Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-01 / 70. szám
70. szám. T7 2íT Gr 3. oldal. * Súlyos baleset történt e hó 1-ón 7 óra tájban az Árpád-uton levő Kozár-féle mühelytelepen. Jarm- sovszky József 13 éves tanuló a működésben levő transzmisszióra felakarta tenni a szíjat, s e közben a gép balkezénél elkapta, felemelte a magasba, miközben balkezét teljesen összeroncsolta, úgy, hogy amputálni kellett. A szerencsétlenül járt fiút a közkórházban ápolják. * Számozott pohár. Egyszer már megemlékeztünk arról, hogy az orvosi körökben pendítették meg azt az eszmét, hogy közegószségi tekintetben igen hasznos lenne törvényhatósági szabályrendelet alkotásával elrendelni, hogy vendéglőben az italt csak számozott pohárban lehessen kiszolgálni. így aztán minden ivó megjegyezheti magának a pohara számát s ellenőrizheti, hogy a pohár újabb megtöltésénél ne a más poharát tegyék eléje. Most ismét szőnyegre került a kérdés. Az ötlet életrevaló, de gyökeresen úgy oldanák meg a kérdést, ha azt a korcsmárost, a ki minden poharat minden használat után tisztára ki nem mos (még pedig nem közös medencéből, hanem csapról folyó vízben), szigorúan megbüntetnék. * Meteor jelentése. Meteor jelentéséből a következőt adjuk: Szeptember hó csomópontjai: 1, 2, 3, 6, 14, 16, 17, 18, 22, 29, 30-ra esnek, melyek közül legerősebb hatásúak 1, 6, 14, 16 és 29 ikiek. 1-ső csapadékos és hűvös; 6-ika meleg; 14-iki viharos vagy esős; 16-iki meleg állandó; 29-iki hűvös, esős, szeles vagy viharos jelleggel. A szomszédból. (Zemplénmegye). Bucsulakoma. A kir. törvényszék elnökévé kinevezett dr. Kail Antal gálszécsi járásbiró tiszteletére Gálszécs közönsége m. hó 25-én bucsulakomát rendezett, a mikor a közönség érzelmének dr. Molnár Béla kaszinói elnök volt a hivatott tolmácsolója. — Elmebetegek családi ápolása. Sátoraljaújhelyben e hó 1-től kezdődőleg az elmebetegeket családi ápolás alá bocsájt- ják. Egy betegért egy napra egy koronát fizet a kórház. Ennek rendje a következő: A ki beteget akar ápolásba vonni, kérjen előbb igazolványt a rendőr- kapitánytól. Az igazolványnyal jelentkezzék a kórházi gondnoknál, ki a jelentkezőket összeírja és az elme- osztályi főorvosnak a családi körülmények és lakás- viszonyok megvizsgálása végett átadja. A kinek viszonyai megfelelők, beteget azonnal kap. A betegekkel való bánásmódra vonatkozóan a kórházi gondnoktól utasítást és ápolói könyvecskét kapnak a jelentkezők. A betegekkel dolgoztatni lehet és kell is, de a dologra kényszeríteni őket nem szabad. A ki beteget vesz magához, a kivitel és visszahozás napján semmiféle dijat nem kap. — Köveket rakott a sinekre. Múlt hó 24 én a Budapestről Sátoraljaújhely felé közeledő 406. számú személyvonat elé Sirota József újhelyi asztalos tanuló köveket rakott állítólag azért, hogy látni akarta, miként morzsolja össze a vonat a köveket A kövek szerencsére, minden nagyobb baj okozás nélkül legurultak a sínekről. — Polgári fiú- és leányiskola Gálszécsen. Múlt hó 25-én Gálszécsen értekezlet tartatott a Gálszécsen létesítendő 4 osztályú polgári leány- ős fiúiskola létesítése tárgyában. — Összeégtek. Múlt hó 23-án Nagytoronyán életveszedelemben forgott Semega András földmives és neje Pápai Mária. Az asszony egy petroleumos lámpa mellett tehenet fejt az istállóban, miközben a lámpa felborult és a kiömlő égő petróleumtól a széna, szalma a tehén alatt tüzet fogott. A megrémült asszony elsősorban a tehenet akarta kiszabadítani veszedelmes helyzetéből s e közben testét iszonyúan