Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-08-25 / 34. szám
oldal. UNG 34. szám. tehát, hogy a basszus-szólamot dörgő Mocsáry Béla a „Schrecklich sind unsere Stimmen“ passzusába beleszólt, mondván: „Schrecklich und unsere Mädchen.“ A zenészek nagyobbrészt a Plotényi-család tagjaiból, az énekesek a dalárda fiatalabbjaiból kerültek ki, u. n.Répayné, Dubrowszkyné, Dubrowszky V., Feke- téné Otte H., Lányi G., Stahurszka P., Haraszthy G, Pólányi E., Eöry M., Hlavaty E., Gergely i M , Heim M. és még sokan mások. Bármilyen lassan ment a tanulás, Plotényi bácsi mégis deszkákra hozta a Normát. Ezentúl a szakosztály Firczák Gyula, a kiváló zenész és zenepártoló, akkori szemináriumi rektor elnöklete alatt permanenssé alakult. Estélyeket rendezett, hol a társaság nemcsak szellemiekkel, hanem anyagiakkal is táplálkozott. Ily nagyobbszabásu estélyek voltak : Firczák Gyula szemináriumi lakosztályában, dr. Demjanovich I., megyei tiszti orvos, London Roth L. lakásán, melyeken már nemcsak a szereplők, hanom Ungvár notabilitásai is vettek részt. íme egy mozzanat az Ungmegyei Közművelődési Társulat történetéből és Ungvár társadalmi életéből ! Jele annak, hogy Ungváron mindig akadtak és akadnak zeneműkedvelők és zeneműpártolók. Minden városnak van valami jellemző sajátsága, vonása, miáltal kitűnik, némelyik annyira, hogy országos hírre tesz szert. Fekvés, termék, műkincs, a lakosság erényei, szokásai, sokszor rosszak is mindazon tulajdonságok, melyek egy város nevéhez fűződnek, azzal összeforrnak. Hát vájjon Ungvár városának van-e valami jellemző vonása? Fekvése nem épen másodrendű ; ritka város az, hol a nagy alföld rónája a Kárpátok nyúlványaival ölelkezik; volt kitűnő bora, mig a filloxera ki nem szíttá; van ungvárit nevű ásványa, melyet azonban csak a minerallogusok ismernek. Mindez tehát nem elegendő ahhoz, hogy sajátságos vonását megállapítsuk. Nézzünk hát körül, mi történt a 30 óv alatt a zeneművészet terén ? Énekben az ungvári dalárda vezetett s a nyolcvanas években országos hírre tett szert; kitűnő tenoristái mint Frank I„ Lőrinczy Ö.. Eva G., Miskolczy L.; ritka baritonistái: Vajdaíy Géza, Kusnyiry Gyula, Eöry E., úgy a karban, mint magánszólamokban nagyban emelték a dalárda fényét, melyet Drohobeczky Gyula, később Boksay János vezetett hosszabban, kiváló szakértelemmel. De nem hiányoztak kiváló énekesnők sem, mint a kiválóan iskolázott Fincickyné, a jelesen képzett Sztáray S. grófnő, a kitünően hang- szinező Kelen I., a ritka althangu Vaszöcsik E., a buzgó Dániné és Rákosi I., az operaénekesnő számba menő Artimovics Antalné, a kellemesen csengő Pogány I. és Zachar Anna, a kik akár hangversenyeken terjesztették a zeneművészetet, akár az isteni tiszteleten áhítatra gerjesztették a hallgatóságot. Nem hagyhatom itt említés nélkül a kiváló egyházi énekeseket sem, a milyen Hehelein Károly különösen konzervált és Benkő József csengő hangjával. Az éneket különben dicséretes szorgalommal művelik valamennyi tanintézetben ; a gimnáziumból is több kiváló énekes került ki, mint Virosztek, Grnmann, Kovács, Griczmann Gyula. Kellemes, össz"hangzó, lágy éneket hallani sokszor a helybeli leányintézetekben; érces karokat a tanítóképzőben és a papnevelőben. A zeneművészetnek Plotényi- család volt a központja, melynek egyik kitűnő tagja európai hírre tett szert; magas művészeténél talán csak a szerénysége nagyobb s nem is kérette magát soha, ha jótékony célról volt szó. A zenét különben már jóval többen művelték mint az éneket, jeléül annak, hogy utóbbi ritkább adomány s nagyobb esélyeknek van alávetve, így a szépnemből: Filipovics M., Tabódyné, Berhelyiné és 1 vántsy M. (a csárdásban utánozhatatlanok), Szabó L.