Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)

1909-10-03 / 79. szám

79. szám. Az egyesület már fölállított egy tüdőbeteg gyó- gyitóbázat, ahol állandóan száz szegénysorsu beteget ápol. Évente az intézetben kétszáznyolcvan tüdőbeteget a jószivek irgalomadományából ingyen gyógyit. Van ezenkívül három tüdőbetegrendelő intézete, ahol ezre­ken segít. Csakhogy mi ez a veszedelemhez képest? Minden esztendőben nyolcvanezer ember hal mega mi Hazánk­ban tüdővószben A mohácsi csatasikon húszezer ma­gyar vérzett el. És ezt még most is siratjuk. Azzal pedig nem törődünk, hogy a tüdővész négyszer annyi áldozatot ragad el. Mentsük meg sorvadó testvéreinket! Hiszen meg­menthetünk belőlük erzreket, ha most mindazok, a kik­hez ennek a szivósan küzdő egyesületnek irgalom- adomány-gyüjtőtarsolyát elviszik, tehetségük szerint adakoznak. Talán még soha nem beszólt néma száj fájdalmasabban, mint az egyesületnek a jószivekhez nyújtandó tarsolyán lévő nyilás, mely azt mondja : „ Asszonyok I Leányok ! Jó lelkek I Kössetek a halottai- toknak szánt koszorúba egy virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halál pitvarában levő tüdőbetegek meggy ógy ul á sára. “ A gyűjtött összegből elsősorban az életükért esedező tüdővészes betegeket gyógyítjuk ki, a kik bizó hittel és az utolsó romónynyel állanak küszöbünknél. Másodsorban uj tüdőbetegeket gondozó házakat fogunk építeni. Már gyűjtjük a második szanatórium építésére, az Auguszta szanatóriumra a szükséges összeget. Jószivü emberek 1 Rövid néhány nap múlva meghordozzák az egész országban a tüdőbetegek élete visszaváltására a gyűjtő- tarsolyokat. A ki ebbe belecsusztatja a maga irgalom- adományát, annak halottja tudni fog arról, de a ki megtagadja embertársainak az irgalmas segítséget : annak halottja tudni fog arról is. Csúsztassátok bo jó szivek a tüdőbetegek gy üjlőtarsolyába a szent vámot s mentsétek meg ezzel a tüdőbetegeket! * Ä király nevenapja. Október 4-én hagyományos lelkesedéssel ünnepeli Ő Fel­sége nevenapját. A hatóságok képviselői, az iskolák tanulói megjelennek a templomokban tartandó istentiszteleteken, hogy buzgó fohá­szukat felküldjék az Egek urához királyunk életéért. A r. és g. kath. templomokban 9, a ref. templomban 8 órakor lesz az istentisztelet. * Ünnepnapjaink. Nagyarányúvá lett az Uránia okt. 2-iki megnyitó- és Dayka Gábor szobrának ma tartandó leleplező-ünnepe. Az Ungvári Uránia meg­nyitására megjelentek dr. Eró'di Béla udvari tanácsos, tankerületi főigazgató, a budapesti Uráni alelnöke, dr. Szabó Ödön, az Uránia aligazgatója és dr. Hajnal Dezső, a fővárosi Uránia felolvasója. Az Uránia meg­nyitására érkezett vendégeink itt maradnak a Dayka- ünnepre is. Dr. Eró'di Béla képviseli a Petőfi- Társaságot. A Dayka szobrának leleplező-ünnepére részben megérkeztek szombat d. u. és este, részben ma reggel érkeznek a következő vendégek : Dr. Visontai Soma a képviselőház, György Endre a Magyar Tudományos Akadémia, dr. Négyesy László a Kisfaludy-Társaság és az Országos Középiskolai Tanáregyesület, Lehoczky Tivadar a Magyar Történelmi Társulat, dr. Szentpáíy István polgármester MiskoR törvényhatósága, dr. Kontz Endre főispáni titkár és Ehlert Gyula lapszerkesztő a Zemplénvármegyei Kazinczy-Kör, Szamolányi Gyula a máramarosszigeti Szilágyi István-Kör, Schürger Ferenc, Roth Lajos. Szász József, Korpás Ferenc főgimn. tanárok és Nagy Ernő vármegyei aljegyző a Beregvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület, a Beregvármegyei Irodalom és Műpártoló Társaság és a beregszászi áll. főgimnázium nevében. Megérkezett Szamovolszky Ödön szobrászművész is. Résztvesz- nek az ünnepen még Varannai István szakolcai fő­gimn. tanár, Rónay György ilosvai járásbiró és Lator István ilosvai járasbirósági jegyző. —- A szobor meg­koszorúzása a következő sorrendben történik: Kép­viselőház, Firczák Gyula püspök és