összeégette. Segély-kiáltásaira a szomszédos szobából az istállóba rohant az égő asszony férje is, a ki mentő munkája közben szintén annyira összo- égett, hogy feleségével együtt ápolás végett az újhelyi „Erzsébet“ közkórházba kellett szállítani. Mindkettőnek égési sebei súlyos tormészetüek. (Beregmegye.) Harangszentelés. Mezőkaszonyban szt. István király napján barangsze.itelés volt. Barton István lelkész buzgósága és a hívek áldozatkészsége lehetővé tette, hogy a templom két uj harangot kapott, melyek szépen szóló szavukkal gyönyörű összhangot képeznek. Az egyik 531, a másik 294 kgr., Egry Ferenc harang- öntödéjéből valók. A szentelést, valamint az ünnepélyes misét Pemp Antal praelátus kanonok fényes segédlettel végezte. — Rabbiválasztás. Bilkén múlt hó 26-án választottak rabbit, a leadott 156 szavazatból Karnitzer József nagyszőljősi segédrabbi 155 szavazatot nyert. — Adakozás az Árpád szoborra A munkácsi Árpád- szoborra újabban az ottani függetlenségi pártkör adományozott 20 koronát. Az eddigi gyűjtés főösszege az időközi kamatokkal együtt: 20.347 korona 21 fillér. — Jegyzőválasztás. A munkácsi ipartestület a múlt héten tartott közgyűlésén Salamon Herman bőröndös iparost választotta meg jegyzőjévé. A másik jelölt Ország Géza, a ki már pár hónapig, mint helyettes végezte a jegyzői leendőket, pár szavazattal kisebbségben maradt. — Kitüntetés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Kiss Gyula munkácsi g. kath. tanítóhoz abból az alkalomból, hogy a tanügy terén immár több mint 30 óv óta működik : Patay főispán utján elismerő levelet intézett, melyben nevezettet arról is értesíti, hogy a „népnevelÓ8 terén szerzett kiváló érdemei“-t 200 koronával jutalmazza. — A munkácsi főgimnázium kibővítése. A munkácsi főgimnázium szűknek bizonyult a tudományszomjas ifjúság befogadására. E célból a Sugár-ut 14. számú telken a szükséges átalakítással 2 uj tantermet nyert a főgimnázium. (ügocsamegye.) Ezüstlakodalom. Dr. Grosz Mór liszaujlaki járási orvos, tb. megyei főorvos múlt hó 24-én ünnepelte házasságának és orvosi működésének 25 éves jubileumát. — Tűz. Múlt hó 28-án d. e. 10 órakor könnyen végzetessé válható tűz ütött ki Nagyszőllősön, a dr. Némethy-féle házban, a mikor az ott levő koporsó raktár helyiségében ez ideig még ki nem derített okból keletkezett a tűz. A kivonult tűzoltóknak sikerült a tűz tovaterjedését megakadályozni és a tüzet lokalizálni. Rómséges pánikot idézett elő a vészhir a g. kath. templomban; ugyanis az időben volt a búcsúi szertartás, a midőn a hir hallatára ember emberen keresztül igyekezett a tűz színhelyére s a nagy tolongásban egy nehányat alaposan össze is tapostak. (Szabolcsmegye.) Ötven éves találkozó. Dr. Jósa András nyug. vármegyei főorvos Nyíregyházáról érdekes fölhívással fordul fiatalkori társaihoz, a kikkel ötven évvel ezelőtt megalapította a Bécsi Egyetemi Magyar Társaskört. Fölhívásából közöljük az alábbi sorokat: „Az 1859. évben, tehát éppen 50 évvel ezelőtt alakult meg a Bécsi Egyetemi Társaskör, mely az ottan addig széttagolt magyar ifjúságot tömörítve, ennek tekintélyt és az egyetemi életben csaknem vezérszerepet juttatott, a mivel addig nem dicsekedhetett. Mint e Társaskör eszméjének 3gyik megpenditője és orvosi oklevelemnek megszerzéséig annak első elnöke is, dr. Horváth Géza magyar nemzeti múzeumi osztályigazgató barátomnak figyelmeztetése után fölkérem a Társaskörnek tagjait, hogy mielőtt rövid idő múltán mindanynyian örökre a föld alá jutnánk, csapjunk még utoljára közös öszsze- jövetel