Ung, 1911. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-29 / 5. szám
5. szám. I7HG 5. oldal. Tüznyilainktól Szivén találva, Szállj a halálba I (Tüzsugarak cikáznak Varangy körül.) Varangy: Hahaha! Nevetem, kacagom a homályt, a halált! Nézlek! Idézlek ! Igézlek! Seprülovammal Sarkadra lépek I Férjem az orsó, Én meg a rokka — Járomba, igába hajt a boszorka! (A tüzsugarak egyre halványodva kialusznak.) Árny : Két szeme izzó tűzi parázs, Ajkain, arcán szörnyű varázs! Árnyak : Gonoszban, jóban, Hatalma szóban! — Ő az, valóban. Varangy: Ti semmiségek, Éjjeli rémek! Árnyak, lidórcek, Földbeli férgek, Ismertek-e már ?! Vad dühre gyullaszt Gyáva merényiek! (Vesszejével háromszor maga köré suhintva.) Ne vihar, Zivatar! Ne iszony, rémület, átok I Marja, harapja rókapofátok! Tüzzáporként hulljon az ütleg, Fejtől körömig lesujtollak, ütlek! Árnyak : Mennyköve, villám, lángja pokolnak Ölve, gyötörve, Nem kínoz igy! Varangy: Van-e még, ki fejemre Zuditni mer átkot ? Öltve sziszegve Urára fulánkot? Árny: Esdvo, remegve, Lángostorodtól Sujtolva, verve — Szolgálni téged Lábad előtt hever Éjeli néped S parancsra vár! Varangy: Hegyeken, vizeken, ligeten, ugaron, Légtündéri nyomát kutatom! Völgybe? oromra Keljek utánok ? Itt a tanyájok ? Válaszra várok! Árny : Rajta csak, rajta, Tömegbe, zajba! Zsenge cselédek, — Oly ifjak, szépek, — Hirnöki éjeli népnek ! Szállva, Nem állva, Borúba’ ködbe’ — — Mind ide, körbe! Manók : (távolból közeledve) Ügetünk szaporán Ki se késve, korán, Ki gyalog, ki lován! Nem állva, De szállva, Parancsra várva! Gonoszát, vagy a jót — Halljuk a szót! Varangy: Elő, ki a szellő Beszédit értve Leng, hol a felhő Száll magas égbe! Lombsusogás titkát a ki lopja, Szárnyasok énekit játszva megoldja! Ide fel, ide hozzám! Cselicsal: (látatlanul) Itt vagyok. Varangy. De merre ? hol ? Cselicsal: Itt is ... ott is! .. . valahol! Varangy: Mondd : ki ? Cselicsal: Senki. Varangy: Úgy : mi? Cselicsal: Semmi. Varangy: Jaj, ha szád nem vallja ki! Cselicsal: (ijjedten.) Hát... valami — valaki! Varangy: Elém, ha van bátorságod1. Lássam, mi a tudományod? Cselicsal: Szólanák én — öltve mezt, Ám’ a vessző megijeszt. Egy suhintásod vele S tejfogam vacog bele. Varangy: Szólj, ahogy kell s ón igeiem, Megmenekszel — most — e réven! Cselicsal: Szólok édes-örömest, Nyelvem szóra sose’ rest. Varangy : Szólj tehát. Cselicsal: Halld tehát. „Felhő“ a sátram, „Szellő“ a társam. Kötve kolompot Lopom a lombot. Kakukszót ejtve, Fészekbe rejtve Lesem én, csalom ón Sast s a galambot. Varangy : Te vagy ép’, kire várok. Cselicsal: Válts meg az árnyból, Éji világból, S mint a sólyom, mint az eb — Már hogy néked kedvesebb, — Nemes szolgálatodba állok ! Varangy: Kedvemre való A bohó ! ... — Emberi formát Öltve, manó, — Légy, a milyen vagy! Cselicsal: Szót fogadok ! — Lenge lehellet Mint puha pelyhet, Távoli sóhajt: Lábad elé hajt! (A homályból lenge hajzatu leány alakja bontakozik ki s bókolva Varangy elé áll.) Nos ? Hogy tetszem ? ... Szép vagyok? Varangy (meglepetve szemléli): Bájad sok vón egy világnak. Cselicsal: Ó, so’sincs elég — a lánynak. Varangy: Mi neved ? Cselicsal: Ma „fehérke!