Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-25 / 68. szám
47. évfolyam. — 68. szám Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. augusztus 25, Előfizetési feltételek: Csak „Cng“ lapra Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre. . . . tí K Egyes szám . 12 f. Amerikába : Egész évre ...............17 K ,,Ung vármegye Hivatalos I.apjá((-val együtt egész évre Ifi K — Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A közigazgatás államosítása. Irat Rejtő Alfréd. Még néhány rövid hét és eldől a kocka. Ma még telve van remény nyel minden pályázó, pár hét múlva a szerencsés választottak kivételével, valamennyi átkozni fogja a pillanatot, melyben a közigazgatási pályára lépett. A hiú reményt akkor fel fogja váltani a szomorú valóság, hogy a megbukottak maradhatnak gyakornokok még jó néhány esztendeig. Nem csoda hát, ha rokont, jóbarátot egyaránt mozgósít mindenik a maga érdekében, csakhogy végre is egy többé-kevésbbé kétes existenciára tehessen szert. Távol áll tőlem a szándék, hogy a gyakornokok eme részben privát ügyét bírálat tárgyává tegyem. Elvégre mindenkiben van egy kis önzés, főleg ha az ő saját jövőjének biztosításáról van szó, és ez a jelen esetben annál kevésbbé rosszalható, mert hiszen az állam ezt a tülekedést a darab kenyérért egyenesen provokálja az által, hogy a köz- igazgatási állásokat hat évenkinti választás utján rendeli betölteni. Hallatlan állapot! Hogy intelligens, nagyrészt jogvégzett emberek kénytelenek legyenek 300-600 embernél kilincselni és pártfogást keresni! Mennyivel egyszerűbb és helyesebb lenne, ha a köz- igazgatási állásokat is kinevezés utján töltenék be, a mi mellett két kiváló államférfi, báró Eötvös József és Grünvald Béla már évtizedekkel ezelőtt agitált a politikában és irodalomban egyaránt. Hivatkoztak különösen arra, hogy a választási rendszer mellett kétes a közigazgatási hivatalnok existenciája, amennyiben a legjobb,, legpontosabb hivatalnok sem tudhatja, mikor fog valamely befolyásos nagy ur, vagy párt szeszélyének áldozatul esni, és a tiszt- ujitás alkalmával kibukni. Ez egyszersmind maga után vonja, hogy a közigazgatási hivaE g y csók. Irta Sas László. Á halvány, beesett arc tüzelt. A láz piros rózsái önték el Orcája sápadtságát. Nagy kék szemeinek merev, üveges pillantása egy pontra szegeződött. Mintha talnokok tőlük telhetőleg igyekezni fognak a törvényhatósági bizottság ilyen tekintélyes tagjainak jóakaratát megnyerni, a mi az ügyek igazságos elintézésének vajmi kevésszer válik hasznára, a pártfogók nélküli hivatalnok nagyon enyhe lesz mindenkivel szemben, viszont a ki állásában nagyon biztosnak érzi magát, gyakran fog a zsarnokoskodás felé hajlani. A két államférfi akcióját mindezideig nem koronázza siker. A közvélemény és igen sok politikus is a vármegyéket ma is az alkotmány védőbástyáinak tekinti és azon előnyökért, melyek a megyei hivatalnokok államosításából erednének, nem hajlandók feláldozni oly nagy- fontosságú alkotmánybiztositékokat, mint a minő a vármegyék. Különösen a legutóbbi nemzeti küzdelemre mutatnak rá, álláspontjuk igazolása végett. A kik azonban a megyéket eme szempontból kívánják „nenyuljhozzám“-nak tekinteni, alaposan tévednek. A megye ma, úgy a hogy van, nagyon illuzorius alkotmánybiztositék. Függ, a mint ezt ugyancsak a legutóbbi nemzeti küzdelem