címen egy kis mulatságot, ha nem is nagyot, élénket, mint a milyentől Becsben a Mariannen-utcában az Adlercsapszékbena falak minden pénteken visszhangzottak. Bizony azóta kissé meggörbült a hátunk, de néni Bécsnek, hanem a nagy kornak súlya alatt, mert hát „Isa por és homuk vágunk." Nem irhatok minden társasköri testi-lelki jó barátomnak külön-külön levelet, mert hát a túlvilágra posta nem jár, de az éleiben maradottak lakáscímét is csak részben tudom. Tekintsék tehát e sorokat magánlevélnek azok, a kiket még élőknek tartok. Felkérem a Társaskörnek még életben lévő tagjait, hogy augusztus 29-én a nemzetközi orvosi kongreszszusnak megnyitó gyűlése előtt a Vigadó-tér és Mária Valéria-utca sarkán levő sörcsarnokban jelennének meg, hogy az esetleges öszszojövetel idejét és helyét megvitassuk.“ — Kétemeletes ház Nyíregyházán. Az első két emeletes ház most épül Nyíregyházán s nemsokára tető alá kerül. A házat Friedman Miksa az Otthon-szálloda és vendéglő tulajdonosa ópitteti, még pedig az Otthonszálloda folytatásaként. — Az eszlári per utolsó alakjai közül az utóbbi napokban egymásután kettő dőlt ki. Egy asszony és egy férfi. Mind a kettő el- aggoltan, hosszas betegségtől szabadultán. Az egyik Solymossy Jánosné, az eltűnt leánynak, Eszternek anyja, a vád fő-fő támasza, aki igaznak találta, hogy igenis gyilkos erőszak ölte meg a leányát és mikor Eszter megcsonkított holttestét a Tisza szőke hullámai partra sodorták, tagadta, hogy a hulla leányáé volna. Az ő csökönyös vallomásaiból nyert tápot a vád és erősödött meg. A másik elhalálozott Hury András, volt református kurátor, a ki csak annyit mondott, hogy a leány eltűnése előtt ő nála tartózkodott. — Régészeti ásatás Oroson. Dr. Jósa András ny. főorvos, a vm. múzeum felügyelője érdekes régészeti ásatást végzett in. hó 25-én Oroson, Nagy István odavaló gazdának a földjén, aki rigoliorzás közben a homokterülettől teljesen elütő természetű földtömegre s abban igen sok edónytöre- dókre és csontmaradványokra akadván, a községi jegyző utján felhívta erro a körülményre dr. Jósa András figyelmét. A körülbelül hat négyzetméternyi területen 1 Vj méternyi mélységig kiásatván, a talált Latain korszak beli edény töredékekből nyilvánvalóan konstatálták, hogy ezen a területen, Oros községnek a napkori határ felé eső részén öt telep volt, a Krisztus születését megelőző 50Ü esztendővel. — Gyászhir. Mindszenlapáti id. Dudinszky Gyula nyug. kir. törvényszéki bíró, ügyvéd aug. 25-ón életének 71-ik évében Nyíregyházán elhunyt. Tarka krónika. Ügyvédi furfang. Vármegyénk egyik járásbirósági székhelyén a mészáros üzletéből egy vadászkutya ellopott 4 kiló húst. A mészáros megtudta, hogy az állat gazdája egy ottani ügyvéd. Fogta magát és elment hozzá és kérdést tott az iránt, hogy mit tegyen, hogy a kára megtérüljön. Az ügyvéd azt tanácsolta, hogy Írjon számlát s adja át az illetőnek kifizetés végett, a mit ha az megtagad, perelje be. A mészáros úgy is tett, megírta a számlát s elvitte kifizetés végett a tanácsot adó ügyvédnek. Az ügyvéd nagyot nézett, nem szólt semmit, leült asztalához s egy számlát irt 10 koronáról ügyvédi tanács fejében s átadta a rémülettől elképedt mészárosnak kiegyenlítés végett, de megjegyezte, hogy megengedi, hogy abból a hús árát levonja. A dajkaszerző főhadnagy. Egy vidám kedélyű miskolci katonatiszt — Írja a „Miskolci Napló“ — látogatóban volt nemrég vidéki rokonainál, egy vidéki házaspárnál. A fiatal párnak kis babája van és természetes, hogy szinte egész nap az apróság, a család