Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-24 / 16. szám
4. oldal. TT 1<r O' 16. szám járásbelieket 26., 27., 28., 29. és 30-án, a latorcai járásbelieket 22, 23. és 24-én vizsgálják. — A mun- kács—beregkövesdi vasútvonal közigazgatási bejárását az intéző körök f. évi március hó 2-ára tűzték ki, melyen a vállalkozón kivül a szakminisztérium, a hadügyminisz'er, a törvényhatóság stb. küldöttei is részt fognak venni. (Ugocsamegye.) Tekeháza község a íőispénnál. Egész Tekeháza vonult fel e hó 13-án a főispán elé Biró választás volt náluk s állítólag a kisebbség jelöltjét választották meg a többség akaratával szemben. A választást meg- felobbezték s erre kérték a főispán jóindulatát, a ki az ügy igazságos elbírálásáról biztosította a tekeháziakat. — A kivándorlás emelkedőben A f. hó 13-án tartott rendes havi közigazgatási bizottsági gyűlésen általános feltűnést keltett az alispán havi jelentése, hogy januárban 365 útlevél adatott ki. Ennyi útlevelet a kivándorlás virágzó korában sem adtak ki. (Szabolcsmegye.) porlik s igy cséplőgépek fűtésére kiválóan alkalmas tüzelőanyag. — Az Egyesület értesíti az egyesületi igazgatóválasztmányi tagokat, hogy f. hó 26-án d. u. 2 órakor a vármegyeháza tanácstermében igazgató-választmányi ülést tart. Az Ungmegyei Gazdasági Bank r. t. Kaufmann Mór elnöklete és a részvényesek nagy érdeklődése mellett f. hó 21-én tartotta közgyűlését, mely alkalommal a közgyűlés tudomásul vette az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentését és javaslatát a 22711 K 85 f nyereség felosztását illetőleg elfogadta. Mint uj igazgatósági tagok megválasztattak: Jelűnek Ignác bútorgyári igazgató, Lusztig Ignác szeszgyártulajdonos és Hámos Aladár, az intézet vezérigazgatója. Anyakönyvi hivatalból. Hivatalos óra: d. e. 9—12. d. u. 3—5. Házasságkötés minden nap, kivéve vasárnap és ünnepnap délutániát. Három szobás udvari lakás f. évi május hó 1-től kiadó. Két bolthelyiség azonnal bérbeadó Drugeth-utca 5-ik szám alatt. Felvilágosítást ad a kiadóhivatal. 3228, 1 3 96—1909 vhr. sz. Jubiláris kiállítás Szabolcsvármegye gazdasági egyesülete jubiláris kiállítást rendez, a mely nagyszabású lesz és egyes csoporjtaiban országos jellegűnek tervezik. A kiállítást 1910-ben fogják ugyan megtartani, de az előkészületek már folynak, hogy az intéző- ség a vármegye minden gazdasági tenyésztőjét belevonhassa a mozgalomba és egyesitett erővel biztosítsa a kiállításnak úgy az erkölcsi, mint az anyagi sikerét Az előkészítő nagy bizottság a részletes műsor mpgál- lapitása céljából márc. 7-én gyűlést tart —A dombrádi népbank gróf Vay Gabor főispánt elnökéül választotta. — Kinevezés Fülöp Dénes Nyirmadára, Veszély József pedig Nyírbátorba pénzügyőri főbiztossá neveztetett ki. — Pályázat. A debrecen—nyíregyháza—csap— ungvári állami ut javítási, illetve újjáépítési munkálataira a nyíregyházai államépitészeti hivatal márc. 20-iki határidővel pályázatot irt ki. Közelebbi felvilágosítást nevezett hivatal ad. — Uj gyár. Nyíregyházán társasági alapon egy nagyobb szabású rum- és likőrgyár van , alakulóban. — Agyonlőtt gyermek. Schvarcz Ferencz ajaki ispán Halmi Géza anarcsi gazdaságába ment látogatóba. A mig bent a szobában tartózkodott, a 18 éves Kovács Áron nevű kocsisa a szánon hagyott forgópisztolyt vette kezébe és azt az ott bámészkodó Valu József 12 éves gyermekre fogta rá. A pisztoly elsült és Valu holtan találva összerogyott. Kovácsot a csendőrség letartóztatta. Tarka krónika. Az élelmez ügynök. Ez a történet városunk egyik fiatal ügyvédjével esett meg. A napokban beállít egy ügyvédi irodába egy ügynök és köuyvot kinál megvételre. — Jaj, uram, nem veszek könyvet. Nézze, annyi könyvem van, hogy a legújabban beszerzetteknek már hely sem jut a