Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-02-06 / 11. szám
11. szám. er asr oA közönség köréből. Válasz a „Határszéli Újság“-nak. Tekintetes Szerkesztő Ur! Már megint alkalmatlankodom. Oka a „Határszéli Újság" 5-ik száma, hol megtettek „stróhman“nak. Kár, hogy nem igy van, mert annak könnyű a dolga, igy azonban magamnak kell helyt állanom. Mielőtt ezt megpróbálnám, köszönetét kell mondanom egy kartársamnak, ki megtisztelt a „Forró éjszakák" és egy más eféle verses könyvvel, legalább tudom, hogy költői kiruccanással van dolgom. Ezt pedig nagyot változtat a dolgon, igy már kezd derengeni előttem is, miért beszélt a 4-ik szám „édes hazai nyelvünk bűbájos zengzeté“-ről, „verejtékes és gyönyörűséges nagy nemzeti munkádról, „a magyarság életének szent lehelleté“-ről, „dicsőség“-ről és más eféle hasonló jókról. Csak egyet nem értek még a dologban, miért tesz velem a „H. U.“ úgy, mint a sanda mészáros: rám címzi zöngeményét, de nagyobb részben másnak szól az ének. Igaz, én ehhez nem értek, lehet, hogy hogy ez költői fordulat ! De mit is Írtam én? Ugyebár idéztem egy csomó zengzetes röppentyűt, leírtam, mit hallottam és azt a kijelentést tettem: mindig jó napom és örömöm van, ha egy kartársamröl jót, dicsőt hallok, olvasok, mert ez mindnyájunkat emel; továbbá mondtam, hogy szép, dicséretre méltó, hogy színdarabot adott elő, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar nyelvet is bírják már növendékei; állítottam, hogy két év a magyarosítás munkájában, egy csepp a tengerben! Mindezt ma is fenntartom. Én tehát bezői kollegám érdemeit egyáltalában nem kisebbítettem, eszembe se jutott, mert ón ismerem a tanítói kenyér keserűségét, a munka nehézségét s igy rólam fel sem lehet tételezni, hogy nyugodtan nem tudom elviselni azt, hogy ha egy tanító érdemeiről magasztaló hangon szólnak. Nagyon is tudom, de kérdem : ez törtónt-e ? Ugyebár nem! A „H. U.“ vezető-helyen olyan dicshimnuszt zengett, olyan hangzatos, bombasztikus nyelven, úgy agyba-főbe dicsérte ezt a fiatal, két év óta működő szerény tanítót, kinek még ideje sem volt nagyot cselekedni, hogy az bizonyára belepirult, res- telte maga is a dolgot! — Nos hát, kijelentem, hogy nem a kollegámat akartam ón bírálni, érdemeit kétségbe vonni, hanem rá akartam mutatni arra, hogy iniképen kezelik a tollat azok, kik fenhangon hirdetik az igazságot, hirdetik, hogy egyedül ők szolgálják hűen, igazán a valót, a közönség érdekét; azt a magas, szóvirágoktól duzzadó hangot akartam én a maga értékére leszállítani, és nem kollegámat lesajnálni; azon sajnálkoztam, mekkora lármát, zajt támasztott körülötte, mikor néhány, jóakaró, elismerő, dicsérő, de komoly és frázisokkal meg nem spékelt szó is elég lett volna ; azon sajnálkoztam, hogy mit véthetett az a fiatal ember, hogy egy lap, mely most utólag bevallja, hogy nem is ismeri, ennyi füstnélküli lőporral puffogtat a neve alatt, hogy bele kell pirulnia! Ugyanazt felelem a „H. U.“-nak, a mit lőlem kérdez: sajnálom, hogy ezt nem érezte ki a sorokból! Azt mondja a „H. U.