-né, Ország Jakabné, Hodulá-né zongoravirtuózok ; férfiak közül: dr. Ország Jakab, dr. Horvát Sándor hegedűsök ; dr. Tüchler Sándor, a diszkrét zongorakisérő. Nagyobb terjedelemben kezdték művelni a zenét a katonai zenekar idehozatalá- val, melynek kivaló karmesterei Antes és Feix egykor a városi zene- és ének-karokat is vezényelték. Antos egykor úgy vezette az úri zenekört, mint most Jeschek, Feix pedig vezényelte azon zenésmisét, melyet Benkő József apát-plebános hozott színre. A zenét és különösen a vonóst, szorgalommal művelik a helybeli iskolákban. A gimnáziumban jeles zenészek voltak: Grünbaum L., Zinner I., Dudinszky 0 , Petrik M., Lám S., Obhlidál A., Zombory D., Há- mos Lajos, Lévay G., Románecz A., Gelb J., Pelt- sárszky J., Csucska E., Gébé N, Szilvay U., Darvas J., Székely Béla, Lányi J., Reisman Z., Schuh M. ; ezek nagyobbrésze folytatja a művelést a papnevelőben is. Eredményükről évenkint beszámolnak az intézeti ünnepélyeken. Hagyományos népzenekara Ung- várnak a Lányi-család, melynek tagjai közül Géza, Samu, Gyula, Lajos a kiválóbbak. Ezeken kívül vannak még többen, a kik csendes otthoni magányukban művelik e nemes művészetet. Már e sorozatból is látható, hogy Ungvárnak meglehetős zenekultúrája van ; s hányat nem említettem, a kiket az idő vasfoga kitörölt az emlékezetemből! E zenekultúra egyik vonása Ungvár városának s a kik nem zeneművelők, nagyobbrészt zene- vagy általában művészetpártolók. Csakis igy magyarázható azon Ungvárra nézve jellemző jelenség, hogy a hány országos, de még külföldi művész vagy társulat (Patti A., Remmert M., Hubay J., Aggházy, Tarnay, Káldy, Homa, Szlavianszka N. stb.) körútra indul, az útjába ejti mindannyiszor Ungvárt, is és ennek közönsége bármennyire szegénynek mondják is, mindig felkarolja a művészetet, igaz, hogy utóbbi időben mindenfélét is. Éppen ez indított engem arra, hogy a kiknek művészetében akár mint hallgató, akár mint szerény közreműködő részesülni szerencsés valék, azoknak neveit mint az itt élvezettel eltöltött 30 óv kedves emlékeit, hálából és kegyeletből — mert^hiszen sokan a nevezettek közül már a mennyei kar tagjai — a nekem és másoknak nyújtott szellemi élvezetért a nyilvánosság elé idézzem. u Választmányi ülés a függetlenségi pártban. Az ungvári függetlenségi és 48-as párt választmányát e hó 23- án délután 5 órakor ülésre hívta egybe Fincicky Mihály elnök. Az ülés iránt hamarosan általános lett az érdeklődés, minthogy köztudomású volt, hogy az ülés a függetlenségi párt legutóbbi mulatsága folytán támadt zavarok eloszlatását célozza. A mulatság megtartása óta ugyanis a közönség körében általános elkeseredés uralkodott a felett, hogy a rendezőség dr. Visontai Soma képviselőnk s több más politikus jövetelét s politikai beszédek tartását jelezte, a mi azonban a megjelent óriási közönség nagy meglepetésére egytől egyig elmaradt. Az előfordult incidenst különféle kommentárokkal kísérték úgy, hogy a párt választmánya szükségesnek találta, hogy a különféle híresztelésekkel szemben állást foglaljon. A választmány ülését Fincicky Mihály elnök megnyitván, jelentette, hogy a párt életében félreértések nyomán bizonyos incidens merült fel, mely dr. Visontai Soma képviselőre, mint magára a pártra esetleg árnyékot vethetne. A mai gyűlést éppen azért tartotta szükségesnek egybehívni, hogy e félreértések kimagyaráz- tassanak s az esetleg fölmerült sérelmek kiigazittassanak. Fölkéri Berzeviczy Istvánt a mai napirend tárgyának ismertetésére. Berzeviczy István jelenti, hogy dr. Visontai Soma kerületünk képviselője, a következő sürgönyt intézte hozzá : Megdöbbenve értesülök, hogy beszámolóra vártatok. Senki erre engem nem hivott, senkinek ígéretet nem tettem. Fogalmam sem volt, hogy ez nálatok szóbakerült. Mindössze hangversenyre kaptam meghívást Sirokaitól, de édesanyám itt tartózkodására és állapotára való tekintettel sajnálatomra nem helyezhettem kilátásba megjelenésemet. Szíveskedjél értesíteni mi történt; ottani lapokat szív estéren egyaránt! Igazán, jól felelt tegnap egy katonatiszt a barátjának, a ki valamelyik csillag jutalomelőadásának verte a nagy dobot. „Ich gebe in diesen Bacilleninhalation nicht !