gróf Sztáray Gábor főispán, mint az ünnep védői, a Kisfaludy- Társaság, a Potőfi-Társaság, a Magyar Történelmi Tár­sulat, az Országos Középiskolai Tanáregyesület, Mis­kolc törvényhatósága, Ung vármegye törvényhatósága, a Beregvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület, a Beregvármegyei Irodalmi és Műpártolö Társaság, a Zemplénvármegyei Kazinczy-Kör, a máramarosszigeti Szilágyi István-Kör, Ung-Beregmegyei Tanári-Kör, a beregszászi főgimnázium, a nagykaposi Társaskör, az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület és Gyöngyösy Irodalmi Társaság, Ungvári Dalárda, ungvári ipar­testület, Vöröskereszt-Egyesület és a József főherceg Szanatórium-Egyesület ungmegyei fiókja, Gyermek­barát-Egyesület, a munkács-ogyházmegyei növendék­papság, reáliskola, g. kath. tanítóképző-intézet, g. kath. tanitónőképző-intézet és polgári leányiskola, agyag­ipari szakiskola, állami polgári leányiskola, az áll. el. iskolák tanitótestiilete, az „Ung“ szerkesztősége, az „Ungvári Közlöny“ szerkesztősége, a „Határszéli Új­ság“ szerkesztősége, az ungvári főgimnázium tanár­testülete, a főgimnázium Dayka önképzőköre, Ungvár város. — A leleplező-ünnep d. e. 11 órakor kezdődik. Egy órakor diszebéd lesz a Korona nagytermében, este pedig a Műkedvelő-Társaság díszelőadást rendez a vendégek tiszteletére. CT G­5. olaaí * Eljegyzés. Rácz József városi mérnök ma tartja eljegyzését Ehrenreich Margittal, Ehrenreich Lipót, földbirtokos leányával Demecserben. * Az aradi gyászünnep. Arad város tanácsa az alábbi felhívást intézte Magyarország egyesületeihez, társasköreihez és testületéihez: Arad szabad királyi város közönsége október hó 6 án az eddigi szokásokhoz híven az idén és a jövő­ben is a dicső 13 vértana emlékére gyászünnepélyt rendez. Minden magyar embernek kötelessége, hogy a vértanuk vérével megszentelt aradi földro, melyet a hős vértanuk a nemzet Golgothájává avattak, el­zarándokoljon ! Magyar ember! Ha az önfeláldozó haza­szeretetnek példáját keresi, jöjjön el a kivégzés helyére. Magyar ember! Ha honfiúi érzelmeit táplálni és erő siteni akarja: zarándokoljon el a Szabadság-és Kossuth- szoborhoz ! Ki példáját akarja látni a nemzet küzdel­mének, erejének és szabadságában való megdönthetet­len hitének : jöjjön ide, velünk ünnepelni a vértanuk emlékét! Az Aradra való könnyebb és tömeges utazás lehetővé Tétele érdekében a magyar királyi kereske­delemügyi minisztérium mindazon egyesületek, társas­körök vagy egyébb testületek tagjai részére, a kik az aradi ünnepre óhajtanak menni, kedvezményes jegyet ad, ha azt idejekorán kérték. * A Gizella-ház jubileuma. Említettük már, hogy a Gizella-ház október 10-én ünnepli meg fenn­állásának 50-ik évfordulóját és ezen alkalomból fel­szentelteti uj zászlóját. Az ünnep szentmisével kezdő- nik, a mikor Antal Miklós főgimn. tanár prédikál. A zászlőanyai tisztet Török Hermina grófnő tölti be. Benkő József apát-főesperes, a zászlóanya és a leány­iskolák igazgatói szeget vernek be a zászlórudba. Dél­után 5 órakor színi előadást rendez az intézet. Az „Ötven év“ cimü alkalmi színdarab kerül bemutatásra, a melyben több leányka fog szerepelni. * Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Grigássy János sóháti és Vámosi Nagy Lajos szatmárnémeti külterületi áll. isk. tanítókat köl­csönösen áthelyezte. * Felhívás Mikszáth Kálmán tisztelőihez Mikszáth Kálmán ezidén tölti be Írói munkásságának negyvenedik esztendejét. Irodalmunknak ez az öröm­ünnepe közéletünknek hányatott napjaiban virradt reánk, mikor sokszoros buzgósággal kell ápolnunk a j hitet nemzetünk szellemi erejében. Ennek a szellemi erőnek egyik legkiválóbb példája és logfényosebb képviselője Mikszáth. Költészetének szeretető, meg­becsülése, elismerése tegyen bizonyságot róla, hogy a magunkénak is érezzük azt az erőt, a mely a gazdag pálya sugallója, hogy mi is részesei vagyunk. A