Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-14 / 30. szám
47. évfolyam. — 30. szám Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. április 14. Előfizetési feltételek: Csak „Un*“ lapra Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre.... 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába: Egész évre ...............17 K „Uh* vármegye Hivatal«« I.apjá“-ra) együtt egész évre 16 K — Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttór soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám U. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Az emberiség legnagyobb ellensége. A tudomány és a tapasztalat egyaránt bebizonyította, hogy a szeszes italoknak már mérsékelt élvezete is súlyosan befolyásolja az egyén egészségét, a faj fejlődését, az egész emberiség szellemi, erkölcsi és gazdasági haladását. Bizonyilják ezt a fegyházak, téboly- dák és kórházak statisztikái, a melyekben az alkohol 50—60 százalékkal szerepel, mint a betegségek és büntettek okozója. A szeszes italoknak fogyasztása évről-évre növekszik és ezzel párhuzamosan fokozódik az emberiség degenerálása, pusztulása. Kétségbe- vonhatatlanul be van immár igazolva, hogy a szeszes italoknak bármilyen fajtája, legyen az bor, sör, pezsgő, konyak, vagy a legkomiszabb pálinka, egyaránt beteggé teszi az emberi szervezetet, megfosztja az egyént a helyes gondolkozástól, testi és szellemi munkaképességétől, kiöli belőle az ideálokat, a szebbre, nemesebbre való törekvést. Csökkenti az ember ellenálló képességét fertőző betegségekkel szemben. Az alkoholista tüdővészben, kolerában, tüdőgyulladásban sokkal könnyebben és hamarabb pusztul el, mint a szeszes italoktól tartózkodó ember. Az alkohol leszállítja az élettartamot. Az életbiztosító társaság adatai bizonyítják, hogy az abstinensek (szeszes ita lóktól teljesen tartózkodó egyének) aránylag jóval hosszabb életűek, és éppen azért azokat olcsóbban is biztosítják. De az alkohol nemcsak azt teszi teljesen tönkre, juttatja elmegyógyintézetbe, börtönbe, a ki szeszes italt iszik, hanem annak egész családját, utódait is a pusztulás örvényébe sodorja. Bunge, Forel és a világhírű tudósok egész serege a legvilágosabban bebizonyították, hogy a szeszes italt élvezők utódai elfajulnak, elmegyöngék, hülyék és siketnémák lesznek. A legtöbb balesetet az alkohol idézi elő; hány gyilkosságnak és egyéb súlyos bűntettnek volt már okozója az alkohol, százezer és Álmodások.*) Irta Zombory Gyula. A hogy kályhám légvonatának búsongó dudolását hallgatom, bizonyos melancholia vesz körül s ráül *) Múlt számunkból kiszorult ez a hangulatos kis tárca; most hozzuk, mert ezek a hangok mindig időszerűek. Szerk. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. százezer emberélet pusztul el évenkint az alkoholélvezet folytán. A szeszes italoknak semminemű jó vagy hasznos hatása nincsen; nem táplálnak, nem erősitik a szervezetet, nem melegítenek és nem élénkítik az élettevékenységet, hanem éppen mindennek az ellenkezőjét teszik. A szeszes italok élvezete mindig és mindenkinek csak kárt okoz: tönkreteszi az egyént, nyomorékká, elfajuittá utódját, feldúlja a családi boldogságot, az egész társadalmat alapjában megingatja. És mindezt a nyomort, szenvedést és pusztulást mily méregdrágán kell megvásárolni! Még a mértékletes munkás is keresetének több mint negyedrészét költi szeszes italokra, a melyekből semmi haszna nincsen, csak kára: erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Magyarországon