“ Nem is vágyom hát az osztrák theátrum után. Kielégit engem e helyett százszorosán az a panoráma, a melyet a Schlucht, a Paraphice, vagy a Wal ers- Höhe nyújtanak s a mely azután isteni is, mert remek látvány s jóleső is, mert csak fáradságos kapaszkodás s végnélküli szerpentin-utak ledolgozása után juthat hozzá az ember. Ez aztán már igaz Luftinhalatio ! A mi egyébiránt a levegőt illeti, az az egész fürdő terüieióíi igen kellemes. Ehhez természetesen nagyban járul hozzá & sok-sok fenyőlugas, virággal teli park, csobogó, angyalkás szökőkút s az árnyas platánsorok egyaránt. A villák maguk is igen Ízlésesek s kényelmes berendezésüek, kivált az öt Höflinger, bér- épület a fürdő legszebb pontjain. Azt beszélik, hogy Höflingernek az apja még belső lakája volt az öreg Winkenburg Konstantin grófnak (a fürdő felépítőjének). Ma már erősen megváltozott a helyzet. Gleichenberget egy részvénytársaság tartja a kezébeu t a grófi család a jövedelemből csak bizonyos percentet kap. Höflinger ellenben itt a leggazdagabb szállótulajdonos s említett öt remek villáján kívül, még saját fejedelmi lakása is ott díszeleg a „Stadt Ofen“ melletti erdei magaslaton. Hja! így válik néha napján (vagy talán nagyon is gyakran?) valóra a póldaszó : Ma nekem, holnap neked 1 . . . Szól a zene s a Kurkapelle 26 derék muzsikusa ambícióval telve hirdeti hangszerén dicsőségét a hallhatatlan Händl Xerxesének. Elég jól játszanak, csak persze a magyar szerzőkkel s darabokkal bánnak el a taktus követelményei szerint (ezt különben a zeneteremben kalimpáló pesti leánykák is elkövetik !) Tegnap reunion volt s bizonyosra veszem, hogy az itt felhangzó „Czardás“ hangjaira valamelyik jobbfajta cigányunk a világ végéig talán meg sem állana! Hála Istennek különben, hogy kevés ember megy el az ilyen táncmulatságokra s pláne gyéren vannak a kapható fiatal emberek. így hát már tiz órakor vége a bosztonnak s az ominózus „Czardás“-nak s szétoszlik a közönség. Esténként korán van vége itt az életnek. Vacsora után még sétálnak egy kicsit az emberek, de még mielőtt a hold jobban rávethetné sugarát a szélesen elterülő fatömegekre s épületcsoportokra, kihalnak a séta- utak, behordják a Liegesesseleket. Azután lassankint eloltják a Kurhaus nagy gázlámpáit is s az utakon nem látunk mást, mint fáradtan hazatérő pincéreket s ösz- szefogódzkodott, nagy fekete hajszallagu, fizető leányokat . . , Még egy negyedóra s az utolsó lélek is nyugalomra tér. Gleichenberg alszik s a nagy csendet nem zavarja más, mint a későn visszafelé poroszkáló postakocsi trombitájának hangja, vagy a szomszéd szobában álmatlanul hánykolódó katharusos beteg száraz, fojtott köhögése . . . Darvas István. kedjél informálni és polgárságot felvilágosítani. Engem semmi gáncs nem illethet. Üdvözlettel Visontai Soma. A sürgöny felolvasása után kifejezést ad annak, hogy a mulatság rendezősége hibát követett el úgy Visontai képviselővel, mint a párttal szemben s ezt reparálandó határozati javaslatot óhajt előterjeszteni. Berzeviczy után Sirokai Albert, a párt ügyvezető elnöke jelentkezett s elmondotta, hogy a mulatságot dr. Mocsári Miklós rendezte. A mulatság érdekében a párt választmányát igaz, hogy nem meghívó utján, de újságok utján egybehívta, azonban csak jegy tag jött el. Ékkor ő saját belátása szerint járt el, annál is inkább, miután már több ízben kifejezést adtak annak, hogy a párt anyagi eszközeinek beszerzéséhez egy mulatság rendezése szükséges Visontai képviselőnek jóval a mulatság határnapja előtt levelet irt, melyben megjelenését kérte. Választ erre csak 19-én kapott. A plakátokat azonban ki kellett nyomatni s minthogy Visontai a válaszadással késett, jóhiszemü- leg kinyomatta megjelenését. Őt eljárásában jóindulat