Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1908-03-01 / 9. szám

2. oldal.

XT 1ST <39. szám.

Erdélyi János emlékünnep Nagy- kapóson.

A nagykaposi Társaskör Bernáth Zoltán orszár,gy. képviselő, Kusnyiry Gyula főszolgabíró és dr. Skul- téty Viktor ügyvéd vezetése alatt, a Gyöngyö. y Irodalmi Társulat közreműködésével február 22-ón fényesen sikerült Erdélyi-emlékünnepet rendezett. A Gyöngyösy Társulat ez alkalommal már másodízben szerepelt a vidéken s ily irányú működésének különös fontosságot és jelentőséget kell tulajdonítanunk.

A Társulat ugyanis tevékenységében nemcsak székhelyére, Ungvár városára szorítkozik, hanem kiterjeszkedik az egész vármegyére. Habár alakulása óta rövid idő telt el, a sikernek, az értékes és érdekes mozzanatoknak egész sorára tekinthet, de különösen büszke lehet arra az érdeklődésre, melyet a vidéken maga iránt s ezzel együtt az irodalom iránt fölkeltenie sikerült.

Ha vállalkozásában, céljának önzetlen szolgálatában fontosnak ismeri, hogy itt a központban az irodalmi élet mozgatója, irányitója, elsőrendű tényezője legyen, ép oly komolyan fáradoz azon is, hogy a nemes és szép kultusza, a nemzeti irodalom kellő és méltó értékelése a vidéknek minél élénkebb közreműködésével történjék, mert érzi, hogy egységes és öntudatos nemzeti irodalmi műveltség csak úgy virulhat hazánkban, ha az eddig mindent központosító főváros kifogyhatlan életerején kívül az ország minden jelentékenyebb csomópontjában felgyuladoznak az irodalom pásztortűzei. s fényüket, melegüket a környezetre is kilövellik. Ebből indul ki Társulatunk, midőn alapszabályai közé iktatta a vidéki felolvasásokat is, s bar ezeknek nagy jelentőségével eleve tisztában volt, aligha gondolta, hogy időkinti megvalósításuk a legüditőbb életmozzanatok közé fog emelkedni s az erők felfrissülésének, az önbizalom és munkakedv fokozásának eszközeivé válnak.

Hogy a nagykaposi kirándulást első sorban kell ilyennek minősítenünk, kétségtelen. Nagykapos a többi vidéki gócpontok sorában oly előnyökkel dicsekszik, melyek különös vonzóerőt gyakoroltak a Társulat nevében odarándulókra. Ung vármegyének Gyöngyösyn kívül, legjelentékenyebb Írója, Erdélyi János ott született, s a mily tősgyökeres, faja és népe leikétől izzó magyar volt ő, olyan igazi fajmagyarok földijei. Szeretettel hívtak meg, hogy ott, a hely színén velünk s a mi közvetítésünkkel áldozzanak nagy földijök halhatatlan emlékének s mi a szívesen várt vendégek vidám hangulatával vonultunk körükbe.

A fogadtatás és az emléktábla megkoszorúzása.

A Társaskör helyiségében szállottunk meg, a hol Bernáth Zoltán orsz. képviselő, Szentimrey Mihály ügyvéd, Wittenberger Arthur járásbiró, Maksa József kaposi, Tóth Lajos szürtei ref. lelkész, Bellovics Gyula csicseri g. kath. lelkész, dr. Skultéty Viktor ügyvéd, dr. Rosenberg Jenő orvos, Hock József szolgabiró mint a rendező bizottság tagjai egybegyülekezve vártak ránk. A meleg fogadtatás egyszerre otthonossá varázsolta előttünk az idegen környezetet s mihelyt a fagyos alföldi szél hidegét magunkból kivertük, egy kis titkos tanácskozásba elegyedtünk, mert hiszen a műsorozat egyik fontos pontja időközben elárvult. Ugyanis elnökünk gyengélkedése miatt honn maradott, mi pedig a mint Ungváron a három szánra bohém fesztelenséggel behelyezkedtünk, minden egyébre gondoltunk, csak annak a pontnak betöltésére nem.

