Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-08-18 / 33. szám

4. oldal 33. szám. UN G * Erdészek mulatsága. Az ungmegyei erdé­szek, miként már említettük, ma tartják meg szokásos nyári mulatságukat a nevickei várban. D. u. fél 4 óra­kor különvonaton indulnak a kirándulók a mulatság helyére. A különvonat éjfél után egy órakor tér vissza. * Egyházmegyei közgyűlés. Az ungi ev. ref. egyházmegye f. hó 12-én tartotta őszi közgyűlését városunkban. Több fontos ügyet intéztek el s tudomá­sul vették, hogy Szabó Endre esperes szept. 14-ig fürdőn lesz, mely idő alatt Homoki Antal főjegyző helyettesíti. * Tanítónői túltermelés. Hogy milyen nagy mérveket öltött a tanítónői pályára való tódulás, mek­kora a túltermelés és mennyire igaza van a közokta­tásügyi minisztériumnak, ‘ mikor a tanítónő-képzőkbe való fölvételt korlátozta, kitűnik a csapi állami iskolai tanítónői állásra hirdetett pályázat eredményéből. A határidőre 97 tanítónő kérvénye érkezett be. Ezekből 19-nek tiszta kitűnő, 36-nak kitűnő-jeles, 24-nek jó, 8-nak elégséges oklevele van, 10 pedig okmányait nem mellékelhette, mert azok már más kérvény mellett vannak. Több, mint 100 ajánló, kérő levél érkezett ezek érdekében és a pártfogóknak egész serege személye­sen is közbenjárt. Van a folyamodók közt olyan is, a ki kilenc évvel ezelőtt szerzetté meg oklevelét s máig sincs állása! Mennyi remény, csalódás fűződik csak egy-egy ilyen pályázathoz és mennyi neheztelést, ha­ragot vonnak az intézők magokra egy-egy ilyen akta elintézése által, mikor végre is csak egy lehet a győz­tes ! Intő jel ez a szülőkre nézve, kik megszívlelhetik a közoktatásügyi minisztérium népoktatási osztályának ajtaira kitett feliratokat, melyeken ez áll: Tanítónők és óvónők kinevezés iránti kérelmei sem írásban, sem szóban el nem fogadtatnak ! * Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Sváby Dezső hunyadmegyei tanfelügyelőségi tollnokot az ungmegyei tanfelügyelőséghez jelen minő­ségben áthelyezte. * A függetlenségi párt mulatsága. Lapunk múlt számában részletesen ismertettük a helybeli füg­getlenségi és 48-as pártnak Szent István napján a Szé- chenyi-ligetben rendezendő mulatsága műsorát. Most pótlólag csak azt említjük fel, hogy a mulatság d. u. 5 órakor kezdődik. Belépő-dij 1 K a mulatság helyére. A ki a színdarabot és a cabaret-et meg akarja nézni, külön 20 f-t fizet. * Bírák és tanférfiak figyelmébe. A társa­dalmi rabsegélyezés célravezető szervezésére a rabse- gélyző egyesületek szeptember 6. és 7. napján Pécsett Országos Rabsególyző kongresszust tartanak. E kong­resszusra, a mely különös súlyt fektet a fiatalkorú bűntettesek erkölcsi megmentésére és a letartóztatottak családtagjainak támogatására, a vallás- és közokt. miniszter a tanférfiak figyelmét körrendeletben felhívta. * Elitéit kivándorlásközvetitők. A belügy­miniszter, kivándorlásnak engedély nélküli közvetítése miatt jogerős harmadfokú ítéletekkel a következő egyéneket marasztalta el: Orosz Lajos homonnai bérkocsist, Silberberger Jakab solymosi alkuszt, Jaczkó Mihály alsóhalasi kovácsiparost és Markovics Juda nagygejőci lakost 2—2 havi elzárás és 600—600 K pénzbüntetésben, Markovics Mór nagygejőci lakost két Ízben 2—2 havi