Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)

1910-09-04 / 57. szám

2. oldal,

TT 3ST Or

57. szám.

szegényeket elutasítani, mert szegények, fizetni nem tudnak; nem lehet elküldeni, más iskolára utalni, mert talán rongyos az istenadta, nem lehet ezt tenni, mert ennek következményei lehetnek. S ez igy van jól, legalább az iskolában lesz egy kis demokratizmus és egyenlőség, az életben amúgy sincs, ott a moloch az ur.

Megengedjük, hogy egyes iskolafentartók- nál, melyeknél az iskola a tandíjra volt alapítva, hol olyan magas tandijat szedtek, melyért teljes kárpótlás nem jár, anyagi zavarok állanak elő; ámde minden haladás nehézségekkel jár. — A magas tandíjra baziro- zott iskolák, ha esetleg meg is szűnnek, ezekért nem kár. Minden intézmény, melynek méltánytalanság a létalapja, megérdemli, hogy tönkre menjen. Az iskolafentartás csak a politikai községeknek és az államnak kötelessége, épen ezért, ha egy-egy erkölcsi testület, egyház, társulat, az iskolafentartás igazán szép és nagy jogával élni akar, éljen vele úgy, hogy az tagjait egyetemlegesen és vagyoni viszonyaikra mérten arányosan kötelezze, terhelje meg, nem pedig úgy, hogy nehány szerepelni akaró ember beül egy intézmény élére, tetszeleg magának annak minden áron való fentartásával, de annak a terheit viselni nem akarja, hanem azok vállaira rakja, hárítja át, kiknek igy is sok a gondjuk, kik gyermekeik révén erre az intézményre véletlenül reá vannak utalva, szorulva. Az iskola szép, humánus intézmény, tanítványaival szemben a szépnek, a jónak, a nemesnek, az erkölcsnek a hirdetője, ha pedig ez igy van, a mit tagadni nem lehet, akkor szükséges, hogy fundamentuma is emberi nemes érzelmeken, erkölcsi motívumokon nyugodjék.

Ha mindezek mellett még azt is mérlegeljük, hogy a népoktatás ingyenességéről szóló törvény a tanulást, azon elemi ismereteknek megszerzését, melyek nélkül ma már ember fia alig lehet, mindenkire nézve egyformán könnyűvé teszi, akkor egy magasabb emberi szempontot is látunk érvényesülni, lelkünket bizonyos jól eső érzés fogja el, érezzük, hogy a XX-ik században, mely villanynyal ir és iramlik, a napsugárral fest, mindent, de mindent elemeire bont és a maga önző céljainak szolgálatába állít, van azért még valami abból az isteni szikrából, melynek szeretet a neve, s ez aztán megnyugtat.

Az ungvári törvényszék.

Vármegyénk közönsége körében, az ungvári törvényszék kérdését illetőleg, az utóbbi időben ismét nyugtalanság észlelhető. A türelmetlenség imitt-amott élesebb hangokban nyer kifejezést. Az ismert előzmények után ezen sem megütközni, sem csodálkozni nem lehet. Az évek gyorsan

akármilyet. Rettenetes, — már t. i. honi felfogások szerint, — sok esetben micsoda munkára kénytelenek vállalkozni az ilyen urak és urfiak 1

Hej, — ha feleannyian ön megtagadással és munkával akartak volna itthon dolgozni, — bizony nem kellett volna kivándorolniok 1

Még a legjobb, ha valamely vendéglőben mosogatólegénynek „eszcájgpucer“-nek állhatnak be. Teljes ellátás és havi 20 dollár fizetés jár ezért a kemény munkáért, melynek egyébként szintén meg vannak a fokozatai. Az első fokozat az — „omnibus“. Ez, mint neve is mutatja, mindenes. Kezdetben a roppant élénk forgalmú vendéglőkben a használt evőeszközökkel megtelt óriási, nehéz kosarakat cipeli a mosogatólegényekhez ; segít mosogatni, törülgetni, felsikálja a padlót és végzi a nagytakarítás többi részleteit. Akárhány ismertebb newyorki vendéglő egész mosogatólegénygárdája „diplomás“ emberekből, nemes, nemze- tes és vitézlő magyar „urak“-ból, közöttük bárók, grófok, katonatisztek is, — telik ki. Bizony, sokan ezek közül a letört nagyságok közül csak odaát tudják meg, hogy mi sem ártott meg úgy nekik, mint a mire legbüszkébbek voltak: a cim, a rang, a hamis büszkeség, képzelt előjogok. Ezer és ezer embert, fiatalabbat, öregebbet láttam éjszakánként a nyilvános tereken, a mint valamely szobor talpazatának lépcső- zetén vagy a sétányok füvén, padjain pihenik ki a nap fáradalmait. Estétől reggelig. Ez hálóhelyük, — más télére nem jut. Hányszor néztem összeszorult szívvel ezeket a mindenkitől elhagyottakat, a hogy éhségtől, gondtól összetörve, fakult arccal aludták a nyomorultak álmát! A hidegebb estéken a földről felszedett

