Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-11-13 / 67. szám
67. szám. TT OST 33. oldal. György zászlói alatt nem csapán a vallás- és lelki- ismereti szabadságot, hanem a nemzet jogait, az ország alkotmányát védték mindhalálig. A történet feljegyezte, hogy az Erdélyből Petróczy, Szuhay s mások vezérlete alatt betört s a Kobb és Spankau osztrák tábornokok ellen 1672. évben vivott győrkei csatában elesett 1500 bujdosó kuruc között több hős protestáns lelkész holtteste is találtatott; 1674. évben 368 protestáns lelkészt és tanítót Ítél halálra a pozsonyi rendkívüli törvényszék (Delegatum judicium) a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétel gyanúja, tehát hazafias ok miatt s élőtöket csak három feltétel alatt menthették meg: ha hivatalukról lemondanak, ha önként száműzetésbe mennek vagy katbo- lizálnak. A kik ezeket a feltételeket el nem fogadták, azoknak a várbörtönök és gályarabság leírhatatlan kínszenvedéseit kellett viselniük. A katholikus II. Rákóczi Ferenc kurucseregének — Thaly Kálmán állítása szerint, — háromnegyedrészót protestánsok tették. A lángeszű, de gonosz lelkű Kolonics érsek Magyar- ország Ausztriába leendő beolvasztásának egyedüli akadályát a protestánsokban látja, azért adta I. Lipót királynak — II. Rákóczi Ferenc tanúbizonysága szerint — ezt a tanácsot; „Fac Hungáriám mendicam, catholicam, deinde servam.“ A világosi fegyverletétel után Magyarország kegyelemre megadta magát a túlerőnek ; ezer sebből vérezve, tehetetlenül, visszafojtott sóhajjal tűrte az öukéhyuralom féktelenkedését. A nemzet alkotmánya felfüggesztve, elkobozva, csak a protestáns egyházak autonómiája állt még sértetlenül, s midőn az 1859. évi szeptemberi pátens erre is ki- nyujtá zsarnoki vaskezét, a protestánsok — nem nézve se jobbra, se balra, életre-halálra — a tilalom ellenére gyűléseket tartanak és szigorú határozatokban parancsolják meg a lelkészeknek és egyházaknak, hogy a törvénytelen császári rendelettel szemben tagadják meg az engedelmességet! A tiszántúli egyházkerületi közgyűlés helyiségéül szolgáló debreceni nagy templomot katonaság vette körül, falai ellen ágyukat szegezve. A vezénylő tábornok kivont karddal lépett a^ templomba s az elnöklő püspökhöz igy szólott; „Ő Felsége a Császár nevében betiltom a gyűlést!“ A püspök nyugodtan feleié : én pedig Ő Felsége; Isten nevében megtartom a gyűlést! Az eredmény? A pátens visszavétele még abban az évben, a következőben pedig az önkényuralom felfüggesztése Magyarországon. Ekkor talán még Matyaczkó kanonok úr se vádolta volna a református egyházat és annak papját hazafiatlansággal? De mai napság is úgy gondolkozik-e mindenki a reformátusokról a túloldalon, mint Matyaczkó főtisztelendő úr? Folyó év október 30-án leplezték le Szászvárosban a Kuun Géza és Kocsárd grófok szobrait és ez alkalommal tették le a református kollégium zárókövét is. Az ünnepség fényét emelte jelenlétével gróf Zichy János vallás- és közokt. miniszter is, a ki itt tartott beszédeiben a többek között igy nyilatkozott: „E puritán protestáns szellem az, a mely mindenkor az igazi haladás zászlóvivője és a türelmes, a szeretetre alapított buzgó vallásosságnak fáklyahordozója volt. Nagy örömömre szolgál, hogy kifejezést adhatok annak a szimpátiának, a melylyel a protestántizmus iránt visel- I tetem, mert jól tudom, hogy a magyar haza milyen sokat köszönhet a protestánsoknak, a kik nehéz viszonyok között, megalkuvást nem tűrő hazafisággal a legnagyobb szolgálatokat tették a magyar hazának.