legalább is ezermillió koronát adnak ki évenként szeszes italokra, kultúrára pedig ennek csak a század részét. A magyarországi szervezett munkásság gazdasági és kulturális föllenditésére kiad évenként 900.000 koronát, alkoholra pedig majdnem ötmillió koronát! Mennyivel javulna a munkás gazdasági és társadalmi helyzete, ha ezt az óriási összeget nem a maga megmérgezésére és övéinek tönk- retevésére, hanem lakásra, élelmezésre, önművelésre fordítaná! És ezzel az egész emberiség létét fenyegető veszedelemmel szemben nincsen más védekezés, csak az, ha nem iszunk. Mértékletes ivás nincsen. Mértékletesség szépen hangzik, de keresztül vihetetlen. Hiszen ha volna mértékletesség, akkor nem volna oly rettentő nagy az alkohol fogyasztás, nem kerülne annyi ember az elmebetegség legkülönbözőbb fajával a tébolydába, nem történne napról-napra annyi szerencsétlenség. A szeszes italok élvezetéről való lemondás áldozatba nem kerül, az mindenképpen csak előnyös és hasznára válik mindenkinek. Az abstinens, a szeszes italoktól teljesen tartózkodó egyén életfelfogása sokkal nemesebb, ma- gasztosabb, élete sokkal nyugodtabb, megelégedett, testi és szellemi erejének teljes Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. birtokában sokkal munkaképesebb, e mellett pedig nagy összegeket takarít meg és fordíthat okosabb célokra, mint szeszes italra. Az alkoholokozta tengernyi baj, nyomor és szenvedés csökkenését és a mennyiben lehet, megszüntetését tűzte ki céljául az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligája, a mely tagjaitól megköveteli, hogy teljesen tartózkodjanak a szeszes italok élvezetétől és minden erejükkel támogassák az abstinens küzdelmet. Tagjait kisebb családi körökbe gyűjti, igyekszik őket oktatni, felvilágosítani, nevelni és korcsma helyett nemesebb, lelki és szellemi szórakozást nyújtani. Az egyesület iszákosok mentésével is foglalkozik, céljai közé tartozik alkoholmentes kávéházak, vendéglők, népotthonok, népkönyvtárak, iszákosok gyógyintézetének létesítése és fentartása. Az egyesületnek tagja lehet minden 15 életévét betöltött egyén, a ki hajlandó megfogadni, hogy szeszes italt nem élvez. Lányi Géza emlékünnepe. (fe) A kegyelet és emlékezés ünnepét ültük április 13-án. Egy magyar művész és költőiélek emlékünnepét. Mig itt volt közöttünk, becsültük, most, hogy elköltözött körünkből, értékeljük. Szomorti és mégis tanulságos, lehangoló és mégis folomelő a Lányi Géza élete és emléke. Az ismeretlenség homályából művész lelke szárnyalásával, költői ihletével felemelkedik a magyar Parnasszusra És az, a ki a nemzet csalogányának ajkán megszólaltatja az édes-bús magyar nótákat, a ki sírva fakasztja és kitörő lelkesedésre ragadja a sírva vigadó magyart, a ki elismert méltó helyet foglal el a magyar dalköltószet virágos mezején, majdnem elfeledve, nélkülözve és az emberek jóindulatú kegyére bízva, gondokkal küzködve fejezi be hányatott élete végső perceit. És talán elhagyatva is ! A jó barátok, a könnyüvérű, gyorsan fellángoló, he- vülő, de éppen oly hirtelen lehűlő művósztársak elfeledik, emlékükből gyorsan kitörülik azt, a ki szivüket, lelkűket felvidámitotta, bús merengésbe hajtotta. A Lányi Géza szelíd, merengő szemeiből sokszor láttuk felvillanni a néma szemrehányás sugarát. Beteg volt. Betegségében, öregségében szerető hitvesén kívül nem volt ki vigasztalja, ki enyhítse bánatát, fájdalmát, szenvedését. Nem panaszkodott. A mindenLapunk mai száma 4 oldal. • . .............