repülnek, s ma-holnap talán negyedszázados jubileumát ülhetjük annak, hogy kérünk, mindig csak kérünk, — s ezzel szemben Ígérnek, és ismét csak ígérnek. Kormányok mentek, kormányok jöttek, s eddig a törvényszék kérdése a megvalósulás stádiumához alig egy-két lépéssel jött közelebb, hogy hosszú időre újra megakadjon. Memorandumok, küldöttségek mentek, a város és vármegye anyagi erejüket jóval felülmúló áldozatokat ajánlottak fel, s a helyett, hogy végre valahára már örömmel látnók, mint emelkednek a palota falai, — eddig csak az ígéret szavai csengenek felénk. Csoda-e hát, hogy nyugtalankodunk, türelmetlenkedünk, csoda-e, hogy napról- napra többen vannak a kételkedők, — mint a hívők ?

A károsult és vesztes ember mindenkit okoz, mindenkit vádol. És mert e kérdésben a vármegye egész lakossága vesztett és károsult, csoda-e hát, ha közönynyel, sőt mulasztással vádolják azokat, a kik ma felül s többségben vannak: a vármegyei munkapártot, a vármegyének e párthoz tartozó képviselőit és a vármegye vezetőségét. A gúny éles hangján kérdik: — hát ti még mindig biztok az ígéretekben, és fásult mozdulatlansággal várjátok azt a bizonyos sült galambot?

Pedig a türelmetlenség ha indokolt is, a közöny, a mulasztás vádja indokolatlan. Mert az illetékes körök és tényezők, már a jelenlegi kormány alatt is, soha egy percig nem hagyták aludni a vármegyének e mindennél fontosabb kérdését.

Kötelességszerüleg jártak, kértek, sürgettek, s teszik ma is. És ha minden lépésükről nem is adnak és adtak számot a nagy nyilvánosságnak, történt ez azért, mert talán nem mindig helyes és tapintatos közre bocsátani a tett lépések eredményét s a tárgyalások minden részletét.

Hogy azonban némileg megnyugtassuk a türelmetleneket, és hitet próbáljunk önteni a kételkedőkbe, közöljük azt, a mire legilletékesebb helyről vagyunk felhatalmazva.

Vármegyénk főispánja a legutóbbi napokban ismét érdeklődvén a törvényszék kérdése iránt, úgy az ügyosztályban, mint magától az igazságügyminisztertől a legmegnyugtatóbb információkat nyerte. A miniszter határozottan kijelentette, hogy a mint a polgári perrendtartás, — mely jelenleg az igazságügyi bizottságnál van, — tető alá jut,

— s ezek saját szavai, azonnal megteszi az intézkedéseket a törvényszék felállítása iránt, s Ungvár hamarább kapja meg a törvényszéket, mint gondoljuk. Oly komoly kijelentés ez, a melyben kételkedni nem lehet, nem szabad. Be kell várni tehát ezt a rövid időt, s nem volna helyes a törvényszéki épület helyének újra felvetésével,

— a mit egyesek, — mint hírlik, — ismét megbolygatni akarnak, a kérdést komplikálni, esetleg elodázni.

nagy ujságlapokat csavarták térdük közé, melegítő takaróul. Álmukat, a létért való rettenetes küzdelemben az összerogyásig kimerült szervezet fizikai nyugalmát nem zavarta a közvetlen közelben robogó kocsik, vasutak lármája, robaja. Talán álmodtak is boldogan, a hogy az álom a családi kör, elhagyott boldogságuk édes nyugalmát varázsolta elibük, hogy azután annál iszonyatosabb legyen az ébredés a sétatér hideg, harmatos pázsitján, újabb küzködós, újabb nyomorúság hajnalán. És mondhatom, sehol sem hatott reám oly iszonyatosan, oly megrenditően a világváros éjjeli életének ez a legszomorubb képe, mint éppen azon a sétatéren, melyet az amerikai magyarság fanyar humorral „Koplaló-park“-nak nevezett el.

Hát bizony sok ott a koplaló, akad minden nemzetbeli, — de ezen a téren „vezet“ a koplaló magyar. A térre nyiló és azt keresztező utcákban lakik a legtöbb magyar, és a Koplaló-park (Tompkin Square) környékén van a legtöbb magyar üzlet, magyar vendéglő, magyar kávóház is. Petőfit, Kossuth Lajost, sőt Ferencet és Lajos Tivadart is, Rákóczit és Zrínyit többféle kiadásban megtaláljuk itt a magyar vendéglők, „saloon“-ok cimtábláin.

Áhitatos csendben bámultam, mint helyezkedik el sok-sok száz ember a park pázsitján, padjain, — éjjeli szállásra. Azok, kik a székeken gubbaszkodtak, nehezen aludtak el. Beszélgettek, innen is, onnan is magyar szó üti meg fülemet: „Én sem voltam mindig ilyen nyomorúságban ! Tudja-e mi voltam én otthon? Főkönyvelő egy igen nagy gyárban.“

— „Jól van, jó, — mondja a másik, — azért most mégis megsütheti a tudományát az enyémmel

A tiszti kardbojt.

