Ung, 1911. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-19 / 8. szám
8. oldal. UT *T(NT 8. szám Bernáth Zoltán beszédében rámutat arra, hogy a járás közönségének ezer érdekét érinti nap—nap mellett a közigazgatás 8 annak helyes irányítása a a legnagyobb mértékben a főszolgabirő személyétől függ s éppen ezért végtelen érdeke a járásnak, hogy annak élére a legmegfelelőbb egyén kerüljön. Ez okból szükséges a járás óhajának megnyilvánulása, mert ezt bizonyára figyelembe fogja venni a vármegye vezetősége is és az egész törvényhatóság. A járás közóhaját kívánja tolmácsolni akkor, a mikor a főszolgabírói állásra Szilágyi Sándor, tb. és helyettes főszol. abirót ajánlja, mert meg van róla győződve, hogy ő lenne a legalkalmasabb járásunk vezetésére. E fontos állásra mindenképen rátermett. A járást és a helyi viszonyokat teljesen ismeri. Itt született, itt működött éveken keresztül. Különben is a vármegye legidősebb szolgabirája s igy ez állásra első sorban jogosult. Kéri a megjelenteket, hogy az ő személyében állapodjanak meg. Az értekezleten megjelent törvényhatósági bizottsági tagok lelkes éljenzéssel fogadják az ajánlást s egyhangúlag kimondják, hogy a kaposi járás főszolgabírói állásra Szilágyi Sándor tb. főszolgabírót kívánják megválasztani, a járás közóhaját tolmácsolva, mellette foglalnak állást s kérik a vármegye törvény- hatóságának összes bizottsági tagjait, hogy szavazatukat szintén reáadják. Dr. Skultéty Viktor indítványára kimondja az értekezlet, hogy ez egyhangú határozatát a vármegye főispánjával az erre felkért Kende Péter és Bernáth Zoltán, bizottsági tagokból álló küldöttség utján, a vármegye törvényhatóságának valamennyi bizottsági tagjával pedig az értekezleten jelenlevő bizottsági tagok aláírásával ellátott ezen jegyzőkönyvnek hírlapi közzététele által kívánja közölni. Kelt mint fent. Kende Péter, elnök. Dr. Skultéty Viktor jegyző. Becske János, Bernáth Zoltán, Buzinkay László, Eszterhay Károly, Fekésházy Sándor, Garai Ignác, Horváth István, Klein Izidor, Kiss János, Kovács Dániel, Mokcsay Sándor, Nyomárkay Sándor, Pataki Pál, Sallay Gyula, Soltész Imre, Sutka Kálmán, Szabó Béla, Szilágyi Gyula, Szilágyi József, Szűcs István, Tahy Ábrahám, Tóth Lajos, Zabó Gyula. Anyakönyvi hivatalból. Hivatalos óra: d. e. 9—12, d. u. 3—5. Házasságkötés minden nap, kivéve vasárnap és ünnepnap délutánját. Népmozgalmi kimutatás : február 11-től lobruár 18-ig. Születések: Molnár Gábor és Koroly Mária fiú, Schreiber Tivadar és Preisz Regina fiú, Kállay János és Keszler Katalin leány, Komár Miklós és Benedek Julia leány, Dávidovics Éliás és Moskovics Régi fiú, Mondok András és Tirkanics Mária fiú. Házasságok: Briestyánszky András és Möckel Olga, Moskovics Jakab és Herskovics Mári, Biléj György és Szidun Pelégia. Halálozások: Popovics Julia g. kath. 1 éves gyermek, Egner János r. kath. 6 napos gyermek, Reichfeld Baruch izr. 62 éves alrabbi, Szarvas György ref. 64 éves napszámos, Góró Józsefnó Patai Mária ref. 55 éves, Komár Mária r. kath. 5 napos gyermek, Pobránszky Veronika r. kath. 2 hónapos gyermek. Szerkesztői üzenetek. Kéziratokat nem adunk vissza Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Névtelen leveleket nem veszünk figyelembe. Libuska. Legrosszabb esetben egy sikerült szerk. üzenetet vár. A helyett figyelmébe ajánljuk azt az elemi szabályt, hogy az ismeretlen személy tartozik bemutatkozni. Különben az üdvözletét köszönjük és viszonozzuk. B. B. Kiadjuk. B. P. Az »Álmatag percekében, meg a »Rólad álmodom« költeményben van valami, a mi egy pillanatra megkapja az embert. De csak egy pillanatra. Hiszszük, hogy gyakorlat folytáu jobbat is kapunk N y i 111 ó r. Mindazoknak a rokonoknak és jó ismerősöknek, kik kedves Béla fiunk elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, ez utón mondunk köszönetét. Rédei Károly máv. főművezető és neje. utolérhetetlen előnyei folytán naponta milliók isszák. Egyedül igazi családi kávé! Olcsó és ■ egészséges. ■ Kiadó és laptulajdonos : SZÉKELY SIMON. 191. sz. II. 1911. Hirdetmény. Az 1873. évi II. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 3. §-a értelmében felhívom Ungvár város lótulajdonosait, hogy lovaikat és teherhordó állataikat (öszvérek és öszvér-szamarak) f. évi február hó 15-től f. évi március hó 1-ig »Jngvár varosa katona- ügyosztályánal (volt anyakönyvi helyiség) okvetlen és lovankint 20 K-ig terjedhető pénzbírság terhe alatt jelentsék be. A bejelentések a katonaügyosztálynál nyerendő bejelentési lapokon eszközlendők. Bejelentési kötelezettség alá nem tartoznak : a) az állami lótenyésztési intézetek lovai; b) a katona-igazgatás lovai és a tényleg szolgaló katonatisztek azon saját lovai, melyekre szolgálatuk ellátására szükségük van ; c) a nemzetközi szerződések szerint felmentett lovak (kórházi és postalovak) Ungvári, 1911. február 10-én. Berzeviczy, rendőrkapitány. 