“ Azt hiszem, gróf Zichy János miniszter úr van olyan jó hazafi és katholikus, mint Matyaczkó kanonok úr s igy amannak megtisztelő nyilatkozata bőven kárpótolhat emennek gyanúsító vádaskodásáért. A fentiekből tehát mindenki láthatja, hogy Matyaczkó úr ellenem szórt vádjait nem hazafias érzület, hanem elsősorban szereplési, feltűnési vágy, másodsorban pedig vallási türelmetlenség és gyűlölet diktálta. Utóbbi állításomat arra alapítom, hogy Matyaczkó úr vádiratában hangsúlyozza, hogy országunk címerén kereszt ragyog. Tehát — szerinte — ez is okul szolgált arra, hogy a magyar címert eldugjam, kigu- nyoljam stb. A keresztet, ezt a fenséges szimbólumot, — mely az igazság- és meggyőződésért való önfeláldozást, az emberiség megváltását, az égnek a földdel való kibékülését és Istenfiuságunk boldogító hitét hirdeti, — mi protestánsok éppen úgy tiszteljük, mint más felekezetű keresztény testvéreink. Dicső reformátoraink : Zvingli, Kálvin s példájuk után a református egyház, főként a kereszt szent jelvényével elkövetett számtalan visszaélés miatt választottak maguknak más jelvényt a keresztyén szimbólumok közül. Mert mondanom is fölösleges, hogy a régi keresztyéneknek a kereszten kívül még más jelvényeik is voltak, u. m.: A pásztor, vállán báránynyal. A pálmafa. Az ég-felé evező hajó. A csillag, mely a napkeleti bölcseket Jézus jászolbölcsőjéhez vezette. A kakas, melynek megszólalása Pétert a Krisztust háromszor megtagadó bűnére emlékeztette stb. Tehát a református templomok tornyán ragyogó csillag, néhol kakas, éppen olyan keresztyén jelvények, mint a kereszt. Azonban, miként katholikus testvéreink nem engednék meg, hogy pl. a mi csillagjelvényünket az ő templomuk tornyán kitűzzük, vagy oltárukon elhelyezzük, úgy mi sem tűrhetjük, hogy más felekezetek egyházi jelvényüket isteni tiszteletünkre behozva, minket megháboritsanak. Már pedig Ungváron ez is megtörtént 8 évvel ezelőtt, mikor a ceholnyai g. kath. parókiáról az egyház jelvényeivel díszített zászlót egy református val- lásu egyén temetésére hozva, a koporsó mellé állították. És mivel a zászlótartó egyént kötelességszerüleg onnan elküldöttem, a „Görög Katholikus Szemle“ engem vádolt türelmetlenséggel, keresztyénieden érzülettel, tudtomra hozván, hogy a ceholnyai egyház jegyzőkönyvében megörökítették türelmetlen és keresztényiet- len eljárásomat. Ennek következtében terjesztettem fel az egész ügyet felsőbb egyházi hatóságomhoz, az Egyházmegyéhez, mely idevonatkozólag 1902. évi tavaszi közgyűlésének 62. sz. jkvi pontjában következő határozatot hozta: „Az ungvári Kör egyházlátogatása jelenti, hogy Ungváron hitfelekezeti sérelem történt, nevezetesen: egy Godó József nevű gyári munkás temetése alkalmával egy g. kath. keresztes zászlót tartott egy egyén a koporsó mellett, kit a lelkész onnan elparan- csoll; az udvaron megtörtént egyházi szertartás elvégzése után a menet alkalmával vette észre újra a lelkész, hogy a koporsó előtt, közvetlen a pap után viszik ugyanazon keresztes zászlót, melyet a lelkész innen is elparancsolt. Erre az Ungváron megjelenő „Gör. Kath. Szemié“-ben megtámadták a lelkészt s felekezeti türelmetlenséggel vádolták, melyre a lelkész az „Ung“ megyei hivatalos lapban fejtette ki azon okokat, a melyek folytán kellett neki a keresztes zászlót eltávolítani a református vallásu halott koporsója mellől. Ez esetet a lelkész felsőbb hatósága elé terjeszti, határozatot kérve, helyesen járt-e el vagy nem ? Az ungvári lelkész fentebbi eljárása az egyház- megyei közgyűlés részéről minden tekintetben helye- soltetik s elismerés illeti őt azért, hogy amaz eljárással szemben, mely hihetőleg botrány előidézését célozta, bölcs megfontolás szülte higgadtságát megtartva úgy intézkedett, hogy ama temetési szertartást mint a szándékolt botránytól, mint az abból folyó kigunyol- tatástól megvédte.“ A ceholnyai g. kath. segédlelkész eljárásához (mint később kiderült, egy akkori káplán a köztiszteletben álló Szaxun József főesperes ellenzése dacára intézte a botrányt) hasonló az a körülmény is, hogy főtiszt. Matyaczkó T. úr a címer elhelyezésének kérdésébe jónak látta a keresztet is bevonni. Pedig gyanúsításának nincs semmi alapja; hiszen Magyarországon és a protestáns országokban nem bántja senki a keresztet, sem az azt viselő egyházi egyéneket; de tessék csak áttekinteni a katholikus Francia-, Spanyol-, Portugálországokba, hogy bánnak ott el az okvetetlenkedő papokkal, szerzetesekkel és apácákkal ? Főtisztelendő Kanonok Ur! nem érte el célját, nem sikerült a keresztgyülöletet rám bizonyítani; ellenem irányzott sanda gyanújának nyila visszapattant, mint a rege szerint a török golyója Kinizsy szobráról. Még pár szó megjegyzést kell tennem Matyaczkó urnák abbeli gúnyolódására is, hogy az ungvári ref. iskolába „elzárt udvarból lehet jutni és homlokzata előtt házak állanak, nincsen szoros értelemben vett főbejárata, a mely fölé a törvény az ország címerét kitűzni rendeli.