szemefénye volt a beszéd tárgya. A kis gyerek sok gondot okozott a háznak, de különösen nagy volt a fiatal asszony panasza a szomorú dajkaviszonyok miatt. Még a főhadnagynak is elpanaszolta : • — Nem tudok egy jó dajkát kapni sehol. Itt is néztem, a városi cselédszerzőnól is, de még se kaptam alkalmasat! A dajkaszerzés nehéz ügyein gondolkozott az egész család, mikor egyszere megszólalt a főhadnagy: — Miért nem fordultok hozzám ? ! Szerzek nektek akár tiz dajkát is ! Jót nevettek ezen, de jelentőséget nem tulajdonítottak az esetnek. Az Ígéretet azonban tett követte. Másnap a főhadnagy bejött Miskolcra és hogy-hogy nem, negyednapra egyszerre négy dajka is jelentkezett a fiatal párnál. Ki is szemelték a legjobbat közülük és felfogadták. Egy hét múlva találkozik a fiatal asszony a fő- hadnagygyal. Hálálkodva köszöni meg a dajkaszerzóst. — De mondd csak kérlek — szólt ezután —- honnét is tudtál te ily gyorsan dajkát keríteni ? A főhadnagy mosolyogva válaszolta: — Kihirdettem a századomnál, hogy egy dajka kerestetik. Hoztak másnap a legények annyit, hogy tiz családnak is sok lett volnál Szerkesztői üzenetek. Kéziratokat nem adunk viasza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Névtelen leveleket nem veszünk agyelembe. Barna rózsa. Verseiben találunk biztató gondolatokat és sorokat. Kedves, egyszerű hang üté meg fülünket az „Esti ima“, a „Fehér virágok, piros virágok“ és „A magyar nóta“ c. verseinek olvasásakor. Ezeket hagyja érni. Lehet, hogy egy év múlva, a mi- kor az On logikája is erősebb lesz, közlésre elfogadhatókká fogja simítani. L. Annyira személyes éle van közleményének, hogy az csak a Nyilttérben jöhetne. Minden nyílttéri közlemény a kiadóhivatalhoz tartozik. Vidéki olvasó. Dayka Gábor az ungvári főgimnáziumban volt tanár. Ungváron halt is meg. Azért állítanak emlékére Ung- váron szobrot. Nem közölhetők : A szerelem nagy hatalom, Tűnnek a napok, versek ; A bosszú, Márta szerelme, elbeszélések. Kiadó és laptulajdonos: SZÉKELY SIMON. 4572 Ungvár r. t. város tanácsától. 1909. r Árverési hirdetmény. Ungvár r. t. város képviselőtestületének 274—1909. számú határozata alapján a város részére a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek 39321—1/B 1906. számú engedélyokirattal engedélyezett kövezetivámjogra alulírott tanács nyilvános árverést hirdet. A képviselőtestület ezt 1909. évi szeptember hó 7-ének Délelőtti 10 órájára tűzte ki a városházán a főjegyzői irodába, melyhez az árverelni szándékozókat tisztelettel meghívja a tanács.. Feltételek: 1. A bérév kezdődik 1909. október 1-től és tart három évig, vagyis 1912. évi szeptember 30-áig. 2. Kikiáltási ár 210,10 korona évi bér. 3. Árverelni lehet szóval és Írásban. Árverelők tartoznak a kikiáltási béröszszegnek 10 százalékát az árverés előtt a polgármesternél letenni. A részletes feltételek a főjegyzői irodában megtekinthetők. Utóajánlatok el nem fogadtatnak. Ungvári, 1909 augusztus hó 28-án tartott városi tanácsülésből. Fékesházy Miklós Fincicky Mihály v, főjegyző. 3598 polgármester. Köszönetnyilvánítás. Mindazon kedves barátaim és ismerőseim, akik forrón szeretett nőm elhunyta alkalmával részvétükkel kegyesek voltak nagy fájdalmamat enyhíteni, fogadják ezúton kifejezett hálás köszöneteinet. Pankota, 1909. augusztus 29. Romancsik Alajos, pü.- biztos h. — -•-« r- -► Olajfestékek, = aquarelfestékek tubusban, minden M színben, ecsetek, kenczék, olajok és festővásznak a legnagyobb válasz- 0 0 tékban jutányos áron kaphatók Székely és Ollésnél Ungvári.