“, hogy annak a jóravaló ziileténelc a becsületéért. Lerótta művészi és hazafias kötelességét íéifiasan, becsülettel. Adja Isten, hogy a nagyközönség is megismerje és lerójja viszont e derék dalárdával szemben való kötelességét Az Ungvári Dalárdára nem közönynyel, hanem büszkeséggel kellene tekintenünk. Mert nem lehet eléggé és elég gyakran hangoztatnunk, hogy ha nem vo na dalárdánk, hát teremtenünk kellene; vagy ha megszűnnék a dalárdánk, már a következő pillanatban újból meg kellene azt teremtenünk. És most kedves Dalostestvéreim, legyen szabad hozzátok is egy-két szót intéznem. A mi zászlónk régi, kopott és foszlott. Jele ez annak, hogy tisztes múltra tekinthet vissza, A mi egyesülő tünk régi, fennállásának idestova félszázados jubileumát ünnepelheti. Megalakűlt már az ötvenes években, tehát még abban a szomorú korszakban, a midőn a magyar nemzeti érzületnek nem volt szabad nyíltan kifejezést adnunk; a midőn a magyar dalt csak titokban volt szabad elénekelnünk. Azóta nagyot fordúlt a világ ! Helyesen mondta a kecskeméti országos dalosversenj’ közgyűlésén orszá gos egyesületi diszelnökünk, gróf Zichy .Géza, hogy mi ezután sohasem fogunk titokban énekelni, hanem a legnagyobb nyilvánossággal, sőt tüntetve, a mint ez estén is cselekeszszük. És a kinek a magyar dalt nem tetszik meghallgatni, menjen a határon túl ! Midőn tehát e diszes emléktárgyat jeligék kíséretében fölavatjuk: fogadjuk meg, hogy a jövőben is hazafias lelkesedéssel fogunk buzgólkodni a magyar dalművészet terén és az én jeligém az, hogy minden megpróbáltatás dacára „Néked még virulnod kell, óh hon, Túl és innen sok késő századon 1“ magyar tanítónak dicséretében az egész tanítói testület érdemes kulturmunkája benne foglaltatik, és ezt én nem érzem ki. Kijelentem nyíltan, hogy igenis én nem ezt érzem ki, hanem mást! Restellem, mikor a tanítói karnak kulturmunkájáről, mely utóvégre is se nem játék, se nem interjuvolás, hanem nehéz, komoly munka, ennyi rakétát röpítenek az égnek. Komoly munkához komoly szó illik ; tessék rólunk komolyan Írni, de ne úgy felmagasztalni, hogy az ünnepellnek arcába szökjék a vér. Ki tudjuk mi érezni a sorokból, mikor rólunk igaz, őszinte szót írnak, az fel is emel, de abból a dicsfényből, mely eloszlik, mint a buborék, s marad, mi volt, a puszta lóg, ebből sem én, sem kollegáim nem kérünk. Tesz aztán a „H. U.“ ilyen kijelentéseket: „a dicséret rosszul esett azoknak, a kik csak önmaguktól vannak elragadtatva és csak a saját nagyságuk fényében szeretnek sütkérezni." Ilyenek, uram, a mi sorainkban nincsenek, lehet, hogy az Ung partján ilyenek is leledzenek. Szerepelnek még ilyen diszjelzők is: „a nagyfejünk összeröffentek és képmutató irigységükben" engem állítottak stróhmannak. „A tanügyi vezető emberek nem tudnak kicsinyes gondolatkörükből kikászo- lódni" és „arra a szegény, felekezeti tanítóra rászabadítottuk a gyűlölködés kopóit." Mennyi ihlet, mennyi báj és finomság a stílusban, egészen méltók egy költő homlokára babérnak ! Nem ismerem alaposan az ungvári társadalmi viszonyokat, csak úgy, az újságból, de főnökömet és lelkét ismerem. Úgy látszik, nem nagyon parolázik a szerkesztővel; hogy azonban igazságos ember, a gyűlölködést, bosszút nem ismeri, soha senkivel igazságtalanságot nem tesz, és nagyon is felül tud emelkedni az ilyen kicsinyes, önhitt, meggondolatlan kijelentéseken és gondolkozáson, ezt már határozottan állitom, erről az oldalról mi tanítók ismerjük, ismerik vármegye- szerte, ezt felesleges még bizonyítani is. A végén még szirénbangokat is hallat és táncra, meg vig «urnára csábítja a „H U.