Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-21 / 15. szám

2. oldal

15. szém.

annak adott kifejezést, hogy a községek tűzoltószerei, különösen a fecskendők évenkint március -április havában egy oly szakképzett egyénnel megvizsgálandók lennének, ki a kisebb javításokat a helyszínén azonnal eszközölhetné, a nagyobb javítások iránt a község terhére haladéktalanul intézkedne. Nagyobb és gyakorlatibb érdekeket szolgálna a faiskolafelügyelőknél. íme, ez a helyes felfogás, hogy a tűzrendészetnél szakközegek alkalmazandók, — ilyeneket pedig nevelni lehet, csak az alkalmat kell megteremteni.

A mi a tűzoltók nevelését illeti, ez ügyben szintén egy eletre való eszmét vetett fel a mar említett jegyző; nevezetesen, hogy illetékes utón felkérendő volna a hadügyi kormány, hogy a tényleges szolgalatban álló katonáknak a tűzoltói szolgálatra való kiképez- tetését rendelné el, mi által tartós szabadsá- goltatásuk esetén a községeknek közvetlen hasznuk volna s évek múltán a községek tűzrendészete észrevehető módon javulna s annak közszüksége a köztudatba menne át

Ezen szabályrendelet fontosságáról s az abban foglalt üdvös intézkedések hasznosságáról sokat lehetne még elmondani, de bízva az alispán erélyében s abban, hogy a vármegye tűzrendészetének rendezését s ezzel a vármegye közönsége nyugalmának megteremtését szivén viseli,, ezen ügy olyan megoldást fog nyerni, hogy annak idején az abban foglalt intézkedések erélyes végrehajtásával kifogástalan állapotokat fog a vármegye lakosságának évtizedekre biztosítani.

A perecsenyi daloskörről.

Irta Kovássy Elemér.

Az „Ung-“-nak f. hó 17-én megjelent 4. számában megemlítés történt a perecsenyi daloskörnek f. hó 13-án tartott hangversenyéről. Ebből az alkalomból a perecsenyi daloskörről érdeme szerint akarok megemlékezni.

Az igazság elve lebeg szemeim előtt, és az, hogy vármegyénk lapja egyszersmind az események kicsi történelmének kutforrása is logyen a jövőben.

Nagy kulturális és szociális jelentősége és fontos hivatása van a perecsenyi daloskörnek, a mely, hogy úgy mondjam, még csak csirájában van meg. A kezdet nehézségeivel küzd, azonban remélem és hiszem, hogy diadalra vezeti azt a szent ügyet, a melyet a melyet a zászlójára irt: az egyházi ének művelését és a magyarság terjedésének eszméjét.

Pereosenyben elkészült a Benkő József apát- plebános és több lelkes hivő odaadó buzgalma folytán a kicsi, de díszes r. kath. templom Ennek felszentelése fényes ünnepségek mellett történt meg. Ekkor vették észre a perecsenyi hívek közül többen, hogy a templomi énekek akkor teljes hatasuak, ha az énekesek nem egymást igyekeznek túllicitálni hanggal, hanem ha összhang van előadásukban. Ennek a hatása alatt beszélték meg nehányan, hogy Perecsenyben énekkart, illetőleg daloskört kellene alakítani, a mely az istenitiszteletek alkalmával a templomi énekeket adná elő, s emellett a magyar dalt hangversenyeken művelné.

Egyik zeneértő, a ki szerénységből nem akarja, hogy nevét kiirjam. szólt az ünnepi lakoma folyamán

T7 2>T <3Szabó András gyári munkafelügyelőnek, hogy jó lenne dalárdát alakítani. Szabó András jó hangú, lelkes férfi, a szót tovább adta dr. Wilcsek János járási és gyári orvosnak, ő pedig a német ajkusága dacára Perecsenvt érdeklő minden közügy anyagi és szellemi lelkes támo gatójának : Rohn Szeverin gyári igazgatónak. A gyárigazgató tekintélyét latba vetve, a gyári alkalmazottaknál szép eredményt értei; akadt énekes, tömörültek a gyáriak mellé a magyar államvasutak telitőtelepének derék alkalmazottjai és többen a perecsenyiek közül, s miután a karmesterségre is akadt reátermett férfi : Merényi Ignác állami tanító személyében, a dalárda ideiglenesen megalakult Merényi egész fiatal ember, a máramarosszigeii jeles tanítóképző-intézetnek a zenéből kitünően képesített növendéke volt, maga kottázta a kottákat, s fáradhatatlan a vezetésben. Fiaink közül többnek adott már alapot a hegedű-játékban, közmegelégedésre. És az ige testté lön, miután nehány józan életű ruthén paraszt fiatalember is beállott dalosnak, dr. Wilcsek János hallgatólagos elnöksége mellett megkezdte a kis lelkes csapat múlt évi októberében a próbákat. Sok-sok nehézséggel, nemtörődömséggel és piszkálódásokkal (szokás ez már faluhelyen) kellett megküzdenie, de végre is győzött. Az állami elemi iskola tantermében próbálgattak.