“ Tudja-e a főtan felügyelő ur, hogy az ungvári ref. egyháznak ezelőtt negyedfél századdal hegyen épült iskolája volt, még pedig a Homonnai Drugethek ungvári várában ? Hogy azt a Pázmány Péter által a kath. egyházba téritett Homonnai György gróf 1611. évben leromboltatta az ugyanott levő templommal és parókiával együtt azért, hogy virágos kertjét kibővithesse, arról az ungvári ref. egyház igazán nem tehet; de még arról sem, hogy a nevezett gróf állal a „Sóutcában“ a ref. egyház részére kárpótlásul épített uj templomot, parókiát és iskolát a főtanfelügyelő ur által annyira dicsőített gróf Bercsényi Miklós főispán 1695. év ápr. 15-én fegyveres erővel elvetette s Váry Mihály lelkészt családjával együtt Küszögi György nevű ud- varbirája által vezetett 12 hajdújával megtámadtatván, nemcsak hajlékából hurcoltatta ki, de a városból is kiüzette 1 De azért a gróf Bercsényi Miklós Ungváron emelendő szobrára az ungi ref. egyházmegye is meghozta adományát. Mégis mi vagyunk a hazafiatlanok, a türelmetlenek? Matyaczkó urnák, mint a g. kath. egyházmegye főtanfelügyelőjének különben sem illett beleavatkozni a címer elhelyezésébe. Mi megadjuk ugyan hazánk minden polgárának azt a jogot, hogy akár egyházi, akár iskolai ügyeinkhez hnzzászólhasson, de ez a jog egy más egyház főtanfelügyelőjét nem illeti meg; az ilyet még „előkelő idegen“ minőségben sem engedhetjük ügyeinkbe beavatkozni; az ilyennek dicséretére nem reflektálunk, gáncsolódásait pedig visszautasítjuk. Hát arra mit mondjak, hogy Matyaczkó ur a ránézve pervesztést jelentő Ítélet kihirdetése után büszkén jegyezte meg: azért nem felebbezek, mert elértem célomat; a címert csakugyan oda függesztették ki, a hová én kívántam. ítélje meg a t. olvasó a fenti büszke kijelentést abból, hogy a panaszbeadvány október 3-án kelt, Sulyok J. tanító ur pedig a címert már szept. 26-án kifüggesztette. A francia költő „Chantekler“-je is abban a tudatban énekel, hogy az ő szavara kelt fel a nap; pedig már Madách megírta, hogy „Nem a kakas szavára virrad, de a kakas kiált, mert hogy virrad.“ Legyen meggyőződve főtanfelügyelő ur, hogy nem az ön még el sem hangzott kiáltására történt a címer áthelyezése. Különben sok szerencsét az elért sikerhez 1 De egyházának s annak általam' őszintén tisztelt hazafias papságának ne adjon az ég soha ilyen pyrrhusi győzelmet! Ungvár, 1910 nov. 3. Komjáthy Gábor ref. lelkész. VÁRMEGYEI ÜGYEK. A közigazgatási bizottság ülése. — November 8. — A közigazgatási bizottság folyó évi november hó 8-án tartotta rendes havi ülését gróf Sztáray Gábor főispán elnöklete alatt. A közigazgatás állapota. Az alispán havi jelentésében beszámol az október hónapi közigazgatási állapotokról. Különös intézkedést igénylő esemény nem fordult elő. A m. kir. csendőrség 419 esetben teljesített nyomozatot részint kihágási, részint bűnügyekben. Tüzesetek voltak : Ungvár r. t. város és Árok község területén 3 Ízben, Bezőben 2 Ízben, továbbá Hanajna, Vámoslucska, Éles, Perecseny, Ungbükkös, Mátyóc és Veskóc községekben. Különös eseményként kell konstatálni, hogy Árok község valóságos tűzfészek, a hol majdnem minden hónapban megkondul a vészharang. Az ároki tüzkárosultaknak a kormány 300 K, a Jósziv-Egyesület 400 K segélyt utalványozott. A tűzvészek folytán a vármegye területén október hónapban 94257 K érték pusztult el, ebből biztosítás címén megtérült 45020 K, fedezetlen kár 49177 K. — A főszolgabirák a hivatalos külvizsgálatot rendesen teljesítették. Külföldi útlevél iránt 153 kérvény érkezett be. A vármegye területén 10 idegen illetőségű egyén jelentkezett itt tartózkodásra. A nagybereznai főszolgabíró. Az idegen illetőségű egyének