Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-22 / 76. szám
47. évfolyam. — 76. szám. Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. szeptember 22. Előfizetési feltételek: Cs»k „Ung“ Inprn Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre .... 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába: Egész évre ...............17 K „Ung vármegye Hivatalos I.apjá“-val együtt egész évre 16 K — Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g* mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttór soronkint 40 rillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Tarlózás. Tervek. Városunk társadalmában érezhető, hogy a felbukkanó terveket élénk figyelemmel kisérik. Társadalmunk kohóhoz hasonlítható, a melyben az eszmék és tervek valósággal izzó állapotban vannak. Másfél hét múlva leleplezik Dajka Gábor szobrát. Ez lesz városunk első szobra. A kegyeletes megemlékezés azonban nem fog megállani ennél a szobornál. Bercsényi Miklósnak, Ung vármegye hazafias főispánjának, Rákóczi leghívebb emberének az emlékét is meg fogjuk örökíteni szoborműben. Készülünk arra is, hogy az u{soki hatdros-Jopol díszesebbel cseréljük ki. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság kivenni óhajtja a tervekből a maga részét: Petőfi-emléktábláját és Lányi Géza síremlékét szándékozik elkészíttetni. Az ungvári papnövendékek az unió emlékére szeretnének megfelelő szoborművet felállítani. Koránt sincs még kimerítve a terveknek a sorozata. Az ev. egyhá\ díszes templomot emeltet. A kultúrának az ápolója lesz a mu{eum, a melybe a vármegye nevezetességei, a mennyiben megszerezhetők, elhelyezést nyernek. Sok, sok szép terv. Lelkes emberek kellenek csak, akkor meg is valósulnak. # őszi gondolatok. Talán soha még ősz olyan nehéz gondok elé nem állította a magyar népet, mint ez a mostani. A hosszú szárazság következtében igen gyarló termés volt. A kinek télre valót, vagy vetőmagot kell beszerezni, bizony csak terhes adósságok révén várhatja viszonyai jobbra fordulását. Súlyos bajainkat növeszti, hogy évek óta nagy takarmanyhiány van és e miatt az állatállomány észrevehetőleg kevesbedik a kisbirtokon, a hol pedig áz állatállomány növelésével intenzív gazdálkodást várnánk. A hires magyar búzát exportáló Magyarország kénytelen lesz ez évben megismerni, hogy milyen az oláh és orosz búzából készült kenyér ize. A helyzet az, hogy mig ezelőtt minden évben milliók jöttek be magyar búzáért, most kétszeres áron milliókra menő métermázsát fogunk külföldről vásárolni. A ősz közéleti téren rendszerint kisebb- nagyobb munkára serkent. Nyáron megszoktuk, hogy mint a lakóházak sűrű redőnynyel vannak elzárva, — úgy közügyeink az érdeklődés életrekeltő hatásától el vannak raktározva őszi csemegének. És miként hajdan a harcok idején inter arma silent musae, — most a nyáron legalább közügy nincs. Reméljük, hogy az ősz többrendbeli ügyeinket megoldásra segíti. Bizonyos, hogy nekünk is igen sok fontos helyi kérdésünk van, melyet bölcsen a teherviselési képesség okos mértékével helyes egymásutánban meg kell oldanunk. Ez a mostani ősz perspektívája. Anyagiakban szűkös mértéktartásra, közügyeinkben erényre és kitartásra int a jelen, hogy boldogabb jövő reménye köszönthessen. * Bajok a mértékkitelesités körül. Munkácsról mondják tréfásan, hogy mindene, a mi nevezetesség, máshol van. Vára, püspöksége és zárdája csakugyan igazolja is a mondás igazságát. De azért van valamije, a mi mégis csak helyben, Munkácson van. Ez a valami az áll. mértékhilelesitő-hivatala. Ezt irigyeljük is tőle. Ugyanis a beosztás szerint Ung és Bereg vármegyék egy mértékhitelesitő- hivatalt kaptak és azt nem a két vármegye legnagyobb városában, Ungváron helyezték el, hanem Munkácsnak adták. Mi történik most már ezen intézkedés folytán ? Semmi más, mint az, hogy az ungvári kereskedő a hosszúság-, súly- és ürmér- tékét kénytelen elvinni Munkácsra hitelesíttetni, vagy megvárni, mig a munkácsi mértékhitele- sitő-hivatal emberei kiszállnak Ungváron. A mig ez azonban megtörténik, addig a hitelesítetlen mértékeket csak úgy használják a kereskedőink, mint a hitelesítetteket. Rendőrségünk a napokban sorba járta a kereskedéseket Talált is hitelesítetlen mértékeket. Ezeket a szabálytalanságokat csak úgy tudnók megszüntetni, hogy ha Ungváron állítanának fel mértékhitelesitő-hivatalt. A szükséges lépéseket tegyék meg ebben az irányban a hatóságaink! Egy üdvös határozatról. — A névnap ellen. — (M. H) Nyíregyháza város tanácsa igen üdvös és követésre méltó határozatot hozott. Kimondotta, hogy a szokásos névnapot ezentúl a tisztviselőnek nem kell megtartani, megválthatja azt a tisztviselői nyugdi-alap javára fizetendő tetszésszerinti összeggel. E határozatnak üdvös volta kettős irányban nyilvánul : A tisztviselő fel van mentve a költséges névnap megtartása alól, mely bizony a kisebb javadalmazásu tisztviselőnek sokszor egész havi fizetését emészti fel, sőt nem ritkán felül is múlja. Megbillenti háztartásának egyensúlyát, melyet aztán helyre hozni ritkán sikerül. Különösen ma, midőn egyre súlyosabbak a megélhetési viszonyok, kiváló jelentősége van eme üdvös, szociális irányú határozatnak. A kisebb rangú hivatalnok szeretne lépést tartani a magasabb rangúval s nem akarja belátni, hogy erre képtelen. Fizetése, anyagi viszonyai semmi körülmények közt nem engedik meg s hogy mégis utánozhassa, adósságot csinál. Nagy névnapot tart, elhiheti, hogy ő ezt teheti. Pedig valójában ez nem úgy van, mert az erre való pénzt is uzsora-kölcsön, vagy váltó ujtán szerezte meg. És ez a tisztviselő, ki ma kölcsönpénzen tartotta meg nevenapj t, úgy lehet, családjával egész hónapon keresztül nélkülöz, könyörög a hitelezőknek, hogy no bántsák, adjanak neki halasztást, fizetni fog — elsején. Lapunk mai száma 4 oldal. X-^IE3 Merengésemből, ha a szundikálást szabad o költői névvel illetnem, megint a gazdám riasztott fel. A látócsövet lecsapta a páholy bársony párkányzatára, s felém fordítva orcáját, halkan dörmögte : — Fajankó! . — Méltóztatik parancsolni ? — Nem magához szóltam . . . — Oh, kórom . . . — Csak magáról, — mondotta szeretetremóltóan a gazdám. De ha már felébredt, szaladjon át a szembe levő virágkereskedésbe és rondeljen egy csokrot, öt perc múlva készen legyen. A csoki ot a második felvonás után vigye el Bontai Nasa kisasszonynak az öltözőjébe. Mondja meg neki, hogy ón küldöm s nagyon boldog lennék, ha személyesen is tehetném nála tiszteletemet. Mindjárt meg is hívhatja őt a birtokomra, néhány hétre . . . — A mint parancsolni méltóztatik. — Várjon csak. Mondja meg neki azt is, hogy a pénzt nem sajnálom. — Igenis. — Mondja meg neki, hogy a legnagyobb tisztelettel fogom környezni, de környezettel lehetőleg nem fogom megtisztelni. — Oh milyen szellemes Méltóságod! — Igen. De hallja, ne hogy bolondokat beszéljen. Diszkréten és tapintatosan 1 öt perccel utóbb, hatalmas virágcsokorral a kezemben kopogtattam Bontai Nasa kisasszony öltözőjének ajtaján. — Ki az? — csicseregte egy bájos női hang. — Én vagyok, kérem, — szóltam kissé bátortaa múlt héten kicsöppontem. Volt, — nincs. Hiába, engem következetesen kerül a szerencse. Néha-néha hozzám dörgölődzik, akkor is talán csak azért, hogy annál nagyobb fájdalmat okozzon, a mikor fakópnól hagy. Hogy mért bocsátott el gazdám, azt is elmondom. Bizonyára érdekel, hiszen te vagy az egyetlen, a ki igaz baráti rokonérzéssel kiséred sorsomat. Az elmúlt hét egyik estéjén színházba kisórtem a gazdámat. Valami uj operettet adtak, a melyből csak egy dal maradt meg az emlékezetemben: egy hosszú allatódal. Ennek a dalnak óriási hatása volt. Legalább reám, mert az utolsó taktusoknál — a dal intenciójához képest — tényleg elaludtam. A mikor megismételték, már hortyogtam. Ekkor valaki oldalba lökött. Összerezzentem. A gazdám volt, a ki a látócsövét merően a színpadra szegezte. — Nézze csak, — mondotta — nézze csak I — Igenis, nézem, — szóltam ón teljes alázattal. — Nos mit szól hozzá ? — A mit Méltóságod parancsol, — hebegtem. — Én nem parancsolok semmit, csak a véleményét akarom hallani. Nagy zavarba jöttem. Halvány sejtelmem sem volt, hogy mire nézve akarja tudni a véleményemet. — A véleményem ... a véleményem ... — dadogtam. A gazdám könyörületes volt és kisegített a zavaromból. Azt mondta : Szamár 1 Hálás pillantást vetettem rá. Beszélgetésünk itt egy percre megakadt, mire én ismét bóbiskolni kezdtem. őszi emlék. Irta Krüzselyi Erzsiké. Sűrű vizfátyol leng a távol erdőn, Hideg eső hull csendesen . . . Valami régi, siró dal kesergőn Keresztül hangzik szivemen . . . Valami régi, régi dal az őszből, Melyet valaha rólad Írtam, Abból a régi napfényes időből, Mikor még a szivedet bírtam . . . S ma pedig, igy, szegényen és kopottan Nem tudom én azt hinni már, Hogy én akkor is őszi felhő voltam És te akkor is napsugár . . . Ma nem tudom : miért volt akkor a tájék Olyan bús s a lelkem olyan árva, — A mikor a szivembe igazán még Csak most van az ősz belezárva . , . A titkár. Irta Fehér Jenő. Kedvos barátom I Nem régen arról órtesitettelek, hogy kitűnő álláshoz jutottam. Nem csak azért volt kedvemre való, mert bőven hagyott időt tanulmányaim folytatására, hanem azért is, mert a gazdám fényosen honorált. Naponta mindössze egy vagy másfél óra hosszat voltam elfoglalva. Ilyenkor a gazdám levelezését végeztem el. Szóval a titkári teendőket végeztem. Este aztán mindig magával vitt a színházba vagy egyéb mulatóhelyekre. Persze csodálkozol, hogy mindenütt perfektumot használok. Fájdalom, igy kellett lennie. Az állásból
