Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-03-06 / 19. szám
2. oldal. TT 1ST <3 19. szám. Az 1878. évi V. t.-c. 190. szakasza ugyanis az Isten ellen intézett gyalázó kifejezés által közbotrány okozását egy évig terjedhető fogház és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetés terhe mellett tiltja. Az 1879. évi XL. t.-c. 51. szakasza pedig a vallásos tisztelet tárgyának meggyalázását és ezáltal közbotrány okozását minősiti büntetésre méltó cselekvésnek. Az utóbbira valóban kevésszer hallunk esetet, de az előbbi, az istenkáromlás olyan megszokott a nép egyik társadalmi rétegében, mint az utcán szokásos köszöntés. Csaknem minden percben büntetlenül szórják az istenkáromló szavakat, kifejezéseket. És ezen még megbotránkozni se ajánlatos, mert a jólelkü botránkozót még hatalmasabb káromkodással és gúnyos kacagással fizetik ki. A káromkodás elharapózásáuak az az oka, hogy törvényeink csak abban az esetben büntetik ezt a kihágást, illetve vétséget, ha avval közbotrányt okozott a tettes. Az istenkáromlásra igy szól a törvény, de ha embert szidalmaz, vagy sért meg valaki — két tanú is elegendő arra, hogy megbüntessék érte ! Ez a körülmény csak fokozza a nép lelkének folytonos durvulását. Már pedig kétségtelen, hogy durva lólekből nem fakadhatnak oly nemes erények, a milyenekre a mi kicsiny nemzetünknek égető szüksége van. Mélyen érzik az eldurvult lelkek romlását, a falusi közélet színvonalának állandó sülyedését a községek vezető emberei. Ezeknek nevében lép most sorompóba az Orsz. Jegyzőegyesület, mely legutóbbi közgyűlésén feliratban fordult a belügyminiszterhez, hogy a káromkodás rút szokásának kiölésére tegyen valamit. „Két ut áll a jelzett cél elérésére rendelkezésünkre, mondja a felirat — egyik a társadalom állás- foglalása, a mely dobja ki magából azt a durva lelkű embert, a ki azt, kitől — hite szerint — minden áldást vár, unos-untalan szitokkal illeti ; a másik pedig ide vonatkozó törvényeink szigorítása, a mely sújtsa megszégyenítő börtönnel és erős pénzbüntetéssel azt, a ki az Isten nevét káromolja. A mi országos egyesületünk azonban nem érzi magát hivatottnak arra, hogy ily társadalmi akciót kezdeményezzen, azért Nagyméltőságodat kérjük meg teljes tisztelettel az említett társadalmi mozgalomnak megfelolő faktorok által való megindítására, továbbá arra: méltóztassék odahatni, hogy alkalmas időben törvényeinknek az Isten káromlását tiltó §-ai szigorit- tassanak meg oly mértékig, hogy még az eldurvult lelkületű embert is képesek legyenek ettől az undort keltő kihágás elkövetésétől elriasztani.“ Nagyon igaza van e feliratnak. Igazuk van a jegyzőknek. Ne csak a pap küzdjön a káromkodás ellen a szószékről, hanem mindnyájan: az állam, a törvény, a miniszter, a társadalom és ennek minden jóravaló tagja. HÍREK. Tájékoztató. Márc 1—7. Novák Andor festményeinek kiállítása a vármegyeháza nagytermében d. e. 10—1, d. u. 3—5 óráig. Márc. 6. Az ungmegyei áll. tisztviselők közgyűlése d. e. 11 órakor a főgimnáziumban. Hegyközségi közgyűlés d. u. */a4 órakor a városháza tanácstermében. Márc. 8. A közigazgatási bizottság ülése d. e. 10 órakor, Márc. 12. Kabaré az Urániában. Márc. 13. A Kath. Kör felolvasó-estéje d. u. 5 órakor a r. kath. fiúiskolában. Márc. 20. Az ungvári munkásbiztositó pénztár közgyűlési kiküldötteinek választása Ungváron, Nagykaposon, Nagybereznán, Perecsenyben és Révheiyen. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden d. u. 5— 6 óráig. A Kereskedelmi Csarnok könyvtára nyitva van szerdán d. u. 6— 7. és szombaton d. u. 2—3 óráig. A Népkönyvtár a Drugeth-téri áll. iskola épületében nyitva van minden vasárnap d. e '/j 10— 1/a12 óráig. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj-egyletébe minden hónap 1-ső és 3-ik vasárnapján délelőtt 10—12-ig van befizetés az ipartestüiet helyiségében. A méreg. Azt mondják, hogy semmi se uj a nap alatt. Mint a kerék, úgy forog a világ folyása is. Egyszer ez, máskor az adja meg a különböző koroknak a maga jellegét. Az ókorban és később a középkorban is volt időszak, a mikor az emberek szinte fanatikus módon pusztították el egymást méreggel. Az alkimisták a bölcsesség kövét keresve, lombikjaikban nem aranyat, hanem mérget kotyvasztottak. És csodálatra méltó leleményességgel tudták a mérget beadni annak, a kinek éppen szánták. Hogy messze no menjünk a példáért, ott van mindjárt Mátyás király, a kit friss fügével tettek el az élők sorából és a jó bécsiek . . . Egyik-másik méregkeverő annyira vitte az ügyességét, hogy raegmérgezte a virág illatát, a lámpa olaját, a levélre szórt porzót. Ezek a felszálló illattal, szaggal, vagy porzószemekkel ölték meg kiszemelt áldozatukat. Nem egy ember pusztult el oly módon, hogy imakönyvének lapjait mérgezték meg, s mikor a lapokat forgatni akarta, ujja hegyét nyelvével nedvesit- getve meg, magába szívta a mérget. És a mérgezés kezd újból divatba jönni. A bécsi ciankális pilulák, s a párisi ciankális leves után egyro-másra olvashatjuk a lapokban az újabb és újabb mérgezési históriákat . . . És ezek a mérgezési históriák azt mutatják, hogy nagyon is könnyén hozzájut mai napság az ember a méreghez. Hogy többet ne mondjunk, ott van mindjárt a szublimát. Ehhez minden egyszerű paraszt ember hozzájuthat, csak felhorzsolja a lábát. A betegsegély- zőből írják neki a szublimátot, mert ez a — legolcsóbb orvosság. Még ki is tanítják, hogy vigyázzon vele, mert a szublimát veszedelmes méreg. Sok helyen az előrelátó orvos nincs tekintettel az orvosság árára, és finánciális tekintetből nem ir fel mérget tartalmazó szert a betegnek, hacsak teheti. De az ilyen vidéken is hozzájuthat a szublimáthoz, a ki akar. Nem kell, csak egy cséplőgéphez való mentőszekrényt megrendelnie akármelyik boltból. A mentőszekrényben aztán kap szublimátot annyit, hogy egy negyed falut megmérgezhet vele. De ott van ezen kívül a marószóda, sveinfurti zöld, az arzén és sok más erős méreg, a melyeket könnyen beszerezhet, a ki be akarja szerezni. A különféle halálesetre szóló biztositások azután akár hányszor rábolonditják a jó atyaíiságot, — a mint azt a Jáger Mari esete is bizonyítja, — hogy egy kis méreggel segítsenek a halálnak a maga munkájában. Meg kell tehát nehezíteni minden téren a méreghez való jutás módját. Az államhatalomnak, mint ilyennek, ki kell mondania, hogy a mérget a drogériák csak gyógyszerészeknek adhassanak el. Más üzletekben pedig semmiféle mérget (még sveinfurti zöldet és marószódát) sem szabad árusítani. A méreg egyetlen árusító helye a gyógyszertár legyen, a gyógyszerész pedig a mérget csak olyan elővigyázati intézkedések mellett adhassa ki, mint a hogy ma is kiadja. Az ugyanis már csakugyan nevetséges, hogy egy adag antipirint, pár gramm klórkálit vagy kinint a gyógyszertárból (és ez helyes) orvosi recept nélkül nem kaphat ki az ember: addig akármelyik falusi szatócsboltban kaphat szublimátot és más veszedelmes mérget akármilyen mennyiségben. * Képviselőjelölés volt e héten Nagybereznán, a mikor is a járás intelligens közönsége üdvözlő táviratot intézett gróf Khuen miniszterelnökhöz s gróf Tisza Istvánhoz, előbbit felhiva arra, hogy dr. iVeA- rebeczky György jelölését a maga részéről is támogassa. * Ä főigazgató látogatása. Dr. Mázy Engelbert, a kassai tankerület főigazgatója február 23-tól március 2-ig a főgimnáziumban, március 3. és 4-én pedig a reáliskolában végezte látogatását. Mindkét helyen megtartotta a látogatás után az értekezletet. * Egyházi hir. Pásztor József a tibai plébániai javadalomra investiturát nyert, minélfogva az omlitett javadalomba plébánosnak beiktalható. * Megdicsért csendőrszázados. A magyar szent korona országaihoz tartozó cseudőrség felügyelője Gömöry László, I. számú eseudőrkerületbeli századost, a ki nemrégen még Ungváron működött, 18 évi csendőrségi szolgálata alatt, szakasz-, szárny- és pót- szárnyparancsnoki alkalmazásában kifejtett sikeres tevékenysége, alárendeltjeinek szakszerű nevelése és helyes vezetéséért okiratilag megdicsérte. * Az áll. tisztviselők gyűlése. Az Ung vármegye területén működő állami tisztviselők vidéki köre ma d. e. 11 órakor tartja közgyűlését a főgimnáziumban. Az elnökség ezúton kéri a tagokat, hogy jelenjenek meg. Az egyesület tisztviselőit különösen kéri a vezetőség a megjelenésre. — Ah, Velence, a gyönyörű Velence . . . sóhajtoznak az előkelő társaság hölgyei. Dinka még mindig késlekedett