A Napoleon-jelöltek határozottan megfogyatkoztak. A tiszti kardbojt fénye többé nem csábítja fiainkat a katonai pályára. Megszűnt az a nagy törtetós az alapítványi helyek után, a mi azelőtt vármegyéket hozott volt izgalomba. Ma már csak az elmaradottabb helye- kon keresik fel protekcióért az izzadó apák a megyebizottsági tagokat, hogy reményteljes csemetéjüket bejuttathassák valamelyik kadétiskola alapítványi helyére. Több pályázó egyes helyekre alig-alig akad, sőt igen sok helyen egészen meddő a pályázat . . .

És ez a különös jelenség nem valami antimilitáris áramlat eredménye. Ezt a reális élettapasztalat váltotta ki az emberekből.

Á katonai pálya többé nem életpálya, a tiszti kardbojt többé nem életcél.

A megélhetés minden téren annyira megnehezedett, hogy a tiszti bojt fényessége s a ruha cifrasága nem csábítja többé e „fényes pályára“ az ifjakat. Hiszen egy állami tisztviselő, egy kisebb vidéki takarékpénztár könyvelője, egy kellő iskolával és képzettséggel rendelkező kereskedelmi, gyári vagy ipari tisztviselő nemcsak százszor kényelmesebben él, mint a katonatiszt, de meg is duplázza őseitől öröklött vagyonkáját, mig a katona feléli, mert kénytelen vele, mindazt a mit örökölt, vagy örökölni fog.

És ott van a családalapítás lehetősége s a család- fentartás nehézsége.

A katonatiszt, a ki az élet viharai közt egy kis puha, meleg családi fészket akar magának alapítani, a legtöbb esetben kénytelen megtagadni a szivét, a jóérzést s a látását, mert neki elsősorban a kauciót kell nézni. A kaució mellett eltörpül, másodlagos kérdéssé lesz a női szépség és a szerelem ... és pláne nagyobb városokban ritkán is találkozik össze.

Valami csipősnyelvü ember az mondotta, hogy „a kincstári dámák kiváló privilégiummal bírnak arra, hogy csúnyák legyenek ..." Ez a mondás ugyan merő ráfogás, de sok esetben talál, főleg mostanában, a mikor már a vagyonos szép lányok nem arra pályáznak, hogy udvarképesek, katonatisztnek legyenek, hanem hogy 100 koronás kalapot csináltathassanak magúknak. Az ilyen felemelt igények kielégítésére pedig mindenesetre alkalmasabb egy 1000 holdas dominium, egy jól jövedelmező ügyvédi iroda, egy felkapott orvosi klientúra, avagy egy ügyes bankház, mint a legfényesebb tiszti kardbojt is.

Hiába, a hölgyek szivében is kihalóban van a romanticizmus. A szivet a reális tapasztalatokon okult lélek vezeti ma már a hölgyeknél is.

Legfeljebb az ábrándos kis varrólányok és a felsőbb leányiskola végzettlen növendékei rajonganak még a tiszti kardbojtért.

És ezt tudják, érzik az ifjak is, és azért nem kapkodnak ma már ők som az — alapítványi helyek után.

együtt. Ügyvédjelölt voltam otthon, itt meg már örülnék, ha eszcájgpucolónak mehetnék !“

— Elég volt már, zöldek, — morog közbe a harmadik, — legalább éjjel ne hencegjetek a nagy tudománytokkal. Csupa tudós, azért mégis mind olyan bolond volt, hogy idegyütt elpusztulni. Egy falat kenyérért küzködtük, veszekedtek, mint a kóbor kutyák az ut szélére dobott rothadt husdarabokért! Maradtatok volna otthon, találtatok volna munkát, kenyeret ott is, de persze az nem smakkolt I De most már slipi, zöldek, holnap is nap lesz!“

Mennyi magyar, mennyi nyomorúság! Ez a Koplaló-park.

A rendőr, ez a kiválóan tipikus alakja a newyorki életnek, igazán derék emberek a gyöngébbek, a gyámoltalanok védelmében, bár néha mesterek a „lokális érdekek“ síkos mezején is, innét humoros elnevezésük: „one of the finest“, „egy a legfinomabb közül“, — nem zavarja el a pihenni, aludni vágyókat, mint azt nálunk szokta tenni bölcs komolysággal szent Hermandad sokszor túlbuzgó, de ritkán logikusan cselekvő magyar legénysége. Mert nálunk csak elzavargatják a pázsiton aludni akarót, de nem mondják meg, hogy hová menjen most már, ha nincs pénze szállásra.

A „Koplaló-park“-ot elhagyva, betértem egy közeli magyar vendéglőbe, a „Little Hungary“-ba. Akár csak Rosenfeld Náci „Boulev&rd“ nevű magyar vendéglőjében, itt is pompás magyar cigányzene, magyar ételek, magyar bor, vacsora előtt a mi Zwack bátyánk Unikum-likőrje, és — magyar kiszolgálás. Asztalomnál előkelő származású magyar „urak“ szol-