Mig a hótól befújt országúton vígan repültünk, egyikünk, a szerelem tüzes dalnoka, a legelső szánon a hölgyek szórakoztatásának édes, bizonyára önként vállalt terhét viselte; a közbenső szánon a két „öreg“ a közügyről eszmecserézett, a velők szemben ülő fiatal

titkár pedig el-elboszankodott azon, hogy miért nem került ő a csicsergő poéta helyére a hölgyekhez, — közben átkurjantott hozzánk szilajabban, mint a mily sziláján csapkodta szemünkbe a havat a száguldó paripák patkója. Mi négyen a hátulsó szánban régész- kedtünk, a mire bő táplálékot nyújtott az utunkban mindegyre feltünedező emlék s midőn Őrdarma határán sikamlottunk át, egyikünk szive neki melegedett, mivelhogy kedvelt poétája, Darmay, kinek szeretettel megrajzolt egyéniségét a Gyöngyösy Társulatban nemsokára be fogja mutatni, — ott látott először napvilágot.

Mondom, eszünkbe sem jutott a megkoszorúzásnál elmaradhatatlan beszéd kérdése s ezt most a hely színén az utolsó percben intéztük el. Jelölésünk Berzeviczy Istvánra esett, a ki előtt tehát az a feladat állott, hogy rögtönözve egy csinos, hatásos beszédet kanyaritson ki.

A Társaskörből a református templom falába illesztett emléktáblához vonultunk, a mely köré már a közönség nagy számban csoportosult. A falu érdemes bírája az emléktáblára helyezte a koszorút, melynek nemzeti szinü szallagján e felirat volt olvasható : Erdélyi János emlékezetének a Gyöngyösy Irodalmi Társaság. A Szózat eléneklése után Berzeviczy István a tabla előtti emelvényre állott s érces hangon egy hatásos, szépen kikerekitett beszédben mutatott rá Erdélyi Jánosnak jelentőségére a nemzeti kultúrában, arra az eszményi kapcsolatra, mely a nagy férfi emléke és szülőföldje között szövődött s arra a tényre, melyet a nagy szülött a szülőföldjére visszasugároztat. A Himnusz után a közönség a Társaskör szomszédságában levő vendéglő nagytermébe vonult, hogy az irodalmi estély műsorát végig hallgassa.

A műsor.

Elsőnek Nagy Sárika állott a dobogóra s Farkas Imrének „Tengerszem“ cimü versét szavalta. A siker melyért a közönség sűrű tapssal adózott, nemcsak a költemény szép részleteinek róható íöl, hanem a kedves megjelenésnek is, mely magában is egy bájos költemény hatását eryakorolta a nézőkre.

Következett a műsor főpontja: Erdélyi János emlékezetének méltatása Berzeviczy Isván r. tagtól. Bevezetésül hangoztatja a fontosságát annak az újabban életre kapott mozgalomnak, a mely a nemzeti művelődés tényezőit, mint hatóerőt az ország egész területén minél több ponton igyekszik megteremteni s fejleszteni Ennek az egészséges áramlatnak egyik hullámverése az Ungmegyei Közművelődési Egyesület szakosztálya: a Gyöngyösy Irodalmi Társaság is, melyet tehát nem egyéni hiúság, hanem magas cél keltett életre és serkent minél kitartóbb munkára. A Társaság elsősorban a maga területén, Ungmegyében felmerülő művelődési és irodalomtörténeti mozzanatok gondos szemmel tartásában találja meg legsajátosabb munkakörét, s mivel Erdélyit Ungmegye ajándékozta a nemzetnek, itt, a nagyférfiu szülőföldjén a kegyelet adóját leróni most, midőn a szives vendégszeretet arra kitűnő alkalmat nyújt, legkedvesebb kötelességének ismeri. Ezután összefoglalja a főbb életrajzi adatokat, megrajzolja az iró egyéniségét, kiemeli jelentőségét, aztán a sablonos mederből egy fordulattal önálló irányba tér ki s eredeti felfogással színezi ki azokat a jelenségeket, melyek a nép őserejét magába fölszivó nemzet és irodalom kialakulásában az Erdélyi tevékenységének nyomait hirdetik.

A nagy tetszéssel fogadott komoly tárgy után a vidám pontok változatos sora következett. Rendkívül érdekes volt Berzeviczy Ilona szerepe, a ki „Az okos lány“ címen egy maga szerzetté monologot adott elő Nemcsak a komikus és humoros ötletek s helyzetek művészi ábrázolása s a fesztelen, könnyed, kecses

mozdulatok lepték meg a közönséget, hanem maga a mű is, melynek tehetséges szerzőjét az előadóban csakhamar mindenki fölismerte. Az elismerés viharos tapsa egyaránt szólt a szereplőnek és szerzőnek.