6881/1910. tkv. szám. Árverési hirdetmény. Az ungvári kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Kir. Kincstár s tsai végrehajtatnak ifj. Svingula István ungvári lakos végrehajtást szenvedő ellen folyó végrehajtási ügyében 691 K 19 f-nyi töke és járulékainak behajtása végett az árverést a következő módozatok mellett elrendelte : 1. Az árverés tárgyát képezi Ungvár város 633. sz. tjkvben a f 3ö9/a. hrsz. a. felvett ingatlanból B. 2. és 6. a. ifj. Svingula István nevén állott, a zálogjog bekebelezése után özv. Molnár Mihál.ynéra (B. 8.) átirt jutalékokra 3626 K kikiáltási ár mellett. 2. Az árverés Ungvárt, a tkvi hatóság árverelő helyiségében I9H. évi március hó 24. napján d. e. 10 órakor lesz megtartva, mely alkalommal az ingatlan a kikiáltási ár felén alul el nem fog adatul. 3. Az árverelni szándékozók kötelesek az árverést megelőzőleg bánatpénz gyanánt a kiküldött kezeihez 362 korona 60 fillért készpénzben, vagy óvadékképesnek nyilvánított értékpapírokban letenni. A kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóság. Ungvárt, 1910. évi december hó 23-ik napján. Pavlik sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Buday, kir. tkvvezető. 351/1911. tkv. szám. árverési hirdetmény kivonat. A nagykaposi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szerencskő Jánosné végrehajtatnak Turlik András végrehajtást szenvedő elleni 200 K tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a beregszászi kir. törvényszék (a nagykaposi kir. járásbíróság) területén levő Pálócz községben fekvő a pálóczi 180. sz. tjkvben 103. hrsz. alatt felvett ház, udvar és kertből 1/3 részben B. 7. alatt Turlik András nevén álló illetőségre az árverést 844 K-ban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1911. évi április hó 18. napján d. e. 10 órakor Pálócz községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási ár kétharmadán alul el nem adható. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát készpénzben vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadókképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Nagy kapós, 1911 február hő 6-án. A kir jbiróság. mint telekkönyvi hatóság. Stépán Géza a. k., kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: * K. Schuller Sámuel telek könyvvezető. 357 szám. 1911. végrb. r Árverési hirdetmény. Alulirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróságnak 1910. évi V. 1411/1 számú végzése következtében dr. Skultéty Viktor nagykaposi ügyvéd által képviselt Rehó István és társai javára 171 K s jár. erejéig 1911. évi január hó 11-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 650 K becsült következő ingóságok, u. m.: szarvas- marha, rosta nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az ungvári kir. járásbíróság 1910. évi V. 1411/2. számú végzése folytán 171 K. tőkekövetelés, és eddig összesen 31 K. 85 f. biróilag már megállapított költségek erejéig Ungdaróczon alperes lakásán leendő megtartására 1911. évi február hó 28-ik napjának délutáni 4 órája batáridőül kitü- zetik és abboz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai éneimében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és fel ül foglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XI. t.-c. 120. § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Ungváron, 1911. évi február hó 7. napján. Hubay Kálmán, 110 1—1 kir. bírósági végrehajtó. ■ár ELADÓ uajnai-utca óz, számú naz a hozzátartozó mellékhelyiségekkel. Értekezhetni ugyanott. 291. szám. 1910. vh. árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróságnak 1910. évi Sp. II. 170/4 sz végzése folytán dr. Há- mos Béla ungvári ügyvéd által képviselt Reich Mór felperes részére 83 K. 14 f. tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől felül lefoglalt és 1565 K. 40 f. becsült ingóságokra az ungvári kir. jbiróság 1910. V. 452/6 számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Ungváron Radváncz-utcza 63 sz. a. 1911 február 20-án d. e. II Órakor és Árokon 1911 évi február hó 20. napján délután 3 órája kitüzetik, a mikor a biróilag lefoglalt favillák, kapa-kaszanyelek s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre korábban foglalás eszközöltetett volna, hogy elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirott kiküldöttnél vagy Írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Ungváron, 1911. évi február hó 4. napján. Hubay Kálmán, 119 1—1 kir. bírósági végrehajtó.