Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-17 / 5. szám
2. oldal. CT 3ST 35. szám. hogy az ország egész közönségét érintő adóreformot egyes orgánumok és testületek folytonosan a\ os{tályérdekek jenibe állításával tárgyalják, határozottan kárhoztatjuk és elitéljük. Hová lett Kempelen sakk-automatája? Az „Ország-Világ“ utolsó számaiban Heltay megemlékezik Kempelen Farkasról, kinek csodaművei bámulatba ejtették a világot. Többek között ezt írja: „A beszélő-gépet a londoni múzeumban őrzik, mig a sokkal nagyobb teknikáju sakk-automata 1856-ban a philadelphiai tűz alkalmával elpusztult.“ Az „Ország-Világ“ leírását és a közölt rajzokat kellőleg megfigyeltem, emlékezetembe ötlött, hogy ón ezen sakk-automatát 1887. máj. 22-én láttam és játszottam vele, tehát 1856-ban nem lett a tűz martaléka és ha 1886 óta el nem pusztult, akkor még ma is megvan, de hogy kinek a birtokában, azt kutatni kell, annál is inkább, minthogy magyar találmányról van szó.*) A mit én tudok ezen automatára vonatkozólag, a következő: 1886-ban New-Yorkban hirdették, hogy az „Éden Musee“-ben, a hol akkor Munczy Lajos zenekara működött, látható „Ajib“, a sakk-automata. Beléptidij csak 25 cent! És ezen összegért egy játszma is játszható vele. A new-yorki magyar egyesületben olvastuk e hirdetést s ennek alapján Lipsütz-el, a már akkor hires amerikai magyar sakkozóval elmentünk a 14-ik str. környékén levő „Éden Musee“-ba. Ezen épület a látványosságok tárháza volt, talán még ma is az. Az egyik tágas terem teljeson üres volt, csupán a középen állott egy kis szekrény, azon egy embernagyságu török alaa ült, keresztbe tett lábakkal, hosszuszáru kis török pipa a szájában és előtte sakktábla. A szekrény alja zárva volt. A felügyelő jött elénk és kérdé ; vájjon játszani kivánunk-e az automatával? Lipsütz igennel felelt, erre ő a fehér bábokat felállította az automata oldalán és felszólította Lipsützet, hogy állítsa fel a feketéket a maga oldaláD, de megjegyezte, hogy ha rosszul állítja fel a bábokat, illetőleg, ha nem a megfelelő helyre teszi azokat, akkor az automata nem tesz húzást s ha hamis lépést tesz, pl. : ha a lovat másképen ugratja, mint a hogy a sakkszabályok megengedik, akkor az automata vógigseper a táblán és nem játszik. Lipsütz megkezdte a játszmát, én mindenütt körülnéztem a teremben, hogy valami melléktermet, vagy gyanús tükröt nem látok-e, de semmi feltűnőt nem vettem észre. A játék alatt a felügyelő kinyitotta a török alatt levő szekrényt elől és hátul, a hol üveg alatt óraszerkezetü kerekek voltak láthatók. A mint Lipsütz megtette az első húzást, a felügyelő felhúzta ál^óraszerkezetet és az nagy morajjal elkezdett működni. A török alak ide-oda forgatta a fejét, balkezével kivette szájából a pipaszárat, lenézett a sakktáblára és jobbjával gépiesen felemelte a kiszemelt bábot s a megfelelő mezőre tette ; ezután ismét leeresztette kezét a tábla oldalára. A mint Lipsütz újra húzott, megismétlődött az előbbi fej- és kézmozgatás és a báb kiemelése. A csere is bámulatba ejtő volt; előbb a saját bábját emelte fel s az ellenfél mezején levő báb helyére tette és azt kiemelve a tábla oldalára dobta. A húzások számára már nem emlékszem, de Lipsützet megmattolta s ekkor a gépezet megszűnt zakatolni. *) Kempelen Farkasnak, a csodás sakk-automata készítőjének emléket állit szülővárosa, Pozsony. Zseniális alkotásának nagy irodalma van, a melyből kitűnik, hogy a nagy Napoleon is játszott az automatával; a játék Napoleon vereségével végződött. Minden esetre hálás munkát végezne az, a ki biztosan kikutatná, hogy hol van a sakk-automata ? Azért kérjük az amerikai magyar lapokat, szíveskedjenek átvenni közleményünket. Ha