mi nemzetünk lelkében, képzeletében és érzésében meleg és derűs, igazszavu és szeretetreméltó, hűséges és biztató : ott ragyog költészetében. Tréfálva ítél, óvődvo vigasztal, borongva gyönyörködtet, mesélve jövendöl. E költészetnél mi sem tárja föl gazdagabban és elevenebben korunk magyar lelkét; mi sem erősiti jobban idehaza önmagunkban való méltó bizalmunkat; mi sem terjeszti messzebb idegenbe jogunkat a meg­becsültelésre. Köszönjük meg neki; köszönje meg egész nemzetünk. A mint teljes életében azon dolgo­zott, hogy ez a föld a mi nemzetünké maradjon: fejezzük ki iránta hálánkat azzal, hogy ennek a föld­nek azt a kicsiny darabját, melyet az ő eleinek, apái­nak verejtéke öntözött, ajándékozzuk vissza neki. Még pedig akként, hogy az ajándékozó is megajándékozott­nak érezze magát. Legjava munkáinak harminc kötetét (20 kötésben), a költő saját szerkesztésében, rendezzük sajtó alá: egész regényköltészetünknek egyik leg­kiválóbb és legbecsesebb gyűjteményét. Árát sokkal kisebbre szabtuk a régi kiadásokénál, mindössze 80 koronára (20 díszes kötésben 120 korona). Az elő­fizetések feléből fedezzük a kiállítás költségeit, másik fele pedig a nagy írónak szánt nemzeti ajándékra jut. Kétezerötszáz előfizetője biztosíthatja a nemzethez és a költőhöz egyaránt méltó terv megvalósítását. A magyar miveltséghez és a magyar közérzóshez, a magyar észhez és a magyar szívhez fordulunk. A kiben ereje él, lángja ég: egyesek, intézetek, testületek, hatóságok támogassanak bennünket. Ékesítsünk fel minden ma­gyar könyvtárt, minden magyar könyvtárnak ezzel a diszével: Mikszáth Kálmán munkáinak jubiláns ki­adásával. Nemcsak a legméltóbb koszorút fonjuk igy, hanem a nemzetnek legbiztosabban termő magot hin­tünk. A jubileum bizottsága nevében gróf Apponyi Albert elnök. — A nagybizottság tagjai közt van Firczák Gyula, a szűkebbkörü bizottságban Patay Gyuláné. * Gyászhir. őzv. Vágner Józsofné szül. Saágor Helen, Vágner Emánuel polgártársunk édesanyja, m. hó 29-én életének 99. évében elhunyt. * Helyreigazítás. Lapunk egyik utóbbi számá­ban a Mocsáry Gézáról közölt nekrológban irtuk, hogy az 1867. évi képviselőválasztáskor, a mikor Mocsáry és Kandó Kálmán állottak egymással szemben, a választási elnök ürügyet találva, a nép közé lövetett. Ezzel szemben szavahihető szemtanuk állítják, hogy nem a választási elnök lövetett, hanem a katonaság a vezénylő tiszt parancsára lőtt, mivel a katonákat bántal­mazta a tömeg. Ez azonban egy félóra múlva történt a választás eredményének kihirdetése után. * Vasutasok országos árvaháza. Múlt szá­munkban említést tettünk arról a szép, nemes tervről, a melylyel a Vasutas Szövetsége foglalkozik, t. i, a vasutas árvák részére otthont akar teremteni. Maga a Szövetség mindent megtesz a cél érdekében, anyagi eszközei azonban gyengék ahoz, hogy egy maga meg­valósíthassa a teivét. A kormányhatalomtól kieszkö­zölte azért hogy az egy országos gyűjtésre endedélyt adott. A gyűjtést az ország összes vasúti telepén és állomásán szept. 30. és okt. 1-én tartották meg. Az ungvári állomáson a gyűjtést Juhász Jenőné, özv. Zékány Józsefnó, Görgényi Adolfnó és Nemes Sán- dorné vezetése mellett az állomás személyzetének leányai vezették. A jó ügyhöz méltóan buzgón, lelkesen végez­ték a feladataikat a gyűjtők. Szép szóval hatottak az utazó közönségre, a kik szívesen hozták meg az áldo­zatot. Az eredményre hátrányos volt ugyan, hogy a gyűjtés az izr. ünnepekre esett, igy az utasok száma kisebb volt, mint máskor. Erre vaió tekintettel az állo­más személyzete a maga adományával nagyobitotta a gyűjtött összegűt. A mint értesülünk, 231 K 10 fillér­rel záródott a gyűjtés, mely összeg hozzá fog járulni, hogy a szegény árvák a megfelelő nevelésben része­süljenek. * Névmagyarosítás Klein Lajos és fia Iván ungvári születésű, debreceni lakosoknak „Kertész“-re. — Klyuczka János unghosszumezői