bejelentési kötelezettségével kapcsolatban jelentette a nagybereznai főszolgabíró, hogy e tekintetben mulasztásokat észlelt, a mennyiben a galíciai illetőségű egyének, mint tanárok, hírlapírók vagy régészek járjak be a g. kath. lelkészeket a nélkül, hogy ezek bejelentettek volna a politikai hatóságnál. Erre vonatkozólag a közigazgatási bizottság még a múlt havi üléséből utasította a főszolgabírót, hogy ne általánosságban, hanem konkrét adatokkal igazolja állításait. A nagybereznai főszolgabíró most terjedelmes jelentéssel számol be. Ezen jelentésből, mint érdekes részleteket a következőket közöljük: „Nagyon konkrét dolog, már országosan ismert tény, hogy az utóbbi években Magyarország északkeleti vidékén, tehát Ung vármegyében is, galíciai vagy oroszországi egyének szoktak megfordulni s itt hol a schisma, hol pedig inkább az orosz ukrainizmus mellett űznek propagandát. Egy másik tény az, hogy ezen egyének, legalább az én járásomban, kizárólag g. kath. lelkészek és tanítók házaiban fordulnak meg. Végül egy harmadik tény, hogy a járásombeli g. kath. lelkészek és tanítók közül ilyen egyénnek nála történt megfordulását vagy megszállását még eddig egyetlen esetben sem jelentette be soha senki. E tényeket konkrótebbül kifejteni nem vagyok képes.“ „Célom egyáltalában nem az volt, hogy talán minden g. kath. lelkész sorra megbüntettessék, hanem az, hogy a büntetés teljesen el legyen kerülhető azáltal, hogy a g. kath. lelkészi kar a törvényben megszabott bejelentési kötelességének teljesítésére külön is felhiva, a bejelentéseket ezentúl soha el ne mulassza.“ „Lehet, hogy ezen.idegeneknek itt komoly, tiszteletre méltó céljaik is vannak s rendőri szempontból semmi kifogás alá nem esnek, ez azonban nem lehet ok arra, hogy az idegenek bejelentése alól bárki is fölmentve érezze magát.“ „A mi éppen a legutóbb itt járt lembergi egyén kilétét és céljait illeti, erre nézve a közigazgatási bizottságot hitelesen tájékoztatni éppen a bizottság egy eljárásomban^ gyanúsítást találó tagjának lett volna módjában. Értem Fejér Emánuel bizottsági tag urat, a ki a püspök ur távollótében meleg ajánló levéllel látta el a lembergi idegent. Amint értesültem, az idegen fiatal ember még fel nem szentelt növendékpap, tanár, talán hírlapíró és régész, mert mint ilyent ajánlja az ajánló levél s mert mint ilyenről szól Sczepticzky lembergi érseknek a munkácsegyházmegyei püspökhöz intézett ajánló levele.“ „Nagy csodálkozásomra a közigazgatási bizottság tagjai között akadtak olyanok, a kik jelentésemben a g. kath. lelkészek meggyanusitását látva, szükségesnek találták ezzel szemben a lelkészi kar védelmére kelni. A g. kath. lelkészi kar nem szorult nálunk senki védelmére s alig teszünk neki kedves szolgálatot, ha olyanok ellen védjük, a mikkel senki nem vádolja. A határszéli magyar g. kath. lelkészi kar kétségkívül kellemetlen helyzetben van. Nem tehet róla, hogy ilyen külföldi jövevények meg-meglátogatják s éppen szükségét érzi annak, hogy a hatóságok fellépése módot nyújtson nekik az alkalmatlan vendégektől való szabadulásra. Gondolom, jól vagyok értesülve, ha azt állítom, hogy a legutóbb itt járt régész ur látogatásai sem voltak kellemesek a lelkészekre.“ „Soha sem állítottam sem most, sem egyéb alkalommal, mintha a mi g. kath. lelkészi karunk bármiféle akár kulturális, akár nemzetiségi közeledést keresne a galíciai, most már határozottan ukrainista elemekkel, de igenis állítom, hogy amazok viszont, nemcsak a közeledést keresik, de működésüket Magyar- országra is kiterjeszteni egyik legfőbb vágyuk; hogy ez a törekvés apró, ismételt kísérletek után is kudarcot vall, annak egy igen lényeges akadálya van. Ez az akadály a mi g. kath. lelkészeinknek a magyar kultúrához való tartozóságában rejlik. Mindaddig, a mig g. kath. lelkészi karunk a magyar kultúra emlőin fog nevelkedni, rá nézve más kultúra törekvései idegenek maradnak. Mi más nemzetiségek lakta vidékekhez képest mentek vagyunk a nyugodt együttélést zavaró mozgalmaktól. Nem jól teszik — szerintem — azok, a