bebizonyította, nemcsak a hivatalnokok, hanem a törvényhatóság tagjainak hazafias érzésétől is. Különben is a minisztérium a segély megvonása által anyagilag is hatalmas nyomást gyakorolhat reájuk. A vármegyék a közigazgatás államosítása esetén még fokozottabb alkotmánybiztositékul szolgálnának, ha az államosított közigazgatási hivatalnokokat hasonlóképpen függetlenítenék az államhatalomtól, mint pl. a bírákat. Az a hivatalnok, a ki tudja, hogy állásából sem elmozdítani, de még csak áthelyezni sem lehet, súlyosabb fegyelmi vétség esetét kivéve, kétségtelenül jobban fog ellenállni minden nemzetellenes törekvésnek, mint az, a kinek működését sok száz polgár bírálhatja felül, és a kit a kormány látszólagos függetlensége mellett is súlyos anyagi hátrányokkal sújthat. Egyszersmind jobban biztosítaná a kinevezési rendszer a közönség érdekét is, mely fölött az államhatalom, bizonynyal sokkal éberebben őrködnék, semhogy azt egyik-másik közigazgatási hivatalnok semmibe vehetné. Mindez persze még csak a jövő zenéje és az államosításig a közigazgatási hivatalra pályázók nem egyszer fogják tapasztalni, hogy a választás előtt adott szó csak kényszerfolyammal biró papírpénz, melyet néha-néha be is váltanak. A „Határszéli Ujság"-nak. Az egész ügynek nem tulajdonítunk és nem tulajdonítottunk semmi különös jelentőséget, a rugóul szolgáló anyagi érdekükön és a mindenáron érvényesülni igyekvő akarnokságukon kívül. — Az egész „kőnyomatos “-hecc gyerekes és izetlen. A publikumot, a komoly és intelligens közönséget nem érdekli, mert az Önök hecce egyáltalában személyes és önző jellegű, a a közérdekűség minden ismérve nélkül. Önöknek bot- rányhajhászat a céljuk, botrány csinálásból élnek, ám éljenek ! Mi önöket erre a térre nem követjük. Önök tréfát akartak csinálni ? Megkapták rá tőlünk a tréfás feleletet. De most, hogy Önök sirva telepanaszolják lapjukat, hogy mi bántjuk Önöket, megesett a szivünk a fiatal csecsemőn, hát nem bántjuk tovább, elteszszük a készen álló porolót, melylyel a rugdalőzó gyermeket szokták rendre inteni. Nem bántjuk Önöket, nehogy mártírhalált szenvedjenek. Az egész felfújt „hecc“-ből a közönség tájékoztatása végett a való tényt közöljük. A tény az, hogy a világ minden lapjának kiegészítő alkatrésze : a kőnyomatos. Azt használja kis és nagy lap egyaránt a szükséghez képest. Használja a „Határszéli Újság“ is, a mint hogy azt az idézett cikkekkel bebizonyitottuk. És most a jóizlésü közönség megitélósóre bízzuk, minő „tisztességes“ és „becsületes“ eljárás az, a mikor a főbünös akarja magát erőszakkal erkölcsbirónak és becsületőrnek feltolni. Mert a különbség az „Ung“ és a „Határszéli Újság“ között sok egyebek kívül az, hogy az „Ung“ akkor közöl a kőuyomatosból, a mikor a sok helyi érdekű cikk után változatosság kedvéért más általános érdekű cikket lehozni tetszik neki, a „Határszéli Ujság“-nak pedig a leadott képviselői cikkeket „muszáj“ közölni. sóvei nyugodtabbnak látszott a beteg. Arca is szépen kiderült. Lázas kétségbeesése szünőfélben volt. Lassan el is szendergett. Egyhangú, szabályos szuszogása nyugodt pihenést árult el. Kinzó gondolatok nem bántották. Újra kedvesen mosolygott. Szép álmai lehettek. A „kedves testvér“ boldog volt. — Hála néked Mindenható Uram 1 Köszönöm, hogy meghallgattad imádságomat. Miért is vetted volna már magadhoz, mikor még oly