“ Holnap „szárnyas egérke!“ „Hosszufülü eb!“, „tarka lovacska!* Majd: „boci!“, „tapsifüles!“, „sunyi Ég föld közt le-fel futok, [macska!“ S megpihenni nem tudok . .. Ám’ azért ha mitsem ettem, Felcsapongó, vig a kedvem; Szélzugásra táncot járok, Nincs szél? magam muzsikálok! — Párom vándorló legény, — Vágytól olvadoz’ szegény ! — Egy mosoly — sovány vigasz — Már ölelget a pimasz ! Esküdözve vinne, vonna, Csókot adna, elrabolna, S im’ egyszerre mint fuvallat — Mint az árnyék tűnve onnat, — Őkeme leget szorongat — Látatlan vagyok megint. . . — Arcot öltök nagynevetve, Ö — keservét elfeledve Fut, fut, átölel legott. . . S nem talál sem itt. .. sem ott! ... — Jobbom áldja, veri bal — Eként lettem — Cselicsal! . . . Varangy: Légy akár az, töltse kedved Felcsapongó, léha tréfa! Állíts embert fejtetőre, Csald hegyormon sziklatőre, Köss nyakára hámot, nyerget, S mint kit átok réme kerget — Mint az alkony nap lovát, Űzd erdőn, hullámon át, Sarkantyuzva lépteit, Mig kínjába’ rúg, nyerit — — Ám’ ha engem cseli-csalnát . . Cselicsal: Úgy ragadj fel szöghajamnál! Csipke tüske ágbogán Marjon égető csalán! — Szélviharban nyirfaehdő Óriási nyirfaseprő, Holdfogyástól holdtelésig —• Vad dühében összevissza, Mig a vérem föld feliszsza, Jajszavam fölér az égig, Mint haragvó mostoha Gyilkos, éles ostora — Nem kiméivé, megse’ szánva Sújtson, öljön, tépve, vágva ! .. . — Légyen úgy ! Varangy : Nos ? ügy leszen ! S most dologra! Cselicsal: Hát dologra Varangy: Mondd: hallottad-ó hírét Ismeretlen tartománynak, Hol hatalma nincsen „árnynak“ ? . .. — Mende-monda csacska nyelve Úgy regéli kelepelve: Bűve-bája végtelen . .. — Hófödözte bérceken ? Túl a felhőn, csillagon — Légi, égi tájakon, Fényözönben tündökölve Él, virul e drága bon ? Cselicsal: Hogy hírét hallám-e? róla Suttogott, ringatva bölcsőm' — Egy kivájt dió haját — Vak dadám, a vén bagoly. Varangy : Szóbeszéd hát, semmise’ ? ! Cselicsal: Olykor egy bohó mese Többet ér a bölcs valónál. Varangy: Ej, úgy volna tán neve! Cselicsal: Szebb a szebbnél. Varangy: Hát ki véle: Mely ország, föld, tartomány ? Cselicsal: Ország !... Ámde milyen ország ! Varangy: Ország — ország! Cselicsal: Tüudérország! Varangy: Lám! . .. S tudsz róla ? Cselicsal: Sok-------sokat! Varangy: Gyermek, az beszélhet igy, Önszemével a ki látta ! Cselicsal: Én valók az, a ki látta, Önszemével megcsodálta! Varangy Önszemével? Tenszemeddel ? Cselicsal: Mindakét látó szememmel. Varangy: Tudnivágyam lángja éget —: Hol vevéd a mesterséget Szárnyat öltni? felhatolni? Fény világba tolakodni ? Cselicsal: Egyszer — holdas, nyári éjen Űzve — hajtva szomjan, étien, Vig danában, légi táncban Röpke „szellő“ lett a társam. Megsimitgatá hajam’, Átölelte hónyakam’, Súgva mézes-mázos 4rokot, Ajkaimról lopva csókot — Merre sas magasba szárnyal. Ég felé ragadt magával ! — Ködbe szállva, légbe tűnve — Fellegen, borún repülve — Két parányi tollpehely — Csurronviz lett uj ruhánk, — Jó, hogy nem látott anyánk ! — Holdszarván kapaszkodónk Csillagokra nagy vigyázva, Éjharmattól ázva, fázva . .. — Messzeségben — összecsengő Dal fakadt, oly zengve zengő — Hogy a csillag — mindmegannyi Néma bolygó megriadt, S ámulatban — őrületben — Ösvényéről, fényes égről, Megszabott világköréből Felszökelve ... szétszaladt!.. . — Szóra nem nyílt csacska szám, Ámulattal hallgatóm! Elbűvölve, elringatva, Áhítatra andalítva Zárt ölébe mámora, Érjek bár száz hosszú évet, Napvilágon szebb, uj éltet, Boldogságot . . . üdvösséget: — — Nem felejtem el soha ! ... (Folyt, köv.) Tarka krónika Ungvár komája . . . Megint csak Jaczkovics Mihályról, a népszerű uj vikáriusról szól a „tarkánk.“ Mint középhiteles forrásból értesülünk, Ungváron a népszámláló-biztosok titkos rendeletre, — még egy kérdést biggyesztettek a rengeteg rovatu kérdőívre, mely igy szólt: — Komája-e Önnek Jaczkovics Mihály? Az összeolvasásnál aztán most kitűnt, hogy Jaczkovics minden utcában legalább 8 családnál koma és igy Dorogra való távozását nem kevesebb, mint 972 nőnemű és 825 finemü keresztgyermek fogja siratni. S ha volna még egy pár nem, bizonyára szintén kikerülne mindegyikből a fentihez hasonló numerus . . . — Ezt csinálja valaki utána ! — jegyezte meg egyik számláló-biztos tudósítónknak. * Nehezen várt kliens. Van Ungváron egy ügyvédi iroda, mely nem a legnagyobb forgalomnak örvend. Dacára ennek, az ügyvéd úr az elmúlt hetekben mégis jelöltet fogadott. S most már minden reggel, a mint elment hazulról, szigorúan meghagyta a bojtárnak, — a mint hazajön, jelentse, hogy kereste-e kliens. Elmúlik egy nap, két nap, — nem jön senki. Végre a harmadik napon beállít egy tarnóci atyafi Írással a kezében. — Jó napot adjon Isten. — Jó napot. Mi tetszik? — Hát instálom, ne tessék haragudni, hogy csak bárom év múlva jövök el, — de hát tetszik tudni, kin vótam Ámerikában, aztán ezért nem gyühettem. A szomszédom eltette leveleimet és írásaimat és ezek közt találtam ezt is, — most hogy hazajöttem s igy nagynehezen ide találtam. — Hát csak röviden. — Mán instálom, először is nem vót nekem semmi bajom se bírósággal, se finánccal, se exekutorral. Nem tartozom én senkinek se. Ezért tessék már levenni rólam ezt az írást, — nem-e tévedés van a dologban — s ezzel átnyújtja a papirt. A jelölt kacagásra fakad a mint olvassa. Az irás tudniillik körlevél volt és csak ez állott benne: „Értesítem a tisztelt jogkereső közönséget, hogy ügyvédi irodámat a Bercsényi-utcából az N . . . utcába helyeztem át. « Ungvár, 1908. május 12. X. Y. köz- és váltóügyvéd. Délben aztán jelentette a jelölt a principálisnak, hogy volt ám már — kliens... * Adósok figyelmébe. Egy fehérnemű-kereskedő a minap elküldötte egyik gavallér vevőjének a számláját, azzal a szigorú figyelmeztetéssel, hogy az adósság kifizetését tovább semmiképpen se hajlandó prolongálni és ha az adós ur nem fizet, hát törvényes utón kényszeríti a tartozás rendezését. A mire a következő levelet kapta: „Tisztelt uram ! B. levelére válaszul közlöm Önnel házirendemnek következő paragrafusát, melyet minden hitelezőmnek ismernie kell: 13. §. Az évközben érkező számlák íróasztalom fiókjában elhelyezett vaskazettában gyűjtendők minden év január elsejéig, mely napon inasom jelenlétében fehérruhás szobaleányom a kazettából három i