Rendes egyesületté az anyagiak híján — még nem alakulhattak meg, a jövendő sikerétől tették ezt függővé, és ime február 13-án megtartották első nyilvános hangversenyüket. És valljuk meg, tekintve a nehézségeket, igazán szép sikerrel. Jól összevágóan dalollak. Szép anyagi bevételük volt.

S most az eredmény az, hogy ha isteni tisztelet lesz a r. kath. templomban : lesz összhangzatos ének is.

És ha ismét leend mulatság, lesz újra magyar dal.

Álmodtuk-e ezt csak 20 évvel ezelőtt is itt a felvidéken éldegélt magyarok ?

A hangversenytől szóló tudósítás nem említette fel a hang versenyen szerepelt közhuszárt, a ki civilben a pécsi színház tagja. Gyönyörűen dalolt szebbnél- szebb nótákat, s kisérte magát hegedűn Fráter Lóránd módjára. Szép baritonját, érzésteljes énekét soká nem feledem el.

A mulatságról magáról kell még tárgyilagosan megemlékeznem. No hát, én nem vagyok a nagy mondások embere, de állíthatom, hogy ez a mulatság nem mindennapi volt. G. kath. lelkészek, nyugalmazott államvasuti felügyelő, erdészek, mérnökök, orvosdoktor, állatorvosok, jegyzők, tanitók, gyári és telilőtelepi gépészek, munkafelügyelők, vasúti alkalmazottak, erdőőr, parasztgazda, asztalos, hentes, főszolgabíró, szolgabiró többnyire nejeikkel vettek részt a mulatságon. Pere- cseny és vidéke szép asszonyai, leányai, ugyszólva. kivétel nélkül egyiht voltak. Mindenkinek meg volt a maga társasága, egyike sem feszélyezte a másikat, s a táncmulatság oly magas színvonalon állott a különféle rangú, rendű és gondolkozásu közönség dacára, hogy előkelő bálnak is becsületére vált volna. Még a négyes is összement. A ruthén gazdák és menyecskéktől pedig lehetett valamit tanulni, méltóságteljes és szép csárdást és még azt, hogy ebben a táncban sem másztak a cigány tvukszemére, de szépen rendre körbe vitték táncosnőiket mindenféle bosztonos belecifrázások nélkül.

Reggel 6 óráig tartott a tánc. Az erkölcsi sikert ez igazolja. Az anyagi sikerről majd beszámol nyilvánosan a rendezőség.

Essék pár szó a derék karmesterről még egyszer. Beregszászon láttam, hogy a Beregi Közművelődési Egyesület azokat a tanítókat jutalmazta, a kik a felnőtteket vezették tovább. Az Ung vármegyei Köz- művelődési Egyesület szives figyelmét felhívom Merényi Ignác tanítóra, a kinek neve talán tórszüke miatt kimaradt a hangversenyről való eddigi közleményekből.

Még osak annyit: ha én elébb látom a mulatságot, azután írom a prológomat, különbet Írtam volna.

Meg kell még jegyeznem, hogy tárgyilagos vagyok, mert a dalárdának csak ad hoc lettem diszelnöke, egyébként még magam küzdelmeiben, törekvésében részt nem vettem ; a kezdeményezés, a siker s a további küzdelem a már fentebb megnevezett férfiaké.

Küzdjenek! A magyarok nagy Istenének áldásával sikerek kísérjék küzdelmüket!

Régi dolgok.

—■ Adalékok Ung vármegye monográfiájához. — Magyarországot hogy nevezték a külföldiek ?

Irta Mocsári Miklós.