fiatal, oly életerős és oly — szép — susogá ő. De az utolsó szónál összerezzent. — Bocsásd meg Istenem, bocsásd meg, ha néha megfeledkezve magamról, vétek fogadalmam ellen, vétek ellened. Te tudod legjobban, hogy mily gyarló az ember, te, ki magad is Ember voltál. No büntesd ezért őt, ki bízik benned, ne büntess engem, ki hiszek benned .... Az alvó hirtelen felrezzent. — Vizet kérek, jéghideg vizet. lm az első öntudatos szavak, melyeket e bosszú, eszméletlen vergődés alatt hallatott. — Istenem, Jézusom, köszönöm neked I . . . Most már meg van mentve. Túl van minden veszélyen. Mária-képeken látható szenvedő-boldogság honolt még a beteg arcán. Mély, zsibbasztó álomból való felébredés gyengesége járta át egész lényét. Fáradtan jártatta végig tekintetét a kórház nagy tágas termén, a melyet csak egymaga foglalt el. Szeme megakadt a friss, kristályos tiszta vízzel jövő apáca örömtől rózsás, nyilt tekintetű, üde, szűzies arcán. — Mókusom, mókusom . . .! — rebegte önkéntelenül e váratlan jelenségtől elbájolt ifjú. — Igyék kedves! — szólt az, a poharat az ifjú Lapunk mai száma 4 oldal. csak keresne valamit — írást, rajzot, vagy tán valakinek képét — e meszelt fal egyszínű fehérségén. Időnként sóhajtás, fohász hagyá el forró ajakát. Csak egy nevet suttogott, lágy, édes szavak kíséretében. Az arc mosolygása áruiá el, hogy kedves gondolatok foglalkoztatják most lázas-beteg agyát. Nóba-néba meg is mozdult. Szemeinek fénye élénkülni kezdett. Megszűnni látszott ama merevség, mely csak egy pont leié irá- nyitá tekintetét. Fejét ilyenkor csodálkozva fordította hol erre, hol arra. Azonban az öntudat csak pillanatnyi volt, s ezt követte újból a lázas állapotba való visszaesés. — Mókusom, mókusom . . .! — rebegte. — Ne félj tőlem, csókolj meg! . . . A mellette virrasztó apáca lélegzetét visszafojtva hallgatta, szívta magába a beteg szavait. Aggódva leste minden mozdulatát. Tekintetét le nem vette volna egy pillanatra sem a beteg szép, gyerek-ifjú arcáról. E tekintet nemcsak a nagyszerű hivatás, az ápoló lelki- ismeretes gondoskodása volt. Benne rejlett egy élni vágyó ifjú leány meleg vonzódása, egy örök önkárhozatra ítélt, az élettől száműzött, alig busz éves nő pezsgő, forrongó, lázongó vérének őrjöngő vágyakozása. — Mókusom, csókolj meg! . . . Nem szeretsz?.. Szaggatott, fuldokló hangok hagyák el félig nyitott ajakát. Arca eltorzult. Fájdalmas kétségbeesés tükröződött le tekintetéről. Á test fájdalmai nem értek fel e lelki kinokkal. — Csókolj meg ! . . . Csókolj meg ! . . . zokogta újból. • A „testvér“ szerényen változtatta mellén, fején a jeges borogatásokat. A hűs ruhák igen jó hatást gyakoroltak az izzó test-részekre. A forróság csökkentéPanaszkodik. . . Irta Szabó Albert. Panaszkodik a vadgaiamb Tiszaparti lombos ágon. Hogy ő nála nincsen árvább Ezen a kerek világon. Hogy oly igen boldogtalan, Mert a ki híven szerette, Turbékoló édes párját Mindörökre elvesztette. Panaszkodik a rózsafa, Hogy nagyon fáj szive, lelke, Koszorúja ékességét Egy reggelen törve lelte. Hogy mit ér neki az élet, Ha oda van ékessége; Bár tarolná le a vihar S lenne mindörökre vége. Ne szomorkodj te vadgalamb, . Sz’ minden madár párjára lel, Te se búsulj rózsabokor, Uj tavasz uj rózsát nevel. Én vagyok a boldogtalan, Mert bármerre kelek, járok, Sem tavaszom nem lesz többé, Sem páromra nem találok.