könyvszekrényemben. — Talán parancsol az ügyvéd ur egy amerikai könyvszekrényt, mert azt is ajánlhatok. — Köszönöm, most nem kell. — Hát akkor méltóztassók valami más bútort venni ; szép, modern, szecessziós holmit. — Dehogy veszek, eszemben sincs. — Méltöziassék parancsolni férfi kelengyét; finom, elsőrangú minőség. — Hagyjon bókét, nem érek rá most önnel dis- kurálni. — Kérem, szolgálhatok gyönyörű képekkel, eredeti olajfestményekkel és nagy mesterek reprodukcióival. — Na, de most már vége türelmemnek. Menjen kérem, mert lövök. — Szolgálhatok a világhírű Browning-féle revolverrel ? Az ügyvéd erre nagyon kategorikusan véget vetett a párbeszednek. Karon fogja a tolakodó fiatal embert s kinyitotta előtte az ajtót: kitessékelte. A lig hogy betette az ajtót, hallatszott kívülről az ügynök szava : — Ügyvéd ur, méltóztassók venni ajtajára táblát ezzel a felirassal: „Ügynököknek tilos a bemenet“. A baiánházaiak bölosesége. Abból az időből, a mikor a tagosítás ment végbe, érdekes apróságot beszélnek a bajánházaiakról. A mikor már a gazda megkapta a kijelölt földet, elvitte oda a gyermeksorban levő fiát, vagy rokonát. Ott azután alaposan megverte. Egy idegen úri ember éppen szemtanúja volt egy kiporolásnak és megkérdezte a gazdát, hogy miért verte meg a gyereket ? — Hát csak azért kérem szépen, mert én nem igen bizom abban, hogy rátaláljak az uj földemre. Ez a gyerek azonban most már bizonyosan rátalál. Közgazdaság. A Gazdasági Egyesület köréből. Az Ung vármegyei Gazdasági Egyesület értesíti a gazdaközönséget, hogy a Kisvárdavid'^ki Gazdakör március hó 14-én Kisvárdán tenyészbika vásárt tart. — Az Egyesület a gazdaközönségnek ajánlja a salgótarjáni, illetőleg pálfalvi jobb bányákból' származó kőszenet, mely hosszú lángu, magas hőfokot fejlesztő széntermék s palakövektől gondosan tisztítva, pormentesen kerül feladásra s mely a használat alkalmával teljesen átég, kéntől mentes, nem Népmozgalmi kimutatás : íebruár 13-tól — 20-ig. Születtek: Papidon József és Bungert Katalin fiú, Glück Ábrahám és Propper Szeréna leány, Grünstem Herman és Grünfeld Sáli fiú, Delegán Péter és Margitics Julianna leány, Koczka András és Gurály Erzsébet leány. Házasságok: Kohut József és Gajas Borbála, dr. Csiky Ödön és Novak Agatha, Williger Gyula és Szopó Mária, Csapóczi György és Sojka Regina. Halálozások: özv. Tiikanics Andrásné Lókó Mária r kath. 48 éves napszámos. Bölcshazy liona r. kath 3 hónapos gyermek, C.sengeri Julia g. kath. 1 hónapos gyermek, Franvó József g. kath. 76 éves napszámos, Ádám András r. kath. 19 éves napszámos, S/ékely Blanka ref. 3 lJi éves gyermek, Tepper Pál r. kath. 57 éves bútorgyári munkás, Reich Nándor izr. 8 hónapos gyermek, Ángyai Mária r. kath 1 */, éves gyermek, Fedorkó Mária g. kath. 1 éves gyermek. Kiadó és laptulajdonos: SZÉKELY SI17S9Í4 Május 1-re három szobából álló 32441 3 lakás kerestetik. Hol ? Megmondja a kiadóhivatal. 623 sz. 1909. Árverési hirdetmény. A csontosi m. kir. erdőgondnokság kerületéhez tartozó és a csontosi vasúti állomás melletti rakodóra a „Dubrovszki“ vágásból folyó év október hó végéig leszállítandó ösz- szesen mintegy 5000 (ötezer) ürköbméter, azaz kereken körülbelül 240 (kettőszáznegyven) 10 000 kgrmos vasúti kocsi vegyes bükk tűzifának eladasa iránt az alulírott m. kir. főerdő- hivatal tanácstermében folyó évi március hó 10-én első, ennek sikertelensege esetén folyó év március hó 18-án második zárt Írásbeli ajánlati tárgyalás, mindkettőnek eredménytelensége esetén pedig folyó év március hó 24-én alkutárgyalás fog megtartatni és pedig mindenkor délelőtti 10 órakor. Kikiáltási ár : Egy 10.000 kilogramm raksulyu vasúti kocsi vegyes tűzifa, a csontosi állomás melletti rakodón vasúti kocsiba berakva 75 korona. Az árverésen részt venni