Az „Ung“ múlt számában érdemes barátom és történetírónk Kovássy Elemér a „Hungária“ szó elemzésével foglalkozva, egyúttal egy kis megrovási kalandban is részesít. Az előszó egy tréfás hangon tartott mondatából ugyanis azt hozza ki, „hogy monográfiát jól megírni nehéz ... ha szép, de nehéz tervét megvalósítja, nézetem szerint a fentebb írottak alapján csak azt mondhatja művében stb“, egy más helyen pedig idézi Marczali művéből e sorokat: „az hogy a Hung vize felől jöttek, világosan későbbi hozzátétel, a midőn mar tudákosan megakarták magyarázni a Hungar nevet.“

Az Ungmegyei Naptár előszóban tréfával vegyes komolysággal megírtam már, hogy mi minden akadálya van a monográfia megírásának, szabad legyen ezekben uj ok gyanánt hozzáfűzni: a pályatársak előzetes birál- gatásai. Eddig úgy tudom, hogy osak a már megjeleni müveket részesítették bírálatban, de egy még meg nem jelent műnek elébe vágni, ez legalább is különös.

Áttérve az érdemre, sajnálom, hogy Kovássy Elemér éppen csak azt a két tréfás sort olvasta el, de már elfeledte megnézni az ugyanazon oldalon levő jegyzetet, a hol érintettem az Ungvár elnevezésével kapcsolatos és Lengyel Const. Mihály „A ruténekről“ c. műve 48—50. lapján megörökített népmondát. De hogy ezen monda komoly jelentőséggel nem bir, arról is meggyőződhetik mindönki, ha elolvassa az ugyancsak az Ungmegyei Naptárban megjelent „Az ungvári vár“ c. cikkhez fűzött bírálatomat (183. o.), a hol a többek között a következőket Írtam :

„Az ungvári vár nem is olyan régi, mint a közhiedelem tartja . . . (itt következnek a bizonyítékok, . . . azért az ungvári vár eredete 1250 év előtt nehány évtizeddel tehető.“

„A történelmi kritika már azt is megállapította, hogy Anonymus munkája saját korára becses kútfő, de a honfoglalásra vonatkozólag népmondákra van felépítve. Azért, hogy Árpád Ungvár várában lett volna vezérségre emelve, teljes bizonyossággal nem is állítható ... (L. Szilágyi Magyar Nemzet tört. I. k. és Holtzvart Világtört. III. k. 109. o. V. ö. Hunfalvy Pál vitáját a Philologiai Közlönyben.)“

A mint ebből látszik, hivatkoztam Marczali Henrik munkájára és még más forrásokra is, és így a kioktatásra igazán nem volt szükség. Miután azonban ez a felvetett kérdés csakugyan érdemes, hogy vele foglalkozzunk, legyen szabad még a következőket megjegyeznem.

Az az elmélet, hogy a külföld népei Magyarországot az Ung folyó vagy Hungu vár után nevezték el, régi, de nincs történeti alapja, mert már a magyarok bejövetele előtt élt külföldi Íróknál megtaláljuk a hun- garus vag.y hozzá hasonló elnevezéseket.

Így Ammianus Marcellinusnál, a ki 400 körül élt, találjuk: „Castris prope Danasti margines, aggere, ut Ungoiii vallom, longius opportune metatis stb. (Lib. XXXI.), tehát az „Ungor“ elnevezés már nála alkal- maztatik a hunokra.

Hogy a magyarok magukat a tartomány után nevezték volna, az ellenkezik a régi szokással is, igy a Vulgata zsoltárok k. XLVIII. v. 22. találjuk, hogy : „Vocaverunt nomina sua in terris suis“, vagyis nem a

— Verje meg érte az Isten 1

— Nem, ne verje meg ! Legyen boldog mindörökké . . . Emlékszik még arra, mikor az apám halva feküdt? Eljött hozzánk, ő, a gazdag, az előkelő. Bejött a gyászolók közé s oly szépen beszólt, hogy elfeledtem sírni, osak néztem őt.

— És kikisérte. És a hideg folyosón, a zord télben, künn tartotta ő magát egy óra hosszat. 8 a maga harisnyás lábai dideregtek, fogai vacogtak, mire bejött.

— Nem, nem igaz. Nem fáztam. Inkább melegem volt. Minta az apám szólt volna hozzám. Egy apa sem beszélhetett volna szebben, mint akkor ő. Elhallgattam volna éjfélig is.

— S kapott volna tüdőgyuladáet.

— Bár kaptam volnál Akkor még boldog voltam. Apám koporsója mellett is reá kellett gondolnom mindig. Anna, — ha ón valaha férjhez mennék is, egy kis hely mindig maradna szivemben az ő számára. Anna — én — még most is szeretem !