illetőségű, szom­bathelyi lakosnak „Kovács“-ra történt névváltoztatását a belügyminister engedélyezte. * Hidátvétel. A kassa jablonicai állami közút ungvári átkelési szakaszán levő 54. sz. kincstári Ung- hidnak a kereskedelemügyi tárca kezelésébe való át­vétele, miután előzőleg szeptember hó 30-án éjjeli 12 órakor a rendőrség közrevonásával a vámszedés egy- szersmindenkorra bes; ünteltetett, folyó 1-én eszközöl­tetett. Az átadást a kir. pónzügyigazgatóság részéről Takács István p. ü. titkár, az átvételt a kir. állam építészeti hivatal részéről Zala József kir. főmérnök foganatosították. Örömmel közöljük e hirt, annál is in­kább, miután a vámszedés a vásári forgalmat erősen gátolta egyrészt, másrészt az utazó közönségnek zak­latásával járt. Nagyon lekötelezné a város közönségét a kir. államépitészeti hivatal, ha a hídnak pormonte- sitésérŐl s a polgármester, ha annak rendszeres seper- tetéséről gondoskodnék. * Október. Októborban a nappalok fokozatosan rövidebbek lesznek s mig elsején a nappal hossza 11 óra és 40 perc volt, a hó végén már csak 10 óra 1 perc lesz. A hold fény változásai: utolsó negyed 6-án, ujbold 14-én, első negyed 22-én és holdtölte 28-án lesz. Herschel jóslása szerint az időjárás egész hónapon át nagyon változó. * Adomány a Dayka-szoborra. Dayka Gábor szobrára adakozott dr. Jóna József 10 K.-t, az ünne­pély költségeinek fedezésére pedig adakozott Hampel János 10 K-t, mely összegek felvételét köszönettel nyugtázom. A szoboralap jelenleg a vármegye 200 K, a város 150 K adományával és az időközi kamatokkal együtt 7404 K 75 f. Reisman Bertalan pénztáros. * Halál a síneken. Mikorovics Miklós 74 éves perecsenyi erdei munkás m. hó 29-én az erdei ipar- vasut egyik kocsiján a Szirova-tetőrei a munka helyére idult. Útközben azonban elaludt, s a 134—135. számú szelvény között a kocsiról annak kerekei közé esett, melyek annyira összezúzták, hogy 5—6 perc múlva elhalt. * A szüret. Folyó hó 10-én délután 3 és fél órakor hegyközségi közgyűlés lesz, a mely a szüret idejét is megállapítja. * Léghajók jönnek. A Bécsben székelő svájci követség értesítése szerint október hó 1-től október hó 3-áig Zürichben három nemzetközi léghajóverseny- röpülés fog megtartatni. Miután nincs kizárva, hogy a verseny résztvevői közül egyes lóghajósok esetleg Magyarországon fognak leszállani, a belügyminiszter utasítására az alispán intézkedett az iránt, hogy a tör­vényhatóság területén esetleg leszálló lóghajósok a ha­tóságok és a lakosság részéről barátságosan fogadtas­sanak és nekik, a mennyiben szükséges, lehetőleg se­gítségükre legyenek. * Mennyi állami és vasúti alkalmazott van? Az állami közigazgatásnál és vállalatoknál ál­lást viselő állandó alkalmazottak összes száma — ide­számítva a m. kir. csendőrséget is — az 1908. évben 271.429 volt. Ebből volt: tisztviselő 50 253, tisztelet­díjas, kezelőnő, Írnok 11.394, altiszt 63 799, szolga 12.201, állandó munkás 133.781. — Ezekben a szá­mokban az államvasutak alkalmazottai is benntfoglal- tatnak, még pedig a következő létszámmal: tisztviselő 6270, kezelőnő 427, állandó évi fizetéses alkalmazottak 38,808, állandó műn sások 49.000, egyéb állandó alkal­mazott 6315. Összes alkalmazottak 100.820. Akisgyermekelpusztul? Adjon neki SCOTT-féle csukamájolaj Emulsiót és örömmel fogja tapasztalni, hogy állapota jobbra fordul, hogy csakhamar fejlődésnek indul és jókedvűvé válik. ■: A SCOTT-féle EMULSIÓ már gyakran visszaszólította szüleiknek szeretett gyermekü­ket a halál kapujától. ­A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb, úgy tisztaság, valamint az emészthetőség és gyors hatás tekintetében. ' Egy eredeti üveg ára 2 korona 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Az Emulsió vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védje­gyét — a halászt — kérjük figye­lembe venni. 3684 1-2

Next

/
Thumbnails
Contents