nyomára jönnek az automatának, kérjük értesítésüket. Szerk. Most én léptem oda és kértem a felügyelőt, hogy állítsa fel a fekete bábokat az automatának, erre azonban kijelentette, hogy az automata csak a fehérrel játszik. Azon kérdésemre, hogy miért? — azt felelte, hogy nem tudja, de próbát tehetünk. Felállította a török alak előtt a feketéket, ón a fehéreket, a gépet működésbe hozta. A török alak elkezdte a fej- és kézmozdulatokat, lenézett a táblára, de a keze a bábok fölött megállóit és húzást nem tett. A midőn a bábokat kicseréltük, t. i. a fehérek az ő oldalára kerültek, akkor rendesen ment minden, a mig én egy parasztot három mezőn keresztül nem ugrattam próbából, a mikor aztán az automata a kezével végig sepert a bábokon mintegy jelezve, hogy rendellenes dolog történt. Megfigyeltük még mások játékát is, az alakot megtapogattuk, fából voltak karjai és lábai, s a teste drótszerkezetü. Almélkodva mentünk el, tárgyaltuk még hosszabb ideig a magyar egyesületben ezt a csodálatos gépezetet. Többek között Semsey őrnagy, Malocsay ügyvéd, dr. Gerster egyetemi tanár vettek részt az eszmecserében. Azt azonban nem tudtuk, hogy az automata magyar találmány és lassan elfelejtettük a látottakat. Tr... . , Völgyi József. A tánc és az egészség. Ránk köszöntött a farsang: a tánc ideje. Lehet-e időszerűbb téma, mint a táncról beszélni, írni ? Az emberiség igen nagy része Terpszichorénak: a tánc istennőjének hoz áldozatot s azért hisszük, hogy az alábbiakat érdekkel fogják olvasni. Alig van nép a föld kerekén, a mely a táncot ne ismerné. Ha nem is épen testedző kedvtelésként, hanem inkább mint a vallás kultuszának keretébe illesztett emberi szokás, ősidők óta népszerű^ szórakozása volt az emberiség túlnyomó részének. Am a vallási szokások és szertartások keretében, méltóságteljes régibb formái mellett, inkább csak szimbolikus jelentőséggel birt s igy a táncot kisérő zene is ehhez szabottan eltért a mai tánczene gyorsabb tempóitól, avagy túlságos világias jellegétől. Közép- és Kelet-Ázsia, India, Afrika, Polynézia és Dél-Amerika több népénél ma is vallási vagy legfeljebb harci szimbólumok jelentőségével bir a tánc. A történeti korból a táncot, mint világi kedvtelést, a Szentirás könyveiből ismerjük elsőbben. Heródiásnak érzéki t tánca az első, a mely világi jellegű táncként szerepel. Ehhez hasonló impulzusból ered a vad India bajad rjainak hastánca is. Egyiptom, Athén és Róma magas műveltsége ugyancsak a hinduk tánca révén kezdte megismerni a táncot azóta, hogy Nagy Sándor világhódító útjaiban Indiába is elvedőtött. Az érzékies női tánc aztán a középkorban is megtartotta ebbeli jellegét és uralmát világszerte, mígnem aztán a mindenféle kultúrákban vezető szerepet betöltő franciak, a táncot egyben testetedző kedvteléssé is avatták. Persze addig is, a mig Franciaország egy-két száz évvel ezelőtt a testedzőén egészséges és emellott egyben szórakoztató táncnak külön kultúrát teremtett volna, a táncoló párok, földünk valamennyi népénél, rendszerint egy nembeli egyének voltak s csupán a női kultuszt a mai magaslatra emelő udvarias francia nép volt megint az, a mely a táncot testedző, egészséges s a testmozdulatokat szépítő, tökéletesbitő tulajdonságai mellett, kedvteléséve avatta. A tánc őstörténeti múltja tehát úgyszólván egyidejű az emberiség kultúrájával Viszont aztán a táncról, mint higiénikus elbírálás alá vonható kedvtelésről, már csak korunk utóbbi évtizedei óta esik szó. Tagadhatatlan, hogy az illő korlátok között űzött tánckedvtelés, a testmozgás révén, a tornászattal párhuzamos, egészséges sportkedvelésnek minősíthető'. Különösen a női nem, a mely a tánc kedvtelésének kevésbé