávékat, tea, rum, likőr és cognac-különlegességeket, valamint a háztartáshoz szükséges . . 1 összes árukat előnyös árakon. Conservek, cukorkák és teasüteinélivek nagy választékban, kereskedese ------------------------------------------------------------------------------­(Bercsényi szállóval szemben) ^ ^ Vidéki rendelések gyorsan — ingyen csomagolással — eszközöltetnek. §•

Next

/
Thumbnails
Contents