elzárás és 600—600 K pénzbün­tetésben, továbbá Neumann Manó tasolyai és Feuer­stein Jakab börvingesi lakosokat 14—14 napi elzárás és 300—300 K pénzbüntetésben, Sternbach Májer homonnai bérkocsist 10 napi elzárás és 50 K pénz­büntetésben, végül Braunfeld Dávid ungvári korcs- márost 5 napi elzárás és 200 korona pénzbüntetésben. * A ref. ifjúsági egyesület mulatsága. Az ungvári ref. iparos ifjúsági egyesület ez évben f. hó 11-én tartotta meg szokásos nyári táncmulatságát, mely a közönség érdeklődésének nagy megnyilatkozása mellett szép rendben folyt le, mi annak bizonysága, hogy iparos ifjaink komolysága és szellemi nívója karöltve halad városunk fejlődésével. Alig hogy fel­hangzott a zenének hívogató szava, a közönség nagy számban vonult be a ^Széchenyi-liget vendéglőjének nagytermébe és ez által biztosította az egyesület számára úgy az erkölcsi, mint az anyagi sikert. —- Az egyesület el­nöksége a következő nyugtázást és köszönetnyilvánitást teszi közre : Jegyeiket megváltották, illetőleg felülfizet­tek: Czibur Vilmos, Komjáthy Gábor, Fincicky Mihály, Laszota Imre, Székely Simon 4—4 K, N. N. 3 K, Gavallér Endre, Hegedűs Béla, Horváth Dezső, Szabó József, Ujlaky József, Szilasi Pál, Marczincsák András, Kiss László, Jäger Bertalan 2—2 K, Zapaticzky Mi­hály, Lékó János, Kiss János, Kovács József, Jakab Vilmos 1 K 60 f, Bene Ferenc, Hriczó Jánosné, Ká­dár Albert, Kovács József, Stépán Bertalan, Nemes Gyula, Kun Elemér, Szabó Gyula 1—1 K, Nadraveczki N., Bodó Jánosné, Orosz János, Lisznyay Elemér, Magalik N., Lengyel Dániel, Kassay József, Arday Lajos, Molnár Sándor, Kozora Gézáné, Ádám Sándor, Gyalek Zsigmond, Banky Zsigmond, Illavács Mihály 60—60 f. Ez utón is hálás köszönetét mondok az adakozóknak, valamint azoknak is, kik a mulatságon megjelenni szívesek voltak. El nem mulaszthatom, hogy köszönetemet ne fejezzem ki Lengyel Emmának és Tóth Mariskának, kik a levélposta körül tanúsított fáradozásaikkal a mulatság anyagi sikerének emelésé­hez nagy mértékben hozzájárultak. Ungvár, 1907. évi aug. 15. Kádár, egyleti elnök. * Gyászhirek. Rakovszky József ungvári ház- és szőlőtulajdonos, a városi képviselőtestületnek tagja, e hó 15-én, életének 51-ik évében elhunyt. Frattini Ferenc betűszedő, lapunk nyomdájának volt igyekvő munkása, több mint egy esztendei sor­vasztó betegség után e hó 16-dikán, életének 21-ik évében megszűnt élni. Temetése tegnap ment végbe, melyen testületileg megjelentek kartársai. * Hibaigazítás. Lapunk múlt számában közölt „A Szamovolszkyak“ c. tárcába hiba csúszott be. A nagy szobrász: Szamovolszky Ödön, a neves póéta: Szamolányi Gyula és az előretörő fiatal Szamovolszky Miklós boldogult édesanyjuk családi neve nem Hoppes, hanem Jacobs volt. * Beiratások az áll. polgári leányiskolában. Az állami polgári leányiskolában a beiratásokat aug. 31-én, szept. 