megerősíteni a boldog velencei nászutazást, pedig az egész társaság bólintgatott rá fejével : — Mily szép, mily regényes ! Végre is a mama jelentette ki nagy előkelőséggel, de elérzébenyedve: — Menjetek gyermekeim ! Én bár fájó szívvel, — mert ha egy napig is nem látlak benneteket, boldogtalanság az a nap rám nézve, már rég elhatároztam, hogy Velencébe küldelek benneteket. — Vivát, vivát 1 — kiáltották a jelenlevő nemes urak, nagyokat iva rá, mig az asszonyok ellágyulva sóhajtoznak : ah ... ah 1 Minthogy a mama kijelentése szerint kevés pod- gyászra van szükségük, a déli egyórási vonathoz elkészültek hamarosan. Az egész fényes társaság kikisérte a boldog párt a vonathoz. Sárika szeme ragyogott az örömtől, de Dinka ur teljesen meg volt zavarodva. — No — ez volt a társaság véleménye — az egyiken igy, a másikon úgy mutatkozik a boldogság. A mama könnyes szemmel adta rájok anyai áldását. A vonat elrobogott a boldog párral a megye székhelye felé. (Mert Fajdnak csak vicinálisa volt.) Budapest felé várni kellett jó másfél órát. Dinka ur elkényszeredett orcával járt, mint a ki vizet iszik és cigányutra kerül a korty . . . Még a lélegzete is elfulladt, pedig a menyecske boldogan kapaszkodott a karjába. Mennél inaább közeledett az indulás ideje, Dinka ur annál ijedtebb ábrázatot vágott. — Menjen már, váltson jegyet 1 — figyelmezteti az asszonyka, — lekésünk. — Hová? kérdezte oly rémülettel Dinka ur, hogy a foga is vacogott bole. — Hát nem tudja? — kérdezte őszinte csodálkozással Sárika, — Budapestre, ounan Velencébe megyünk. Dinka ur a fejét vakarta kétségbeesésében. Az asszonyok nagyon éles elméjüek az ilyen helyzetek megítélésében. — Teremtő Isten, — jajgatott Sárika, — hiszen magának nincs pénze! — Nincs, — hagyta helyben Dinka ur őrületes hangon. — Jaj, akkor az utcán maradhatunk. — Én azt hittem, — dadogta a boldogtalan újdonsült férj, — hogy neked van pénzed. — Szép vélekedés, — törte a kezét a kis menyecske. Rögtön táviratozzon a nagybátyjának pénzért, a vén fukar úgyse adott nászajándékot. — Nem lehel, — mondta sötét lemondással Dinka ur. A gonosz ember kitagadott, minden vagyonát egy Amerikába vándorolt unokaöcsosének testálta el. Erre már ökölbe fogta a menyecske a kezét, tisztán látott mindent. — Mért nem mondta ezt előbb nekem, gyalázatos?! Próbálja meg . . . hátha sikerül . . . Istenem, Istenem, elájulok . . Táviratozzon a mamának. Elájulok. A távirat dija előkerült valahogy. A mama eltávozásuk után kél és fél órával már megkapta a sürgönyt. A rémülettől fehéren vette át, forgatta kezében, de nem merte felbontani. Az asztalra dobta s maga ott járt körülötte, keservesen tördelte kezét'. — Jaj, Istenem, meghalok . . . Valami nagy bajuk esett a fiataloknak . . . Nem bírta felbontani a sürgönyt, hanem kétségbeesett, feldúlt arcával Kot- ruthnéhoz szaladt vele. — Itt van — mondja kétségbeesve, — a gyerekektől. Valami nagy baj történt. Nem merem felbontani. Mig Hiemóczyné lélegzetvétel nélkül leste ajkáról a szót, Kotruthné végignézett a kétségbeesett mamán és — kacagott, hosszasan kacagott. — Megtalálták egymást, mindenük van. — csak pónzök nincsen. Egyébképen az előkelő embereknek nem is szokott pénzük lenni. Vigasztald magad ezzel, édesem. Hiemóczyné gyorsan megértette a helyzetet. Most már nem kétségbeesett, de keserű ábrázattal beszélt. — Édes, segíts ki . . . — Lelkem, a név becsületéért ... én is adok tiz forintot. Tudod, a váramért még nem hozták el a bért. Kotruthnéoak volt egy várromja, de biz azt már csak birkalegelőnek vették ki. Hiemóczyné azután repülve járta be a várost. El nem tudták képzelni a nem-nemes és nem-előkelő, beavatatlan emberek, miért kelt úgy szárnyra? Két órai keserves fáradozás és temérdek ígérgetés után összeszedett valamelyes pénzt . . . Csakhogy az ifjú pár tiz nap múlva hazakerült. Diuka ur azt beszélte, hogy sürgős erdei munkálatok miatt jött haza. A mit helyben is hagytak, mert ilyen nemes ember mindent áldoz, ha a kötelesség szólítja. Sárika azonban boldog orcával beszólt, folyékonyan beszélt Velencéről . . . mintha könyv nélkül megtanulta volna. De Dinka urat hiába faggatták a velencei dologban, ő ilyenkor dacosan, makacsul, sötéten hallgatott.