szándékozók felhivatnak, hogy egy korona bélyeggel és 500 (ötszáz) korona bánatpénzzel ellátott zárt írásbeli ajánlataikat fent kitett határidőig nyújtsák be. Az ajánlatban a megajánlott egységár szóval és betűvel írandó ki, valamint az is kiteendő, hogy ajánlattevő, az árverési és szerződési feltételeket ismeri és magát azoknak aláveti. Elkésetten beérkező, vagy utóajánlatok tekintetbe vétetni nem fognak. Határozottan kijelentetik egyúttal, hogy a kincstár feltétlenül kíván abbeli jogával élni, mely szerint a teendő ajánlatok között, — tekintet nélkül az ajánlat magasságára, — szabadon választhasson. Az árverési és szerződési feltételek az ungvári m. kir. főerdőhivatalnál a hivatalos órak alatt bármikor megtekinthetők. Kelt Ungvárt, 1909. évi február hó 18-án. 3346 JÄ. kir. foeröőhivatal. r Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróságnak 1908. évi V. 1828/2 számú végzésével dr. Kálmán József .végrehajtató részére végrehajtást szenvedő ellen 160 K tőke és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 8434 K 10 f-re becsült ingóságokra az ungvári kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az összes felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, végrehajtást szenvedő lakásán Ungváron Sóház-utca 7. sz. házban leendő megtartására határidőül 19 J9. február 26. napjának d e. 9 Óraja és szükség esetén következő napjaira tűzetik ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorok, ecetgyári berendezések s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban vagy pedig szóval jelententsék be. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Ungváron, 1909. évi február hó 12-ik napján. 3245 Barna, kir bírósági végrehajtó. 52 —1909. végrh. szám. árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. -c. 102 , illetőleg az 1908. évi XLI. t.-c. 19. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a beregszászi kir. törvényszéknek 1908. évi .22864 V. számú végzése következtében dr. Meisels Adolf beregszászi ügyvéd által képviselt Beregszászi Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság javára 404 K s jár erejéig 1909. évi január hó 29-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 660 K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: szobabútor és Írógép nyilvános árverésen eladatnak . Mely árverésnek a nagykaposi kir. járásbíróság 1909. évi V. 18/2. sz. végzése folytán hálr 254 kor, tőkekövetelés, ennek 1908. évi junius hó 15. napjától járó 6°/o kamatai, 1/3°/o váltódij és eddig összesen 79 korona 20 filllérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykaposon (Ábrahamovics Herman-féle házban) leendő megtartására 1909. évi március hó I-8Ö napjának délelőtti 9 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykaposon, 1909, évi február hó 16-án. Tergina Ignác 3243 kir. bir. végrehajtó. Nyomatott Székely és Illés könyvnyomdájában Ungvárt Gleitsmann E. T. festékével (Budapest VII, Akácfa-utca 50 ) maja ««gg »na (Ab.í ~ ÍaT/J gV* Védjegy: „Horgonyt4 “W 1 A Liniment. Capsici camp., | . a Horgony-PainExpeller " pétiék. H egy régjónak bizonyait háziszer, mely már sok || ■ év óta legjobb fájdalomcsillapító szemek bizonyult ■ köszvénynél, osúznál és meghűléseknél, bedörzI .™.. ...........■■■> sütésképpen használva. ..................... Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt ■ bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, mely a „Horgony“ védjegygyei és a Richter cégjegyzéssel ellátott dobazba van I csomagolva. Ara üvegekben K— .80, K1.40ésK2.— m és úgyszólván minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. Dl Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz", Prágában, Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. Eaia wmm mi?m m —j