2. és 3-án tartják meg. A kik először lépnek az iskolába, születési, iskolai és ujraoltási bizo­nyítványukat bemutatni tartoznak. Bármelyik bizonyít­vány hiányában a tanuló nem irható be. A IV-ik osztály fölé szervezett női kézimunka-tanfolyam I. osz­tálya is megnyílik. Az egész évi fizetni való 15 K. * Az állatorvosi állásra, mely választás utján fog legközelebb betöltetni, hatan adták be pályázati kérvényeiket. És pedig : Darvas Adolf, nyug. m. kir. állatorvos, Joseíovits Adolf h. v. állatorvos, tiolymosi István, Lévai Károly, Kőváry Andor és Kautman N. * A lakbérosztály emelkedése. Az ungvári áll. tisztviselőknek egy kis örömet szerzett a miniszter- tanács, melynek határozatából Ungvár a második lak- bérosztályba soroztatott. A egyes fizetési osztályok szerint 60, 70, 80, 100, 120 koronával emelkedett a tisztviselők lakásbére. Ez azonban még mindig csak csepp a tengerben, mert nálunk a tisztviselők 200—500 koronát fizetnek rá a lakáspénzükre. Az új lakáspénz aug. l-'ől számit. * Árverés — nemzeti ünnepen. Az ungvári orth. izr. hitközség e hó 20-án, István király napján, Magyarország törvényhozása által királyi szentesítéssel nemzeti ünneppé nyilvánított napnak délutáni 3 órájakor fogja árverés utján eladni leégett rabbilakát és ima­házát. — Éhez nem kell kommentár I * Mulatság Csapon. Csap közönsége f. hó 24-én a vasúti étteremben az állami iskolába járó szegény tanulók segélyezésére kabarettel egybekötött zártkörű táncmulatságot rendez. A ki tévedésből meg­hívót nem kapott, forduljon Izay Gézához, Csapon. * Közgyűlési kiküldöttek választása. Az új munkásbiztositási törvény a kerületi munkásbiztositó pénztárak önkormányzati szerveiben a munkaadók és alkalmazottak egyenlő arányú képviseletét állapítja meg. Ez okból a közgyűlést alkotó kiküldöttek pótválasztása is szükségessé vált, mely választásnak határidejéül Ungvár város iparhatósága ez évi szeptember hó 1-ét tűzte ki. A már megválasztott közgyűlési kiküldöttekhez választandó lesz még 51 munkaadó és 43 alkalmazott. A választás Ungváron, a városháza nagytermében d. e. 10—12 óráig fog tartani. * A Tiszába fűlt gyermekek. Záhonyból írják lapunknak : E hó 13-án négy iskolás fiú fürdött a Tiszában az u. n. tilos helyen —• felügyelet nélkül. Pajzánságból messzire mentek be a folyóba és mind a négyet elsodorta a sebes ár. A parton járókelők kettőt kimentettek, de a kis Körmöndi Feri és jóban, rosszban hű kísérő cimborája: Galera Gyula a folyóban lelték halálukat. Mindkettőnek atyja Amerikában van. * Jeltelen sirhantok a szobránci ország­úton. A kik a Szo’oránc felé vezető országúton a ki­helyezett sorompóig sétálnak, megdöbbenve észlelik, hogy a hely valamikor alighanem temető volt, melynek sirgödreit ismeretlen halottrablók kiásták. Erre valla­nak az országúton lépten-nyomon látható mély gödrök és az ut szélén megmaradt néhány sirhant. A legöre­gebb emberek emlékezni vélnek arra, hogy ezen ut- széli sirhantok tulajdonképpen kavicskupacok, melyeket elfelejtettek elteregetni. Akadnak olyan túlzók is, a kik e mende-mondán elindulva, arról beszélnek, hogy e sirhantokkal a sirgödröket lehetne kiegyengetni, mi azonban csak a kegyelet szavát emeljük fel s kérjük az utfentartó Ungvár város illetékes közegeit, hogy a sirhantokat — ha azoknak mindenáron ott kell lenniök, — legalább lássák el fejfákkal, nehogy e bizonyára nevezetes emlékekre a teljes feledés homálya boruljon. — Lapunk zártakor szerzett hiteles értesülésünk szerint e sirhantok tényleg kavics-kupacok. Ajánljuk tehát a fejfákra a következő felírást: „Itt nyugszik Kavics Prizma, ki