és jóhiszeműség vezérelte. Sirokai Albert szavai azonban nem csitították le most már a háborgó kedélyeket s az egymásután jelentkező választmányi tagok élesen kikeltek úgy a mostani eljárás, mint általában a párt vezetőségének eljárása ellen. A választmány hangulata egyre hevesebb lett az elnökség ellen, a zúgolódás a párton és képviselőjén esett sérelem felett egyre általánosabb, mig végre a párt Berzeviczy István indítványára elfogadta az alábbi határozati javaslatot. Az ungvári függ. és 48-as párt választmánya sajnálattal veszi tudomásul, hogy a közönség körében azon álhir terjedhetett el, hogy dr. Visontai Soma országgyűlési képviselőnk a politikai helyzetről nyilatkozatot teendő, több képviselő társaságában aug. hó 20-án itt megjelenik, holott csak az elnökség által rendezett nyári mutatságra lett meghiva. Minthogy képviselőnk ezen mulatságon családi viszonyai miatt meg nem jelenhetett, elmaradását a közönség egy része úgy vette, mintha a bejelentett beszámoló beszéd megtartására nem jelent volna meg és a választó közönséget s annak érdeklődését kellőleg nem méltányolta volna. Egyhangúlag kijelenti a párt választmánya, hogy megütközésének ad kifejezést a könnyelműen oda dobott és a képviselő s a választókerület közötti meleg viszonyt megingatni alkalmas híresztelés felett. Elhatározza, hogy képviselője dr. Visontai Somának egyhangú lelkesedéssel bizalmat szavaz s az őt esetleg ért megtámadást, mely teljesen félre értésen alapulhatott, sajnálja és a jövőben oda hat, hogy az ungvári függ. és 48-as párt ügyei körültekintőbben láttassanak el. E határozattal az egyesek által a párt nevében rendezett mulatság ügye, evvel kapcsolatban a Visontai Soma képviselői reputációján esett sérelem orvosolva lóvén, Dobrovszky József választmányi tag azt indítványozza, hogy a jövő ilyen eseményeinek elkerülése végett a párt gondoskodjék erősebb szervezetről s tűzze rövidesen napirendre az immár sürgősen szükségessé vált tisztujitást. Az indítványhoz számosán szólották hozzá, újólag hangsúlyozva a párt restaurációjának szükségét. Dr. Nagy József választmányi tag pedig egyenesen kijelentette, hogy a párt mostani vezetősége iránt bizalommal nem viseltetik, e vezetőség magatartása a pártot nem hogy erősíteni, a tagok számát nem hogy gyarapítani tudná, de egyenesen oda vezet, hogy a párt a gyengülés fokain megy lefelé. A választmány hangulatának ily megnyilatkozására Fincicky Mihály elnök, majd Sirokai Albert ügyvezető elnök lemondottak. Fincicky Mihály a választmány több tagjának iránta megnyilvánuló bizalmára sa választmány kérésére ezután határozatként kijelentette, hogy a párt ügyeit az uj tisztikar megválasztásáig vezeti, nyolc napon belül választmányi ülést hiv egybe, hogy az a szeptem- ! bér 8-án megtartandó közgyűlés napirendjét megállapítsa. VÁRMEGYEI ÜGYEK. Nem lesznek ellenőrzési szemlék. A m. kir. honvédelmi miniszternek a vármegye közönségéhez intézett f. évi 7869/eln. számú körrendeleté szerint sem a közös hadsereg, sem a m. kir honvédség nem tényleges állományú legénységének ellenőrzési szemléi sem a népfölkelési időszak jelentkezései a folyó évben nem tartatnak meg ; a tiszti jelentkezések azonban az eddigi módon a folyó évben is teljesitendők. VÁROSI ÜGYEK. Közgyűlés, — Aug. 24. — A képviselőtestület tegnap délután 1/'z 3 órakor népes közgyűlést tartott Fincicky Mihály polgármester elnöklete alatt, amikor is a szabadságon levő v. ügyészt dr. Fényes Vilmos helyettesítette. A közgyűlés tartására okot az szolgáltatott, hogy a városi tanács az aszfalt-társulatnak a képviselőtestület többszöri tilalma dacára megengedte az útburkolási munkálatok megkezdését s hozzá még anélkül, hogy a kereskedelemügyi minisztertől a kért segély ügyében kedvező válasz érkezett volna. Fincicky Mihály polgármester indokolta az engedetem megadását azzal, hogy a magyar aszfalttársu-