szilaj formákban is hódolgathat tisztes és rendes formák közé betartott táncával, csak egészséges testmozgást végez. A női nemnek a tánc tehát mindenképpen javára válik már csak azért is, mivel a nő a tánctermen kívül aránylag kevesebb testmozgást végez a férfiúnál; toruagyakorlatokban is kevesebb része van s igy a táncmozgás révén, akárhányszor a szervezetre mindenkép csak előnyöseu ható testmozgást végezhet. A tánc, ha nem fajul őrüle tes szupécsárdásfélévé, olyanná, a minőt oly találóan tudott örökifjú művészünk, Náday Ferenc a „Bálkirálynő“-hen karrikirozni, magában mindenképp ajánlatos, egészséges, testgyakorló kedvtelésként szerepelhet. Magában a táncban tehát alig rejlik veszedelem. Viszont aztán a tánchelyiségek a legtöbb esetben a különböző betegségek csiráinak valóságos fészkei, melegágyai. A tánctermeket látogató közönséget, a terem túlzsúfoltsága mellett, állandó veszedelmek fenyegetik. A tánctermek fülledt, néhol túlfűtött, éppen nem, rosz- szul vagy tulerősen is szellőztetett helyiségei, a néha éppen nem mértékletes tempókban tovakeringő, csár- dásozó, bosztonozó, párok egészségét, a rossz szellőztetésen kívül több oldalú veszedelemmel is fenyegethetik. Táncközben a test, fokozottabb izzadás mellett, gyorsabb anyagcserét is végez. Főként a mai divat szűkre szabott női ruhái a fokozottabb izzadás befogadására éppen nincsenek kellően és célszerűen berendezve. A túlságos fűzés a légzőszervek rendes működését is korlátozza, mondhatnék bénítja. A mit tehát egyfelől a gyorsabb anyagcsere utján a szervezet még nyerhetne, azt a tüdők és a bepáncélozott, beszorított gyomorszervek rendetlen működése másoldalról teljesen leronthatja. A fiatal leány ütere rendes körülmények között 80-at ver. Szilaj bosztonok és szupécsárdások idején ez az iitérverós percenként 150-re is fölemelkedhetik. Az áttiizesedett vér tehát szokatlan sebességgel kering ilyenkor a szervezetben. A légzőszervek a szokottnál hamarabb kiszáradnak; azokat egyben belepi a tánctermek baktériumdús, fölkavart pora, piszokja; vidéken és általában a falusi tánctermekben az egyidejűleg gomolygó sürü pipa-, általában dohányfüst is ! A nagyobb fokú szomjúság érzetének igy kiszolgáltatott szervezet fokozottabb mértékben kívánja a hűsítő, hideg italfélét. Jégbe hűtött italok, fagylalt, limonádé, pezsgő stb., az áttüzedesett szerveknek pillanatra ugyan üdülést nyújtanak, hogy utóbb aztán veszedelmes torok-, légcső-, tüdő-, gyomor- és bélgyuladások előidézőjévé váljanak. Legjobb esetben pár napig tartó légcsőhurut vagy nátha gyötri aztán a „testedző" kedvelésében gyönyörködő párok megtámadott szervezetét. A rendes testmozgásoktól kevésbé elütő tánc, ha azt okkal-móddal gyakoroljuk és tisztán tartott, állandó hőmérsékletű, jól szellőző táncteremben végezzük, bizonyára csak javára, sőt egészségére válik mindkét nembeli fiatalságunknak. Hogy aztán a táncoló párok áthevülve és igy sokkalta érzékenyebb légzőszerveit ingerlő sürü dohányfüst egyszer és mindenkorra száműzendő, még a legszimplább falusi táncmulatságok helyiségeiből is, ezt már az egészség legelemibb szabályai is megkövetelhetik. VÁMOSI ÜGYEK. A tüzoltó-ügy fejlesztése ügyében hozott, s legutóbb ismertetett bizottsági javaslat, lehet mondani, hogy a közönség általános helyeslésével találkozott, dacára, hogy ez mintegy évi 6000 K uj kiadást jelent. Felmerült azonban a kérdés, ki ad biztosítékot arra nézve, hogy ez újabb áldozatok meghozatala esetén is — nem lesznek-e majd a szerelvények, no meg a fizetett tűzoltók is használhatlan állapotban épp akkor, Szegény Matyi, mint a forrázott kappan állott meg kárvallott arccal főhadnagyunk előtt, a ki aztán csak ennyit mondott neki: „Egye meg a fene magát, kérem. („Egye meg a fene“ volt a legnagyobb káromkodása, de ehhez mindig hozzátette a „kérethet). Gyakorlatok után takarítottuk fényes pityke gombjainkat, a sapkarózsát. Fényesítettük a szuronyhüvelyt, szijjakat. Felvarrtuk a leszakadt zsinórzatot. Közbe- közbe röppent egy-egy éle, sziporka, élmény előadása. Nekem volt egy ügyes takarító honvédem. 