Kovássy Elemér r. tag „A nevickei romok között“ cimü versét olvasta fel. A rom melancholikus képe, a vadgalamb bugása, a szökőkút vizének méla csobogása, a falusi harang csengése egységes hangulatba olvad, mig a megpillantott ifjú pár boldog andal- gása keserű ellentétül fölébreszti a költő elhagyatott- ságának nyomasztó érzetét s a csüggedt szívből fájdalmas sóhajt fakaszt:

Nem is olyan régen,

Itten jártunk épen Szerelmesen, — én édesem !

Álmodoztunk álmot,

Tündéri világot, Mi lett az álom f ... . Álom 1

Ott nyugszol a földben,

Csendes temetőben

Hűséges párom, — letört virágom. . . .

„Zrínyi Ilona nikomédiai lakomájáét dr. J2osen- berg Jenőné zongorakisérete mellett Nyárády István szavalta teljes hatással. A költemény, mely a bujdosó kurucok szilaj keservét oly megkapó élénkséggel varázsolja elénk, a művészi zongorajáték s lelkes szavalat által teljes mértékben érvényesült.

Románecz Mihály társulati elnök dolgozatát dr. Nagy József olvasta fel. „Néhány szó Erdélyiről és Petőfiről“ címen főkép a nagy költő eltűnésének rejtelmes adatait ismertette a szerző s az érdekes előadást a közönség nagy figyelemmel hallgatta.

Ugyanily érdeklődést keltett Margócsy Aladár r. tag „Hullámsir“ cimü költői elbeszélése is, melyet Deák Gyula tag tolmácsolt.

Végül a műsort Novék Jenő adóhivatali tisztviselő fejezte be „A nagyszivű ember“ cimü monológgal, mely mindvégig derűs hangulatban tartotta a közönséget.

A társasvacsora.

Előadás után a Társaskör helyiségébe vonultunk, a hol a nagyteremben csaknem 100 teritékü asztal várakozott ránk. Kapos és vidéke szinét-javát láttuk itt együtt. A pompás zene, a szép nők társasága, az Erdélyi emlékezetéből fakadó ünnepies érzés s a minden irányban megnyilatkozó vendégszeretet melege otthoniassá, felejthetetlenné varázsolta ránk nézve ezt a lakomát, melynek mélyebb tartalmat kölcsönöztek a szebbnél szebb felköszöntők. Bernáth Zoltán orsz. képviselő a Gyöngyösy Társaságot köszöntötte föl, Kovássy Elemér a Társulat nevében válaszolt s a kaposi hölgyekért emelt poharat, Berzeviczy István pedig Bernáth Zoltánt s a kaposiakat éltette. Beszélt még Fülöp Árpád igen nagy hatással Erdélyi szelleméről. Tetszést keltett Vidor Marcinak a kaposiakat magasztaló verse, melyet itt egész terjedelmében bemutatunk.

A kaposiakhoz.

Mintha itthon volnék közietek barátim . , .

Nyílnak e teremben az én rózsafáim ;

Boldogság, szeretet, hir rózsaerdője.

Valamennyi lelkem édes szeretője,

Fölémborul lágyan, halk, suhanó szárnyon,

S káprázatba ringat, mint egy tündérálom.

Mintha itthon volnék ! Szivetekben lakva,

Dalos kedvem támad s zenditnék dalokra,

Melyekből hozzátok átröppen a lelkem,

Mikor tündérfényes gyöngyfüzérré szedtem.

Magyar sziveteknek minden drága cseppjét,

Hazánkért való nagy, ragyogó szerelmét.

A gólya.

(Farsangi rajz.)

Irta Vértesy Gyula.

Lakóhelye nem a kémények mellett van, mint az igazi gólyáké, hanem csak közel a kéményekhez: a harmadik emeleten. S a rideg hónapos szoba, a melyben a mi süldőjogász barátunk lakik, ha csak ifjúságának derűs hangulata is nem lakoznék benue vele együtt, egyáltalán nem lenne barátságos fészeknek nevezhető; főképpen akkor nem, mikor Malákné asszony a főbérlő, százhúsz kilónyi sugár termetével ott tartózkodik, és csípőre tett kezekkel (ilyenkor szakasztott olyan, mint valami óriási kétfülü etruszk korsó), követeli a gólyától a tizenöt forintnyi havi szobabér hátralékos részét, a tizenkét forintot:

— Inkább fizessen le az urfi tizenkét forintot és maradjon adós három forinttal.

— No jó, adja vissza a három forintot és majd lefizetem a tizenkettőt.