- - 1 —■nggeg——— riadt álmám véres rugóit is ott találom meg Sabó, Lihongjan, Kiucsau gyászos panorámájában. Mennyi vér . . . mennyi utolsó fohásza a végtelenbe szálló emberi léleknek fagyott oda a hideg tatárkövekhez I Mennyi könny áradt meg ezek nyomán a zsarnokság kertjében, a tág orosz földön s mennyi fanatikus hit röppent a íelkelŐ Nap sugártrónusa felé ott, a sárgák között, a virágos, párás Japánban, a hol nincs összhang a szivekben, nincs asszonyimádat, nincs plátói szerelem s nincsenek boldog asszonyok, nincsenek . . . De csitt 1 . . . Elnémult harangjaink helyett tompa kereplőnek halk hangja hatol be ablakomon s ez a hang megmagyarázza nekem, hogy itthon vagyok, az emberszeretet, a béke s az Istenimádás átszűrt klímájában, s ez a tudat elsöpri lelkemből a hallucináció ördögi fátyolát, felébreszt a szörnyű visszaemlékezés letargiájából s áhítatra, imára szélit, — hiszen nagy hét van, az Eszme feltámadásának magasztos ünnepe, mely cikkelyeket irt a kereszténység szivébe emberszere- tetről, békéről, irgalomról s imádkozásunk fénylő pontjaként belénk örökítette a megbocsátás nemes érzetét elleneink iránt. Oh, ha ezt ismerték volna Mandzsúria földjén, nem hullott volna annyi vér, annyi könny 1 . . . Kerepelnek, menjüuk a Megváltó koporsójához. agyamra az a sajátos nyomás, mint mikor alkony beálltával álom készül ráereszkedni pilláinkra. S ebben az álmatag helyzetben rég múlt események tarka vibrációi gyűrűznek szemem előtt. Látok kibontakozó képeket, hallok zavaros zsongó hangokat s a hogy ezeket látom és hallom, lelki világomban megalakul az az ég és föld közötti helyzet, mely kiemel bennünket a reális talajból s közelebb visz a szellemihez, megalakul a hallucináció. Látok .... látom a lezajlott csaták borzalmait, a gomolygó füstözönt, a száguldó csapatok őrült vágta- tását, — hallok .... hallom az ágyuk fülsiketítő moraját, a lógberepült hajók szörnyű recssenését, az üvöltő japán sereg banzáy-kiáltását, a csendes éjszakákba beszűrődő halálhörgésót tízezer hülő ajaknak, . . . . s ez a suggestio magával ragad, visz .... visz hullámos tengereken át, be Mandzsúria ködébe s én újra ott vagyok Kailár félelmes hósivatagán, egyedül magamra utalva, s fáradtan taposom Szibéria havát, mely onnan, abból a szabadságtalan puszta tájról röpködött át a szomorú tatárföldre s szemfödőként betakart oroszt, japánt egyaránt. Mert a természet kegyes, kegyesebb minden embereknél ..........Soha se felejtem el, soha se felejtem el 1 A mandzsu föld rémes csataképei, borzalmai, a kiállott szenvedések, bú, bánat, lelki gyötrődés emlékei beleévődtek idegrendszerembe, mint a hogy az indus elpusztithatlanul homlokára tetovirozza leolvashatlan neve hieroglifáit; velük alszom, velük ébredek s felA gyárban. Irta Bállá Miklós. Izzik az érc ; bömböl, dübörög a gép, Zakatolva száguld, rohan a kerék; Vaskezű munkások zúzzák a vasat, Mely egy csapásuktól százfelé hasad. Egyszerre a zajba vad sikoly vegyül! . . . A szij vért izzadva rémesen repül, Vihogva kering a kerék-szörnyeteg S alatta hörg, bug egy testetlen tömeg . . . Fut az orvos — s szépen elbánik vele: Mindenféle szerrel lelket önt bele, Vizsgálgatja hosszan — s bizni kezd, remél, „Jobb kezét levágjuk s száz évig elél“. . . . Jobb kezét levágjuk . . . Dübörög a gép : „Itt meg nem maradhat, csak az, a ki ép!“ — Oh csak élni, élni! . . . És megnyugodott. Majd baljába fogja a — koldusbotot! . . .