3 forintot fizettem neki havonként. . Ő vetette fel az ágyamat, takarította a puskámat, bakkancsomat. De tudja Isten : miért, miért nem, kivonulások előtt az őrmesterem sóba sem volt megelégedve a puskám csövének belső fényességével. Ezt örökösen kifogásolta. Minden reggel újból kellett a csövet kihúznom. Volt nekem nemrégen, egy hitesem, a kit végrehajtásra küldtem ki egy asszony ellen. Pár őrá múlva visszajön s azt mondja : „Főbíró ur! jelentem, megkíséreltem a zálogolást. Elmentem az asszonyhoz, de bejött a sógora és aztán megszólított: mit akarok ? Zálogolni, mondok. Erre pofonütött balról, azután jobbról, csak úgy szikrázott a szemem. Azt hittem, csak tréfál, de aztán harmadszor is nyakon vágott úgy, hogy az eget is bőgő-hegedünek néztem, hát kérek igazságot.“ Én is ilyen türelmes voltam jó darabig, mint ez a hites, hanem végre meguntam a szekirozást, s valamelyik praktikus társamnak elpanaszoltam bú-bánatomat. — Hát miért nem használ a cső takarításához virginia-szivart ? — ??? Ne tegyen bolonddá, hisz azt szívni kell Elnevette magát. Lássa én megszoktam kínálni az őrmestert olykor-olykor egy ilyen szivarral, s az én puskám mindig tiszta! Ha csak ez kell ?! Megkínáltam én is az őrmestert kivonulás előtt a felséges füstölővel és csodák csodája, meg volt elégedve a Werndl-szörnyeteg csövével, sőt azt is mondta: „No most már tudja takarítani a puskáját, hiszen úgy ragyog az ebadtát, mint az esthajnali csillag.“ Jöttek a karácsonyi szent ünnepek Századosom haza engedett pár napra. Vig kedélyhangulatban utaztam Szabadkára, a bunyevác Rómába. Volt otthon öröm. Anyám tyúkkal, kalácscsal tartott, az édesapám pedig büszke volt katonafiára. Találkoztam egy bájos kis barna leánynyal is. Kellemesen, fecske szárnyakon repült az idő. Egyszer, a mint megyek az utcán, keményen feszítve a honvédönkéntesek által már akkor hordott, piros zsinórral kiteremtett érzett extra, kék nadrágomban, szembe jön velem egy ezredes. Rettentő goromba ember hírében állott. (Tisztjei gyűlölték és örültek felettébb mód, a mikor minden hagyományos szokás ellenére megszöktetett egy had- nagyné nagyságát, s emiatt nyugalomba küldték.) Szóval ezzel, az akkor még nem nyugdíjazott ezredessol hozott össze a végzet. Hírből ismertem. Köszöntöm. Megállít. Magas német nyelven kérdi tőlem. — Szabad-e magának veres zsinóros kék nadrágot viselni ? (Ezt a vele volt segédtisztje fordította le magyarra.) Hoppá! gondolám, most elénekelhetem ennek a Buda Vendel szakaszvezetőtől tanult : „Ik bin ájn muzsikánt“-ot. Mindjárt megesz. Egy kissé gondolkoztam és rendezve német tudományomat, katonás rövidséggel, határozott hanglejtéssel vágtam ki : — Ja, Herr Tausender ! Nem várt jelenet következett. A pápuának szétszaladt a szája széle vizitbe a jobb és bal füle cim- pájához. Az emberevő elnevette magát, én pedig, mint egy spanyol hidalgó oly büszkén lépkedtem tovább : Hiszen ha akarok, úgy beszélek németül, mint Goethe, a nagy. Letelvén a szabadságolásom, visszamentem a fővárosba. És csodálatos: most már a szelíd kék szemek, melyekről első bevonulásom után álmodoztam, immár mintha feketékké változtak volna át ? ! . . . Hjab, katona hamar feled, hamar szeret. Hogy is mondja a német ? Anderes städthen, anderes Mädchen. (Ezt sem az iskolában tanultam.)