hiába várja a feltámadást". * Kevés a csendőr. A csendőrsóg .létszámát 830-al emelték, dacára annak, hogy a régi létszámból is 630 fő hiányzik. Most hirdetményt bocsátottak ki, melyben felhívják a vállalkozókat a jelentkezésre. Ki­mutatja a hirdetmény, hogy bármely csendőr rendes fizetése felmehet 1900 koronára, amelyhez még pótdi­jak jönnek. A jelentkezőktől nőtlenséget, nagyobb bűntettektől való mentességet és irni-olvasni tudást követelnek. * Tűz. A hét folyamán kétszer is felverte váro­sunk nyugalmát a rémhír: tűz van. Kedden d. e. a Bolotinán volt tűz, szerdán este pedig Fischer Rezső villanyszerelő üzlete égett. A gyorsan kivonult tűz­oltóság eloltotta a tüzet. — Kedd és szerda közti éjjel Ungdarócon a községi jegyzőnek összehordott gabonája lett a tűz martaléka. * Szülők figyelmébe. Némethi József fényké­pész műtermében egy gyakornok fizetéssel felvétetik. A szomszédból.------- (Zemplénmegye.) Tulipán-Szövetség alakulás Varannón. Varan- nón e hó 11-én alakították meg gróf Hadik Barkóczy Endréné lelkes közreműködésével s ajánlatára a Tuli­pán-Szövetség — Magyar Védő Egyesület varannói fiókegyletét. — Zászlóavatási ünnep. A nagymihályi általános ipartestület gróf Sztáray Sándornó szül. báró Vécsey Paulina zászlóanya védnöksége alatt f. hó 20-án zászlóavatási ünnepet tart. — Látogatás közben halt meg. Róth Mór dúsgazdag berlini kereskedő rokonai látogatására nehány nappal ezelőtt Sátoraljaújhelybe érkezett. Megérkezése után rosszul lett s dacára a gyorsan alkalmazott orvosi segélynek, meghalt. — Feloszlatott kivándorlási irodák. Az „Adria" m. kir. tengerhajózási részvénytársaság kirendeltségeket állított fel Sátoraljaújhelyben, Kassán, Miskolcon, Eper­jesen és Mezőlaborcon, melyekkel a kivándorlás le­bonyolítását eszközölte. Minthogy ezek a kivándorlási irodák a célnak meg nem feleltek és mert azokra jelen körülmények között egyáltalán szükség nincs, — a belügyminiszter felhívta a részvénytársaságot, hogy a „Kirendeltség" alatt szervezett irodákat 48 óra alatt oszlassa fel. — 400 százalékos pótadó. Nátafalván a r. és g. kath. vallásu lakosságra, az ottani elemi iskola építési költségeinek fedezése céljából nem keve­sebb mint 400 százalékos pótadó vettetett ki. (Beregmegye.) Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter Irovics Tamás, munkácsi állami főgimnáziumi r. tanárt ugyanilyen minőségben a fehértemplomi áll. főgimnáziumhoz helyezte át. —• Erdővétel: Drága- bártfalva község erdőjét a Neuschloss-féle nasici tanin- gyár és gőzfürósz r. t. 541000 koronáért vette meg. Az erdő tehát a kikiáltási áron felül 20—25%-kal drágábban kelt el. — A beregi szőlőtermés vesze­delemben. A beregi szőlőhegyeken a pereszoszpora pusztítása oly nagy mérvet öltött, hogy egyes helye­ken alig van kilátás termésre. Általában a beregszászi, nagymuzsalyi és mezőkaszonyi szőlőhegyeknek 60 —70%-a teljesen tönkre ment. —■ Ne bántsd a ma­gyart. Orhegyalja községben a ruthón nép hazafias gondolkozását fényesen illusztráló eset történt az elmúlt hétfőn. Az őrhegyaljai sörgyár alkalmazottai ugyanis túlnyomó számban külföldiek, csehek, s a sörgyárnak egy ily fiatal cseh főzője egyik ruthón munkással történt összezördülése közben azt mondta: „te huncut, kutya magyar!