Malakné kib ingószi a három forintot, a melyet az ifjú vígan zsebrevág.

— Hol a tizenkét forint, urfi?

— A zsebemben. Jó, hogy ideadta a hármat is, legalább mind együtt vannak.

— Urfi, ón kiteszem a ládáját, ha nem fizet 1 Ez gyalázat 1 — tüzel Malákné.

De az urfi olyan szépen tud kérlelni :

— Csak ma ne követelje, édes Malakné a pénzt, mert bálba kell mennem; holnap vagy holnapután

kapok hazulról s akkor fizetek kamatostul, de ha ma kell fizetnem, hát végem van, mert nem élem túl azt a szégyent, hogy el ne mehessek, holott foglalkozva vagyok a második négyesre. Édes jó Malákné, könyörüljön rajtami

Elvégre a Malákné szive sincs kőből s eszébe jut az az idő, mikor meg csak hatvan kilót nyomott s mikor ő is eped ve várta a második négyesre az ilyen csinos, pelyhes állu fickót.

— Hanem a bál után fizessen ám 1

— Hogyne fizetnék, lelkem Malakné 1 Odaadom magának meg az ingemet is!

— Ide ám, kimosni I — jegyzi meg az öreg maliciózusan, kifelé menet.

Az urfi magara marad. Sietve öltözködni kezd. Öltözés közben a keringőlópéseket gyakorolja és eljár egy pás de quatre-t.

Nyolc órára már fent van a Vigadóban. Persze, még legfeljebb a Szolgák rendezkednek a termekben. Lemegy a kaveházba s onnan miden negyedórában fölszalad megnézni, hogy nem kezdődik-e még a bál.

Vegre tíz- óra tajban megérkezik az első kisasz- szony. Nagy diadallal hozzak fel a rendezők a lépcsőn, s bent a teremoen úgy körülveszik, mint a cukrot a legyek.

Gólya urfi az egyik oszlop mellől nézi mindezt s bár föltette magaban, hogy az elsőnek, a ki megérkezik, bemutatja magat, ezúttal eláll e szándékától. Majd ha töböea lesznek! Ezt az egyet úgyis nagyon lefoglalják.

Lassankint jönnek ugyan többen is, de a mi gólyánk még mindig ott áll az oszlop mellett. Nem ismer a rendezők közül egyet sem, hát nem meri egyiket sem felkérni, hogy mutassa be őt valamelyik hölgynek.

— S úgy látszik, van is gavallérja mindegyiknek — vigasztalja mágát.

Ráhúzza a cigány az első csárdást, a párok hamarosan odatolakodnak az emelvény alá; gólya urfi talpa alatt ég a föld, de mihaszna, nincs kivel táncolni. A fekete frakkos gárda, mint valami élő fal, úgy veszi körül a táncolókat, varva az eligórt harmadik, negyedik, meg Isten tudja hányadik ujrára.

— No a csárdásból már nem jut nekem — gondolja — hát felesleges tovább is itt támasztani ezt az oszlopot. Majd kijövök a négyesre.

Bevonul az étterembe egy pohár sörre. Az egy pohárból több is lesz, úgy hogy mire kikerül a táncterembe, a párok már mind felálltak a négyeshez. Mindössze egy beesett mellű, szögletes vállu hölgy üldögélt a sarokban. Éppen ijedten kapta le róla a tekintetet, mikor odaugnk hozza az egyik rendező és szó nélkül karonfogva viszi őt a hölgy felé:

— Nagysád, van szerencsém bemutatni . . .

Valami érthetetlen nevet darál el s azután

otthagyja. A hölgy kecsesen feláll s a karjába kapaszkodik :

— Siessünk, mert kezdik 1

Sietnek is, de hiabal Se égen, se földön ninos átellenes. A rendezők hiába ordítozzák: vis-á-vis kerestetik I Száz aranyért sem lehet még egy párt kapni.

Tüdüböiegsbgek, uuruiúK,

A /• köiiages, skrofuiozis, Influenza lO **%h*%(é

^ J g g $ «UnrtalMi tanár és orro* által naponta ajánlva. 1&&

9M %/W9M9 Merthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen ■iiiiliid— ^

Skk& a Stiifyat és ■ tatsAtrt, «niil» „KoeKe“ eredeti enontOQOlást, Kaptató arrtai rendeletre a gyétyszertir»*tett a kOMjést váladékot, éjjeli --------------------- b*i. — Ara flvegenkint 4.-“ korona.

'*• -. ncc.c A €«. italéi i$»ÍJ4