“ a tanítóságot. Ezt Írja: „Állunk elébe akármilyen támadásnak, mikor az a magyar nyelv egyik katonáját éri, tanítson bár állami, vagy felekezeti iskolában!" Lám, lám, nem is ludtnk, hogy milyen palrónusunk van! De reklámnak előfizetésre, uram, ez kevés, mert szegények vagyunk; biztatásnak másra, nem gondolja az ur, hogy egy kicsit sok ? Kedves Szerkesztő Ur! Lehet, hogy én nem tudok az én egyszerű falusi eszemmel fölemelkedni abba a légkörbe, hol a költő-szerkesztők eszmélnek, beismerem tehát gyarlóságomat s igazat adok neki, mikor zengi: „A i.öltő lelke mindent érez!“ Csak rajta tehát, még néhány ilyen kiruccanás, mint ez a kettő volt, még néhány interjuvolás és látnoki erővel megirt strófái betelnek és egy kis módosítással ekkép énekelheti: Ungnak „vize jaj de csendes“, Határszéli „jaj de kedves“ . . . Ungnak „vizén, sírva“ nézem, „Elúszik a“ dicsőségem! Havasköz, 1910. február 3 Kiváló tisztelettel: Szabó János, áll. ig. tanító. HIRE k. Tájékoztató. Febr. 6. Előadás a Kath. Legényegyesületben délután 5 órakor. A Vöröskereszt-egyesület kabaréja a Koronában. Febr V. Az Ungmegyei Gazdasági Bank közgyűlése délután 2 órakor Febr. 8. A közigazgatási bizottság ülése d. e. 10 órakor. A tanítóképző-intézet önképzőkörének jubileumi ünnepe d. e. 10 órakor. A Népbank közgyűlése d. u. 2 órakor. Febr. 9—10. Kún Árpád hegedűművész hangversenye. Febr. 18. A Kereskedelmi Csarnok mulatsága. A Társaskör (Kaszinó) köny vtára zárva van márc. 1-ig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u. 6—7. és szombaton d. u. 2—3 óráig. A Népkönyvtár a Drugeth-téri áll. iskola épületében nyitva van minden vasárnap d. e l/210 — '/a 12 óráig. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés az ipartestület helyiségében. Farsangi tanácsok. (Egy házasodni készülő ifjúnak.) Irta Lampérth Géza. Vigyázz! —- a szived ne bomoljon, Ezzel ma semmire se mész. Szód annál hangosabban folyjon, S hosszan, édesen, mint a méz. Nem baj, ha tán el is felejtéd A „szép stil" alaptanait: A „Szerelmi társalkodó a Mellényzsebben“ majd megtanít! 8. oldal. Vigyázz! — a lelked föl ne tárjad, Főképp, ha nincs rajta semmi folt. — Micsoda legény az, kinek ma Pár „csinos“ kalandja se volt? Ezt mondanák rád . . . Mert a mit te Nagy jámborul elrejtenél: Arról a „comme il faut" gavallér Napoleon gőggel beszél! Vigyázz ! — a tárcádra is végül. Ha — bár szerényen —- „rendezett“, Ezt el ne áruld már előre. Mert az lehet a végzeted! — Egy ifjúnak, a kinek lelke, Szive valódi drága kincs, Azt mondaná ajkbiggyesztve hölgye: „Szegény, még — adóssága sincs !“ . . . * A klérus köréből, A király a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Czingraber Lajos mosoni esperes-plébánosnak a Szent Györgyről nevezett szobránci címzetes prépostságot adományozta. — Dr. Boromisza Tibor szatmári püspök tibai plébánossá Pásztor József halmi-i plébánost nevezte ki.. * Háziezredünk jubileuma. A 66 gyalogezred 50 évi jubileumi ünnepélyét az ezred zenekarának esti hangversenye vezette be. A hatóságok fejei, a püspök, főispán, dandár- és ezredparancsnokok lakásai előtt