— Verje meg az Isten minden lépéséti

—■ Meg is vert már, azért vagyok ilyen boldogtalan.

— Nem magára értettem, hanem arra a gazemberre.

— Ne mondja, ne mondja tovább. Istenkáromlás minden szava.

Igen ?

Felkönyököl s szembe néz társával, égő, lángoló tekintettel.

— Igen ? Hát most már rajtam a sor, hogy kérdezzem i.emlekszik-e ? Magát szerette az a halványképű, magas, szőke könyvelő. A Mauthner. Szerette, nem

Bejön a háziasszony, patáliát csap és fölmond. S ugyan hol fogunk mi megint ilyen olcsó és tiszta lakást kapni. Gondolja meg, ha a negyedik emeleten lakunk is; de az utcára 1 A háziasszony —

— Nincsen itthon senki. Maga épp úgy tudja, mint én, hogy szomszédaink mind mulatni mentek. Mulatni — mikor én úgy szenvedek I

— Ne legyen dóré s ne zokogjon oly kétségbeesetten. Mi köze az embereknek a maga szenvedéséhez. Nem bolond a világ, hogy magával törődjék.

— Hát maga bolond ? Ugy-e, hogy simogat, takargat, pedig miattam nem tud aludni. Miért törődik velem, mikor maga nekem senki és semmim, mint ahogyan nincsen is nekem már senkim ezen a világon 1

— Ne sirjon. Nem bírom hallgatni jajgatását. Ne tördelje kezeit. Iszonyú igy látni magát. Jusson eszébe a vőlegénye, a jó a derék. Lám, ő elveszi magát, pedig nem visz hozományul mást neki, mint a bánatot, mely oly csúnyán kiült lencsés kis arcára. No lám, megint a régi, a szép, mikor igy mosolyog. Milyen szép is volt maga !

Elhallgatott mind a kettő. A szomszéd szobák egyikében éjfélt üt az óra. Anna felül az ágyban s szeliden, gyöngéden visszafekteti társát. Betakargatja gondosan s a gyertyáért nyúl, hogy eloltsa. Újra szól a szőke.

— Kérem, édes Anna, ne haragudjék, ha kérem, Hagyja égve a gyertyát. Jobb igy. Emlékszik mindenre a Margitszigeten ? A romok mellett állottunk. Nagyon szépen beszólt, emlékszik-e? Azt mondta : pusztuljon el ő is, igy elóktelenedve, mint e kövek, ha valaha megcsal engemet. És elhagyott mégis . . .

akarattal. Vágyakozva nézek minden száguldó villamos elé — és várom : bár lökne valaki eléje. Hiszi, hogy áldanám azt a jóttévő kezet-? Magamtól nincs bátorságom hozzá. Végigjárom a hidakat—hiába. Az egyiknél templom áll. A másiknál sziget. Mindenik szent hely. Látta a szigetet ma délután? ... Az utolsó napra ottan — emlékszik-e? Anna, ne aludjék, kérem I Emlékezzék az utolsó napra a szigeten. Milyen szép volt! Anna, én nem bírom tovább, ón meghalok I

— Hiszen az előbb azt mondta, nem mer meghalni. Mit beszél bolondságokat ? Mit törődik a múlttal, melynek egyetlen percét sem hozhatja vissza, bármennyit jajgasson is. Miért nem gondol jövőjére ? Maga meg nagyon boldog lehet. Férjhez megy.

— Anna, ne legyen szívtelen. Nézze, hogy reszketek. Fázom még a gondolatától is. Az esküvőm, — de kivel ? A keze kérges, — órezte-e ? Hiszen maga tudja, mint szerettem amannak a fehér, puha kezét ? Ne beszéljen vőlegényemről. Nem megyek hozzá. Irtózom tőle is, családjától is. Látta azt az őrült leányt a konyhában? A nővére —

— Azt mondják : szelíd, nem bánt senkit.

— Elég, ha engem bánt, még a létezése is. Magamat látom benne úgy Jtiz-husz év múlva. Hallotta, hogyan dudol ? Folytonosan egyetlen, régi dalt. Vájjon mit fogok én dúdolni ? Mit mesélek én akkor ? . . . Akkor? 1

— Aludjék már, kérem. Mit izgatja magát ilyenekkel? Az a szerencsétlen már gyermekkora óta ilyen. Maga ép, egészséges.

— Hallotta énekelni? így kezdi mindig — hallotta?

— Csendesedjék már el, az ég szerelmére kérem.