“ Erre a hazafiui önérzetében sértett ruthén munkás egy jókora követ felkapott s úgy vágta a magyart gyalázó cseh fejéhez, hogy menten elborí­totta a vér. — Színészet Munkácson. Palágyi Lajos színigazgató, a ki az ungvári uj színház megnyitására vár, e hó 17-én Munkácson kezdte meg előadásait. Társulatának előadó személyzete mintegy negyven tag­ból áll, a kik közül több ismertebb névvel találkozunk. — Ilyen mindenekelőtt a Feledi Boriskáó, a ki, el­tekintve többszörös fővárosi vendégszereplésének nagy sikerétől, a vidéki színi élet legelőkelőbb alakjának mondható, nemkülönben széles körben elterjedt hírrel dicsekszik Tibor Lóri koloratur énekesnő neve is, a ki csak nem rég vált meg a vidéki színházak egyik legelőkelőbbjétől. Jó nevüek még Fábián Linka, Bihari Erzsi, Gazdy Aranka, Szohner Olga, P. Menszáros Margit, Székely Ilonka, Follinuszné, G. Székely René. Az előadó férfiszemélyzet körében kedves ismerősre akadunk Gulyás Menyhért személyében, mig a többiek között is akadunk jól ismert névre, a milyen mindjárt az igazgató Palágyi Lajosé is. A férfiszemélyzet többi tagja: Borbély Sándor, Dezsőfi László, Oláh Gyula, Sz. Nagy Imre, Cobor Ernő, Somiár Zsigmond, Ungvári Mór, Pártos Dezső, Majthényi László, Loránd Ernő. Tarka krónika. (A fogorvos és a paraszt. — Halálos gyűlölet. A paraszt elmegy a fogorvoshoz (hogy melyik­hez : nem árulhatjuk el), hogy fájdalom nélkül kihúzassa a fogát. — El fogom altatni! — mondja az orvos. Erre a paraszt kiveszi az erszényét, mire az orvos figyelmezteti, hogy ráér a fizetéssel. — Nem úgy doktor ur, — jegyzi meg a paraszt, — csak a pénzemet akarom megolvasni, hogy tudjam, ha felébredek, mennyi volt a bugyelárisomban ! ♦ Egy nem messze fekvő kis faluban történt. Eg; országos hirü mágnás automobilon keresztül utazott r vidéken, útközben azonban az egyik keréktalp meg­rongálódott, úgy, hogy addig, a mig javították, piheni kellett tartani. Az unatkozó gróf, hogy az idő jobban teljen, beszédbe ereszkedett hol az egyik, hol a másik gép körül bámészkodó falubelivel, s igy Kohnt, az öreg zsidó boltost is kikérdezgette. — Hát van-e családja? — Van kérem alássan, nyolc gyerekkel áldott meg az Isten. — Hm. Az nagy sor. Bizonyára nehéz küzdelmet fejt ki akkor a megélhetésért? Hogy tud boldogulni ilyen rongyos kis helységben ? — Meg lehetne élni kérem szépen, hogy ha nekem volna itt üzletem egyedül, csakhogy sajnos, nemrégiben egy Berger nevű boltos is nálunk ütötte fel a sátorfáját, igy aztán mind a ketten csak tengő ­dünk, a mig az egyikünk bele nem pusztul a versenyben. — Baj, baj. Az a . . . Hanem tudja mit, mondok ón magának valamit 1 — Hallgatom, könyörgöm alásan. — A birtokomon levő jómódú faluban éppen kellene egy boltos, mert a mostani rövid időn belül Budapestre költözik s ott nagykereskedést nyit. El­foglalhatja a helyit ... — Oh áldja meg az Isten gróf urat. Megyek, hogyne mennék . . . Azaz hogy . . . bocsánatot ké ­rek . . . — No mi baj ? — Ezer bocsánatot kérek ... de nem megyek mégsem, mert nem engedhetem, hogy Berger, a konkur - rensem a markába nevessen. Inkább elpusztulok én is, de a mig én élek, ő sem fog zöld ágra jutni. Itt nem . . .

Next

/
Thumbnails
Contents