f. hó 4-én este szerenádot adott a zenekar, majd t.akarodóval vonult a kaszárnyába. Maga a jubileumi ünnepély az 5-én déli 12 órakor rendezett diszebéd- del vette kezdetét. Péter Ferdinánd főherceg ezredtulajdonos rendkívül szívélyes hangon tartott sürgönyben mentette ki elmaradását s üdvözölte az ünneplő ezredet. Az ebéden megjelent a vármegye és város minden hivatalos képviselője, élén Firczák Gyula v. b. t. t., megyés püspök és gróf Sztáray Gábor főispánnal. Jelen voltak Lőrinczy Jenő alispán a megye, Berzeviczy István rendőrkapitány a város képviseletében, Usz Aulai határszéli rendőrkapitány, Benkő József r. kath. apátplébános, Hadzsega Bazil g. kath. plébános, Komjáthy Gábor ref. és Margócsy Aladár ev. lelkészek. A szívélyes vendéglátás, melylyel az ezred tisztikara a megjelent vendégeket fogadta s a fényes ebéd, az ezred nagy ünnepélyéhez méltó s választékos volt. A felköszöntők sorát Brozsik Károly dandárparancsnok nyitotta meg, ki O Felségéért mint legfőbb hadúrért emelte poharát, majd folytatólag az ezredet üdvözölte, mint a történelmi hagyományok szerint is a haza védelmében és katonai erényekben egyik legkiválóbb testületet. Mervos Natalis ezredparancsnok üdvözölte azután meleg szavakkal a megjelent vendégeket, mire Lőiinczy Jenő alispán a vármegye és a város nevében mondott hatalmas és nagy hatást ért beszédet az ezredre. Firczák Gyula püspök emelkedett szellemű beszéde után Benkö József az ezred altisztjeit, később dr. Hadzsega Bazil az ezred legénységét éltette. — Beszédeket mondottak még Komjáthy Gábor, Margócsy Aladár, s az ezredparancsnokért Benkó József, Brozsik Károly dandárparancsnokért Berzeviczy István. A számtalan üdvözlő távirat közül néhányat felolvasva, Mervos ezredparancsnok a megjelent és az ezred legnehezebb küzdelmeiben és csatáiban részt vett Lotz és Mravencsics ny. kapitányokat üdvözölte. Meglepetést szerzett az uj karmester szakavatott vezetése alatt az ezred zenekara, több századra visszamenőleg divatban volt indulóknak előadásával. Bőséges tapsokban volt ezért osztályrésze. Az előzékeny és szívélyes vendéglátás után kellemes hangulatban oszlott szót délután fél 3 órakor az ünneplő társaság. * Esküvő, Dr. Tahy Endre tb. főszolgabíró és Czibur Erzsébet f. hó 7-én d. u. 3 órakor tartják esküvőjüket a r. kath. templomban. * A Dalárda serlegavatása. Az Ungvári Dalárda a kecskeméti országos dalosversenyről tudvalevőleg értékes serleget hozott haza győzelmének jeléül. A diszes serleg felavatása kedves, meleg ünnepség keretében f. hó 2-án folyt le a Herz-féle vendéglőben, a melyet egészen megtöltött a közönség. A Dalárda Sándor Szilveszter karmester vezetésével több darabot adott elő szépen, a közönség nagy tetszése közt. Az ünnepnek kiemelkedő pontja volt a serleg felavatása, a melyet Románecz Mihály elnök a lapunk mai tárcarovatában közölt felolvasásával vezetett be. A lelkes és lelkesítő felolvasást élénk figyelemmel hallgatta a közönség. A serlegből először az elnök, utána a karmester, majd a titkár és a többi tagok ittak egy-egy jelmondat után. A közönség sokáig együtt maradt. * A sajtónak hivatása és kötelessége olvasó- közönségének figyelmét minden oly jelenségre és vívmányra, különösen az orvosi gyógytudomány terén
